„you know what i am, don’t ya? i am a working man. yeah. fucking working man.”
a múlt béklyóban tart minket. régi sérelmek, belénk nevelt beidegződések, kísértő emlékek -mind olyan dolgok, amiket el kell engednünk, hogy tovább tudjunk lépni... nézhetjük nagyban is a képet, mondjuk a progresszív kommunistákat, akik egy haladó eszmét követve szeretnének kilépni az évezredes társadalmi berendezkedésből; de persze ott van mindez mikro-szinten is, ahol egy férfi nem attól lesz férfi, hogy maga intézi a piszkos ügyeit... kicsit megosztottuk a figyelmünket ebben a csendesebb epizódban, ami a család recsegő/ropogó összetartásáról szólt (meg persze a már emlegetett múlt vs jelen közti feszültségről). néha azért dörrent egyet-egyet, főleg amikor arthur került a középpontba -festéktől, vértől és dühtől vöröslő fejjel... azt hittem, hogy a szexualitás is komoly vezérfonál lesz azután, hogy a szöszi shelby-né elkapta a japán selyem-kimonójában az urát az irodában, meg azért, mert tommy is szexszel vezette le a múlton való kesergését, de aztán tévútra ment ez a vonal, mert az csak elterelés volt, hogy polly is újra megkívánta a világrengető szexet. nem. sajnos nem a világot akarja megrengetni, hanem a saját családját tönkretenni... (azért tetszik a kommunista szakszervezetis lány, mert azon kevés kivételek közé tartozik, akik nem remegnek meg tommy jelenlétében, hanem képesek keménynek mutatni magukat előtte.) (#12.02.)