„is this spy shit really necessary?”
csak szól a jazz, miközben claire danes arcát láthatjuk egy közeli képen -esszenciális homeland egyből a nyitó percekben... a tavalyi csalódást-keltő évad után idén komolyan megrágtam magamban, hogy hetiben kövessem-e a show-t, vagy gyűjtsem össze darára, de aztán meggyőztem magam, hogy igenis esélyt kell adni, mert az író-szobában minden évben kicsit faragnak a formulán, frissen tartják a sorozatot -mondjuk idén úgy tűnik, hogy nem sok minden változott, ott vettük fel a szálakat, ahol a fináléban elpottyantottuk azokat, amerikában még mindig egy paranoiás és bosszúálló nő ül az elnöki székben, akinek nem esik nehezére tisztogatást végezni a saját emberei között sem, és sajnos a nagypofájú jobbos rádióst sem hallgatatták el még örökre... kicsit a zavarosban kellett halászni, hogy felmérjük a módosult erőviszonyokat, viszont azt tök jó volt látni, hogy carrie aktivizálta magát, és felhasználja az összes cia-s tudását, hogy segítse helyre-billenni a demokrácia egyensúlyát (legyenek ezek az eszközök hotelszobákkal való trükközések vagy (a) the americans-ből kölcsönvett parókák -meg persze ne felejtkezzünk el max technikai tudásáról sem, ami ismét jól jött)... igazság szerint még mindig jobban működik nálam, ha idegen földön folynak a sorozatban a terror-cselekmények, mint a politikai kavarások, de nyitottan állok egy újabb hazai évadhoz is, hátha ez most többet mozgat majd meg bennem... (abból is látszik, hogy jó ötlet volt visszahozni carrie családját, hogy csak egy röpke óra kellett, és máris padlón van tőlük lelkileg hősnőnk...) (#02.13.)
