„it’s hard to trust the americans.”
nem gondoltam volna a kezdeteknél, hogy végigkövetjük jennings-ékkel a teljes reagen-érát -de már itt vagyunk 1987-ben, gorbacsov kétségbeesetten próbálja jó irányba fordítani a szovjetuniót, fegyver-leszerelésről tárgyal a két nagyhatalom, ott a változás szele a levegőben. csakhogy változni piszok nehéz -főleg ha kezedben lévő hatalomhoz ragaszkodsz... elizabeth megint ott van a sűrűjében, végkimerülésig teljesíti a küldetéseit, ha kell a testét adja a célért, néha vért is ont (ezt önszorgalomból teszi most épp), és legnagyobb bánatomra napról/napra egyre messzebb sodródik philip-től... furcsa látni elsőre a férjet, ahogy a nyomasztó súlytól megszabadulva lebeg a mindennapokban (még line-dance-el is). és sajnos jól látszik, hogy mi lesz az utolsó évad egyik fő-témája: jennings-ék egymás ellen... és persze izgalmas lesz nézni az összefeszülésüket, de én annyira szerettem őket, amikor szövetségben, szeretetben végezték a dolgukat, hogy most nem kívánok közöttük egyetlen cseppnyi feszültséget sem... paige sokat lépett előre a kém-ranglétrán az átugrott időben, és jó látni őt a terepen, még ha nem is tanult el mindent trükköt az édesanyjától... egyfelől jó érzés, hogy újra elmerülhetek a nyolcvanas években, és hosszasan hallgathatom a dallamos orosz beszédet, másrészről kicsit szokatlan volt ez a kezdés a több zenés-montázs miatt, bár csak egy picit zökkentettek ki a popszámok, mert alapvetően jól festették alá a nyomasztó hangulatot, ami a sztoriból és a képekből áradt. (##03.29.)
