„you shamed me.”
érdekes párhuzamot állítottak ma az írók két apa/gyermek kapcsolat közé -szegény címszereplő supergirl meg eközben egész az oldalvonalig szorult ki (igaz onnan baromi stílusosan tudott visszagördülni egy csodás régi autóban, britney spears-t bömböltetve a hangszórókból)... maggie-vel kezdem, akiről már biztos eddig is derültek ki háttér-információk a családjával kapcsolatban, csak én azokat jól elfelejtettem -szóval a szülei elüldözték otthonról a szexuális preferenciája miatt, és persze mivel az előítéletek nehezen halnak meg, ezért most sem sikerül normálisan rendezni a viszonyukat. és az az igazság, hogy egész jól megmagyarázták az apja érzéseit (a.k.a. nem akarja, hogy a lánya is kitaszított legyen, mint ő, a mexikói bevándorló), de azért bicskanyitogató volt az a fajta elutasítás, amit előadott... j’onn helyzete annyiban volt nehezebb, hogy egy meggyötört apát kellett a saját oldalára állítania -és egész bevittek minket (itt a marson) a mitológia sűrűjébe, kapkodnia kellett az embernek a fejét a régi történetek és nevek és istenek hallatán. az a baj, hogy az ilyen típusú mondatok kevés színész szájában állnak jól, azaz nehéz hitelesen kimondani ezt a sok furcsaságot... viszont érzelmileg nagyon rendben volt ez a szál, ahogy az apa/fiú egymásra talált (kár, hogy a költségvetés ilyen spórolós, az embernek nyelnie kell egyet, hogy elfogadja, hogy a marsiak (legtöbbször) otthon is ember-alakban láthatóak...) (##04.12.)
