„what’s ’e.t.’?”
...és a nyolcvanas évek hulláma csak gyűrűzik tovább egy-és-egyre... gyerekkorunk spielberg-i látásmódja nem csak a stranger things-re hatott jelentősen, de a legendák írószobájában is találtak helyet arra, hogy fejet hajtsanak a mesternek -egészen mesteri módon, felhalmozva az összes kötelező kelléket, a fehér-kerítéses kisvárost, az egyedülálló, sokat dolgozó anyát, a magányos és különc kiskölyköt, akit a kíváncsisága és szeretet-éhsége hajszol bele egy nagy kalandba (plusz a delorean népszerűvé tételéhez is volt ugye némi köze spielberg mesternek) -arról már nem is beszélve, hogy szó szerint idézték fel korszak legikonikusabb jelenetét, ami pont azért volt szerethető, mert ennyire pofátlanul nyúlta a nagy elődöt... jó volt a kontraszt a jelen kicsapóan pozitív ray palmer-e és a gyerekkori szomorkás énje között, igazi ifjúsági-filmes tanulságként szolgált az, hogy legyél türelmes, és megtalálod a barátaidat, azokat, akikre igazán számíthatsz... azt is okosnak gondolom, hogy ez a rész pont akkor érkezett, amikor egy új karakternek kell beintegrálódnia a csapatba, és aki szintén a magány szigetéről érkezett a zsúfolt hajóra, így ő is sok tapasztalattal kerülhetett közelebb a srácokhoz... (hehe, nate milyen borzasztóan tud flörtölni...) (##04.20.)