„you think justice is a glass jar. you fill it with your hurt, your hate. don’t you think i have my own jar?”
egyre jobban tetszenek a nyitó oktató-filmek, john hamm bársonyos hangjára koncentrálva próbálom megérteni, hogy milyen későbbi eseményre akarnak utalni a magyarázatokkal, miközben húznak magukkal az ötletesen komponált képek -a tananyag mai megértésével talán most nem volt gond, mindannyian éltük már át azt, hogy ’átragadt’ ránk más ásítása, tudjuk jól, hogy milyen könnyen terjed a nevetés. az emberi agy könnyen becsapható a külső ingerekkel. és ha az agy be van csapva, akkor a szervezetet is viszi magával a tévképzetébe... általában jó ötlet felrakni a fejhallgatót egy olyan sorozatnál, ahol minden kis részlet gondosan ki van találva (és magas szinten van kivitelezve), de azért most elég fül-rengető volt hallgatni a fogsor-kopogást szüntelen... azon kívül, hogy a villogósan bevilágított titkos intézményben rohangáltunk kicsit (meg egy nagyon vicces jelenetben szurkolhattunk kerry-nek, hogy életében először átérezze az emésztés örömeit), az epizód nagyrésze az agy(ak)ban játszódott le, és persze ehhez mérten hozta a kötelező szürreális szintet -és nagyon okosan különbséget tett a karakterek agya (és vágyai) között (melanie fejében kicsit nosztalgikus hangulatba kerültem, mert a kérdezős/felelős rejtvényei tisztára olyanok voltak, mint a commodore64-es korszak szöveges szerepjátékai). (aubrey plaza zseniálisan hozza a creepy furcsaságot úgy, hogy közben tök szexi csaj...) (##04.18.)