„i hate country music.”
nem lehetett könnyű leakasztani valakit a kanadai határ környékén, aki tud énekelni, nem áll rosszul a kezében egy hangszer és még a vaskos nashville-i akcentust is képes megfelelően imitálni -és szerencsére miranda macdougall tökéletesen megfelelt a feltételeknek, így ralph-fal együtt mi is belezúghattunk kicsit a legújabb metahumánunkba... és ha már könnyen jött a szimpatizálás a vidéki lánnyal, így nehéz volt a gyorsan jött búcsú is -és örülök, hogy dibny-t erre az útra viszik, hogy részről/részre fejlesztik -most például azzal, hogy összetörik a szívét... pedig már mindenki beleélhette magát a romantikus kapcsolatba (plusz ne felejtkezzünk el a másik érzelmi csúcspontról sem, amikor a folyosón elhangzott a nagybeszéd (btw, az írók már nem először viccelnek a folyosós beszélgetésekkel kapcsolatban idén, úgy tűnik, hogy érzik ők is, hogy túltolták korábban az ilyen típusú jeleneteket))... de végülis mondhatjuk azt, hogy a hegedűs (tényleg ez a karakter neve?) velünk marad még egy kicsit -amíg a gonoszok gonosza nem talál magának egy új testet... mondjuk legalább kellően érdekessé tették devoe-t azzal, hogy nem csak egy székben okoskodik, hanem gyűjti az újabbnál/újabb képességeket is... (##06.30.)