„just because something’s hard doesn’t mean it’s impossible.”
no, felpörgettük ezerrel a főszálat, igaz, most sem igazán az akciók felől közelítettük a csatát a világpusztítókkal szemben, hanem az érzelmek irányából. és ezzel csupán csak az volt a bajom, hogy hiába kapta meg a dögvész által terjesztett betegséget néhány alap-karakter is, aggódni nem tudtam értük, mert pont miattuk volt egyértelmű, hogy megtalálják majd a gyógymódot (viszont a winn-féle könnyes monológ így is hatott)... hullámzó volt sam küzdelme is a benne élő reign-nel szemben, mert akkor működött igazán, amikor szegény lány a kétségbeesés szélére sodródott (azért a gonosz mindent bevetett a kísértéstől a fenyegetésig)... imra szála is so-so volt, mert a titkolózást meg a felesleges arcoskodást legendásan rosszul bírom -főleg mert író lustaságnak tartom, amikor abból próbálnak feszültséget generálni, hogy valaki eltitkolni valami olyat, amit simán el is mondhatna a többieknek (lásd a mon-el-né durcázása mögötti drámát)... persze még van egy maroknyi rész az évadból, úgyhogy most odáig jutottunk, hogy a gonosz-trió össze tudott állni, hogy még kilátástalanabbnak tűnjön ellenük a küzdelem... (##08.09.)
