„does bruce lee have a gun? because if he doesn’t, it’s ali in three minutes or less.”
eddig keserűség lengte be a fekete-fehér, jövőbe tekintő kezdéseket, most viszont jimmy/gene paranoiája átragadt ránk is, így feszültségben töltöttük a kezdő perceket... aztán egy rendezői leleménnyel érkeztünk meg a színes kétezres évekbe -kis lángocskákkal úsztunk jimmy-ék ágyáig, előkészítve a drámát, amit chuck halála hozott el (pedig én elnéztem volna még az általam oly’ megszeretett szerelmes-pár mindennapi monotóniáját egy kicsit tovább is)... leginkább azért szomorú, hogy meg merték lépni az írók, hogy elbúcsúznak az idősebb mcgill-től, mert fantasztikusan jól lehetett utálni az öreget, mert élvezet volt nézni az összefeszüléseiket jimmy-vel -viszont most izgalmas lesz, hogy mivel töltik meg azt az űrt, amit az elvesztése okozott. és ezt azért sem tudhatjuk, mert még azt sem tudjuk, hogy jimmy-ben mit okoz a gyász összetett érzése, az epizód nagyrészét csöndben töltötte, így a nézőnek meg kellett próbálnia az arcáról olvasni -kevés sikerrel. csak a végére szakadt ki belőle valami, amikor levették a válláról a felelősség terhét... a többi szálon is felvettük a fonalakat, sötét fellegeket rajzoltunk a drog-útvonal fölé, mike meg megint bizonyíthatta, hogy ő a legcool-abb nagypapa a környéken... (##08.14.)
