„i’m gonna die in a secret russian base with steve ’the hair’ harrington.”
bár az évad elején úgy tűnt, hogy csak a nyár miatt érezni egy kis könnyebbséget a hangvételben, de most már azt egyértelmű, hogy az évszaktól függetlenül is erősen tartja magát az írószobában ez a tónust -ráadásul még a drámaibb részeket is erősen kikönnyítik nekünk. hopper seriff továbbra is hisztérikus, ugyanakkor az esze is a helyén van, így abból is adódnak mókás helyzetek, ha nem az öklével közelít egy problémához... aggódnunk kéne steve-ékért, mert szorult helyzetbe kerülnek az orosz pincében, de itt is valahogy nem tudom azt a torok-szorító fenyegettséget érezni -és nem csak attól a pillanattól kezdve szórakoztatóak a srácok, amikor a mengele típusú ruszki doki beadja a vigyorgó-szert a nekik, hanem már előtte is. btw, szeretem, hogy mindig van idő a csendes kapcsolatépítésekre is -akár egy titkos labor piszkos padlóján fekve... egy kis elvontság is bekúszott a küszöb alatt azzal, hogy eleven behatolt billy elméjébe -és persze nem érhette senkit meglepetésként, hogy komoly daddy-issue-ja van a srácnak, és a túlvilági dög is erre a frusztrációjára építkezik... (még szerencse, hogy nem szoktam horrorokat nézni, így még nem fáradtam bele a műfaj toposzaiba, a villogó fényű folyosókba, a főhősök fölé magasodó, nedvedző szörnyekbe, és az utolsó pillanatban érkező felmentő seregbe...) (×07.06.)
