soroló

„-what about the soul?

-the soul. there’s nothing but chemistry here.”

kételyek. morális dilemmák. sötétség. pont. mélypont... nem csak a cím kapcsolódik az előző részhez, szervesen folytatjuk a következményes vonalat, csak a humor nagyrészét hagytuk hátra. de mindenből kell egy első, nem csak a meth-kotyvasztásból. továbbra is emberinek van ábrázolva a hősünk, aki tényleg nehezen hozza meg az egyik legnehezebb döntést, kioltani valaki életét. dehát a kifehérítés ritkán érdekes, bezzeg, ha egy világos karaktert kell lenyomni a sötétségbe, az mindig megmozgatja a fantáziánkat. annak viszont nem tudom, hogy örülök-e, hogy egy deusexmachina segítségével született meg a döntés. a moralitás-játék köré sok mindent lehetett pakolni, szürreális flashback-et, kezdődő nyomozást és csicsergő nőszemélyeket, akikre úgysem nagyon figyelsz. (++05.28.)

„it seems to me that our best course of action would be chemical disincorporation. dissolving in strong acid.”

rászántunk egy egész részt a kár-mentésre, ami nem baj. a helyzet abszurditása hozta magával a morbid humort, mert bármilyen szörnyű tetten lehet mosolyogni, ha ilyen megközelítésben adják elő. ha az anarchista szakácskönyvet szokták vádolni azzal, hogy kitanulják belőle az olvasók a bomba-készítés fortélyait (nem beszélve a harcosok klubja tippjei körüli hisztiről), akkor itt is elmondhatjuk, hogy oktatási céllal is használható a sorozat, legalább az ifjú nézők nem fognak mindenfélére sósavat önteni... (és az miért van, hogy a sorozatok női szereplőinek 87 százalékát idegesítőre írják...?) (++05.26.)

„chemistry is the study of matter. but i prefer to see it as the study of change.”

egy ikonikus kép nem mindig szép. legalábbis egy fecskében és fegyverben álldogáló pocakosodó férfit nem neveznék szépnek. de még az is ismeri ezt a nyitó beállítást, aki egy percet sem látott a sorozatból. és az ilyeneket általában rohadtul idegesíti, hogy még nem jutottak el odáig, hogy belenézzenek... hát itt vagyok én is, a nagy út elején, még csak a cipőm orra lett poros, de elégedett vagyok a kezdetekkel. mert az alap-sztori predesztinálta a lassabb kezdést, hiszen be kellett mutatni a hős nyomorúságos életét, a zéró-pontot, amiből elindulhat a változás. és a lehetősségekhez képes érdekes lett a felütés, itt van ez az ember két kiábrándító melóval, kiábrándító anyagi helyzettel, shit, még a szülinapi ajándék kézimunkája is borzasztó kiábrándító. érdekes, hogy hasonlítgatni szokták, nekem eszembe sem jutott a weeds, a másik híres ’átlagember drog-kereskedős környezetben’ sorozat, ennek teljesen más a hangvétele a látottak alapján, és várhatóan más utakat is fogunk bejárni. ami számomra még az ismeretlenbe veszik mert gőzöm sincs, hogy milyen szálakkal akarják feldobni ezt az alapot. de borzasztóan kíváncsi vagyok, és titkon remélem, hogy engem is elkap az az addikció, ami jól látható az internetes közösségekben is. (++05.25.)

„all hail the cyberking!”

te is cyberman-t kértél karácsonyra? ügyesen alakította az ívet rtd, ahogy szokta, most kellemes karácsonyi hangulatban kezdtük, aztán jött egy kis kalandfilm, játszottak az utalásokkal, kár, hogy nem ejtettek át a proto-doktorral. aztán jöttek a meglepi-gonoszok, ki gondolta volna, hogy a 19-ik században is elsütik a bádogfejűeket. de az ötlet jó volt, vagy csak a tervezés szakaszában rájöttek, hogy a bbc termei tele vannak dickens-i díszletekkel és jelmezekkel... de hogy ne csak egy klasszikus írót idézzenek meg, így jöhetett egy kis verne is. de mondhatjuk divatos szóval steam-punk-nak is, irreleváns, a lényeg, hogy látványos volt. a magány érzése, egy halál és a gyermek-munka réme biztosította, hogy ne csak felhőtlen szórakozás legyen london megmentése. boldog karácsonyt mr.morrisey, köszönjük, hogy emelte az epizód fényét. (+09.09.)

„the age of wormwood!”

minden ellenség visszatér egyszer, és mikor máskor tenné ezt, ha nem a fináléban. a célok is mindig hasonlóak: hatalmat szerezni, bosszút állni, valahogy mindig ez forog a gonosz kis fejecskéjükben. az jó, hogy nem úgy hozták vissza a bane-t, hogy megint jönnek, megint igázni akarnak, hanem volt benne csavar, még majdnem engem is sikerült átejteni. azért működött a történet, mert mitológiai alapot adtak neki, valamit személyes drámát, hiszen ha bane, akkor foglalkozni kellett a különleges hősünk származásával is. mondhatjuk, hogy luke-ot megkísértette a sötét oldal, de sikeresen ellenállt... (a régi rajongók meg régi ismerőst kaptak, good for them, jó az, ha az írók nem felejtik el, honnan jöttek.) (+09.08.)

kicsit sűrű volt két nap alatt letudni az évadot, hirtelen vissza is kellett tekernem, hogy milyen történetek is voltak idén. és akkor néztem, hogy egész jól sikerültek. többségében működtek, volt bennük ötlet, nem fárasztottak, ifjúsági sorozathoz képest még a mélység is jól látható volt. nincs is szívem lehúzni, annyiszor mentették már meg a srácok az életünket, az univerzumot, kerekítsünk felfelé: halvány tetszett. (és mivel utánanéztem, hogy ’90-es születésű, ezért nem ízléstelen azt mondani, hogy örülök a cserének lány-fronton...)

„1951”

oh, mindig csak a hurkok meg paradoxonok! mondtam már, hogy jobban ráfeküdhetnének az időutazásra, mert működik ebben a sorozatban (is). kellően drámai tud lenni, ha választanod kell a szüleid és világ sorsa között. azért kíváncsi lennék, hogy a gyerekek hogyan élték meg ezt a részt, tetszett neki az önbeteljesítő időcsavar és szomorúak lettek, vagy csak azt látták, hogy a néni fura rózsaszín ruhában szaladgál valami fura korban, ja, és az indiai lány puszit ad a fiúnak. naiv és romantikus dolog az előbbiben hinni...? jöhetne még az arctalan bácsi kicsit gonoszkodni, nyugi, úgyis legyőzik, addig meg hadd élvezkedjünk a jó kis epizódjain. (+09.08.)

„i’m a soldier. i’m a berserker.”

...persze, hogy a clerks jut ilyenkor az ember eszébe („my love for you is like a truck, berserker.” - igen, direkt nem a káromkodós sorokat idéztem!), ha azt hallja, hogy berserker (tudom, már nyolcadszor írom le, mert úgy szeretem leírni...). a sztoriban talán az volt az érdekes, hogy szétkapták a csapatot, és a címszereplő csak a végpontokon bukkant fel. még jó, hogy az interneten már amerika sem távolság, jöhetett a segítség a nem is oly’ rég látott ismerősöktől. és hogy miről szólt mindez? a szokásos emberi birtoklás-vágyról, hogy irányítani akarunk mindent. de úgy tűnik, nem csak mi, a berserker-ek is... (+09.07.)

„i accept the ancient lights!”

óh, ti áldott hiszékeny emberiség, olyan könnyű befolyásolni titeket. szerintetek miért van, hogy minden lény, még a legősibbek is ide járnak leigázni titeket... jó kis kritika volt ez az asztrológia-majmoknak, a tévés prédikátoroknak. a megoldás ott feküdt a kezekben, csak nem mindenki szorította össze a tenyerét (most verjem magam, hogy én igen...?) (azt az előző alkalommal kihagytam, hogy mennyire könnyen cserélődnek itt is a companion-ok, oppardon a segítő gyerekek.) (+09.07.)

„coulrophobia. it’s the fear of clowns. johnny depp has it.”

gratulálok, sikerült egy olyan hetigonoszt találni, akitől retteg a nézősereg fele. és ezt még tetézték egy hálószobában mozgó bábúval is... jól volt egyébként összerakva, lenyúltak a múltba is a patkányfogóval és sarahjane gyermekkorával, és jól rájátszottak a már emlegetett félelmekre. és persze egy ifjúsági sorozatba illő, tanulságos megoldással éltek, nem lehet elégszer megtanulni a nevetés hatalmát, ugye neville...? so, a végére meggyőztek, hogy jó ötlet volt stephen king-gel íratni a forgatókönyvet... (+09.07.)

„my name shall be purged of the shame of defeat, it will echo through the halls of the fallen and the brave. sontar, ha!”

minek kell rejtegetni a heti-űrlényt, ha már a címben ellőttük, hogy ki lesz az? (a másik két hasonló költői kérdésemet kilőtték az utolsó percekkel, ezek lettek volna: minek kell beavatni valakit, ha aztán elfelejti azt; minek kell belengetni a költözést, ha aztán marad minden a régiben.) az első részben felépítettük a konfliktust, a másodikban megoldottuk (kicsit csajos módon, de sebaj, mindig is féltem a tűsarkú cipőktől...), klasszikus módon. megint egy doktor-ellenséget köszönhettünk, szervesen folytatva az ottani eseményeket. pont ezért nézzük a tini-verziót is… (+09.07.)

„the children of time will gather. and one of them will die.”

ilyen pofátlanul feloldani a cliffhangereket! nincs para, csak a nézőcsábító légypapírt félre kellett tolni, hogy legyen hely az egyéb ötleteknek. oh, és azok csak jöttek, jöttek, sírnivalóan szépen következtek egymásból (de most komolyan, nem tudom megállni, egy példa muszáj: a torchwood első része óta az orrunk előtt van az a nyamvadt kéz, és most használják...). nagyon scifis volt az egész, tech-blablával, igazi főgonosszal, aki aztán persze jól megszívja. mert hát valljuk be, nem azért izgulsz, hogy túlélik-e, hanem a hogyan az érdekes. ami után aztán lehet az égbe öklözni, felemelni a lelked. utoljára a bsg utolsó félévadánál éreztem ilyen pillanatot, de tudjuk, hogy ott jött a pofára-ejtés a nagy örömködés után. és itt is csak félig adtak, aztán rúgtak egy jó nagyot valahova melltájékra. mert nem csak simán búcsúzkodtunk néhány szereplőtől. de ennek így kellett lennie. annyit azért nem változhatott az univerzum. a csók és a könny kéz-a-kézben járnak együtt. (+09.05.)

megint csak sikerült rám cáfolni. prüszköltem a vörös nőszemély ellen, magasan volt a mérce, de az írók jól tették a dolgukat. úgy hagyták meg donna (próbál finoman fogalmazni) nehéz személyiségét, hogy közben szerethetőre is formálták. olyan események közepébe dobálták, amiktől már nem lehetett az a felszínes nagypofájú nőszemély, akitől majd’ idegzsábát kaptam, és végleg lemondtam arról, hogy esküvőm legyen. de ami még furább, hogy a fináléban jöttem rá, hogy finoman, fű alatt, a doktort is jócskán megváltoztatták a kezdetek óta. hiába, kilencszáz év ide vagy oda, a környezetedben élő emberek hatással lesznek rád. vagy a drámai események. a veszteségek. és kijutott mindenből idén is bőven, maradtak az őrült kalandok, a szívfacsaró dráma, a magas színvonal. nagyontetszett. valahogy el kéne odázni az időt, hogy engem is óriási veszteség érjen - az ember néha nagyon tudja utálni azt, akinek eszébe jutott a regenerálódás annak idején...

„the doctor’s secret army.”

angyalok, gyülekező! most térült meg minden befektetett energia, hogy az ember nem volt rest a mellék-ágakat is nézni, hogy nem hagyott ki egyetlen pillanatot sem az anyasorozatból, hogy a készítők több útitársat is adtak a doktor mellé. gyönyörű hálóvá állt össze az egész, a rengeteg szereplő nem tülekedik, szépen elférnek egymás mellett. és mindezt úgy, hogy körülbelül az ötödik perctől olyan tempót diktáltak, hogy az embernek még azt sem volt ideje mondani, hogy hűha. persze nem maradhattak ki idén sem az ősi nemezisek, sőt, még veszélyesebbé tették őket. de még így is sikerült olyan dolgokra is kitérni, amikről eddig csak hallottunk (shadow proclamation, csak egy példa). ahhh, majd felrobbanok, hogy megtudjam, hogyan lesz ebből megmenekülés és győzelem... (+09.05.)

„what’s on my back?”

hallottam már olyanról, aki nem szereti az alternatív idővonalas történeteket... nem is értem, én nem tudok betelni velük. és ez most nem is csak donnáról és a hisztijéről szólt, hanem valami sokkal nagyobbról, a ’mi lenne az emberiséggel a doktor segítsége nélkül’ témáról. hát jó nagy szarban lennénk, csak annyi. persze néhány alien-praktikán sikerülne túljutni (rip sarah jane csapat, rip torchwood csapat, pacsi rtd!), sőt még az időutazást is abszolválnánk némi tardis-segítséggel, de gyötrő élményekbe lenne részünk még így is. és itt teljesített leginkább a rész, ahogy bemutatták a kvázi post-háborús helyzetet, szükség-lakással, deportálással, depresszióval. meg ott, hogy (és ahogy) rárakták donnára a ’jelentősségteljes’ jelet. és persze a sok kis utalással a korábbi epizódokra. farkas-üvöltéssel suhanok tovább a csúnya végzet felé.. (+09.05.)

„the favourite son, the one who lived, who’ll always live. the only strength i have is my hatred for you.”

hömm, szeretem ezt a ’nem szarozunk’ princípiumot, amikor sodortatnak egyre-egyre az eseményekkel, ahol csak kapkodod a fejed, rohansz-rohansz, majd egyszercsak beleszédülsz a szakadékba, és jól összetöröd magad. mert nem voltak kíméletesek az írók, az egyszer szent. sem a város nem maradt épségben (robbantásról mindig kényes beszélni, nem voltak restek), de a szereplők sem úszhatták meg komoly sérülések nélkül (jack kapitány most már pályázhat a legtöbbet szenvedett karakter ever kétes díjára). és mindezt egy múltbeli sérelem, felhalmozódott gyűlölet miatt. ábel bosszúja káinon...? hát itassuk fel könnyeinket, temessük el halottainkat, építsük újjá a várost. mert az űrlények jönnek, azok csak jönnek majd egyre... (+09.04.)

mosolyogva megigazította a tökéletesre nyírt haját és kilépett az árnyékból... már nem csak kötelességből nézem a sorozatot, hogy biztos minden kis utalást értsek a doktor háza tájékán, hanem saját jogon is. ahogy az évad elején írtam, volt egy adag könnyebbség benne, már a karaktereket is jobban megszerette az ember ennyi idő alatt, és hát jobb történeteket is sikerült írni erre az etapra. és persze sokat segített, hogy itt sertepertélt martha jones is. ezért most jó erősen nyomon rá a stemplit a harmadik számú torchwood különítmény vizsgálati jegyzőkönyvére (tetszett). most már csak a halál választhat minket el egymástól. oh, wait...

„torchwood three, my gift to you, jack, for a century of service as field operative. give this place a purpose. before it’s too late.”

lehet azt mondani, hogy lerágott már ez a formula, hogy unalmas meg időhúzós, de én nem tudok betelni a flashback-ekkel. szépen végigmentünk mindenki beszervezésén, jól aláhúzták a karaktereket a kiragadott eseményekkel (anyu miatt, nő miatt, világmegmentési célból, ’mi mást tehetnék’ okán...). és még azt sem lehet mondani, hogy a keret csak ürügy volt, hogy régi dolgokat emlegessenek fel, mert a végén gyönyörűen kanyarodtunk rá vele a fináléra. (+09.04.)

„you know exactly what i’m going to say, how are you doing that?”

tudtuk, hogy egyszer még haszna lesz ennek a sok allons-y-zésnek... nem először áll a középpontban a szavak ereje. kezdetben úgy gondoltam, lazázunk egyet az elmúlt két rész durvulása után, but, oh, boy, megunták már az írók a bohóckodást, inkább kamara-drámát illetve horrort csináltak nekünk. kis térben is elfér sok idegesítő ember, mert bizony megint mi kaptuk a szegénységi bizonyítványt, csak a hiszti meg az agresszió, de az nagyon megy a fajunknak. itt is azt tudom mondani, mint az öcsinél: ha már űrlény, legyen érdekes. mondjuk így, és akkor mindenki elégedetten skandálja majd: molto bene! (+09.03.)

„dear donna, the world is wrong.”

úgy szeretem, amikor maximális figyelmet követel egy rész, és mégis szétrobban az agyad tőle. amikor kapkodod a fejed a rengeteg infó és ötlet alatt. és egy szavuk sem lehet a mindfuck hatereknek, szépen meg lettek válaszolva a kérdések. de fontos-e, hogy meg legyenek válaszolva a kérdések? nem jobb elveszni a különös dolgok között? jobb lesz-e nekünk, ha mindent tudunk majd river song-ról? vagy ha most egyértelműen lineális vonalban haladt volna a történet, ha nem lett volna álomszerűre vágva? hol lenne abban a bizsergető izgalom...? (+09.03.)

„stay out of the shadows!”

ez a moffat bácsi mennyire egy gonosz ember! még ki sem hevertem a rettegést a szobroktól, erre most rám uszítja a sötétséget is. azaz az alapvető félelmeinkkel játszik - úgymond zseniálisan. plusz az agyunkat is könnyen szét tudja robbantani. itt van a kerettörténet, a rejtélyes kislánnyal, az egész bolygónyi könyvtárral, és a már sok helyről suttogott ms.song-gal, aki nagyobb rébuszokban beszél, mint maga a mestere, a doktor. és hogy-hogynem a sok futás közé beékelődött egy kis szomorúság is. félek elindítani a folytatást. (+09.03.)

„what would poirot do?”

végre a doktor egyik régi vágya is teljesülhetett: találkozni mindenki kedvenc krimi-írójával. még jó, hogy a bbc-nél ennyire értenek ehhez a formulához, ehhez a korszakhoz, ehhez a britséghez. mert bizony űrbeli óriásdarázs ide, kilehelt cián oda, ez bizony egy klasszikus a.c. sztori volt, rejtélyes gyilkosságokkal, nyomozással, nagybeszéddel a végén, egy vidéki kúriában, lordok és szolgák között. és persze mikor máskor játszódott volna, ha nem a híres-neves nagy eltűnés idején. (azt hittem először, hogy a tardis-ban fog kuksolni tíz napig.) rusztikus éljenzés, vivát downton doktor... (+09.03.)

„it’s the hope that’s killing me.”

néha valami kicsiből indulunk ki. csak néhány másodpercen múlik, és teljesen megváltozik az életed. örülök, hogy nem felejtkeztünk el andy-zsaruról, csak az elején azt hittem, hogy nyomozós részt kapunk miatta, de aztán szépen egész lett a történet. egy érdekes kérdéssel foglalkoztunk, bele se gondolt az ember abba, hogy a hasadékon át nem csak jönni lehet. kicsit első évados hatása volt a résznek, egy torchwood-munkatársra koncentráltunk, az ő érzéseire, arra, hogy hogyan tud megváltoztatni egy drámai ügy. kár, hogy nem lehet szelektíven használni az amnézia-tablettát. (+09.02.)

„cinema may have saved their images, but it finished off the travelling shows. killed them.”

ki engedte timburton-t a forgatókönyv közelébe? méghogy utolsó leheletet lopó szellemek... volt némi nosztalgikus hangulata a karneváli cirkusz és a régi filmek miatt, pont úgy tünedeztek át a letűnt korok a sorozatba, ahogy a szellemek átjöttek a mi világunkba. ezen kívül jack kapitány újabb múlt darabkáját is megkaptuk, és ennyi, csendes retró epizód, de nem is kell mindig világot megváltani. (+09.02.)

„i’m running around in a wedding dress with what feels like a keg of lager stuck up my skirt.”

megláttam a címet az indítás előtt, ajjaj, esküvős epizód, de fogom utálni. aztán már a pre-title jelenetsor után fogtam a hasam a röhögéstől. így kell jól feloldani a feszengős nagyromanikát, tegyél egy űrlényt az ara hasába, aztán usgyi, fussunk, ahogy a doktor szokott. persze a végére kicsit befészkelte magát a szomorúság is, gwen arcán ott volt a teljes érzelmi skála, de azért maradtunk a könnyedebb vonalnál. úgyhogy hallgatok örökre legközelebb, ha kétségeim lennének. (+09.02.)

„the machine must embed military history and tactics but no name. she’s a generated anomaly.”

érdekes, hogy a duplarész után ezt az epizód tették, mert nagyon hasonló az alapgondolat, ez is tele van harcias szellemmel, a háború értelmetlenségével. de szerencsére mindig a doktor pacifizmusa győz. aztán persze itt van a címadó hölgy is, akitől azt vártam, hogy a doktor semmiből előkerülő utódja lesz, de ez a klónozós megoldás sokkal eredetibb, mint az én szegényes fantáziám. de. mint mindig, hálistennek, ott sötétlik a múlt, úgyhogy nem is lőttem olyan nagyon mellé a doktor igazi apaságával. reméljük látjuk még a szöszit (mert nem halhatott meg!). no, a csatáinkat megvívtuk, csak előre az új kalandok felé! (+09.01.)

„-50,000 years of bloodshed. and for what?

-for victory! sontar-ha!”

próbáld már meg egy katonának elmagyarázni, hogy ne vesse be a fegyvereit, hiábavaló lesz, nem képesek így gondolkozni. és most nem a krumpli-fejűekről beszélek... viszont pozitívnak vehetjük, hogy úgy gondolják az írók, ilyen esetben összefogna az összes atomhatalom a világon. de hogy mindig a fegyver az első megoldás, szomorú. megint a doktor volt a legemberségesebb az egész csapatban, nem rossz teljesítmény egy űrlénytől, bár őt meg a cinikus énem szívesen vádolná naivitással, hogy még egy dicsőséges halált hajszoló népnél is bepróbálkozik a béke szóval. látvány-fronton rendben volt minden, tetszett, hogy igazi scifis csavarokhoz nyúltak a nagy megoldás kérdésénél. (+09.01.)

„do you know how many cars there are on planet earth? 800 million. imagine that. if you could control them, you’d have 800 million weapons.”

oh, martha jones, mindig öröm látni téged! évad közepi kötelező duplarész régi ellenségekkel, akik szokás szerint kicsit megmosolyogtatóan viccesen néznek ki, mégis elhiszed, hogy itt bizony baromi nagy bajban van az emberiség. még hogy mi vagyunk a legharciasabb népség a galaxisban... először azt hittem, hogy valami széndioxid-kibocsátás ellenes, globális felmelegedéses hablatyot kapunk, de sokkal inkább az uniformizált technológia kritikája ez - hogy ennyire rábízzuk magunkat a gépekre. örülök, hogy vastagabb szerep jut a sokat emlegetett unit-nak is, jobban érezni tőlük a nagyszabást, talán a bizodalmam is meglesz, hogy az emberiség megtesz mindent az idegen fenyegetettséggel szemben... (+09.01.)