soroló

„being that rock takes everything you got.”

asszem mindenkinek jobb, a srácok inkább főznek egy részben, mintha nem... láthatóan el kell magukat foglalni valamivel, különben agyukra megy az élet, a semmitevős mindennapok, a család, a csaj, a csendesség. és akkor jön egy kitörési pont... nem azt mondom, hogy unalmas volt a rész, mert voltak érdekes pillanatok, de igazán visszatérhetnének ahhoz, amiben a legjobbak. (őrjítő, hogy mindig csak belengetik a medencés drámát az elején, de csak nem akar eljönni az a pillanat, amikor el is jutunk odáig...) (++06.19.)

„a battery is a galvanic cell. it’s no more than an anode and a cathode separated by an electrolyte, right?”

feltűnt, hogy megérkezett michelle maclaren, tele volt az epizód szép képekkel és emberi pillanatokkal. a betegséggel foglaltuk keretbe a road-trippet, aminek a legnagyobb tanulsága az volt, hogy nem menj idiótával a semmi közepére. amikor az égő generátorhoz cipelte az ivóvizes bödön, már én üvöltöttem hangosan a monitorral, hogy ’nenenenene’... hagyományosnak mondható a túra abból a szempontból, hogy közelebb hozta a két fő karaktert egymáshoz. meg persze kellett az a végtelen mennyiségű meth is a történet későbbi fordulataihoz gondolom... és még tanulhattunk is megint belőle. ejj, hogy én hogy utáltam mindig is a kémiát... (++06.17.)

„when the going gets tough you don’t want a criminal lawyer. you want a ’criminal’ lawyer.”

vártam már ezt a részt, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a hamarosan induló spinoff, ami az itt bevezetett új karakterre épül. hát vicces, ennyi alapján bizonyosan, mert egy ilyen társasághoz természetesen egy simlis zug-ügyvéd dukál, akinek lehetnek mindenféle zűrös ügyei. logikus egyébként, hogy behoztak egy jogi szakértőt is, ahogy egyre keresztapásodik el a sorozat, úgy lesz rá egyre nagyobb szükség. jaj, milyen kis idétlenül tudták rendezni ezt az egész ügyet hőseink megint... ami még tetszett, hogy bár nagyon cool volt a teknős-robbantás múltkor, azért átélni és túlélni nem lehetett ennyire mókás, és ezt jól ki tudták hozni hank karakterével. (++06.15.)

„the game has changed. the word is out that you are a killer.”

ööö, legbizarabb reklámozás ever, or what the fuck was that...? ti is tudjátok, miről hadoválok, a videoklippes kezdésről... és szerencsére az őrület itt még nem ért véget az epizódban. mert őrültség egy casting-ostól azt kérni, hogy szerezze meg danny trejo-t egy ötperces jelenet kedvéért... azt hitted volna, hogy elviccelik a dea határ menti tevékenységét, de aztán ütöttek rajtunk egy nagyot, még egy darabig keresem az állam, majd szólok, ha meglesz. talán tényleg megváltozott valami, talán tényleg szintet lépünk. tetszik, hogy walter ennyire tudatos, hogy át tudja gondolni, hogyan lehetne a legtöbb hasznot kihozni ebből a bizniszből. shit, még jesse esetlen szerelmi szála is szerethető volt. és akkor marad megint skyler anyánk a sor végén... (++06.14.)

„i ain’t no skank.”

phejj, mindig is undorodtam az ilyen emberektől, akik képesek mindent feláldozni a szenvedélyükre, leprában élnek, és erre kényszerítik az ártatlan gyereküket is. jesse ismét bizonyította az alkalmatlanságát a gangsztáskodásra, de legalább egy érdekes kalandot prezentált nekünk. most először volt ilyen, hogy teljesen külön szálon volt a két főszereplő? (jut eszembe, eddig áradoztam az ötletes kezdésekről, erre most kaptunk egy hagyományosat) walt-tal is elégedett voltam, mindig jó hallgatni őt a katedrán, és egész jól kezelte azt is, hogy az egyik titkának kiderüléséhez ilyen közel került. annak örülök, hogy nem lett nagy purparlé a dologból. még. (++06.11.)

„non-sustainable business model.”

ők imádják a közeliket, én meg imádom őket ezért, körbeértünk. de tényleg, művészet, amit az operatőrök kipréselnek a kamerákból, plusz ott vannak még a nyitó-jelenetek, amik már nem egyszerű flashfoward-ok, hanem agymozgató puzzle-ök. back to business, újabb formát találunk ki, bár az már most látható, hogy nem sima az út, mert el lehet tervezni, hogy majd lazázunk, és mellesleg keresünk egy valag pénzt, de ez a piac nem így működik, itt az asztalra kell csapni, hogy ne nézzenek hülyének. én meglehetősen toleráns szoktam lenni minden karakterrel, de ezt a szöszi kezd nagyon terhes lenni számomra (én kérek elnézést...), ilyenkor mindig baromi kíváncsi vagyok, hogy mi a céljuk az íróknak, remélem, hogy sikerül eléggé türelmesnek lennem addig, amíg fény nem derül erre... (krysten ritter? oh hello!) (++06.07.)

„want some breakfast?”

sose erőltesd túl a dolgokat... ha túltolod a bullshit-et, az visszaüthet. sosem fogom megérteni a nők gondolkozás-módját... persze, valahol jogos a hiszti, de biztos, hogy ezt ilyen formában kell előadni...? az jutott közben eszembe, hogy ha egyszer soha komolyabban fogok írni, biztos, hogy családos ember nem lesz a történetben... de jesse sem járt jobban, tipikusan a ’kerék alá teszlek onnan is kiveszlek’ mentalitást követték vele az írók, egyik csapást hozva rá a másik után, már abszurditásba és szar-szagba borítva, hogy ne lehessen igazán komolyan venni. félve kérdezem, ez ilyen átvezető epizód volt...? (++06.07.)

„an isolated episode of transient global amnesia.”

kimagyarázni a megmagyarázhatatlant. ahhoz komoly terv és hiteles színészi játék kell ám. és apróbb döccenőkkel, de megy is a srácoknak, ’az eltűnésem hiteles története, három fejezetben’. egyből egy erős beugróval kezdtünk (pucérkodás), aztán meg csak arra kellet ügyelni, hogy nehogy megtörjenek (zsaru, pszichiáter, feleség), és végig ragaszkodni a saját igazunkhoz. oké, a megfelelő embereknek egy/két igaz szó belefér, de csak óvatosan. ezzel lezártnak tekinthetjük az első szakaszt, túléltük az ütközetet, irány vissza főzni, hogy jöhessenek az újabb hajmeresztő kalandok... (++06.06.)

„you crack him over the head with something... and i’ll go for his gun.”

nem lehet, hogy a néző kívánsága azonnal teljesüljön, mert akkor máris vége lenne a filmnek... hát nem jobb, ha addig feszítik a feszültséget, amíg azt nem mondod, hogy 'kész, végem van'? kellett egy lepcses száj meg egy trottyos öregember, hogy ne mérgezés legyen a bevégzett halálnem, sokkal kúlabb volt, ahogy a két pisztolyhős állt a gonosz felett. de az egész gyönyörűen volt komponálva a nyikorgós kezdéssel, a spanyol tévéadással, a csöngő hangjával. és még mindig nagyon jól áll a sorozatnak a sivatag. meglepődtem, hogy az első majd’ tíz percet a másik oldalra szántuk, avagy hogyan dolgozza fel egy család, ha eltűnik valaki közülük. (++06.06.)

„how can you suggest that we kill a man... and you can’t even open the gun?”

pontosan onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk (kicsit túlságosan is, perceket láttunk újra a finálé végéből), de okkal, mert a verésnek következményei lesznek. különböző módon hat a paranoia az emberekre, van aki az ablakon les ki folyton, más fegyvert vesz, vagy erőszakot tesz a feleségén. hjaj, nehéz a nőkkel, mit tudsz tenni a drámázós és/vagy depis és/vagy pszichiátriai eset asszonnyal? btw, tetszett, hogy skyler-t ilyen természetesen ábrázolták, végig neglizsében, vagy fürdőhabban játszott. és btw, olyan fura, amikor azt látja az ember, hogy az egyik színész rendezte a részt (jelen esetben bryan cranston), akkor mindig önkéntelenül is más szemmel nézi a beállításokat. ma tetszett, amit láttam, sztoriban meg megint alaplángról kezdjük az évadot, de finom lesz ez. (++05.31.)

„please don’t die.”

még belegondolni sem merek, mennyire nehéz lehet megírni egy ilyen grande finale-t, főleg úgy, hogy most is keresem a szavakat - hogy méltó legyek ehhez a nagyszerű záráshoz. hány összetevőt kellet itt összegyúrni, hogy kellően összefoglalja az elmúlt éveket, ugyanakkor legyen benne humor, dráma, kaland és szenvedés. hogy méltó ellenfél által legyen legyőzve a doktor, hogy mindenkitől búcsút tudjon venni. lehetetlen feladatnak tűnik a zsonglőrködés, de rtd-nek sikerült, két órán keresztül emelt fel és tört össze minket egyszerre. azt már tudtuk, hogy négyszer fog kopogni a halál, tehát a master visszatérését nem is húzták el, kellett az idő a meglepetéseknek is, mert az ő szimpla gonoszkodása nem lett volna elég, még ha john simm meggyőzően hozza az őrületet. kellett valami more bigger, more dangerous, ami garantálja, hogy nem felejtjük el az epizódot. ideje volt, hogy őlordságáék is visszatérjenek (vajon az miért van, hogy timothy dalton csak gonosz szerepeket kap, mióta letette a walter ppk-t...?). és még csak nem is az a kopogás hozza el a doktor végzetét, zseniális. az utolsó percekre lehet mondani, hogy tömény giccs, de akire nem hatott a búcsúzás, az nem is szerette igazán a sorozatot eddig. ez volt rtd nagy köszönömje a rajongóknak, a színészeknek, a karaktereknek. emelem én is a kalapom, mind az írók, mind david tennant előtt. bár nagyon bízom benne, hogy az áthangszerelt dal az új karmesterrel és új szólistával is ugyanúgy fog tetszeni, azért az embert mindig szíven üti egy ilyen záróakkord. adieu! (+09.12.)

„ah, slitheen, blathereen, whatevereen. they’re from raxacorico-doo-dar. it has a seriously dodgy reputation.”

sose bízz meg azokban, akik túl sok gázt eregetnek... nem igazán volt az én epizódom, ez már a kezdetnél tudtam, amikor az első pukist megláttam, de nem csak a vizuálisan és szaglószervileg antipatikus rosszfiúkból volt sok, k9-t is nehezen viselem hosszabb távon. de aztán valahogy csak legyűrtem ezt az ötven percet, ahogy hőseink gyűrik le folyton folyvást a rossz úton járó űrlényeket. tényleg azt gondolták, hogy egy percig is elhisszük, hogy ezek majd most jó szándékúak lesznek? hát hol lenne abban az izgalom... (+09.11.)

talán az volt a baja ennek az évadnak, hogy rossz helyre volt időzítve, jobban kijött a túl-kell-esni érzés, hogy haladhassak a 10-es doktor utolsó kalandjaira. aki azért szerencsére maga is emelte a show fényét, de rajta kívül is voltak jó pillanatok  - amikor kicsit komolyabban veszik magukat vagy jobban sikerül az ellenfél. csak az emblematikus fingósokat kéne elfelejteni kicsinyt. inkábbtetszett.

„the most beautiful painting in the world. the legend made flesh.”

néha elég egy kis alien ürügy, hogy elmesélhessenek egy történetet itt a sorozatban. idegen ásvány? ugorjunk a lényegre. megtudtuk, hogy minden idők leghíresebb festményének a szereplője egy vidéki trampli. jól működött az elmondhatatlanul szörnyű festmény legendája, illetve az egész ki/be járkálunk a festményekbe/ből. volt húzása, futottunk sokat. csak attól félek, most már múzeumba se mernek majd menni a gyerekek... (+09.11.)

„paranormal activity causes a fluctuation in the electro-magnetic field.”

...úgyis olyan ritkán csinálnak a gyerekeknek horrort... megvolt minden kellék, szellemes ház, tükörben megjelenő alakok, maguktól mozgó tárgyak, morgó, világító szemű lény a sötét sarokban, fuss, menekülj. oké, sarahjane-ékről van szó, tehát tudtuk, hogy alien lesz a megoldás, de a gyereket attól még az isten sem imádkozza ki a kanapé mögül... (plusz a ghostbusters meg a potter utalást még megmagyarázod nekik, na de a hatodik érzékkel mi lesz?) (+09.11.)

„water is patient, adelaide. water just waits. it wears down the clifftops, the mountains, the whole of the world. water always wins.”

szerencsétlen emberek, itthagyják ezt szegény, tönkretett bolygót, de hiába, a baj mindenhol utoléri őket... ritkán szedik elő a doktor be nem avatkozási politikáját, pedig nagyon hatásos tud ám lenni. most is egy szokványos űr-horrornak indultunk, bázis, emberekbe mászó láthatatlan ellenség, menekülés, csúnya arcok. rá is néztem az órámra, hogy most, most még mindig...? aztán ahogy bejött a moralitás, úgy jött be nekem is egyre jobban az epizód. ahogy átérezzük a doktor tehetetlenségét, ami aztán diadalmasan átfordul, majd fájdalmasan még tovább. mert bizony, lehet, hogy a kolóniát támadta meg a vírus, de sokkal veszélyesebb az a kórság, amibe a doktor esett: a korlátlan hatalom csapdája. valószínűleg minden idő-lord keresztül megy ezen egyszer, csak nem minden, hogy milyen lefolyású, és milyenek lesznek a maradandó sebei. felkészültem. jöhet a vég. (+09.10.)

„we’re trapped here in 3:23:23.”

az eleje nem igazán nekem készült - túl negédes, túl happy, csak apróbb jelek utaltak a baljóslatúságra, de inkább a női rajongókat mozgathatta meg. a második fele már annál inkább működött. én kértem, hogy legyen újabb trickster epizód, hát megkaptam, ezzel a megállított másodpercekkel jó kis mindblowing lett az eredmény. és persze itt sertepertélt maga a nagynevű hős is, aki a maga bohóságával nagyon is beillet a gyerekek közé - egy apró ajándék azoknak, akiknek megszakad a szívük, hogy már alig láthatják ezt az arcot. (az jutott még eszembe, hogy mekkora élmény lehetett a srácoknak, hogy a tardis-díszletben rohangálhattak.) hjaj, ennyi szomorúságot egy gyerek-programban… (+09.10.)

„flying saucer, maybe, they were quite fashionable in the ’50s. bit like bobby socks and hair cream.”

nem a legjobb időpontot választotta a doktor, hogy amerikába látogasson, a hidegháború leghidegebb pontját, amikor igen magasra szökött az idegen-gyűlölet. igaz, azokat az idegeneket kevésbé utálják, akiktől segítséget várnak, hogy elpusztítsák a vörösöket... jó kis katyvasz volt ez, roswell plusz western-hangulat. tetszett, hogy figyeltek arra, hogy a hajó pont olyan volt, mint sarahjane-éknél. és még egy rajzfilmbe is lehet űrlény-drámát rakni... ha már szóba került, hogy rajzfilm, az ember öt évad clone wars után már könnyen lenyeli a kissé sprőd digitális stílust - tennant bácsi hangja meg a sztori átsegített (btw, milyen cukik, hogy a kedvesével együtt adták a hangjukat). ja, meg a viccesen megrajzolt haj... (+09.10.)

„’cos that planet out there, all three suns and wormholes and alien sand, that planet is nothing. you hear me? nothing compared to all those things waiting for you. food and home and people, hold on to that.”

ha valakit nem zavarnak az apró utalások, nyugodtan nézze meg ezt a specialt, jól fog szórakozni. komplett kis tévéfilmmé kalapálták össze, ahol jó arányokban van jelen a kalandfilmes hatás, a scifi-elemek és a humor (és akkor még a mission impossible és indiana jones szerelem-gyermekének számító nyitójelenetet még nem soroltam, sőt, én a sivatagban is úgy éreztem, hogy lucas bácsi túlságosan annektálta magának az ilyen területeket, lásd tatooine és frigyláda). amit viszont igazán sajnálhatunk, hogy michelle ryan-ben nem lehetett hosszabb távon gondolkozni, mert valami félelmetesen jó volt a kémia közte és a doktor között. úgy tűnik, a vidám röpködésnek vége, már kopogtat a végzet. négyszer. (+09.09.)

„you need friends. real friends.”

oh, milyen szomorkás történetet prezentáltak itten kérem, oszoljunk gyerekek, nincs itt semmi látnivaló... csak próbálok humorral oldani, mert ha van valami, amit át tudnak érezni a lurkók, akkor az ez, a kirekesztettség, a magány, az igazi barátságra vágyás. nem baj, hogy kiemelték kicsit rani-t, és az sem, hogy most már befejezhetik bármikor a sorozatot, tudni fogjuk, hogy mi lesz az ő sorsa (meg is leptek, ahogy idedolgozták a jövő szálat). nem kell ám mindig gonosz alien, aki gonoszságokon töri a fejét, jól jönnek az ilyen szerencsétlenek is, akik rossz helyre kerültek csak. szeretünk titeket kedves (piros) lények! (+09.09.)

„gorbo yo momo. jojo ko fo.”

alapszabály az univerzumban: sose dühíts fel egy fegyveres, beszélő rinocéroszt... már a doktor mellett is bírtam az űrcsendőröket, annak ellenére, hogy sótlan alakok, de itt is működtek (plusz jópont, hogy milyen jól meg vannak csinálva). a heti-gonoszunk megint egy magányos lény a galaxisban, elsősorban arra volt jó, hogy elisabeth sladen színészkedhessen kicsit a megszállás alatt. továbbiakban: volt itt még nano-blabla, roswell és indiai humor. azt az egyet nem értem, hogy miért gondolják azt, hogy annyi új néző fog bekapcsolódni, hogy össze kell foglalni az elején a sorozatot. remélem hiba nélkül fogalmaztam mindent, mr.judoon. (+09.09.)

„it was the chair.”

megbocsátom ezt a kis szösszenetet, mert beteg gyerekek megsegítésére készült. megnézésre is leginkább nekik ajánlott, olyan, mint a bohócdoktorok, csak itt a puki a piros orr... (+09.09.)

„we’re at a tipping point right now. civilisation’s about to fall into hell.”

brutális döntéseket kell meghozni nap-mint-nap, hát hogy lehet így élni... mert az emberiség megmentésének mindig ára van. és minden veszteség megöl belőled egy darabot. nézőként tiszteled, hogy mernek ennyire mélyre menni, kettős tudatállapotba kerülsz, egyszerre borzongsz és tetszik. apró elégtételek voltak a részben, például a felsővezetés arcának látványa, amikor kiderült, hogy miért is áldoznak fel annyi gyermeket. bár érdekelt a megoldás, de elintézték némi techno-blablával, nem is fontos, viszont nem tudták megállni, hogy ne kössenek ahhoz is szívfacsaró személyes drámát. csalódtam volna, ha igazi happyendet kapunk a végén, redukálta volna a sok szomorúságot. (+09.08.)

a nyitánynál elkapták a tökömet, és nem eresztettek a finálé végéig. a terveim szerint két részletbe néztem volna meg, de képtelen voltam leállni. jó ötlet, működő dráma, felkavart érzelmek, könnyű dicsérni. bár a második évad után azt mondtam, hogy jót tett a sorozatnak egy kis könnyebbség, most azt mondom, hogy jót tett, hogy komolykodtak. de ami még jobban állt neki, az a mini-formátum, az egy nagy történet egy lélegzetvétellel való elmesélése. bár sokak szerint ez megállná a helyét magában is, szerintem azért fontos volt, hogy már kötődtünk a karakterekhez. az újak meg kellően emberiek lettek, utálnivaló önző politikusok, vagy feláldozható gyalogok, akik mindent megtettek, hogy a körülményekhez alkalmazkodjanak, mégis elbuktak (kár, hogy peter capaldi minden megjelenésekor az ugrott be, hogy ő lesz a következő...). so. csak egyet mondhatok, kedves idetévedő űr-szemetek: el a kezekkel a gyermekeinktől. kedves földlakók, ti pedig válasszátok meg körültekintőbben a vezetőiteket... nagyontetszett.

„three... two... five... zero... zero... zero.”

az emberiség elbukott. értem én, hogy legyőzhetetlennek tűnik az ellenfél, de már az is felháborító, hogy tárgyalni kezdenek vele, hogy adnak neki gyermekeket. egyet sem. nem hogy 67-et. vagy 35 milliót. az meg már tényleg gyomorforgató, ahogy intézni akarják az egészet. mindenki kék, csak vannak világoskékek meg sötétkékek, mi? senki sem rasszista, csak azért lehetőleg a gazdag fehér gyerekek maradjanak meg. a többi úgyis csak segélyért kuncsorog. mert ez védhetetlen. mert azt még esetleg lenyeli az ember, hogy a sajátjait nem adják, de ez... azt hittem ez lesz a vihar-előtti-csend-epizód, de belepréseltek annyi drámát, amennyit csak elbírt. egy ilyen lépés után a lénynek nem lesz maradása az tuti, mert jack kapitány apró cafatokra fogja szétszedni... (+09.08.)

„the 456 chose britain.”

jól betanult írói fogás, hogy lassan csepegtessék az információkat. hogy ne mutassanak meg valamit, mert hatásosabb lesz, ha ködbe burkolják. hogy csak a végén fedjék fel jack kapitány (egyik) titkát. persze ez nem panasz, hiszen megint erőteljesen sikerült behúzni. néha azért oldották a feszültséget, lásd a zenész összeállítást anglia legjobb tolvajairól, vagy jack kapitány kabát-szerzésével. úgy tűnik, megint nem csak az élien lesz gonosz, az emberek is ugyanolyan sárosnak tűnnek. sőt...? (+09.08.)

„she is not a terrorist.”

ha már a bombával fejeztük be, hát ezt a részt annak a következményeire szántuk. mert újra össze kellett hozni a kiscsapatot. úgyhogy volt, aki meglapult, volt, aki roadtrippelt, és volt, aki új testet növesztett magának (hogy is mondtam az évad-zárónál, hogy jack kapitány a világ legtöbbet szenvedett sorozat-karaktere? egyre jobban áll ez az állítás...). ez persze rengeteg feszültséget hozott a részbe, jól érzékelhető a fenyegetettség. de a gonosznak tűnő kormányoldali nagy készülődés is csak az utolsó levegővétel a nagy gebasz előtt. ami jön. nagyon közeleg. most. (+09.08.)