soroló

„you tried to kill my dreams, but they cannot be murdered. but what you did... you brought death into this place and for that you must pay.”

a halál előkereste a legszebb csuklyáját a gardróbból, megélesítette a kaszáját, és úgy döntött, ma este cirkuszba megy szórakozni egy kicsit... véres aratással ünnepelték az írók, hogy közel az évad vége, valahol meg lehet őket érteni, hogy így akarnak drámát csinálni, csak nem minden döntésükkel lehet egyetérteni. mert azt hinné az ember, hogy azért indították el a szöszit az úton, hogy a negatív szerepből eljutassák valahova, de aztán derékba törték az egészet -aminek a meglepetés erején kívül nem sok haszna volt. mert a babás őrült máshogy is bevégezhette volna. másrészről az tetszett, hogy a végén csavartak egyet az epizód eleji bosszún. de ezen kívül kevés volt, amikor elismerően húztam fel a számat -ide tartozik, hogy megint kacsintottak egyet az asylum-ra. szóval elérték az írók, hogy tényleg úgy várjuk az utolsó részt, hogy ’na, vajon ki éli túl?’... ($01.18.)

„magic is all about distracting an audience. and what better distraction than you two?”

három résszel a vége előtt behozni egy új karaktert, az mi, ha nem figyelem-elterelés a főszálakról...? oké, megtudtuk, hogyan veszítette el jimmy a kezeit, és az ikrek magánéletével is foglalkoztunk, valamint a legutóbb kiderült szörnyű titoknak véres következménye lett, de igazából a régi arcok elől most valaki más lopta a show-t... neil patrick harris nagyon küzd, hogy ne csak barney-ként gondoljunk rá, és nem is jár rossz úton, bár nem tudom, hogy mennyire előnyös számára, hogy a második gondolatunk az vele kapcsolatban, hogy ’áh, ő az a színész, aki bűvész-trükköket is tud’. mindenesetre jól hozta a hasadt személyiséget a folytonos szem-tikkelésével. aranyos volt, hogy mellé adtak egy régi horror-os arcot is, mert hiába bukkannak fel friss húsok rendre, azért vannak olyanok, akiket nem lehet kihagyni a sorozatból. ($01.13.)

„she has known nothing but abandonment her entire life.”

nem elég, hogy az állítólagos antológia-jelleget megtörve áthoznak egy karaktert a második évadból, de ki is emelik, egy rész erejéig megkapja a rivaldafényt. pedig nem egy vidám történet az övé, sőt, kifejezetten nyomasztó, ahogy végigéljük vele az életútját az árvaháztól az őrültek házáig. erre erősített rá a sok zongorás és vonós téma is, az egyetlen fényt talán csak az jelentette, hogy újra láthattuk a csodás lily rabe-ét néhány perc erejéig. a szerkezetből adódóan szegény ’tripple tits’ desiree nem csak ms.mars történetét hallgatta végig (amiből persze nem csak pepper-ről tudtunk meg többet, de a harmincas évek-béli ranglétrán lépkedésről is), hanem a szép szöszi is beavatta sok mindenbe, szépen kerülnek a fényre a titkok itt az év vége fele. de mielőtt a lezárásra fordulnánk még belefért egy ilyen szép szomorú história, amire az ember csak nagy sóhajokkal tud reagál. (++12.19.)

„i am a god. a god who has chosen to walk among men.”

mást mutat a külső, és más van a lélekben. aki külsőre más, azt meg fogják bélyegezni, de aki belülről rohadt, az többet is szenvedhet náluk. vagy jól szórakozhat a maga defektjével... dandy őrületes ámokfutása ellensúlyozza a drámaibb jeleneteket, és ma mindkettőből jutott bőven. fura, hogy nem hogy nem zavar, de még élvezettel is nézzük, ahogy egy mosollyal az arcán lemészárol egy egész utcányit a fehérkerítéses háziasszonyokból, de akár még azt is elnézzük neki, hogy bosszút esküdött jimmy ellen. ha már az elvis-frizkósnál tartunk -vártam volna, hogy legalább az anyja szellemére hallgat, és leteszi végre azt a rohadt üveget, de túl mély a seb. plusz everybody loves jimmy van épp, ha akad nőnemű egyed a környéken, az mind őt akarja. ez lesz az ikrek veszte is? sarah paulson ismét brillírozott a dupla szerepben, akár önmagával, akár evan peters-szel kellett drámai hatást keltenie. de úgy tűnik, mindenkinek lesz még lehetősége ilyen kibontakozásokra. (++12.13.)

„no one’s innocent anymore.”

nincs is szörnyűbb, amikor széthullanak a családok. továbbra sem primér ijesztgetésben gondolkoznak ryanmurphy-ék, hanem inkább elénk tárják a drámát, hogy gondoljunk bele a mélységükbe. közben nem maradnak el a múltat bemutató flash-ek sem, próbálnak megágyazni a karaktereknek. a halál-eseteket sem sokként tálalják, igaz, hirtelen csap le a kaszás több esetben is, de az a fontosabb, hogy mik vezetnek el odáig, hogy valaki késhez/pisztolyhoz nyúljon; hogy ki kelljen mondani, hogy ’elég volt’, és elégtételt venni a sérelmeken. és hogy hogyan hat az egyénekre és a közösségre valaki elvesztése. ki az aki megzuhan, ki az aki erős marad, és ki az, aki tovább tapicskol a saját őrületében. (pont azon gondolkoztam az egyik beszélgetős nagyjelenetnél, hogy meg merik-e lépni, hogy kiírják az egyik főszereplőt jó pár résszel a vége előtt, erre a másiknak ástak sírt nem sokkal később. valahogy benne volt a levegőben a halál...) (hát nem egyszerű úgy írni egy ilyen részről, hogy kerülni akarod a spoilereket, így csak általános bullshit-re futja...) (++12.06.)

„you have the three qualities i love in a person. one, you lack a moral code. two... you can kill a man with your bare hands. and three... you have to do whatever i say, or i’m gonna make sure this whole place knows that you have someone else’s shit under your fingernails.”

én örülök neki, hogy előjött az apa-téma, michael chilkis egyre összetettebb szerepet hoz, ahogy a különböző érzelmek viaskodnak benne, a férfiasság, a melegség és most a szülőség. ugyanakkor nem lehet nem utálni azért, amit tesz a végén (azért vicces, hogy először még bátran a legnagyobbhoz megy, aztán a kudarc után már csak a legkisebbel mer próbálkozni). közben persze az ikreknek is kellenek a percek, a naiv fej már egészen elszállt, a morcos meg szép lassan gőzöl be (a junkie-n is láttam egy zseniális képkivágást, ahogy a szőkére változott álmodozó és a pukkancs barna harmóniában látszanak). de a legdurvább dolog egy mellékszálon csapott oldalba, avagy egy apa kegyetlen bosszút áll a saját lányán, mert az nem hallgatott rá. ...nem mondanám, hogy begyorsult volna a folyó, de ki kell mosni rendesen azokat a partokat, hogy folyammá dagadhasson... (++11.21.)

„we’re all here to serve your deceitful and demonic soul!”

meg kell hagyni, azt nem mondhatjuk, hogy nem hagynak teret a színészeknek idén. jessica lange megkapja a megérdemelt nagyjeleneteit, miközben néhány szemöldök-felhúzással hoz egy összetett karaktert, akinek igazán gonosszá vált a belsője a sok féltékenykedés és szeretet-hiány miatt. finn wittrock is végigszánkázik a teljes érzelmi skálán -a hősszerelmestől a hideg gyilkosig. a tetovált srác is sok szöveget kapott ma, kiemelték kicsit a karakterét a többi freak közül (az mondjuk fura, hogy hirtelen ő lett a környék donhuan-ja; mert már megszoktuk, hogy evan peters a lányok kedvence, de ez most egy sokkal bátrabb vállalás). örültem, hogy előkerültek bizonyos elemek a pilotból, gondolok itt a lányra, akivel orgiát folytattak vagy a sziámik naplóira, amiből újra kaptunk szomorú részleteteket. talán úgy gondolják az írók, hogy ha mélyebbről, lélekből indulnak, akkor sokkal keményebb lesz, ha rátérnek a durvulásra -és valószínűleg igazuk is lesz. (++11.14.)

„fraulein elsa’s cabinet of curiosities is about to have a terrible run of bad luck.”

...és úgy tűnik, hogy az írók fogják beváltani a gonoszbácsi ígéretét, nem is tétlenkednek, már most elkezdték zúdítani a karakterekre a bajt... vannak itt persze apróságok, mint hogy jimmy-nek egyik nővel sem jön össze, a már eddig is pedzegetett önértékelési zavar + féltékenység koktélon át az igazi súlyos identitás-válságig. mert az nem lehet, hogy egy erőember a saját neméhez vonzódjon (eddig is voltak gyanús jelek, ha a már megismert kapcsolatait nézzük, de kellett matt bomer szép arca, hogy minden a helyére kerüljön). murphy bácsi (és lelkes csapata) szereti feszegetni a határokat, ha a melegségről van szó, nagyon helyesen, semmit sem érne, ha csipkekesztyűben nyúlna a témához (meg nem csak a meleg nézőknek szerez örömet, ha ennyi hasizmot mutogat, hanem a lányoknak is). a meglehetősen véres gyilkosságon és a gonosz fantáziálásain kívül nem is volt horror a mai részben, sokkal inkább drámai a hangvétel, okkal tolták el az arányokat idén, gondolom. (++11.07.)

„he wants your misery. he wants the true darkness.”

köszönjük edward mordrake! mi is szerettük volna hallani ezeket a történeteket, így hálásak vagyunk, hogy kiszedted a jelöltjeidből a legsötétebb titkukat. a meglepően hosszú nyitányban csak alapoztunk, a születésük után egyből hátrányba kerülők szomorú históriáival. aztán imádtam, ahogy elmerültünk a hírhedt berlini dekadenciában, a képek tönkretételével elérték azt, hogy ne zavarjon, hogy a hülye szabályozások miatt nem mutathatnak meg mindent, ami visszaadhatná azt a fertőt, amiben fuldoklott a harmincas évek németországa (viszont plusz pont a snuff filmes utalásért). meglepő módon eljutottunk a bohócos történet fejezet-végéig, az ő történetével is megnyílt kicsit a szívünk, de talán érdekesebb lesz, ahogy egy másik gonosz épül a szemünk előtt. kicsit nyugvópontra is juttattuk az eddigi történéseket, közelítettük egymáshoz a nézőket és a fellépőket (a ’normálisakat’ és ’másokat’), ez a béke biztos, hogy fel lesz bolygatva a következő részekben. de most ne tekintsünk a baljós jövőbe, az elmetett titkokra, csak ünnepeljük a halottak napját! (++10.31.)

„no freak performs on halloween.”

oh, ezek az október-végi duplarészek, mindig tartogatnak meglepetést. először is, végre félrehajtottuk a szakállakat és extra melleket, és megkerestük alattuk a karaktereket. ma kathy bates tündökölhetett, mind az orvosi vizsgálóban, mind a drámai múltjának felelevenítésekor, sőt, akkor is, amikor elővezette nekünk a cirkuszosok babonáját. bírom, hogy utána-ásnak ilyen történeteknek az írók, amik szorosan kapcsolódnak az adott témához, és kellően paráztatósak is. a duplázáshoz meg azért különösen passzolt ez a rémmese, mert most van egy hetünk azon rugózni, hogy kit fog elvinni a rosszarcú szellem. és wes bently-vel jó lóra tettek murphy-ék, igaz, most még nem nagyon látszott ki a pofaszakáll alól. de megérkezett a még bejelentett színészek utolsó hulláma is, denis o'hare szokás szerint őrült jónak ígérkezik, emma roberts meg szép.... (most sem maradhatott ki a dalbetét, azért tényleg kíváncsi lennék, hogy miért érezték szükségességét murphy-ék ennek az anakronisztikus játéknak, bár most harmadjára már egész megszoktam, csak jim morrison neve zavarta a hallójáratomat...) (++10.25.)

„people don’t come to see freaks in the heat of day. they come in the evening. when the darkness moves in and speaks of mystery. the unknown. when logic loosens its vice grip and the imagination comes out to play.”

épp azon elmélkedtem, hogy mikor veszik le a bohóc álarcát, aztán megbántam, hogy látni szerettem volna a valódi arcát... alfonso gomez-rejon nem hajlandó megvárni, hogy kiírják a nevét, már az első pillanattól úgy úsztatja a kamerát, hogy nincs szüksége egyéb szignóra... az a fura, hogy még azok sem képesek összetartani, akikben közösnek kéne lenni az összetartozás érzésének, akik szövetséget tudnak kötni egymással, ha kirekesztik őket. bár, ha azt nézem, hogy a csepűrágók életét mennyire átjárhatja a féltékenykedés, talán nincs semmi meglepő a széthúzásban. miss elsa-ról már tudjuk, hogy nem viseli, ha más csillog a színpadon helyette (még a sziámi ikreket is képes egymás ellen fordítani emiatt), de jöttek új karakterek, akik úgy tűnik, nem arról híresek, hogy könnyen beilleszkednének (még a bimbótakarás ellenére is wow, hogy így ki merték rakni angela basset melleit (mind a hármat)). a részben sokszor felbukkanó zenének nevezett nyikorgó izé zavart egy kicsit, és az éneklős betét megint kizökkentett -és ez azért fura, mert például baz luhrmann-nál sosem volt gond, hogy mai popzenét használ a töris filmjeiben. (++10.16.)

„my monsters, the ones you call depraved, they are the beautiful, heroic ones. they offer their oddity to the world. they provide a laugh, or a fright, to people in need of entertainment. everyone is living the life they chose.”

na, lehet tippelni, hányadik jelenetében gyújtott rá jessica lange? igen, egyből az elsőben... bár a való életben ki nem állhatom a cirkuszokat (túl sok negatív emlékem van a vidéki hakni-előadásokról, a rossz állapotban lévő tevékről meg a félszemű késdobálóról), de elismerem, hogy mozgóképen nagyon tud működni a furcsa világuk. ezért is örültem, hogy ryan murphy-ék most ezt a témát dolgozzák fel, egyébként is jól megy nekik a kívülállókkal való foglalatoskodás (lásd még glee). valahol reménykedett benne az ember, hogy felidéződnek benne a carnivale iránti szép emlékek, de ebbe a sátorba más irányból közelítünk. persze a testi deformációval rendelkezők itt is szép számmal képviseltetik magukat, de a nagy rejtély-központúság szerepét itt talán a karakter-lélektan fogja átvenni. jessica lange persze most is hengerel, hasonló a karakter, mint az előzőekben, de több lesz benne a drámaiság és a német akcentus (és mit ismerne jobban egy színésznő, mint a sztárságra való kétségbeesett vágyat és a féltékenységet). sarah paulson is szép összetett feladatot kapott, és ügyesen él is a lehetőséggel, hogy ne csak szavakkal, hanem arc-mimikával is érzékeltesse a két lélek közti különbséget. a többiek mélyebb megismerése is sorra kerül majd szép lassan, egyébként sem volt nagy a tempó most, és letisztultabb volt, mint az eddigiek, nincs zsúfoltság. a bőr alá mászó kényelmetlen hangulat viszont most is működött, bohóc-fóbiások messzire kerüljék lehetőleg. (murphy rendezőként is bizonyít, tetszettek az osztott képernyői, a fényekkel való elkenések, és hogy minden furcsaság megmutatásánál kivárta a megfelelő felfokozó időt. viszont azt nehezen emésztettem, hogy bowie-dal szól egy 1952-es történetben. pedig addig jól működött a korhangulat.) (++10.11.)

„i can feel the power vibrating off of you. it feels good, doesn’t it? hmm? it’s mine, you know? when it came into you, it left me. the law of conservation of energy.”

eleve elrendeltetett volt ez az epizód, sok meglepetés nem érhetett minket, tudtuk, hogy a lányok megküzdenek a főnökségért, túl sok variáció arra sem lehetett, hogy ki lesz a végső befutó, így nem is erőltették meg magukat ryanmurphy-ék, hogy csavargassák ezerrel. inkább a hangulatra mentek rá. bár az elején még emeltem a szemöldököm, hogy begyűrűzött ide a glee, de aztán pörgősen jöttek a próbák. majd egy szép drámával zártuk az évadot. kerekre. úgyis van olyan, hogy boszorkány-kör, hát most akkor azt írták le... (++01.31.)

most már, hogy a harmadik változatot néztük végig, elmondhatjuk, hogy jó móka ez az antológiázás (és mint a trendekből látszik, követendő példa lesz szerencsére). jólehet, meg kell szokni, hogy minden évben markánsan más kapunk. az első kényelmetlenül mászott a bőröd alá. a másodikba bedobáltak egy csomó őrült ötletet és sokk-hatást, és ezt fokozták fel, amíg a hatalmába nem kerített. a harmadik könnyedebbre sikerült az előzőekhez képest, szellősebb, légiesebb lett, talán a sok női karakter miatt, talán new orleans hozza ki az emberekből ezt a hangulatot. érdekes, hogy míg tavaly az évad eleji nagy kavarodásból egyenesítették ki a történetet, idén párhuzamosan futtatták a szálakat, hogy aztán váratlanul eldobják, félbehagyják őket, és ettől lesz az embernek egy kis hiányérzete. mert úgy érzi, hogy kicsit megvezették, játszottak az agyával, aztán ott hagyták kielégítetlenül. mert engem érdekelt volna egy erősebb boszi-üldözős vonal, egy nagyobb harc a vudu-sokkal, kicsit jobban elmerülni a mocsárban, az sosem baj, ha piszkosak leszünk. én szívesen néztem idén is ezt a vidám őrültekházát, hétről-hétre működött a hangulata. tetszett. (most csepeghetnek az infók, hogy jövőre mi vár ránk.)

„eventually everybody pays. everybody suffers.”

ismeritek azt az érzést, amikor borzasztó kellemetlen érzés ránézni valamire, mégsem tudjátok elfordítani a fejeteket? na így voltam ma cordelia szemeivel... talán a darabolásba túlságosan beleélték magukat az írók, mert kicsit széteső volt ez a mai rész, vagy csak most jöttek rá, hogy mennyi mindent akarnak még belegyömöszölni az évadba, és ezért a kapkodós hangnem. oké, a csajok mutatják egyre a képességeiket, meg a végére kifutottunk valahova, de a nagyon gyilkos madame szála kilógott, mint egy veszett nigger bele, mégha a személyes pokollal találhatunk is közös pontot. a hirtelenségre meg a korábbi supreme-ünk meglepő vége a legjobb példa, nem mindig stílusos, ha lecsap egy fejsze... persze most sem voltunk híján nagyszerű jeleneteknek, ha más nem, a verekedős biztos megmarad a perverz tudatalattink kéjes emlékének. kicsit még kellett volna pár kavarás ennek a főzetnek, lányok. (++01.24.)

„this little piggy went to market. this little piggy... stayed home. this little piggy right here had roast beef. and this little piggy had none. and this little piggy cried, whee...!”

...és ezt a vérgőzös epizódot egy nő írta? hát hova fajul ez a világ... kezdetben madame delphine volt a középpontban, na mondom, végre foglalkozunk vele, de aztán a többieket is helyzetbe hozták. sebaj, addig is megtudtuk az öreglány motivációit: szadista a szentem, és ennyi... bár a méltó utódainak sem kell szégyenkezniük, mert az nem lenne elég stílusos, ha írásba rögzítenék a békét, tudják ők is, hogy a történelmet vérrel írják. na de ennyivel...? a leghatásosabb kínzás díját mégis cordelia viheti haza az öncsonkításával. élvezetes volt átvágni ezen a több hektoliter véren, de még mindig nem látjuk a medence túlpartját, bár nem érzem, hogy ez olyan nagy baj lenne. (++01.17.)

„i want my innocent soul.”

it’s voodoo time, baby! őrülten csavarják murphy-ék, hogy még véletlenül se’ tudd, hogy kit lehet a ’jó’ vagy a ’rossz’ feliratú dobozba rakni. mert azt hitted, hogy a vadászok lesznek a megtestesült ördögök, akik ellen össze kell fogni? hát összefogás címén csak önzőség van, minden kegyetlenségre képes a két nőszemély, hogy megkapja az örökélet kódot. de a többiek között is csak a versenygés látható, kétségek között vergődnek, és ránk is átragad ez a kétely, gondolom a végéig tartogatják, hogy ki is lesz a megfelelő örökös. de addig még néhány fej a porba hullik majd, varázsszavak szállnak el a füstölőtől terhes levegőben. (még mindig vannak popkulturális hiányosságaim, a kendővel való forgás kellett ahhoz, hogy miért is örült misty a bárhangú néninek. viszont annak kurvára örültem, hogy egy igazi autentikus neworleans-i temetés is belefért.) (++01.11.)

„i’m part of a sacred order. a soldier in a shadow war. a war that has been raging since before the time of salem. we are a brotherhood pledged in blood, dedicated to stamping out the pestilence of witchery on the north american continent.”

ellenségem ellensége, ugye, de azért nem isszák olyan forrón a bájitalt... mert nem csak behoztak egy nagyon gonoszt, aki miatt össze kell fogniuk a bosziknak, sokkal komplexebb karakterekkel álltak elő, gyávasággal, bizonyítási vággyal és apakomplexussal. nem tudom, hogy a megbánás ezen a vonalon mennyire lesz fontos, de egy fejjel arrébb már az, leássunk a rasszizmus gyökereiig, és feketére festjük azokat... aztán ott van még a legfőbb métely, az elvakult vallásosság is, amely az igazi vakságot hozza erre a szerencsétlen világra. nagyszerű zárás volt ez az idei adagnak (az a gospelre vágás, wow!), jöjj el hamar január! (+12.13.)

„this is as if i’ve been dipped in the river styx and all the suffering of all the souls that ever were or will be has soaked my body.”

alfonso gómez-rejón. és akkor ennyi elég is lenne az epizód dicséretéhez. mert az nem állapot, hogy ennyire meglátszik idén (is) a keze nyoma azokon az epizódokon, amiket ő kap. és persze sokan tudnának fura kamera-szögeket választani, meg ötleteket beledobálni a nagy közösbe (lásd a szertartás történetének a bemutatása például), de csak akkor fog így egységgé összeállni, ha van stílusa a dolognak. mint ahogy fiona is stílusosan távozott volna, ha nem jön a fordulat. persze, majd ilyen hamar elengedik jessica lange-et... főleg, hogy igazán elemében van, a lehetséges jövőbe látó jelenete nyomasztóan gyönyörűséges volt, és nem csak azért, hogy hagyta magát igazán csúfnak láttatni. közel van a mississippi, ahhoz hasonlóan hömpölyögnek a történet-szálak, formálódnak a kisboszik, még a bigott vallásosok is az ő jézusuk nyomában járnak, de a sok sztori-darabka ellenére nem lesz fejetlenség. huppsz... (+12.07.)

„we’re going to kill my mother. kill her once, kill her good, kill her dead.”

tulajdonképpen kire is vonatkozott a cím? túl sok a túlvilág-szökevény idén... sőt, még egy nyelv sem rohadhat meg kedvére... na, összeszedem a darabkáimat, és próbálok valami értelmeset is írni... lehet, hogy csak elvette az eszem a threesome... még ha halottakkal is történt a dolog... sima dugás csak szellemekkel jó... alakul szépen az évad, vannak meglepő húzások (zoe bedurvulása, queenie pálfordulása), őrülten jó hangulatot tudnak a bőröd alá préselni, és még egy ilyen alapozót és pirosított gazdagon tartalmazó epizódot is úgy elénk tudnak tálalni, hogy élvezetes legyen. ki vagyok én, hogy ellenálljak a vudunak... (+11.23.)

„do you know a saxophone is called an axe?”

hát a cold opent, azt imádtam! noir hangulat és jazz, ilyet többet, még, még. arra is jó volt ez a kezdés, hogy utánaolvassak egy tényleges neworleans-i legendának, az ottani baltás rémnek, akit nagyszerűen építettek be a show-ba most. de a szaxofon is jól tolakodott be a zenei témák közé, mondom ezt annak ellenére, hogy (nagyon) nem a kedvenc hangszerem... a szöszik epizódja volt ez egyébként. tetszik, hogy zoe-ból hirtelen határozott csajszit faragtak, akiből felbuzog a tenni akarás és ’fajának’ megvédése. cordelia karakterének jót tett a vakság, sokkal izgalmasabb színei lettek (és bár szörnyen hangzik, de jessica lange-nek is jó lesz a betegség...). lilly rabe-tól meg elolvadok még mindig, akárhány perc képernyő-időt kaphat ezzel a hippi-hajjal is. nem mellékesen a háttérben is érdekes dolgok alakulnak. féltávnál elégedetten, most jöhet egy kis ritmus-váltás, hogy repítsen a jazz! (+11.19.)

„she had a monster for a mother. this last act was the only kindness i ever did for her.”

a rossz anyák epizódja. kezd megint egészséges katyvasz kialakulni. ma a dráma működött leginkább, ahogy fiona botorkált a kórház falai között, aggódva és csodát téve. de lángoló bosszúja is megcsapott rendesen. ugyanakkor ott voltak bomló barátaink is, a walkingdead-ből importált z-k, akik szép gore-osan haltak ki a sorozat szövetéből -valószínűleg direkt ilyen parodisztikus túlzással, vagy csak feszegetni akarták a határokat, hogy egy basic kábelen mennyire fér bele egy (khmm...) láncfűrészes akció. továbbra is minden a főzet arányain múlik, az összetevőkkel nincs baj. és egyszer elhívhatnák az igazi tarantino-t is az imposztor helyett (vö. égetéses jelenet)... (+11.14.)

„tonight i’m gonna let the whole world in. get a good look at me. who’s the baddest witch in town?”

ez az egyetlen sorozat, ahol tényleg jól megfér a halloween-imádat, mindig jól belepasszírozzák, ráadásul ilyenkorra szokták időzíteni a duplázást is. idén megirigyelték a walking dead sikerét, így z-kkel árasztották el neworleans-t, de simán beleférnek a csoszogósok a koncepcióba. a mai alapozást gondolom zúzás követi majd jövő héten. de kellenek előtte ezek a gyökerek, már a nyitó rasszista történelmet felvonultató flash-nél nyomtam egy wow-ot, de a némasági fogadalom (és a karakter mai beteg formája) vagy a főboszik közti ellentét is gyönyörűen ágyazott meg. a színészi teljesítményről már nem áradozom, mert még megvádoltok, hogy megbűvöltek valamivel. (+11.01.)

„i took my inheritance too soon and squandered it. all that power, all those gifts. i just took it and poured it back into myself and dressed it up in chanel.”

eljött az idő, hogy elengedjék jessica lange kezét, hogy leásson a sötét lélek bugyraiba, feltárja a karaktere sebezhetőségét. persze mindezt nagyon jessica lange-esen teszi, cigarettával a kézben, de ezért szerettük meg őt annyira az évek alatt. ahogy csípjük, ha még meg tudnak lepni minket, ha bevisznek az őrület erdejébe, és erre ma igazán nem lehetett panasz. beteg szexualitás lengte be az egész epizódot, jobb, ha az istenfélők elfordulnak, mert még ihletett kapnak a kis perverzek. de nem erőltetett a dolog, valahogy benne van louisiana mocsárszagú levegőjében ez a hangulat. vagy csak a szexi vudu-papnők terítettek szét valami varázsport a levegőben. de akkor azokra ültette rá alfonso gomez-rejon is a kameráit... (+10.26.)

„louisiana swamp is full of spanish moss and alligator dung. amazing healing properties. mother nature has an answer for everything.”

még az amerikai foci rajongásom előtt, amikor a saints miatt alámerültem a neworleans-i kultúrában, mindig ez az aligátoros/mocsaras lápvidék képe volt előttem, amikor a városról hallottam. így hatalmas vigyorral néztem már a nyitó-jelenetet is, fantasztikusan összesűrítve hozták ezt a pillanatot. később rátértünk a történetekre is, nagyon működnek már itt az elején a bosziskodások, az igék mormolása, a más állapotban kántálások, a varázsvilág. a buszos/erőszakolós szálból bizarr frankeinstein-lovestory kezd formálódni, egyre több nőszemély bukkan fel a múltból, itt bizony halhatatlansági verseny lesz. kellően gusztustalan, kellően szexi, kellően fülledten louisiana-i. (+10.18.)

„miss robichaux’s academy for exceptional young ladies.”

ryanmurphy-ék nálam jártak, és kikémlelték az álmaimat? boszik new orleans-ban? wet dream... szokás szerint sűrű volt a kezdés, már megszoktuk a horror háza táján, de nincs is azzal semmi baj, hogy feldobnak egy csomó labdát. ismét több idősíkon varázsolnak, de azon kívül, hogy a múltbéli jelenetek mindig ütősek, próbálják modernizálni is a legendákat, meg-vuduzni a twitter-generációt is. a boszikból adódóan ez lesz talán a legnőiesebb évad, na nem mintha eddig ne lettek volna hangsúlyosak a jobbnál-jobb színésznők, de most aztán majd igazán csilloghatnak. de nem csak a lányokban lehet szemet gyönyörködni, már egyből a nyitányt alfonso gomez-rejon kezébe adták, és milyen csodálatos kezek ezek, szórják az ötleteket és az áll-leejtős képeket. szép napok lesznek ezek neworleans-ban, nem is kérdés. (+10.13.)