soroló

„think about when you run a virus scan through your computer, yeah? the software works its way through the files and when it finds a trojan or a virus or whatever, identifies it and then deletes it. that is what this stuff does to the human body.”

oh, martha jones, feldobtad a napomat! tök jó, hogy így kihasználják a karaktert, ha már a doki mellől kiebrudalták. és itt is hozza a nagyon szerethető formáját, okos és kedves és szép, jack kapitánnyal meg nagy az összhang, maradhatna egy darabig a csapattal. ja, hogy ügy is volt? csak a szokásos, az ember idegen játékhoz jut, hát kísérletezik egy kicsit, hátha lesz belőle valami anyagi haszna. hogy ebbe belehalnak? ez komolyan kérdés...? láttam interjút alan dale-lel, egy cukipofa, miért mindig ilyen szemét alakokat játszik...? a végét csak azért nem emlegetem, mert owen többször sérült már meg az elmúlt másfél év alatt, mint jack kapitány az összes háborúban, amiben részt vett... (+08.31.)

„our memories define us.”

tényleg ennyi lenne a személyiségünk - emlékek összessége? ilyen könnyen megvezethető az emberi agy? már a nyitó-jelenetnél felvontam a szemöldököm, ki ez a fickó, aztán amikor kiderült, hogy mindenki ismeri, majd bevetette a kézrátételes trükkjét, már mosolyogtam, mert sejtettem, hogy ebből valami jót fognak kihozni. jöttek is sorban: a cici-kidobós tosh, a cukor-kedves owen, és a ráadás, jack szomorú gyerekkora. dicsérendő, hogy nem csak gusztustalan űrszeméttel jönnek mindig az írók, hanem ilyen különlegesebb, eszet és lelket piszkáló lényekkel is. (+08.31.)

„have you ever eaten alien meat?”

munkából kifolyólag voltam kutyatáp üzemben, szóval tudom, hogy mit adunk szerencsétlen állatoknak. ezek után nem szívesen mennék parizer-gyárba... az milyen már, hogy az ember egy bálna-forma élient sajnál meg... mondjuk biztos, hogy így járna az a szerencsétlen, aki emberek közé keveredne, a kegyetlenségünknél csak a kapzsiságunk a nagyobb. ...az miért van, hogy minden űrlényes részből azt vezetem le, hogy az emberek szörnyűek...? féltem az elején, hogy mi lesz, ha egy középszerű ember helyezünk a középpontba, de aztán elkezdett működni az epizód hamar. (+08.31.)

„if your ood is happy then you’ll be happy, too.”

itt egy naiv, kiszolgáltatott lény, biztos szívesen szolgálna minket -így az ember, te meg nem győzöl szégyenkezni, hogy ebbe a fajba tartozol... ez a némán tűrt szolgaság predesztinálta az ood-okat, hogy visszatérjenek a sorozatba, hiszen még a doktor is megmondta, hogy a jelenben is van rabszolgaság a földön, csak most ázsiai tömegtermelésnek hívják, szóval példa-statuálásra tökéletesek. meg sosem árt, ha jobban bemutatnak egy fajt, főleg, amelyik nem akar elnyomni és leigázni minket, csak élni békében. sose feledd ember, az elnyomásnak mindig lázadás lesz a vége. (+08.31.)

„the romans haven’t even got a word for volcano. not until tomorrow.”

utazási tanácsok az ősi rómába: 1. ne beszélj latinul, azzal csak összezavarod a tardis-t. 2. mindig legyen nálad vízi-pisztoly, sosem tudhatod, mikor támad meg egy tűz-lény. 3. ha választanod kell 20.000 ember és világ között, sose hezitálj. 4. ha beindítasz egy tűzhányót, legyél mentőkabinba. 5. bármi gyanúsat észlelsz (kővé változó emberek, márvány áramkör-rajzok), gyanakodj egyből idegen életformákra. 5. figyelj oda történelem-órán, ne akkor menj, amikor valami tragikus esemény van kilátásban... jó volt a korrajz, ahogy scifisen kiforgatták a történelmet, kicsit fantasy-s gellert kapott a jósoktól, és persze most is nagyon működött a dráma. soha rosszabb ’kötelező évad eleji töris epizód’-ot. (+08.31.)

„the fat just walks away.”

hát eljött az idő donna visszatérésére, de mivel már megtért és nem hisztizik megállás nélkül, most sokkal elviselhetőbbnek tűnik. az mondjuk nem tudom, hogy vele jár-e, de jó adag fellelhető volt az infantilis ámde működő humorból. vagy csak a témából adódott - mert a fogyókúra-mániások kaptak egy szép nagy virtuális pofont (űrlény-tálalásban, persze). de nem csak rohantunk, meg olvadoztunk a kis zsír-babák láttán, bizony belengettek nekünk egy nagyon érdekes átívelést egy szép szöszivel, de psszt... (+08.31.)

„-he’s a frozen soldier from 1918.

–nobody’s perfect.”

egy kis szelet régi torchwood, szeretjük az ilyet. mint az idő-paradoxokat. és persze a kis drámákat, amikre most már kijelenthetjük, hogy nagyon ráfeküdtek idén. mert oké, megmenekült a világ, de sokkal bizsergetőbb belegondolni az emberi oldalába. hogy itt van egy valaki, akinek évente van egy napja élni, aki nem akar hős lenni, csak rendes egyszerű dolgokat csinálni, randizni és szerelembe esni. és persze ott a japánlány, aki évente egy napot láthatja a fiút, akibe beleesett, és akiről tudja, hogy el kell engednie, ha nem akarja a világ pusztulását. ki az, aki sajnálná tőlük az utolsó éjszakájukat...? (+08.31.)

„how can i prove to you that i’m not an alien?”

meglátni az embert az űrlényben, megtalálni az emberséget magunkban, még ha három galaxison túlról is származunk. kicsit fringe-es érzésem volt, ahogy a heti-ügy személyes drámáján keresztül mutatták be az alien-invázió hátterét. és úgy tűnik, hogy nem csak az amerikaiak vesszőparipája a terrorizmus, nem is baj, ha beszélünk róla, szépen beépült ide is a sejtekbe szerveződős alvó-ügynökös robbantós rosszfiúskodás. (ugyanakkor cseppnyi humor megmaradt az évadnyitó keverékéből, plusz továbbra is hangsúlyozzák jack kapitány keménykedését.) (+08.31.)

„get two time agents in the same room together, it’s always about the size of the wrist strap.”

micsoda stílusos kezdés! már a hal-emberes nyitány, jack kapitány belépőjével. a kissé komor és melankolikus első évad után fura ez a sok humor, dehát az 51. századi emberek már csak ilyen furák. örülök, hogy foglalkozunk jack kapitány múltjával (ami a jövő, ugye, hülye paradoxok...), és persze az sem maradhat ki egy szép összefüggő történetből, hogy merre is járt a főnök, és mi is történt a távollétében. sosem baj emellett, ha egy színes vendég-arccal emelik egyből az elején az évad fényét, mégha úgy vágták is körbe a standart nagypofájú átverés-bajnok űr-kovboj sablon mentén. pozitívak az előérzeteim a későbbiekkel. az erő (és az időutazók védőszentje) legyen velünk. (+08.30.)

„children love war games.”

kezdetben azt hittem, hogy oktatást kapunk, hogy a mai gyerekek meg a videojátékok, blablabla, de aztán inkább az erőszakos emberiség kritikája lett ez, akiket a legvérmesebb népségnek tartanak a galaxisban. pedig mi is vágyunk a békére, csak jól rejtegetjük ezt az érzést... ki mondta, hogy egy gyerek-sorozatban nem lehet az űrbe menni? (geek apróság: manapság vannak még egyáltalán játéktermek...? és komolyan az emberek olyan hülyeségekre fecsérelik az idejüket, mint a laser-tag...?) (+08.30.)

„listen, luke. when weirdo nuns turn up on your doorstep asking about freaky glowing alien gizmos, one thing you never do is tell them you got one.”

nem baj, ha tanítjuk a gyerekeket görög történelemre, bár ebből annyi tudás fognak felszedni, mint egy xéna-epizódból... de azért volt izgi, volt dráma, beszéltünk a válásról, és az egészet belengte valami őszies nosztalgikus hangulat (valószínűleg a rusztikus vidéki anglia és az idős emberek szerepeltetése okán). mondjuk, hogy ez volt az évad történelmi epizódja...? (+08.30.)

„what's funny? the wife gave me cabbage and bean tartlets last night. yet another reason to despise jamie oliver.”

(na itt már tényleg csak formaság a pilot kitétel.) hogy mivel riasszuk el a potenciális nézőket, akik a doctorwho felől érkeztek? hát a puki-lényekkel. mondjuk az is igaz, hogy inkább itt szagoskodjanak, mint az anyasorozatban... az elején megvolt a bevezető íz, aztán gonoszkodtak a gonoszok, nyomoztak a jók, az igazi kalandfilmes hangulat csak a második felére érkezett meg. inkább ez utóbbihoz kéne tartaniuk magukat, és mindenkinek rendben lesz a bélműködése. (+08.30.)

„i knew going back to the force would put me in a fucked-up situation. here it is, ahead of schedule.”

utálom, hogy 50 percen keresztül görcsben van a gyomrom, lesem a képernyő összes sarkát, honnan toppan be valami veszély dex-ékre (azt már nyolc év alatt megszoktam, hogy egy gyilkosnak szurkolok teljes szívemből). és tuti, hogy valami miatt el fog csesződni a happyend. bajt fog hozni hannah, az elvakult szerelem, deb sem biztos, hogy nem roppan össze újra. már nem bízhat az ember a dokinéniben, sőt, új veszélyeket hoz az ember fejére. quinn körül ott lebegett mindig is valami fura aura, amitől az ember rögeszméjévé vált, hogy ő elkaphatja dex-et. és persze ott vannak minden baj igazi okozói, az írók, akikről idén még nem hozott ítéletet a bíróság: felmentés vagy halál... (+08.29.)

„bad name for a ship.”

hát mi bajuk van ezeknek az angyalokkal...? az elején még nem tudtam, hogy mire futunk ki, töris karácsonyi epizód, oké, alter-univerzumos epizód, oké, űrhajós epizód, na jó, most már álljunk meg. jól játszottak a párhuzamokkal a két szomorú sorsú hajónál. apropó, meglehetősen sok vendégszereplő áldozta fel magát a végső túlélésért, jött is a sok kalandozás és futás közben az a szívbe tépő dráma, amihez annyira értenek a doktor háza táján. pedig jó arcokat szedtek össze (kyle minogue, mint a doktor társa?!?!), és jó volt az a kiszólás is, hogy nem mindig azok élik túl, akik megérdemlik. nem múlhatott el az ünnep némi űrkaland nélkül, még ha a londoniaknak tele is van vele a hócipőjük. hát költözzenek más bolygóra, de allons-y! (+08.29.)

„the hat, the coat, the cricket-y cricket stuff... the stick of celery. yeah.”

egy kis kedveskedés a régi rajongóknak. mert ők érzik át igazán, mit jelent, amikor bekukkant az ötödik doktor, őnekik szólnak az utalások is. mi, gyarló új rajongók, beérjük a tízedik lelkesedésével és a régi arcok elképzelt vigyorával. (+08.29.)

„didn’t you learn anything from the blessed saint martha? siding with the doctor is a very dangerous thing to do.”

a szavak és a gondolatok ereje sokkal erősebb, mint az igazi fegyvereké. nem először tanítja ezt nekünk a doktor, de nem baj, ha sokszor a fejünkbe veri. ez a lényeg, az összes többi valahol mellébeszélés. írhatok akár arról, hogy mennyire szoktam szeretni az időugrásokat és az ellenállásba vonult hősök sztorijait (talán az sem véletlen, hogy bsg-s érzetem volt egy kicsit). vagy arról, hogy milyen sajnálatos, hogy semmissé tették a nagy pusztítást, több következményre vágyom. esetleg elviccelődhetnék dobby-n és a gyakorló-gömbökön (ugye nem kell magyaráznom egyik popokult utalást sem...?). de ezek csak szavak. csak nem a megfelelőek. sajnos én nem tudom olyan epikussá fokozni a finálémat, ahogy a sorozat rendre teszi... (+08.28.)

addig-addig utazgattunk együtt, míg a tardis szíve végleg az enyémbe költözött. tartottam magam a neten talált sorrendhez, és ez azt jelentette, hogy időről-időre meg kellett szakítanom a kalandokat. viszont arra nagyon is alkalmas volt, hogy lemérjem, hogy mennyire is szerettem meg a sorozatot - minden alkalommal bizseregve, vigyorral az arcomon zsizsegtem végig már a főcímet, úgyhogy a love-méterem magasan áll. mondjuk úgy könnyű, hogy nincs rossz epizód az évadban. kinőtt a gyermek-évekből, csak pont annyi infantilitás maradt benne, ami a báját adja. nem lehetek elég hálás martha jones-ért sem, ő is erőteljesen emelte a szerethetőséget. kár, hogy most már két lyuk lesz a szívemben... (nagyontetszett)

„it is your fault! all of you! you voted saxon! you did this!”

először is: köszönöm, hogy feloldottuk a torchwood-anomáliát. másodszor: nem tudom, hogy s.moffat innen vette-e az ihletett az ő moriarty-verziójához, de sok a hasonlóság, mindkettő egy idétlenül őrült, ugyanakkor hihetetlenül veszélyes nemezis (ha már a ki-volt-előbb kérdésnél járunk: repülő anyahajó...?). és az egész részt belengte ez a kettősség. nevetsz a osbournes-on és a teletabikon, a saxon-féle túlzásokon, a következő pillanatban meg hümmögsz a veszély-helyzetek felett, hogy innen-meg-hogyan-tova (vagy: mosolyogsz a politikusi hatalom kritikáján és bánkódsz gallifrey szomorú históriáján). harmadszor: pacsi a zeneszerzőnek, hogy beépítette a dobolást a témákba. negyedszer: szépen összeépült az évad, volt bőven utalás az elmúlt epizódokra, de végül idén is ugyanoda lyukadtunk ki, mint eddig minden fináléban: le akarnak igázni minket. (+08.28.)

„hundred trillion years and it’s the same old dream.”

egy picit nagyok voltak az elvárásaim, és bár futottunk eleget, a rész nem tudott felérni hozzá. pedig végre elértünk ahhoz a rég várt timelord-találkozóhoz, sőt, egy másik fontos reunion is itt volt, bár lehet, hogy ez okozta az epizód vesztét. ugyanis tök jó az összhang jack kapitány és a doktor között, meg tök jó, hogy hallottunk valamit arról, hogy hogyan is került elő halhatatlan hősünk a jövőből, meg ott volt ugye a rejtélyes kéz magyarázata is, de hogy egy szót se szóljon arról, hogy a torchwood alkalmazásában áll, az felettébb fura. de van még rá esélye. (olyan hadarós, szeleburdi doktoros lett ez a bejegyzés, nem...?) (+08.28.)

„people are dropping through time and they’ll bring every disease in history through your doors. so you’d better be ready.”

nagyszerű finálé volt ez, bevetették a teljes nehéztüzérséget, annak meg nehéz ellenállni. kellett, hogy legyen következménye a hasadék megnyitásának, plusz túl régóta lengetik már előttünk a ’valami nagyon sötét él odaát’ feliratú posztót. úgyhogy először csak emberek jöttek a múltból, betegségekkel és harci szellemmel felvértezve, bekukkantottak az ufók is, aztán alattomosabb támadás áldozatai lettünk, a kísértésé, végül, amikor a veszteségtől minden erőnk megfogyatkozott, szívünkbe kétely költözött, akkor csapott le igazán a gonosz. kell-e ennél plasztikusabb megfogalmazás? értelem és érzelem jól megférnek egymás mellett. és ahogy a végén gyönyörűen bekapcsoltak a whoniversum szívébe, ügyes, ügyes. (+08.27.)

az a baj a testvér-sorozatoknál, a leágazásoknál, hogy az ember önkénytelenül is hasonlítgat. és a torchwood el fog vérezni egy ilyen próbán. mert azzal, hogy szándékosan felnőttesebbé tették, kiölték belőle a doktorra jellemző verhetetlen bájat. másabb lett így az íze, kevésbé szerethető, ugyanakkor jól áll neki, hogy lehet káromkodni, hogy nem kell spórolni a művérrel, ha arról van szó, a szexualitás sem kell feltétlenül tabuként kezelni. kár, hogy elsősorban heti-ügyes megoldásban tudtak gondolkozni, egy erősebb átívelés közelebb hozta volna a szívemhez. mondjuk az örömteli, hogy érzelmi oldalról próbálták felfűzni a részeket, és ez hozta magával azt is, hogy a karakterek gyarlók, emberiek, érző lények lettek. az elején kicsit ’essünk túl rajta, aztán jöhet újra a doktor’ hozzáállásom volt, de a végére már sikerült belelendülnöm (és az íróknak is). legyen egy gyenge tetszett, a kis sántikálás miatt.

„there were angels dancing at the ritz.”

na, ott az a szakadék, elkezdték megfelelően használni - időutazásra... jól játszottak a címmel, mert egy csapásra két jack kapitányt is megismerhettünk, a mi hősünk felfedte néhány titkát, miközben ott volt az eredeti szomorú históriája is. és megint a göröngyösebb utat választották, nem azt mondták az írók, hogy itt a háború, lőjünk és robbantsunk, hanem az érzelmek, a dráma és bizony a romantika ösvénye felől kúsztunk előre. hogy ezek a szikrák két férfi között pattantak ki? miért ne, legalább van valami merész változatosság a hagyományokhoz képest. plusz: szépen elkészült a fináléra fordulás; owen-nel kerék-alá-teszlek-onnan-is-kiveszlek-et játszanak; láttátok a ’vote saxon’ feliratot az ajtón...? (+08.27.)

„six feet high, teeth like a shark, rippled skin and the rage of a wild animal.”

végre kezdenek valamit a weevil-ekkel, igaz, csak fightclub-ra használják őket... nem csak a ’férfiak összegyűlnek verekedni’ volt a nagy elődből ihletve, hanem az egész mentalitás, nincs istenünk, nincs célunk, nincs háborúnk, hát péppé verjük egymást. boldogok a lelki szegények... főleg, hogy magánéleti átívelésekbe kezdtünk, így még több értelme van lelkizést emlegetni. (+08.27.)

„1953.”

nem kellenek ide űrlények, elég ha ide is csepegtetünk egy kis időutazást. méghozzá a túlvégről, amikor a múltból véletlenül csöppen ide néhány ártatlan. hoznak magukkal néhány foszlányt a korszellemükből, a mentalitásukból, és ez persze átragad hőseinkre is. kialakulnak a kis párosok, hogy aztán mindenkin maradandó nyomot hagyjon a veszteség. bár aranyos humorra is futotta (persze elsősorban a prűd ötvenes évek szexualitását ütköztetve a mai fertővel, a naivitást a promiszkuitással), azért ez mégiscsak egy nehéz bomba volt a szívre. csendes és szép, mint az igazi karácsony. (+08.26.)

„the angels are coming for you.”

hát ilyen az, amikor derekasan nekiülnek egy filler epizód megírásának, amikor valami isteni csoda folytán minden összeáll, egy erős és jól megcsavart történet, a némi félelmet és rengeteg feszültséget tartalmazó hangulat, és a csak erre az egy epizódra behozott szereplő egysége. carey mulligan mindig cuki, pozitív, hogy sikerült megszerezni. aztán ott vannak még a moffat-féle kacsintások is, az easter egg és az időutazás bonyolultságának magyarázatai, vagy a végén a paráztatás, hogy a gyerekek soha többé ne tudjanak ránézni egy szoborra se... (illetve, pont fordítva…) (+08.25.)

„john smith wouldn’t want them to fight, never mind the doctor, the john smith i was getting to know.”

minden ember arról álmodozik, hogy különleges lesz az élete, de hogy egy idegen arra vágyjon, hogy átlagos emberi élete legyen, az valószínűleg viszonylag ritka dolog. úgy szeretem, hogy ilyen mélyen tudunk elmerülni mostanság a szomorúságban. mert most is a doktor/johnsmith drámája volt a lényeg, vagy az ifjak beavatása a háború borzalmaiba, és nem az, hogy fejlett szaglószervvel rendelkező lények szerettek volna örök életet (bár az ő történetüket is szépen lezárták egy narrációval). és köszönöm, hogy david tennat megint csavarhatott egyet a karakteren. brilliant! (+08.25.)

„a teacher and a housemaid? impossible.”

a boldog békeidők rusztikus angliájába dobni a doktort? mily' romantikus gondolat, kedveskéim. hát még ha az emlékeit és az extra szívét is elvesszük tőle. tud ő szerelembe esni egy szívvel is. az ember most már komolyan kezdi megsajnálni a folyton hoppon maradó martha-t. ráadásul még vegzálják is a bentlakásos fiúiskolában (britek...), mert színesbőrű, mert londoni, mert az alien-ek már megint erre járnak, és megszállják az embereket... kicsit olyan mesei hatása is volt a dolognak az életre kelt madárijesztőkkel, a piros lufis kislánnyal. (google-öznöm kellett, mert magamtól nem ismertem fel viserys-t, csak tudtam, hogy valahonnan...) (+08.25.)