soroló

„the medicis do not run, signor da vinci. we will fight until our last breath.”

az ember megnéz egy ilyen kezdést, és megbocsátja, hogy tavaly év végén olyan otrombán hagyták állva. ennél sűrűbb nem is lehetett volna a nyitány. kaptunk egy jövőbe transzportálló kezdést, amit most nem bántam, mert végre megkaptuk délamerikát pár perc erejéig, idén most már biztos eljutunk odáig, nekünk jó lesz ez, a hőseinknek kevésbé. kaptunk egy forrongó firenze-t, ahol látványosan szállhatott a kamera a felhevült események között, lehetett bevetni tömeg-statisztákat, lovas-kardozást, egri nőket. kaptunk egy határozott asszonyt, aki letépi a tökeidet (szó szerint), ha ellenszegülsz neki. kaptunk sok látomást, hogy ismét elemeljenek minket a történelmi (avagy maradi) nézettől. és kaptunk egy új leo találmányt, mert az orvostudomány számára is hasznos volt ez a zseni. egy vásári forgatagban nem kapkodja jobban az ember a fejét, mint itt, erős kezdés, most már csak hét hasonlót kell lerakni az asztalra és nagyon elégedettek leszünk a végén. (++03.25.)

„courtroom brown. damn, i wish that was my nickname.”

kicsit kopik a humorunk, hozzátok elő a pincéből a korai részek íróit… sitcom-osan több külön szál volt, de sikerült kicsit összefűzni a lelkes tevékenység filozófiájával. coach üvöltözős túlzásai vigyorgósak, a rafinált ügyvédi trükkök ördögiek, cece meg szép. és ennyit akartam mondani vietnámról... (++03.25.)

„there’s a lot of weirdos out there, honey. you know, the elephant man got laid a lot.”

kaptunk egy kis életképet arról, mit is csinálhatott adam driver, amikor megkapta az új starwars egyik főszerepét (már, ha igazak a pletykák).... a múltheti összeterelős epizód után most egy széttartósat kaptunk, illetve, a végén azért a párhuzamos vonalak egy puccos hotelben összefutottak kicsit. érdekes, hogy hannah és adam egyszerre léptek szintet, van pénz és van siker, csak nehogy meglegyen ennek a böjtje. áhh, csak az én fejemet is telebeszélték mindenféle hülyeséggel, túl erős lesz már az az ördög a falon. bár egy tanulságot mindenképp megfogadhatunk: csak óvatosan a kokainnal srácok... (++03.24.)

„see, going it alone, that ain’t an option nowadays. still, it is survival of the fittest. that’s a paradox right there.”

hát, csikorogva súrlódunk. rick-ék megint csak pár pillanatot kaptak (igaz, azok hoztak egy kis feelgood-ot a részbe), úgyhogy ma azokkal foglalkoztunk, akik az új arcokkal járják a síneket. másabb a két kompánia. az egyikben az ököljog érvényesül, a másikban a küldetésbe vetett vak hit. de mindkettőben van megmondó-ember, így ma több dolga akadhatott a fordítónak egy átlagos részhez képest. mégis elég volt néhány szó nélküli jelenet, hogy elégedett legyek, és ezek persze a kedvenc párosunkhoz glenn-hez és maggie-hez voltak köthetőek. és nem csak a nagy találkozás volt szívderítő, már azt is imádtam, ahogy mutatták glenn arcát, mikor meglátta az első üzenetet. de valahogy a rész legfeszkósabb jelenetében is benne volt (sötét alagút? menjünk be, tök jó ötlet...). már kaptunk pár pillanatot a célállomásból, még mindig alacsony a bizodalmam... (++03.24.)

„we are christians, but not so long ago we were also pagans. and, when we were pagans, do you think we cared nothing for our families, our children?”

hmmm, érdekes ez, hogy így meg lett osztva a történet, főleg, ha onnan nézzük, hogy a főszereplő az első tíz percben fel sem tűnt. amiatt is kicsit ingattam a fejem, hogy a megmosolyogtató fürdős-jelenet után beindult volna némi ingatag szövetség, ami tök érdekes lehetne, erre visszavetik ragnar-t a viking partokra egy hagyományos bosszúállásra. ejj... persze bízom én az alkotó-csapatban, hogy jól fognak kifuttatni mindent. maradt figyelemreméltó dolog a részben így is, katheryn winnick combjai mondjuk a bonyolult családi viszonyok a fjordok mentén. vagy a keresztények nagy szeretetben való hozzáállása északi hitetlen testvéreikhez (borzasztó, de felfele görbült a szám a keresztet látva, mert pont azon elmélkedtem, hogy mennyire kezd jézus-formát öltetni a pap, erre...). (++03.23.)

„that fight will be the fight of our lives, make no mistake. but on the other side lies paradise.”

a rész indítása előtt már járt az agyam, hogy mit fogok írni az évad-kritikába, és arról akartam panaszkodni, hogy akadt-akadt, de azért egy starz-show-hoz képest kevés volt a cici, erre az első pár percet telepakolták gyönyörű formás árúval, úgyhogy visszavonulót kell fújnom. de nem csak a csöcsök hozták a hangulatot, hanem az szakadó eső is, megvolt tőle a kellő baljóslatúság. nem árulok el nagy meglepetést, hogy elsütötték a srácok az évadban megspórolt puskaport, mert bár szomorú lett a kimenetele, azért piszok jól nézett ki a tengeri ütközet. de az elmúlt részek problémái is szépen kulminálódtak ebben az utolsó órában. és persze nem mehetünk el a mélységei mellett sem, a hűség és becsület fontos erények voltak ebben a korban, de azért az arany és hatalom fontosabbak voltak. vagy a rum. (++03.23.)

ki mondta, hogy egy kalózos sorozatnak a tengeren kell játszódnia...? ez megint csak egy prekoncepció, pedig épp ésszel simán fel tudjuk fogni, hogy a tévés költségvetésbe nem fér bele több, ezért kell úgy alakítani a történetet és a karaktereket, hogy az emberek visszatérjenek hétről-hétre. a másik elvárás meg a starz-logóból adódott, hogy folyton azt hangoztatták a média-szakemberek, hogy majd most kiemelkedik a habokból az áldott spartacus utódja, és persze, hogy csalódtak az emberek, hogy valami teljesen mást kaptak. eleve más a korszak, másak az erkölcsi normák. a legfőbb történelmi sorozatos erényt így is sikerült megtartani, intrikákban, frakciózásban, átverésben erős volt az évad. hogy kevesebb a vér, hogy kevésbé lengetik a népek a nemi-szerveiket? ezeknek mindig csak extra adalékul kell szolgálniuk. nem mondom, hogy nem lehetett volna erősebb a főzet, kicsit talán érlelni kellett volna még a rumot, hogy igazán üssön, de így is élvezetes kalandot kaptunk. és most egy őszinte comingout: nekem gyerekkoromban kimaradt a kincses sziget, így nem tudom, hogy a karakter-fejlesztés mennyire megy abba az irányba, ahova a regény kezdetére el kéne jutnunk. a két évad között lesz egy pótolnivalóm, hogy ezt megtudjam. mert persze jövőre ott fogunk állni a tatban. tetszett. külön köszönet mr.mccreary-nek, hogy megszerettette velem a tekerőlantot, nagy szó ez...

„don’t stop. i can still come if you’re crying.”

mint a leszart hó, sosem leszel már tiszta, ha egyszer megbélyegeztek. annak ellenére, hogy elismerjük fiona felelősségét, attól még szörnyű látni ezt az egész mezítlábas kanosszát. a többieknek legalább jut egy kis romantika, vagy bármi hasonló, amit a fagyos chicago engedélyez. carl igazi lelkitársra talált, bár mindig elborzasztó gyerekeket fegyverrel a kézben látni. debbie előhozta magából a bosszúszomjas gallagher-t, kár, hogy méltó ellenfélre talált, ráadásul nehezen követjük a fellángolása útján. a többieknek elsősorban a szopás körül forog a magánélete, van, amivel pénzt lehet szerezni, van, ami betervezett, és van, ami végtelenül megalázó. de lehet, hogy az a legjobb, ha lazán veszed ezt az egész kapcsolatosdit. sheila is visszatért végre, hozza az őrült formáját, de most már legalább van két ember, akinek fontos frank. milyen fura, hogy a rész legfelemelőbb pillanata az alibi ideiglenesen kihelyezett részlegének megnyitása volt, pedig mennyi szomorúság is volt abban a pillanatban. (++03.23.)

„sometimes i wonder if my social anxiety is holding me back from meeting the people who would actually be right for me instead of a bunch of fucking whiny nothings as friends.”

először (közvetlen a janeausten-es kezdés után) úgy éreztem, mint marnie, hogy milyen jó lenne, ha csak a csajok lennének a mai részben, és kibeszélnék magukból a felgyülemlett két és fél évet. de aztán nem bántam, hogy megjöttek a buzifiúk is, sűrűsödhetett a rész kellemetlen érzete. főleg úgy, hogy így is volt idő a nagy kitörésre, verbális tányércsapkodásra. imádtam, hogy shos kezdte az őszinteségi rohamot, muszáj kitörnie az elnyomásból. kellett már ez a jól irányzott érzelmi beöntés hősnőinknek. (a vacsora jelenet miatt egy személyes üzenettel zárnám mondandóm: tomi, hozzál kacsát!) (++03.23.)

„do you remember the last time we had sex? let me paint a picture. your house. there was some music playing in the background... guns n’ roses’ „appetite for destruction.” you had the hair.”

hát igen, nem sok cikibb dolog van az osztály-találkozónál. mindig lesz valaki, aki beiszik és beéget. mindig lesznek olyanok, akik többre vitték, mint te. mindig lesznek olyanok, akiket megbántottál régen, akikbe menthetetlenül szerelmes voltál. oké, nemátalakító műtéses osztálytárs kevésbé valószínű... (kilométerekről látható, de kurvajól felépített poén volt, btw.) (++03.23.)