„quit putting rocket pops in your ass!”
elég szomorú, hogy egy rajzfilm-karakter pucérságától beindul az ember... a kalandok ugyanolyanok voltak, mint szoktak, mégis jobban nevettem rajtuk, úgyhogy lehet, hogy a mallory-nak mesélős formula hatott jobban, a reakciók erősítették a sztorikat. és hehe, über-meta, ha egy karakter úgy néz ki, mint christian slater, úgy hívják, hogy slater, és a hangját adja... (++04.06.)
„men like you and i will always look for revenge. ragnar looks beyond.”
na az kell még ide, hogy a nők is bekavarjanak... legalábbis ezt gondoltam az elején, amikor siggy kifejtette a vágyait. de elnézve lagetha alászállását a pokolra, már sokkal inkább úgy gondolom, hogy igenis szóljanak bele a nők a férfiak dolgába. csak legyenek élők, és ne csak egy őrült ember fejében éljenek... mindegy, milyen korban élt az ember, az érzelmei mindig erősebbek voltak a józan észnél. két ősi érzet is legyűri hőseinket folyton, a szerelem és a bosszúállás, mindkettő nagyon erős, és mindkettő ellen hasztalan küzdeni. angolföldön sokkal elemeltebb érzések lebegnek ezen állati ösztönök helyett. furcsa látni, hogy ennyire elfeledték a kilencedik század emberei a rómaiakat, azok tudását és kultúráját -ebből is látszik, hogy mennyire káros volt a kereszténység, hogy tényleg ezért lett sötét a középkor. (++04.05.)
„your brother has a secret, thea.”
egy igazi gonosznál nem elég, hogy olyan fizikai ereje van, amitől a néző megkérdőjelezi, hogy a hős bármikor is legyőzhetné, hogy olyan cool kinézete van, hogy az ember azért titokban szurkol is neki. nem, kell az intelligencia is, kell, hogy érezd, hogy az ördögi terve tényleg működhet. hogy bele tud mászni az emberek fejébe. ez utóbbi talán túl jól is megy mr.wilson-nak, mert igencsak hisztik kavarognak a tettei nyomán. oké, ez kompenzálódik a tökös akciókkal, de akkor is el kell viselni némi drámázást a titkokat felfedő bosszú-túra során. nem mindig viselem jól az ilyen csapaton belüli egymás-fejéhez-vagdosásokat. még az ellenfélnél sincs egyetértés, de ott legalább summer glau is cool tud lenni (btw, visszahozzák és máris rosszba fordítják a karakterét?). so, van érzékük a készítőknek, hogy a megfelelő oldalra lapozzanak, amikor a rosszfiúk közül választanak, és hagyják manu bennet-et lubickolni. (++04.05.)
„bet the clairvoyant didn’t see that coming.”
hopp, milyen fogócska alakult ki a mai részben. mondjuk nem kellett sokáig győzködni, már a nagyfejes shield-találkozónál meg voltam véve, aztán jött a pörgős hajsza, meglepetésekkel és egy kiborggal, nem vagyok nagyigényű, nekem ennyi elég. jól megkavarták, hogy ki is lehet az áruló, mert az ilyen szervezetekben mindig van áruló. btw, azért most már lehet érezni, hogy nem egy kispályás ügynökség kiscserkészeinek kalandjait követjük, emelkedik a tét, lesz itt nagyszabás. az extra természetesen az volt, hogy egy csomó jó arc asszisztált a részhez, bill paxton és titus welliver kemények, mint mindig, brad dourif meg a szokásos creepy-ségét hozta (btw, a jellegzetes arc ismérve: két másodperc alatt felismered bármilyen szituációban...). folyt.köv a moziban. (++04.05.)
„reinvention. rebirth. that’s what nyc is all about.”
első gondolat: milyen bátrak, hogy ilyen nyíltan mutatják egy meleg pár együttélését, erre... mindig kell a dráma... kicsit repilot érzést hozott a rész, össze kellett terelni újra a banda magját, elhelyezni őket a nagyvárosban. amennyire így hétezer kilométer távolságból meg tudom állapítani, hitelesen mutatták be a várost, ami zsúfolt és nem veszélytelen, ugyanakkor pezsgő és izgalmas. kapott egy kis woodyallen-es gellert a hangulat a sok klasszikus daltól, de hé, newyork-ról beszélünk, nem? mindenképp dicsérendő, hogy a lényegi mondandó (keresd és találd meg önmagad) még száz rész után is megmaradt, mindegy, hogy kisváros vagy metropolisz a díszlet a háttérben. btw, elnézve a time square-es forgatást, jó mélyen a zsebébe kell nyúlnia a fox-nak, ha szeretnék a képernyőre varázsolni ryanmurphy álmait... (++04.05.)
„she’s one of yours.”
már nem kéne meglepődnöm, de baszki, van vér bryan fuller-ék un. pucájában... állandó szereplővel ilyen kegyetlenül elbánni az évad első harmadában nem szokás. és ezt még fokozták azzal, hogy jó sokáig mutogatták a bűnügyi helyszínt, plusz új szintre emelték a zaj-zene fogalmát, ahogy a visszhangzó víz-cseppekből lettek a hangok. talán ez is michael rymer érdeme, aki talán a bsg óta nem tette le a névjegyét sehol igazán, de most volt néhány körkamerás és nagyon hatásosan összevágott jelenete, amire igazán elismerően bólintottam. egyre durvul a pszichológiai játszma, will sem annyira zavarodott, mint eddig, úgyhogy komoly lépést tesz a morális szakadék felé. olvastam, hogy ezt lehet vallásos analógiának is értelmezni, hogy júdás lett belőle, de talán egy ilyen analógiához túl direkt kép egy keresztre feszítés, nem...? (++04.04.)
„what’s the matter, shaw? weren’t too popular in high school?”
nestor carbonell! de miért nem volt közös jelenete a régi cimborájával...? sebaj, jó volt viszont a kémia sarah shahi-val. btw, mindig is utáltam a kémiát, úgyhogy cseppet sem bántam, hogy szétkapták a srácok a labort. nem vagyunk hozzászokva, hogy ennyire mellékes a heti-szám, de nem csak richard alpert miatt lett élvezetes mégiscsak, hanem mert bizarrá tették, ahogy a két muskétást bedobták a számukra életidegen környezetbe, az osztálytalálkozóra. rég volt ennyire mosolygós a sorozat. a háttérben persze sokkal érdekesebb események történtek, epekedve várom, hogy megtudjam, mi lesz most, ami kor már a köznép is kezdi kapizsgálni, hogy csúnyán megfigyelik, és mi lesz akkor, ha az ország vezetői gyáván el akarják hallgattatni a gépet. (hogy mindig van valami izgalmas újítás, amit be tudnak dobni...) (++04.04.)
„crocodylus acutus!”
érdekes archer hozzáállása a vadvilághoz, a jaguár az jó, a krokodil az rossz, és ez persze visszatérő poénforrás rendre. továbbra is működik a kolumbiai kitérő, főleg ezzel a dzsungellázzal spékelve, nem keverve, mennek a verbális osztások, ahogy megszokhattuk a srácoktól. a női szakasz egy kicsit csendesebb, de azért onnan is vannak felröttyenések. csak krieger-t miért rakták takarékra mostanság...? (++04.04.)
„-maw maw, were you in the laundry room?
-i don’t go in there; that tv only gets the clothes channel.”
olyan kanyarok voltak a részben, hogy azt sem tudom, miről írjak. lehet hosszasan értekezni a kiábrándultságról, hitvesztésről, de hát ez egy sitcom... lehet bólogatni a „tudományos” csatornák és a médiumok osztásán. és a végére kilyukadni a klasszikus választás lehetőségéhez: a hit embere vagy a tudomány embere vagy-e...? (++04.04.)
„-so you really came out, huh?
–doesn’t mean i’m gonna wear a fucking dress or anything.”
nyissátok ki a tankönyvet a tizedik oldalon, és tanuljunk arról, hogyan kell úgy történetet mesélni, hogy a befogadó mosolyogva nézi végig a legdrámaibb történeteket is. mert ezektől az íróktól elsajátítható ez. azzal, hogy frank agya megzavarodott a műtéttől, azzal, ahogy shiela rá van zizzenve frank-re, azzal, ahogy a srácok enyhíteni akarják fiona 90 napját, azzal, ahogy a fiatalok csetlenek/botlanak a szerelmi elvarázsolt kastélyban. és nem csak az írók tarthatnak kurzusokat, de a szereposztók is. négy év kellett, hogy rádöbbenjek, hogy én nem is szeretem, mikor gyerek van egy sorozatban, erre itt van egy szakajtónyi lurkó, és nem sok dolgot tudnék mondani, amit jobban szeretek ennél a sorozatnál. sőt, most még azt is megfigyeltem, hogy hiába vagyok kurva fáradt a munkától, itt nem nézegetem az órát, nem görcsölnek a lábaim, ahogy szoktak. a keserédes órát gallagher-ékkel semmi sem zavarhatja meg. ez most tök jó, hogy fostam a szót, de mi a faszról fogok írni jövő héten a finálé-kritikában...? (++04.03.)
„my family spent generations building up this republic. and at the drop of a sword, the people devour each other like swine.”
az az istenadta nép mennyire buta is tud lenni. percek alatt meg tud változni a csőcselék hangulata, csak a megfelelő hangon kell szólni hozzájuk (a mai davinci-találmány ehhez a részhez kapcsolódott, mindig várja az ember nagy lelkesen a legújabbat, ugye). de persze nem csak az egyszerű emberek forognak a széljárás szerint, ezek a fránya nemesurak is mindig szövetkeznek egymással vagy egymás ellen. nem is értem, hogy lehetett kibírni évszázadokon át itáliában, hogy ezek a városállamok így küzdöttek egymással folyton-folyvást. lezártnak tekinthetjük a finálé keltette hullámokat, leo-ék útrakelhetnek, hogy mitikus lázálmaikat üldözzék. (mindig vicces, amikor két valós személy találkozik egy sorozatban, ciao, signore vespucci!) (++04.03.)
„breakups are cartoony, thumbs down. they make people feel face-with-xs-for-the-eyes.”
kell egy kis változás, kell egy kis összetartás, kell egy kis csavar, és ott a kezedben egy erős finálé alapja. de csak egy kicsit kavarták meg a málnaszőrt, hogy jövőre legyen mit megrágni meg helyrehozni. egy kicsit azért alámerültünk a nyomozásba és a szerelmi nyomorba is, de hé, kutyaharapást tojással, nemdebár? dedebár! (++04.02.)
minden a karaktereken múlik. és azt már a pyrex óta tudjuk, hogy ez az írócsapat képes jó figurákat kitalálni, és tud bánni is a gyermekeivel. és lehetett látni, ahogy konzekvensen irányba állítják őket, és szép finoman elkezdik löködni előre és egymás felé. bírom a szerkezetét is, ahogy az idiótaságok tömkelegét pakolják bele a flashback-bevágásokba. nem volt végig térdcsapkodás, de a mosolygós szórakozás garantált volt minden héten. ha el tudod viselni andy samberg toomuch stílusát, akkor mindenképp érdemel egy bepróbálást. tetszett.
„there’s so much wonderful stuff happening in all of our lives right now. look, more than enough to be grateful for. but the five of us hanging out at maclaren’s, being young and stupid... that’s just not one of those things. that part’s over.”
annyi minden kavarog az ember fejében egy finálé után. főleg egy ilyen sűrű finálé után. nagyon sok mindent akartak bezsúfolni ebbe az utolsó órába, így csak kapkodta az ember a fejét az időugrások és utalások között, nem hagyták, hogy elmerüljünk egy érzésbe, gondolatba, már rohantunk is tovább. ezért kicsit kár, de muszáj volt kifuttatni a történetet a végállomásra, és muszáj volt elsütni jó pár klasszikus mondatot, újra utalni bizonyos eseményekre, muszáj volt érzelmesen búcsúzkodni újra-és-újra, hogy meglegyen a finálé érzet. csak ettől nem lehetett igazán magával-ragadóvá tenni. a vége? az ember szereti a kerek dolgokat, akivel kezdődött azzal ért véget. hogy ezzel csavartak egy nagyot az alapkoncepción? nem kellett volna csapdába írni magukat a pilot utolsó percében... (++04.02.)
veszélyes és bátor dolog az utolsó évadban változtatni egy kicsit a koncepción, mert a kitartó rajongók elfordulhatnak. furcsa volt, hogy a hagyományos helyszíneinket csak az időugrálások idejére kaptuk meg, és egy teljesen idegen környezetben zajlottak a fő események. szokás szerint hullámoztunk, voltak működőbb és kicsit akadozósabb részek, és persze, ahogy közeledtünk a vége felé, úgy erősödött az érzelem a humor kárára. örültem, hogy eltölthetem még két napot (....) ezekkel a srácokkal. tetszett. (abba meg nem gondolunk bele, hogy az évad fő eseményét az utolsó részben egyetlen tollvonással tették semmissé…)
mint egy hosszútávú kapcsolat. vannak jobb és rosszabb időszakok. van az elsöprő szerelem, aztán meglátod a hibákat, kicsit eltávolodtok egymástól, aztán kisimul minden, nyugodt szeretetben élitek le a hátralévő időtöket. most még nem érzem a hiányát, túl közeli az elválás, de velem van már öt éve a sorozat, úgyhogy biztos nagyon fura érzés lesz, hogy nem ülhetek le többet a srácokkal egy sörre. pedig úgy indult annak idején, hogy valami könnyed cucc kell a lost-darám mellé, aztán lecsúszott három és fél évad, és az egyik első sorozat lett, amit hetiben kezdtem tölteni. mert nagyon lehetett szeretni, csordultig volt ötlettel, cool dumákkal, jó karakterekkel. mindig imádtam benne, hogy ott volt az átgondoltság érzete mögötte, hogy láttad a gondos kezeket, amik rendszerbe rendezik a sziporkázást. és még akkor is magas volt a szórakoztató faktora, amikor kicsit nagyobb lett a távolság a show-tól. hjaj, piszok nehéz egy ilyen nekrológot megírni, inkább beszéljünk arról, amikor felbukkant a kecske a fürdőben... tetszett. (vajon ez volt az utolsó aláröhögős sitcom az étlapomon…?)
„at intermission, you’re gonna buy me some m&ms, and we’re gonna have a fucking chat.”
a nagy eseménynek mindig a fináléra kell esnie. bár nem is gondoltam bele az évad korábbi szakaszaiban, de persze, hogy most jött el a broadway-bemutató ideje. és friss csavarként most kellett hannah-nak nagy hírt kapnia. és mindehhez jött még egy csók, egy majdnem összejövés, kapcsolati kuszálás. és keserédesség a végső ízvilágban, ahogy illik. bár azt hittem, hogy sötétebb lesz a csokoládé íze a végére, halállal színezve, de jókor fordultunk vissza. mert az élethez is kell bátorság. (++04.01.)
kicsit mintha másabb lett volna a hangulat az írói szobában tavalyhoz képest, kiegyensúlyozottabb volt az évad, nem volt nagy amplitúdója a drámának, inkább csak élték a mindennapjaikat hősnőink, és történtek velük az események. oké, jessa-nak volt egy kisebb mély pontja, shos szabad éve nem úgy jött ki, ahogy remélte, marnie-nak is össze kellett rakosgatnia magát, de valahogy nem húzott le a mélybe, csak görgetett magával a felszínen. tetszett.
„have you heard of honor among thieves, clyde? okay? we fuck them over. we can’t do that if we’re spending all our time trying to fuck each other over.”
oké, idézet megvan, most mi a faszt írjak a részről...? marty megint bemutatta az erkölcsi moralitás hiányát, de legalább kefélt egy jót monica-val. doug bizonytalansága a szokásos idétlenkedéssel járt, nem sikerült felizgatni egyetlen szőrszálamat se vele. de legalább clyde-dal ok lett a szitu. na, megvan a penzum, nehéz volt, mi...? (++03.31.)
„i’m just another monster, too.”
így lett kerek a félévad, rick-ék a középpontban, valamint a feszültség nevű nehezen megmagyarázható érzés. a stoppolós banda lecsapott, és rick-ből teljesen jogosan kihozták az állatot a viselkedésükkel, úgy látszik az idei kábeles sláger-téma a torokharapás (lásd még itt). és akkor még nem is érkeztünk meg a régóta vágyott menedék-helyre, ami elsőre egy őrült kísérletnek tűnt, ahogy golyóktól körbevéve rohangáltak az ’a’ betű nyomában, de aztán a tisztára főzött csontok láttán az ember a homlokához kapott, hogy ’áhh és fújjj’. érteni vélem, hogy a karakter kontraszt kedvéért illesztették a részhez a börtönös flashback-et, de sok újat nem tudtak vele mondani, michonne története és carl megzavarodása viszont tetszett -minőségileg, persze, mert az ilyen szörnyűségekre nehezen süt rá az ember pozitív jelzőt. (++03.31.)
ennyi idő után már a gyanús kategóriába esik, hogy ennyire sokfelé megyünk egy évadon belül. már a felénél írtam az addigi hullámzásról, erre itt a második fordulóban egy teljesen új felállást és hangulatot kaptunk. én örülök neki, hogy nem erőltettek bele mindenkit minden epizódba, hagytak teret a karakterek kibontakozásának, és ami a kulcs, hogy nem csak alibiből mászkáltatták a sok kis csapatot az erdőben, hogy még nyolc résznyi reklám-percet el tudjanak adni, hanem látszott, hogy tényleg akarnak valamit kezdeni ezekkel a karakterekkel, hogy lelkiekben és fizikailag is mozgatni akarják őket. és az eszköztelenség ellenére mégsem érdektelenül, talán ebből látszik, hogy mostanra állt össze egy erősebb írógárda a kreatív team-ben. tetszett.
„i see you and i think ’play time’, and i need to be thinking ’work time’.”
két központi témája volt a mai napnak, önmagunk keresése és a lenyugvás. megértjük a mélységes mély szerelmet, ennek ellenére nem könnyű hannah ragaszkodó túlzásait figyelni hosszútávon. de azért respekt, ahogy kiállt a művészi önállóságáért. kellenek az ilyen erős sarokpontok, hogy megértéssel tudjunk viseltetni a nehezebb időszakokban. marnie-val is milyen szépen túljutottunk a mélyponton. és most nézzetek rá, ahogy ragyog a színpadon. de ma jessa-t is imádtam, a hajrázást és a hengerlő betoppanást a galériába egyaránt. so, coooool girls, juuuuust relax. (++03.31.)
„there’s nothing weird or exciting about our sexual life anymore. he’s treating me like an ottoman with a vagina.”
mindig eljön egy kapcsolatban a testiség, a szenvedély, shit, a szexuális mélypont. amit tudni kell kezelni. lehet a klasszikus módon, ’dobjuk fel valamivel a privátszféránkat’, de ebből lehetnek olyan viccesen drámai szituk, mint amit hannah okozott, aki nyilvánvalóan semmit sem vett észre a barátja változásából. szerintem csak megint a saját önzősége függönye akadályozta a látásban. igaz, shos az egyetlen igaz-látó a csajok között, úgyhogy nem csodálkozom. és én bírom jessa-t nagyon, csak a kokainos verzióját kicsit nehezebb elviselni... (++03.30.)
„ever since you were eight years old, all i heard was, ’father, father, i want to come with you, i’m ready. father, i want to fight’. well, here we are.”
felnőtt a gyermek... ma is megkaptuk a mai kusza és vériszamos csatánkat, hibátlan rendezéssel, megfelelő kiemelésekkel, lassításokkal, zenével, hangulattal. a megérés egy jó központi téma, jó látni, hogy mi lett abból a morcos kamaszból. de az apja hozzáállásának bemutatása is tetszik. szerencsére ez az egész zűrzavaros családi élet nem lett erőltetett, mindenki kaphat néhány érdekes percet. de a tenger túloldalán is felkeltik a figyelmet, és ehhez még egy szekercét sem kell beleállítani senkinek a fejébe, elég hitbéli kérdéseken és látomásokon rágódni. mert oké, hogy krisztus a mi urunk, de a feleségére kezet emelő férj is úr? nem hinném... (++03.30.)
„i bet you can’t even play chess like a real disabled man.”
ohh, az a drága anyai szív. eláraszt szeretettel, de le is tud csapni a szigorával, ha valami elképesztő hülyeséget csináltál. és most tök mindegy, hogy egy állig kivarrt kokain-díler latino vagy, vagy csak egy idióta alkoholista semmirekellő. ma sem maradtak el a kőkemény dumák, és rázós szituációk, így természetes ez srácok, mint az is, hogy a pápa valószínűleg katolikus... (++03.30.)
„if you’re going to wade into international waters, detective, i suggest you get a bigger boat.”
tudjuk, hogy a gép kicsit szeleburdi mostanság, de terrorista-aspiránst nem adna mr.finch-ék kezébe. így nem volt nagy meglepetés, hogy másfele indultunk. az a baj, hogy fáradtan nézve jobban kijönnek ezek a nem-meglepetések. nem terrorista? nem csak kollégák voltak? rosszban sántikál a görög? na neeee mondd már... ezen apróságok ellenére élvezetes volt ez az epizód is, a bunyók, mr-reese kamikáze védése (és vállrándítása a feltápászkodás után), ms.shaw múltjának feltárulása, a heti-ügy ismételt bekötése a fő-áramba. szóval tele volt ez jutalom-falatkákkal, csak ki kellett őket kutatni egy kicsit... (++03.29.)
„oliver sure does like to dress up his girls.”
végre összeeresztették oliver csajait -persze, hogy bunyó lett a vége. de még milyen, jó zenére dinamikusan vágott pörgősforgós cica-harc, a geek-ek nedvesednek valahol az alsóvárosban. kár, hogy megint csak egy részben gondolkoztak a szép barna vissza-hozatalakor. nem baj, itt van nekünk a szöszi, aki simán átvállalja fél kézzel a rendőrség munkáját is, ha kell. ha valaki nem bírná a nő-nő-elleni testi erőszakot, az egy kis tinidrámába is elmerülhetett helyette, de remélem jó kevesen vannak az ilyen típusú rajongók. akiket azért próbálnak két kockacukorral visszaédesgetni laurel karakteréhez is (de mocsok vagyok, nem bírom megállni, hogy ne egy ló-édességet dobjak be a mondat közepére...). latex-fétises képregény-rajongónak jó lenni most... (++03.29.)
„if my secret got out, this office would be waist-deep in women’s undergarments.”
imádom, amikor néha-néha előszedik duke silver-t (aki majdnem ziggy stardust sorsára jutott ma), mert zseniális al-karakter és ron fucking swanson hozzáállása is mindig fekveröhögős. a többiek az aranyos kategóriát hozták ma, leslie újra lelkesedett valamiért, a csajok meg összefogtak tom-ért, édesek. na, megyek, hallgatok egy kis dzsesszt, hátha lecsúszik a bugyim a nedvességtől... (ha már 616, akkor miért nem marvel-es epizód…?) (++03.29.)
„in many ways, that brings us full circle.”
jó nagy pont lett ez így. már két résszel ezelőtt is azt írtam (mert azt éreztem), hogy lezártuk a sorozat egy szakaszát, aztán jött az ünnepi epizód, oké, innen lehet új utakon járni, de aztán a mai részben csúcsosodott ki a nagy búcsúzkodás. emiatt volt egy kicsit fals-pozitív hangulata is, mert mindenki kibékült, mindenki szeretett mindenkit. szegény legújabb arcok már sosem kapják meg a méltó búcsújukat, most is volt két percük meg tíz mondatuk, oszt’ mehettek gyerekek... ugyanakkor egyetlen momentummal sikerült elérni, hogy tényleg érezzük, hogy teljes ez a kör, hogy méltóképpen búcsúzzunk lima-tól, és ez az emblematikus don’t stop believin’ megszólalása volt, annyira triviális, hogy nem is értem, miért nem gondoltam rá már az első pillanattól kezdve, hogy ez lesz a végső dal (is). hát irány newyork, és én csak azt tudom mondani, mint két résszel ezelőtt: izgalmas időszak vár ránk... (++03.28.)
„i’m not gonna take reginald out on the damn lake when you’re out on your space truck...”
pedig olyan nagyszerűen indult... az elnökös játék utáni másnap zseniálisan volt előadva, annak minden fájdalmával és szánalmasságával. és a ’szomszédba jó csajok költöznek’ toposz is működött a kakaskodással, but. fokozatosan fogyott le a vigyor az arcomról, ahogy egyre jobban lehetett érezni, hogy mire is megy ki az írói szándék. ami a legfurább, hogy nem az évad végén lépték meg ezt. (++03.28.)