soroló

„laws only exist until they’re broken by someone... superior.”

az ember ennyi idősen azért unja a meséket egy picit, mert túl egyszerűek a karakterek, jók meg rosszak, hogyan lehetne értük izgulni, hogyan találhatna bennük bárki bármi érdekeset. erre most itt egy csapat, ami azon dolgozik már egy ideje, hogy kiszínezze a karaktereket (és ezzel együtt szürkévé mossa a feketét a fehérrel). mert mindenki múltjában van egy sötét folt. mert senki sem eredendően gonosz. és ez most nagyon jól kijött a generációkon átívelő adok/kapok-ból a snow/evil családban. tök jó, hogy az utálatból el lehetett őket juttatni ebbe a (majdnem) barátságba. ugyanakkor ne felejtkezzünk el a vörös testvérről sem, aki (mesesorozatba nem illő dekoltázsa mellett) olyan tervvel állt elő, amitől minden lost rajongó nedveseket álmodik szerintem. „time travel. how stupid does that guy think we are?” (++04.26.)

„i find the trout to be a very nietzscheian fish. trials of his wild existence find their way into the flavor of the flesh.”

vincenzo natali? akkor már értem, miért voltak a szokásosnál is elvontabbak a képek. ismét egy érdekes hetiügy, amit nem egyszerű gyomorral bírni. (szeretem, amikor az egyértelmű dolgok zsigerből hatnak. amikor az állatorvos megtapogatta a tetemet, akkor már mondtam egy ajjaj-t, majd elkezdte felvágni... ez a tudod, de mégis hat archetipikus esete.) oké, tehát volt egy érdekes esett jeremy davies-szel megtámogatva (aki mindig nagyszerűen hozza ezeket a zakkant figurákat), a hóeséssel hoztak egy kis plusz hangulatot (morpheus újra a nagy fehérségben az elején, ezen jót mosolyogtam), de mi a helyzet hőseink viszonyával? most sem lett egyszerűbb, jól körüljártuk a gyilkosság eshetőségét, ráadásul párhuzamot is lehetett vonni egy új szállal, amivel még a jövőre is alapoztak. (++04.25.)

„he got injected with something. a drug, i don’t know, but it made him strong. like, comic book strong.”

hát nem kímélik a szereplőket... nekem már kicsit sok volt roy csúnya nézése, de kellett, hogy kiosszon pár pofont. sőt, oliver-rel még keményebben bánt el, mint a többiekkel. de ő semmi az igazi mirakuru-királyhoz képest. oké, hogy kiemelték moira-t a részben, oké, hogy gyanús lehetett volna a vallomása (sose áruld el, ha tudod a titkot), de tényleg sikerült meglepni a végével. egy kvázi évadközi részben ilyen drámait húzni nem szokás tévés berkekben, még a végén jót tesz hollywood-nak a képregényes vérfrissítés. (megrázza még egyszer a fejét, baszki, ilyet meg mertek húzni...) innen már nem lesz megállás, az erős ellenfél, a kőkemény motiváció és az egyre gyűlő szövetségesek nagy csatát sejtetnek. (++04.25.)

„you may have changed. i haven’t. i’m a pirate, and i always will be.”

rászántunk egy részt hook-ra, van annyira jó karakter, hogy elbírjon a kampóján egy epizódot, és van annyira érdekes a szerelmetes változása, hogy megérje. itt is már felüti a fejét az a sokszereplős (és igen gyakran sitcom) sorozatokra jellemző jelenség, hogy elkezdik párosítani a karaktereket. most a kapitánynak ariel jutott, illetve... de csitt! azt hinnéd, hogy ismét egy szomorú szerelmes história a mesevilágból, de aztán egy tipikus gonosz-trükkel szépen beintegrálták az epizódot a félévadba. nem mellékesen a b-szál (emma megkezdi roxfort-i tanulmányait...) is összekattant a mai fő történettel. egy kicsit szélcsendesebb epizód, de már fodrozódnak a hullámok alant. (++04.25.)

„you’ve never been in a good relationship, have you? one where you really open yourself up to that person, where you make... every important decision together, good and bad.”

...és néhány ilyen ártatlan mondat is mennyire fenyegető tud lenni... sűrű volt ez a rész, kellett a sokk az előző vége után (ezzel a zaklatott vágással jól érzékeltették, ráadásul szépen visszahozták a végén is), azért kellett humorral is oldani, bár akkor a legjobbak, amikor a kettő kéz-a-kézben együtt van (lásd a komoly mondatok elhangzása egy hiányos fogsorú szájból, vagy a mell-növesztő/gyerek-elvesztő doug). egy szakítás, egy összejövés, baszás, kibaszás, nehéz ez a popszakma. (++04.24.)

„it felt wrong, like i was blowing a baby. a big, bald, unemployable baby.”

szegény heather már itt jár, hogy ennyire anyukákat kell játszania...? egyébként tökre megörültem neki, titkon reménykedem, hogy pont annyi bőrt fog mutatni, mint a boogie nights-ban anno... nem is tudom, hogy mi a viccesebb, ahogy hank próbálja feldolgozni a nagy meglepetést, ahogy runkle továbbra is küzd a kicsi és eres runkle-lal, vagy az írói szoba bemutatása. talán ez utóbbi, mert ez az igazi újdonság, ahogy béna és idétlen faszok gyülekezetének mutatják be őket, akiktől magad is elhánynád magad. oh, yes, jó lesz ez. (++04.24.)

„i haven’t had this much fluid sucked out of me since that girl in beretola.”

másfél évada várunk erre a pillanatra, erre minden csinnadtratta nélkül érünk partot vespuccia-ban (...). jól elkülönült a két földrész az epizódban, szerettem, hogy leo-ékkal együtt fedezhettük fel ezt az idegen világot, a maga színeivel, dzsungelével és őslakosaival. (miért van az, hogy a kábeles sorozatok gyakrabban merészkednek ki a szabadba forgatni, vö az itteni növényzetet a onceupon-os mű-izékkel...). a legjobb a nagy kalandfilmes hangulatban persze a híres város megpillantása volt. eközben itáliában a jó öreg intrikákhoz és hatalmi harcokhoz fordultak az ottaniak önön jólétük és a mi szórakoztatásunkra. gyötrelmes látni, hogy a nőket még egy tőlük idegen színesbőrűnél is kevesebbre tartottak a civilizált európaiak. a belezős résznél meg ezt a készítői koncepciót éreztem: a trónok harcában szarvas-nyúzás volt, hogyan tudnánk ezt megfejelni...? (bár azt már a borgiá-kból is tudjuk, hogy a nápolyi királyok nem voltak épelméjűek.) (++04.24.)

„i’ve always said, jealousy drives people to do... crazy things.”

minden évben eljön az ideje, hogy megismerjük az aktuális gonosz múltját, de itt talán még jobban vártuk a fless-t, hogy megérkezzünk a smaragd-városba. ahogy az is várható volt, hogy kavarnak kicsit a karakterekkel / eseményekkel, így került rumple mellé a boszi, de a nagy varázslót is ismerhettük már korábbról. de az a jó ezekben az írói varázs-trükkökben, hogy mindig hatnak. mert mindig tudnak egy váratlan galambot is előhúzni az ing-ujjból. valld be, te sem láttad előre, miért lesz zöld a boszi, vagy hogyan megy át az elvarázsolt erdőbe, vagy ki lesz az első repülő majom, finom utalások, kis ferdítések, little differents, that’s why i like it. még a halál-esetet követő nyomasztó hangulat ellenére is nagyon élveztem a részt, felért azzal a bizsergetéssel, amit a kezdeti időkben éreztem. újra a helyes úton járunk, és én megint féltékeny vagyok az írókra, pedig féltékenynek lenni nem szép dolog... (++04.23.)

„the love that cyrus and i have is more powerful than any magic.”

jól hangsúlyozták a mágia három alaptörvényét eddig is, így semmi meglepő nem lett abban, hogy most a végén mindegyiket megszegik, vagy legalábbis megpróbálják. a diadalmas ámde apa-komplexusos és szeretet-hiányos gonosz még kapart néhány kört, aztán elbukott, ahogy a gonoszok szoktak. azért arra figyeltek, hogy később még fel tudjon bukkanni anélkül, hogy törvényt kelljen szegniük az íróknak. így is egy kicsit happy-bb lett a vég, mint amire számítottam (főleg, hogy már bejelentették, hogy will scarlett az anya-sorozatban folytatja, de másról nincs szó). nem tudom, mikor érkezett a kasza híre, de szépen lezárták ezt a kötetet, mehet vissza a polcra a következő mesélésig. (figyeltétek hogy takarták el emma rigby félelmetes száját egy egész részen át? úgy, hogy megállás nélkül smárolt valakivel...) (++04.23.)

valahogy nem tudom függetleníteni az anya-sorozattól, pedig néhány utaláson kívül nem sok köze volt hozzá, és akár magában is meg lehet nézni -csak nem tudom, hogy miért akarná valaki a szegényebb és kevésbé érdekes testvért magában nézegetni... és persze lehet támadni, hogy egyből a cgi hátterek kidolgozatlanságával jövök, ahelyett, hogy az erényeket sorolnám, pedig a vizualitás lehetne az egyik előny (ismeri valaki attila szalay-t, az operatőrt?). de azt sem mondhatjuk, hogy a sorozat egyből az erényeit kezdte volna villogtatni, mert kellett a készítőknek és nekünk is jópár rész, hogy belejöjjünk. és igazából nem is tudom, mit lehetett volna másképp, talán jobban elkülönülni, kitűnni a nagyobb testvér árnyékából. de aztán lettek jó ötletek, felpörögtek az események, naveen andrews láthatóan élvezettel gonoszkodott, meg egyébként is, jól jött ki, hogy once upon a time in agrabah is volt egy kicsit a show. egy, a kémiára jobban ügyelő casting-gal és kicsit több pénzzel talán erősebb lehetett volna. nem feledhetem a kezdeti döcögést: inkábbtetszett. peace and love forever. (u.i.: tudom, hogy foglyul ejtette a tél, de azért megszerezhették volna sebastian stan-t legalább egy részre, a kalapos nélkül nem az igazi csodaország.)

„we have to let jafar win.”

mi a fontosabb, a szerelem vagy a barátság? talán mindenkinél eljön ez a kérdés egyszer, bár talán nem olyan kegyetlenül, mint will scarlett életében. jó volt látni a megismerkedésüket alice-szel (?szal?), az első kalandokat, a szív megszerzését, a barátság kezdetét. jól pörgött a rész, jött a nagy terv a srácok részéről, de az ilyen tervek általában arra szolgálnak, hogy keresztülhúzza őket a gonosz. már majdnem mindenki a jók oldalára húz, csak ez a piszkos jaffar nem akar megjavulni... (és hát a varázslópárbaj hagyott kívánnivalót maga után...) (++04.23.)

„my father is the king of loopholes.”

meg lehet-e úgy csinálni egy karakter visszahozását, hogy az logikus legyen az adott univerzumba, ne hasson olcsó fogásnak, legyen meg a kellő drámai súlya, gördítse elő a cselekményt, és adjon új motivációkat a szereplőknek? a kutya meg a macska rúgja meg, hát hogyne lehetne, itt a példa. ebben a világban (oké, meg a képregényekben...) sosem lehet biztos az ember, ha búcsúzni kell egy karaktertől, de attól még hatott a mostani eset, szomorúsággal telt a szívünk. azt hiszem, egy ilyen bábú levétele fogja igazán bedurvítani a játszmát. a ’stilskin-családi dráma mellett a legérdekesebb mellékszálban elintézték, hogy a (nem is szívtelen) királynő és a (nem is elvetemült) tolvaj egy harmadik síkon is kapcsolatba kerüljön, most már nem állhatja útját semmi a szerelemnek. (++04.22.)

„i think love is weakness.”

olyan kár, hogy az embernek odatéved a szeme a vendégszereplők kiírásakor, így kevésbé lepődik meg a rész közben. szép összefonódások voltak itt ma az anya-sorozattal, cora néni felírhat még pár lelket, akiket tönkretett sötét élete során. és hát cuki volt, ahogy a mese-karakterek rácsodálkoztak a modern vívmányokra a (majdnem) mi világunkban. egyébként miről szólt volna a rész, ha nem a szerelemről, ami nehéz és fájdalmas is tud lenni, de megéri szenvedni, mint tudjuk. azért azzal megleptek az írók hogy jaffar még a tökéletes romantikus pillanatot is képes tönkretenni, de sebaj, már közeleg az idő, amikor lecsap rá a bosszú népe. (az elején milyen fura volt a jabbá-s jelenet, a zene miatt elsősorban, nagyon kilógott a szövetből.) (...és nem lehet nem koncentrálni arra a szájra, ha képernyőn van...) (++04.22.)

„tonight’s honey roast, we’re gonna keep it sweet, keep it positive, and most of all, we’re gonna keep it cute. am i right, furguson?”

azért az szép feladat, viccesen megírni a szakítás utáni megzuhanást, de ezek az írók küzdenek derekast. pia vs nyugi-bogyók kellenek. de nem is jess-ék voltak a legviccesebbek, hanem schmidt, amikor kétségbeesve dumálva próbálta megtudni, hogy mit csinál a két nőszemély a gardrób rejtekén. nem volt rossz, ígérem, mostantól csak szépet és cukiságot fogok írni a show-ról. (++04.22.)

„believe me, right now is the time to resist our predisposition to impulsive behavior. we need a plan.”

run for your life, baby... rohamtempóban kellett nekünk is felvenni a ritmust, mert a tavalyi finálé olyan csúnyán helybenhagyott minket, hogy most azokat a károkat próbáljuk helyrehozni. szerencsére nem csak feszültség van, meg idegeskedés az elraboltakért, hanem azért egy kis humort is csempésztek egy-egy sarokra, legyen az egy betépett meleg vagy egy szuburbán színielőadás. oké, nem egy macskák, de... persze nem maradtunk meg statikus állapotban, jöhetnek az új gonoszok, a meglepő fordulatok, és gondolom idővel majd az új klónok. csak hogy megint elmondhassuk, hogy tatiana maslany röhögve bánik el az összes karakterével. és soha nem kavarodik bele még az akcentusokba se, hi-he-tet-len... (++04.21.)

„your brother was not a wise king. your brother was not a good king.”

(nincs még egy sorozat, ami egy csecsemő sírásáról egy orgián részt vevő nő pucér seggére vágna át...) egy fontos ember halála után a következmények is fontosabbak. lord tywin nem tűnik egy gyászoló típusnak, már a tetem felett elkezdi a következő kiskirály idomítását, majd szalad újabb szövetséges után nézni, a királyság nem állhat le. de más is történik a ravatalnál, nem sok ilyet láthattak a szent falak eleddig... szegény sansa, valahogy mindig sikerül a legrosszabb kezek közé kerülnie. sajnos lord baelish nincs annyiszor színen, mint én szeretném, de olyankor mindig uralja a jeleneteit. nincs jobb helyzetben sansa férjura sem, de érdekes módon nem magára gondol, hanem azokra, akik fontosak neki, shae-re, sansa-ra és pod-ra. egy lannister is változhat az évek során. néhány eseményt kaptunk északról is, jönnek a vadak, sárkánykőn meg még mindig a tanulatlan ember szava éri a legtöbbet. keleten is változatlan a helyzet, danny még mindig a leg-badass-ebb rabszolga-felszabadító a történelemben. …kezdem érteni az írók kínjait, hogy nem lehet szépen összefűzni ezeket a különféle eseményeket... (++04.21.)

„-i’m not afraid.

-saying that doesn’t make it so.”

a legnagyobb félelmünk, maga a félelem -szépen összecseng a két testvér mondandója. ügyesen megoldják az írók a kényszerhelyzetet, ami elé ginnifer goodwin-ék állították őket (a.k.a. bele kell írni a terhességet a sorozatba). bár azt hittem, hogy a múlt-szál most nem lesz érdekes, csak charming szenved egy sort az apaság miatti félelem okán, de aztán megláttam a hosszú hajat a torony oldalán. igaz, a színe kicsit furcsa volt, ezek után kíváncsi leszek, hogy a szinkronban mit kezdenek majd vele (arany... izé... haj?). de a multikulti jegyében bele kell, hogy férjen egy ilyen kaszting-ötlet. a dögös vörös még jól hozza a simulékony gonoszt eközben. és van egy terve... (++04.21.)

„can you feel me inside that head of yours, drifting from room to room?”

bírom azt, amikor egy nő nem kifejezetten szép, mégis van szexuális kisugárzása -és itt most nem a felfújt szájra gondolok (bár kócosan ő is szebb), hanem a nagy orrlyukakra... klasszik szerkezet itt is, egy kis agrabah, egy kis wonderland, tetszik, ahogy összefűzik a szálakat, amilyen magyarázata lett a dzsinniségnek (végre nem tisztán jófiú a srác). csak az istennek nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy szegény zuleikha robinson-ról azt kell feltételezni, hogy ilyen idős gyermekei vannak... eljött a mesékben kötelező a ’gonosz szinte diadalt arat’ rész, a kínzás különösen erősre sikerült, dehát mi mástól félnénk a legjobban, ha nem a félelemtől magától. (++04.21.)

„-why do you come to my tomb, jedi?

-to learn”

féltem elsőre, hogy ismétlésnek fog hatni yoda újabb próbája a félelemmel és kísértésekkel szemben, de aztán picit más lett ez az út. az alternatív jelennél az volt a legszebb, ahogy utalgattak a harmadik filmre (sőt, ott lett biztos, hogy nem valóság, amit látunk, amikor annakin levágta dooku fejét itt is). végső soron minden a jó és a rossz örök küzdelméről szól, nem? (++04.21.)

négy történet fért bele ebbe az utolsó 13 részbe, két jó, egy közepes és csak egy gyatra, nem is rossz arány. kicsit mintha távolodtunk volna a gyerekes szemlélettől, nem tudom, mennyire a fenyegetettség árnyékában dolgoztak az írók. viszont titkon azért mindenki reménykedett benne, hogy közelebb kerülünk a sith-ek bosszújának nyitó-jelenetéhez, hogy az elrablással fejezzük be (mint a ’the’ nélküli tarkakowski produkció). vagy legalább ashoka történetét lezárják -azért az fura, hogy a tavalyi kiemelt figyelem után idén egyetlen jelenetet kapott, azt is yoda fejében. idén sem tértünk vissza a nagy csaták mezejére, inkább a lélek-konfliktusok kerültek a középpontba, de mivel ezek működtek, ezért egy tetszett-et ki tudok osztani, az erővel sikerült ezt szépen feltornázni a végén, srácok. (ohh, most jöttem rá, miben volt jobb idén az évad: nem volt robot-humor!)

(újfent megúszom, hogy meg kelljen erőltetnem magamat, néhány apró módosítás, és lássuk, mit írtam tavaly...) tudjátok mi volt a legnagyobb baja a sorozatnak? hogy a cartoon network-re készült... így túlságosan meg kellett felelni olyan elvárásoknak is, amelyek így pocakosodó, szőröstalpú ősrajongóként már nehezen tolerálhatóak. persze dave filoni-ék is érezték ezt, valószínesíthetően ők is szívesebben vittek volna bele még több mélységet, elmentek egészen a lehetséges határig. persze máshol meg nem jutott volna rá ennyi pénz, szóval valamit valamiért (itt jegyezném meg, hogy elképesztő látni, hova fejlődött a technika 5 év alatt, a textúrákon, a mimikákon, a szemeken nagyon látszott a különbség). de sajnos így csak részben élvezhettem ki. azt is sajnálom, hogy egy idő után lementünk mikroszintre, el-elmaradoztak az elképesztően látványos csaták, kevesebbet foglalkoztunk a klónokkal, a háborúval -ha már lucas oly’ felelőtlen módon ignorálta a filmekből is. persze egy rajzfilmhez képest sok elgondolkodtatást és drámát nyújtottak nekünk, anakin-t és szépen vezették az úton, finoman taszigálták a bukás felé. de azért mindenképp bele kell kalkulálnom az értékelésbe, hogy sokszor csak a starwars iránti szeretetem lökdösött tovább, ha fárasztottak a gyerekes dolgokkal, vagy ha teljes érdektelenségbe fulladt egy-egy szál. de azért szomorú belegondolni, hogy nem lesz már olyan lusta vasárnap délelőtt, amikor felharsan az átalakított főtéma, és hadarni kezd a narrátor-bácsi. erős inkábbtetszett. az erő legyen dave-ékkel, hogy a disney ne nyomja agyon az új sorozatukat.

„the beast is you, and you are the beast.”

még egy 900 éves lény is tanulhat új dolgokat. kell némi nyitottság erre a kicsit filozofikus, kicsit elméleti utazásra, de hangulatilag nagyon összerakták. (arra is figyeltek, hogy a boldog résznél az igazi rajongókat is boldoggá tegyék a visszatérőkkel.) (++04.21.)

„come to dagobah. the answers you seek are here.”

a birodalom visszavág-ra utalgatni mindig kifizetődő, de ezt és a midikloriánokat leszámítva is piszok jó részt kaptunk. annyira hozzászoktunk, hogy a jedik haláluk után eggyé vállnak az erővel, hogy nem is gondoltunk bele, hogy ez ennyire különleges eset. yodá-nak is meg kell tanulnia ezt az eljárást, és mi szerencsére részt vehetünk vele ezen az úton. ami sok elmélkedéssel, furcsa módszerekkel és egy jól ismert bolygóval jár együtt. és persze a barlanggal, ahol mindig azt találod, amit magaddal viszel. félelmet. (++04.21.)

„designed by the dark lord of the sith, this web is. for now, play his game we must.”

ahol kezdődött, ott ér véget. mármint nem büdöskéhez, a hutt-gyerekhez mentünk vissza, hanem a klón-történet origójához, sifo-dyas mesterhez. és emiatt most szeretnék egy virtuális kalap-emelést tenni (kezével imitálja a mozdulatot). azért is, mert a kezdés nagyon scifis volt, ahogy a porviharban kutatták a roncsot. aztán érdekesen alakultak a nyomozás szálai, bár a következtetés evidens volt, jó látni, ahogy a jedik rakják össze a darabkákat. a konklúzió következményeit ismerhetjük, kedves yoda mester, nagy ára lesz az egyetlen útnak. az kicsit kár, hogy ezért a jövőbe-látás képességéért nem tudunk annyira izgulni a fénykard-párbajoknál. milyen nehéz lehet mindig újabb menekülési formát írni dooku-nak... (++04.21.)

„have you ever seen her naked? it’s like a jim henson puppet where they’ve ripped the felt off.”

tényleg melankolikussá teszi a sorozatot ez a három fasz, akik egy-egy nő miatt rinyálnak. de most láthatták, hogy a zélet nevű gonosz izé sokkal komolyabban is meg tudja gyűrni az embert, tessék felállni arról a rohadt kanapéról, és tenni valamit. csak vigyázz, nehogy a saját anyádat lásd meg kompromittáló tettek közepette. (ehh, egész az utolsó mondatodig ön-ösztönző beszéd lehetett volna a mai bejegyzés, erre elbaszod egy poénra való utalással, idióta...) (++04.20.)

„cyril’s just the vader to your palpatine.”

úgy tűnik, a hatalom mindenkinek a fejébe száll, még nagyobb idióta lesz, mint úgy általában. luxus-autókat akar majd, tigrist, egy nagy csöcsű feleséget, és persze tankokat, hogy megvédje magát. jó volt ez a szerepcsere cyril felemelkedésével, igazán őrült párosra leltek a country-hercegnő és szőrös archer összerakásával, pam-nél meg kezdik furán komolyan venni a drog-problémát. pénisz. (++04.20.)

„obstacles are only obstacles until you move them out of the way.”

na, megjöttek a politikusok is... és milyenek lennének, ha nem korruptak és érdek-vezéreltek. nem is csoda, hogy a gép is ki akar iktatni belőlük... igen érdekes ponthoz jutottunk el, meddig lehet elmenni, hogy megvédjük a gépet, számít-e egyetlen emberélet, ha megmenthetünk százakat, ezreket, van-e morális alap a gyilkolásra? elfogadjuk-e feltétlenül azt, amire a gép utasít minket? de egyéb kérdések is felvetődnek: például, hogy szükség van-e ilyen szintű védelemre, megfigyelésre? hogy tényleg elfogadják-e az emberek, ha ennyire belenéznek a mindennapjaikba? lehet-e még aktuálisabb egy sorozat a mostanság zajló botrányok tükrében...? és persze nem csak fejbevág az elgondolkodtató valóságosságával (hehe, az első évadban még majdnem a scifi kategóriába raktuk!), de továbbra is tud piszok kúl lenni. nem mernék elmenni ezekkel a csajokkal még sörözni se... (++04.20.)

„-she has flying monkeys... who knows what else.

-i don’t care if the lollipop guild is protecting her.”

előítéletesek ezek a mese-karakterek, ha valaki rossz volt, akkor örökre csak rosszaságokon törheti a fejét? emma adhatna nekik a ’varázserejéből’... regina volt ma a központi karakter, viszont mindkét szálon kapott maga mellé egy-egy társat, és mindkét páros nagyszerűen is működött. és kiteljesedhetett az anyasággal kapcsolatos drámája. valamint kiderült, hogy a ’gonosz’ a családneve, és viseli ezt még más is a családban (oké, ez igazából csak magyarul jött ki így, mert az angol szeret változatos szinonimákat kitalálni ugyanarra a fogalomra, lásd evil, wicked, malefic, sőt még a bad is idevehető, nyelvlecke off...). szépen és logikusan haladunk, érzek magamban némi pezsgést, like it. (++04.20.)