„i’ve seen gunshot wounds and burn victims. i even treated a dude who had a pipe through his eye. but watching you eat your dinner was the worst thing i’ve ever seen.”
ez most nem esett jól -duci emberként, aki mindig készül lefogyni… ráadásul péksüteményt reggelizve közben... mondjuk én nem zabálok, sem titokban, sem nyíltan, csak ülök a picsámon a munkában, és fekszem, miközben a sorozataimat nézem. de talán ez a sokk majd elgondolkoztat. na persze... (++09.13.)
„the stuarts would never unseat the protestant king george ii, but how could i tell them that, these proud, passionate men who lived and breathed for a flag of blue and white?”
a múltkor reménykedtem benne, hogy szép tájakon át vezet majd az út, és nem kellett csalódnom, az ember önkénytelenül megy a google-re a rész után, hogy utazási irodák árait kutassa... jól meg voltunk vezetve claire-relegyütt, már szépen fogalmaztam a harcias kiáltványomat a tizennyolcadik századik kapzsiság ellen, hogy akkor is már többet számított a pénz, mint a szegény emberek életben maradása vagy a hazaszeretet. de persze aztán rám cáfoltak. ha nem a maguk furcsa nyelvét használják, lehet, hogy nem lett volna ilyen gond... megnyugtató, hogy öt rész után sem a suta romantikázás uralja a részeket (úriember csak a küszöbön alszik...), hanem elénk tárják a skót kultúrát, és ott tartják a történetben az időutazás drámáját is. mert hogy tudnád átadni azt a sötét tudást, amit te a történelemkönyvek lapjairól szereztél, ha nem mondhatod meg, hogy honnan jöttél. (++09.12.)
„i wouldn’t want to tell my mom i’m dating draco malfoy.”
persze, a szülőkkel való találkozás mindenki számára rémálom, de azért az a ’közönséges bűnözők’-be való hazugság-cunami is túlzás, amit gretchen lerendez (btw, remélem mindenkinek leesett az utalás már a rész közben is). nem azt mondom, hogy jimmy őszinte buldózer-stílusa a célravezető, valahol ha félúton megállnák, ott lenne az igazság. jól kijött a kettejük közötti legnagyobb nézetkülönbség, és nagyon szerettem, hogy a drámai jelenetben mindkettejük arcát egyszerre láthattuk. a cuki duci is megtapasztalhatta, milyen lehetne egy jó házasság, ha meglenne a közös érdeklődési kör. szomorú sitcom. létezik. (++09.12.)
„why would anyone spend $300 on a doll you can’t fuck?”
néztem a nyitányt, és röhögve azon szomorkodtam, hogy nálunk mennyire elképzelhetetlen, hogy a hét vezéren vagy szentistvánon röhögjünk, míg amerikában gond nélkül lehet ilyet... én, aki már számtalanszor bánta meg, hogy vásárolt valami szar könyvet vagy dévédét, tökéletesen át tudtam érezni az epizód problémakörét. mert mi férfiak gyarlók vagyunk, ha a hülye játékainkról van szó... (++09.12.)
„let’s start this new chapter with a clean slate.”
semmi üdvözló-beszéd az első ülésnap elején? egyből vissza kell rázódni a bonyolult viszonyrendszerbe? nagy húzás volt, hogy frank csak a legvégén szólt hozzánk, talán egy kicsit komolyította az előtte lévő eseményeket így, de azért az ember már nagyon várta, hogy mikor kacsint végre rá. olyan volt egyébként, mintha az előző évad végéről szakadt volna le ez a darab, csak ottani szálakkal foglalkoztunk (kivéve frank utódlásának kérdését), volt, amit le is zártunk, a lehető legkegyetlenebb módon. egy anyát a gyermeke életével fenyegetni -mrs.underwood eltanult egyet-s-mást a férje machinációiból. és direkt nem a halállal kezdtem... frank önmaga tesz meg egy ilyen dolgot, már ez is váratlan volt, de ügyesen altattak is. mert a peronon, a dobossal, volt egy kis baljóslatúság a hangulatban, de elhessent hamar, hogy aztán brutális erővel csapjon oda a leeső állkapcsunknak. vannak még politikusok, akikre érdemes figyelni, welcome back, my friend. (++09.11.)
„tonight i need to reacquaint myself with your body. i will kiss you on the mouth. i will find your breasts with my lips, and i will make you climax this way. then my hands will slide down your body, and i will spread your legs. i will touch every part of you and i will put my mouth on you and i will make you climax that way, as well. is that clear?”
itt egy jelenet, amiben két ember ül egy hotel-szobában, ruhában, és az egyikük a hamarosan bekövetkező szexuális együttlétükről beszél (lásd fenn), amiből aztán mi egy percet sem látunk, mégis kaparjuk a falat... bátor epizód volt, évad közben még ennyit időben ugráló részt nem láttam, finálék esetén néha előfordul, ha el akarnak jutni egy pontra. valószínűleg itt is ez volt a cél, elég volt ilyen vázlatosan látnunk ezeket az éveket, nem kell több magyarázat. és jól is volt vágva az egész, hogy elsősorban ruhákból, hajakból és zenékből kellett összeraknunk, hogy megint eltelt némi idő (plusz a kis operatőr csapói segítettek). ha az egyik szögből nézzük, nem sok minden változott, még mindig bonyolult a viszony hőseink között, még mindig rossz masters-ék házassága, bill még mindig kiállhatatlan ember (azok az önző kifakadások és keserű fröcsögések...). és még le is aljasodik, amikor maga elé térdelteti azokat a kurvákat. de talán virgina ismét helyrebillent benne egy kapcsolót, és egy kicsit elviselhetőbb lesz. (++09.11.)
„you took a simple mugging and you upgraded it to a double murder.”
félretettük a szexet, de a nemek harca megmaradt -kemény nők és beszari (és befingó, új bocs, ez szar poén volt...) férfiak járják itt táncukat. oké, van benne pöcsösség is, de az meglehetősen szomorúan lóg bele louie arcába... (++09.11.)
„i need to know this table has no doubts. no mistrust. that every single one of you would kill or die for the man next to him, and if you don’t feel that way... now’s the time to speak up.”
van olyan, aki képtelen gyászolni, inkább a munkába feledkezik, minthogy a veszteségre kelljen gondolnia. szegény jax nem tehet róla, hogy a munkája ennyi vérrel és halállal jár... csak egy hetet ugrottunk, gyorsan lerendeztük a börtönt is (manson-nak eddig sem volt szemöldöke...?), hogy belevessük magunkat a különböző klubok közötti útvesztőbe, vagyis inkább kötéltáncba, mert bármennyire szeretné jax, egyre kevésbé tűnik úgy, hogy fenntartható az egyensúly (remélem jól leköpi majd magát, hogy ezért még a nácikkal is kiegyezne). és közben ott van az érzelmi megterhelés is, bár meglepetésemre csak az első feltűnésekor szorult ökölbe a kezem gemma-nál. mondjuk amilyen állapotban van most, még a végén meg is sajnáljuk... nem sok sorozat lenne képes arra rávenni, hogy felkeljek hajnali ötkor, hogy még munka előtt megnézzem, ez a kiváltságosok egyike. azt vártam, hogy már a zenés nyitány majd felvillanyoz, de most ott is kaptunk már pár pofont. és a bohemian rhapsody sem lesz többé ugyanaz az érzés, mint volt... (++09.11.)
„idiot. a surgeon needs his hands. (...) next time, kick the man instead.”
ügyesen kell egyensúlyozniuk az íróknak. mert szeretnék minél jobban a valósághoz kötni a sorozatot, ez látszott abból is, hogy egy cameo erejéig mr.edison is beugrott, ugyanakkor az hiteltelenítheti az összképet, ha minden új eljárást a knick-ben fognak kitalálni és megvalósítani (lásd ma a szívmasszáz és a vákuummal (egész pontosan porszívóval) elszívott vér), de most még belefér, csak félek, hogy meg fog csúszni a szike... a társadalmi problémák is erősödnek ahogy az elborzasztó köztemetőre nézünk, ahogy egyre hangsúlyosabb az abortusz problémája. és közben úgy érzem, hogy nem is a betegségek a fő ellenség, hanem a felsőbb osztály -minden arrogáns, lenéző és rasszista megszólalásuknál ökölbe szorul az öklöm, és reménykedem benne, hogy elviszi őket valami rusnya vírus... (kivéve amikor a doktor a saját kislányának viszi haza a kórt) (a végére még a rész eleji patkány-taposást is megbocsátottam...) (++09.10.)
„je suis pret. i am ready.”
szegény claire, annyira tervezte a szökését (jó sok narrációval, szerencsére, imádom ennek a nőnek a hangját), pedig mi tudtuk, hogy úgysem lehet belőle semmi. közben életre kelt körülötte a sok színes karakter, az elején még csak duruzsolt a rész (például a kétértelmű párbeszédnél a szép vörössel), de aztán ahogy belemelegedtek az ünneplésbe és a vedelésbe a skótok, ahogy hősnőnk megpróbálta megvalósítani a tervét, szépen életre kelt az epizód is. megtelt feszültséggel, ahogy nem tudhattuk, hogyan reagálnak a nemesurak a szegény rokon színre-lépésére, plusz az erdőben rohangálás is befeszítette a nyakizmaimat. csak a hülye dudánál kellett mindig lejjebb vennem a hangerőt... (és hogy keveredett az 1940-es évek zenéje a múltba...?) no, leraktuk az alapokat a kastélyban, itt az ideje, hogy új irányba forduljon a történet, hogy több tájat csodáljunk meg a felföldön. (++09.10.)
„best... shivah... ever!”
már nick hornby is megmondta, hogy a nosztalgia szánalmas dolog, pedig az ember néha nem tudja megállni, hogy ne nézzen hátra nagy sóhajtozások közepette, hogy ne gondolja végig, hogy mi lett volna, a kereszteződésnél a másik irányba fordul. igen, ennyire komoly volt a rész is, bár ők oldották viccekkel, persze, csak nekem ez nehezebben megy. hurray...! (nem túl meggyőző vidám felkiáltás imitálása) (++09.10.)
„-i made you scream, and not only that, i changed your life.
-yeah, and it only took you seven years.”
szegény nők, mindig problémával jár a kielégülésük, igazán példát vehetnének rólunk, csak néhány nyomkodás, pár húzogatás, és máris lövell belőlünk az öröm... természetesen maradtunk a szex-témánál, louie-nál az alap-állapot, így nincs benne semmi meglepő. vicces lehetett felvenni a dugás-imitálásokat a színpadon, meg mindig mosolyogva gondolok benne, hogy miket kell kiállnia egy prop guy-nak, mikor bemegy egy szex-shop-ba, és közli, hogy ’egy khmm... rózsaszín vibrátort kérnék... (pirul) óóóh, csak forgatásra lesz...’ (++09.10.)
„i intend to be open for business legally in the thirstiest country on earth with bacardi rum as my most exclusive offering.”
a kontrasztok mindig szépen kirajzolják a lényeget. a múlt megmagyarázza a jelent. a különböző élethelyzetek reflektálnak egymásra. és ha ezt még vizuálisan is megjelenítik, akkor egy ütős adu-ász lesz a készítők kezében. és bizony a napfényes kuba, a szépia-barna múlt, és a hidegkék erdő gyönyörűen elkülönültek. jól kell tudni használni a két évad közti idő-ugrást is, mert a nézőknek szokatlan lesz a hirtelen változás, de nem szabad rájuk zúdítani az összes információt az eltelt időszakból, hadd fedezzék fel maguk, mi is történt. a jelenben is zajlanak a nagy változások, már itt a világválság szele, már közeleg az alkohol-tilalom vége (legfőképp ezért kellett ugrani, hogy kerek legyen a történet), és alakul a méltán hírhedt olasz maffia is a szemünk előtt. kibontottuk az utolsó palackot, ízlelgessük, amíg még lehet... (++09.09.)
„will you make a wish?”
várj, még előbb elszívok egy szál cigit, hogy még egyszer végig-futassam magamban a gondolatokat... mimi leder megadta az alaphangulatot a francia dalra összevágott kör-kapcsolással, aztán jött a ’nothing else matters’ apocalyptica-féle feldolgozása, majd a fehérruhások végrehajtották a nagy tervüket, és amikor összeraktad, hogy mire is készülnek ezek az őrültek, nora már meg is látta a művüket a konyhában, és vele együtt te is összetörtél... annyira sokkolt a jelenet, hogy kevin személyes drámája közvetlenül ez után kevésbé tudott működni, pedig átérzem azt, hogy ő mit veszített el október 14-e óta. de kellett az, hogy visszaérjenek mapleton-ba, hogy igazán a szívemhez kapjak megint. pedig azt hitte az ember, hogy lindelof-ék már nehezen tudják fokozni azt, amit felépítettek az elmúlt részekben, de sikerült nekik, le voltam taglózva, miközben az égő épületeket néztem. ami furcsa, hogy a sorozat egy kis engedményt tesz végül a karaktereinek, reményt rak a küszöbre, egy halvány mosollyal enged minket utunkra. mindenki emberből van, mindenkinek van szíve. néha az íróknak is... (++09.09.)
nagyon vártam, hogy láthassam végre a finálét, de rettegtem is tőle, mert tudtam, hogy akkor kell írnom valamit az évadról is. piszok nehéz. mert ilyen furcsa sorozat még nem nagyon készült. volt már olyan, ahol bedobtak a verembe, és szép lassan váltak láthatóvá a kapaszkodási pontok, és ettől működött az egész. itt viszont csak forgunk odalenn a sötétségben, addig üvöltve, míg már majdnem megsüketülünk. és mégis nagyon élvezzük az egészet. és ez a legnehezebben érthető aspektusa a sorozatnak, hogy nem csak hajlandó vagy hétről-hétre kiállni a gyomrosokat, hanem alig várod, hogy újra átélhesd. és tudom, hogy nem mindenki érezhet így, de van egy szűk réteg, amibe hálistennek én is beletartozom, akiknek megadatik ez a mazochista élmény. és fogalmam sincs, hogy lehetne terjeszteni jobban az igét, mert ha azt mondom, hogy ez a legjobb értelemben vett melodráma magasfoka, azzal csak elfordítom az embereket. lehet, hogy csak max richter zenéjét kéne megmutatni nekik, ha az nem lágyítja meg a szívük, akkor nincs remény. köszönöm mr.lindelof, hogy újra a televízió felé fordult, és ismét valami unikálissal lettünk gazdagabbak. nagyontetszett. (és köszönöm carrie coon és margaret qualley felfedezését, justin theroux újra-felfedezését.)
„i can’t teach you how to be a human being.”
hosszúra nyúlik ez az éjszaka, ennek ellenére vannak dolgok, amik meglepően hamar bekövetkeznek. a volt asszony (volt) pasija máris átváltozott, és átrendezte a nappalit -bevonva így a kissrácot is a játszmába. a hacker-csaj sem sokáig titkolta kilétét szerencsére. a latino srácok is kinn vannak a börtönből, ki így, ki úgy. ugyanakkor mégiscsak vihar előtti csend típusú epizód volt, párokba rendezték a csapatot, és beszéltették őket, lelkiztek velük. és a nyilvánvaló mellett (eph és nora hiteltelen dugása pl.) azért szokatlan párosítások is voltak -az ukrán meg a szöszi még csak-csak (’feljöhetsz, de nem smárolunk’, hehe), de végülis az is jó, ha az öreg megtanít egy-két dolgot a kölyöknek. a flash-ben eljutottunk egy újabb pontra, véget értek a koncentrációs tábor gyötrelmei, és eddig sikerült húzni, hogy megmutassák a gonosz igazi arcát. nem szép, mit ne mondjak... (++09.09.)
„my dick is too aware that your pussy is a chamber of financial ruin.”
akármennyire szeretem székely lajos munkásságát, mindig elriasztott az a tény ettől a sorozattól, hogy aláröhögéses. aztán ma kerestem valamit a youtube-on, és belebotlottam egy részletbe, és már sorban is álltam a seed-előknél. és ez az első rész is meggyőzött, hogy hülye voltam, hogy vártam. louie nem fordult ki önmagából, most is maszturbál, amennyit lehet. meg egyébként is, az hbo egyetlen multicam sorozatáról beszélünk (igen, ez pont úgy hangzik, mint egy kacsacsőrű emlős kalapban), tehát bátran lehetett nyúlni bármilyen sikamlósabb témához is -verbális megkötések nélkül. és úgy gondolom, hogy louie is csak eszközként tekintett a statikus beállításokra meg a minimál-díszletre. amíg ilyen jól működnek pamela adlonnal, nem mindegy, hogy mi van körülöttük...? (emblematikus volt a ’why’-jal kezdeni, kár, hogy annyiszor láttam már a standup-változatot, hogy nem maradt benne újdonság.) (++09.09.)
„when did you start believing in impossible heroes?”
tom riley nem elégedett meg egy híresség eljátszásával, jöhetett egy másik történelmi(?) karakter is. mondjuk passzolt is ide a szándékosan túljátszott nevetéseivel, amik mögött azért van komolyság is, csak az a műszakáll meg paróka... a szájalás viszont fárasztó volt a doktorral, legalábbis én hosszabb távon nehezen viselem, amikor valakik ennyire összemérik, hogy kinek mekkora kard van a hüvelyében. egyébként is, a doktor túlságosan házsártosan tűnt ebben a részben, mert oké, hogy igaza volt, hogy valami nem stimmel (mikor szokott...?), meg tényleg idegesítő tud lenni a megjátszott jókedv, de azért egyszer, legalább egyszer vehetne némi mosoly-leckét clara-tól. a kezdeti lagymatagságból kikerekedett valami sztori, ami szépen passzol az idei fő vonulatba, de valahogy ez most nekem nem akart működni. pedig szeretem a töris utazásokat. csak ennél kevesebb robottal, úgy tűnik... (++09.08.)
„you don’t belong here.”
pontot tettünk egy régóta húzódó ügy végére, hogy ki élte túl az előző évadot, elam vagy a medve... pedig én már elkönyveltem, hogy nem látjuk viszont a jellegzetes szakállat, sosem lehet tudni, hogy egy rapper épp milyen állásponton van a színészettel, de volt még céljuk a karakterrel az íróknak. csak addig még túl kellett esni a mai részen. merthogy ezt most nem nagyon szerettem... de azért tudok felsorolni pozitívumokat, eleve bátor húzás volt egy egész epizódot elam-re elhasználni, és a rész hetven százalékában nem feliratozott indián nyelven beszéltetni az embereket. valamint kicsit elmerülhettünk az eddig azért meglehetősen hanyagolt kultúrájukban is. de sajnos az egész gyógyulási folyamatot túlhúzták, minden tipikus elem megtalálható volt, amit ezerszer láttunk már, nem tudott lekötni. meg azt sem mindig viselem jól, ha kifordítanak egy karaktert önmagából. no, de túl lehetett élni, irány vissza a vasúthoz, háttal a prérinek... (++09.07.)