soroló

„the ’hungarian march’ would kill a 20-year-old trombonist.”

azt csak elképzelni tudom, hogy mi mehet egy zenekari árokban, de arra tisztán emlékszem, milyen rengetegszer játszani a rákóczi-indulót -igaz, hangszer nélkül sosem próbáltam, maximum énekeltük, hogy ’vakpali-vakpali-mindentlát’... továbbra is nagyban zajlik a karakterek bemutatása, nem felejtkezünk el a régi karmesterről sem, nem csak az új sztárról esik szó. tombol a szabadság-életérzés, olyan jó érzés fog el, miközben lepereg a szűkre szabott huszonöt perc. (+jason schwartzman mindig kapható egy kis mókázásra, bírom a fejét.) ($01.03.)

„the two-party system is crucial to the whole operation.”

az milyen már, hogy két ember veszekszik az orrod előtt a képernyőn -és te mégis elolvadsz, úgy imádod az összes percét... erre képes sorkin, olyan adok/kapok-ot írni, amitől valahogy derűs leszel. és akkor még hol voltunk attól, hogy kifacsarja a maximális happyendet a végéből. amikor végre érzed azt a felemelést, ami már nagyon kijárt a karaktereknek és neked is. és most az ember próbál nem arra gondolni, hogy hogy változik a dinamika ezután a karakterek között, csak kicsit együtt örül velük. mondhatjuk, hogy talán még túl kerek is lett ez a zárás (még a pilot-ból is jöttek elő dolgok), de egy jó író feladata, hogy kitalálja, innen hogyan lehet tovább menni. és sorkin piszok jó író... ($01.03.)

elkötelezettnek kell lenni. és bár nem tudom, hogy mit változtatott aaron sorkin az első két rész forgatása után, de miután megtalálta azt az irányvonalat, amit követni akart, már kitartott mellette. kitartani én is kitartottam, bár nem feltétlenül örültem, hogy ez az az út, amin együtt lépkedünk idén... az első évadban mániákusan szerettem, ahogy bevonódtak a valós élet eseményei, ahogy sok pozitív hatás ért minket és a karakterek az apróbb bajok mellett. valószínűleg ezért nem szerettem a felettünk lógó sötét felhőket ebben az idényben. mert az átívelő-ügy várható végkifejlete végig rátelepedett a hangulatra. és bár tudom, hogy a karaktereket illik lenyomni egy drámai alkotásban, talán nem a megfelelő mocsár volt, amiben jól eltüntettük a fejeket. a pozitivitása hiányzott leginkább. valahol mélyebb filozófiai elemzésbe is bele lehetne menni, hogy miért vágyunk ennyire a pozitív inputra, de ez nem az a mélyelemzős műsor, itt bevallottan csak a felszínt kapargatjuk... tegyük félre a negativitásomat, és mondjuk ki, hogy még mindig baromi erős a sorozat, jóhogy, ilyen írás-teljesítmény mellett bárki mást állítana, azt szívesen orrba vágnám, minden polkorrektség nélkül. csak van az a néhány szavazatnyi nüánsz, ami baszkurálja az embert -tetszett. (bár sokkal jobb lenne nem érzelemből szavazni, de ki tudja megállni...)

„come on, six hours of live election coverage. for you and me, that’s like an orgy at a spa where there are college football games on tv and from the trees hang christian louboutins.”

van az a kis izé, a lelkiismeret, ami baszkurálja a srácokat, ezért nem tudunk még mindig továbblépni a sajnálatos ügyön. ez számunkra, a nézőknek azért kedvező, mert sorkin bácsinak lehetőséget ad egy rakás zseniális párbeszéd megírására, ahol mindenki sziporkázva dobálhatja az érveit -csak szegény mac-et húzza egy picit vissza, ráadásul a sminkeseknél is az ’ázott veréb’ formulát kérték, ami nem áll jól neki... a sorozatnak viszont mindig is jól állt a pörgés, és hát mikor lenne nagyobb pörgés egy hírszerkesztőségben, ha nem a választás napján. ($01.03.)

„we didn’t trust anything anymore.”

ééés akkor rágjuk át még egyszer a sztorit... sajnos a keret továbbra is túl szorosan fog, hogy nem csak a srácoknak kell újra és újra végigmenni a történeten, hanem nekünk is. onnantól fogtak meg ma, amikor túljutottunk az ismétlő szakaszon, és elkezdtek érvelni ellene és mellette. aztán már várta az ember, hogy leadják a sztorit, és kiderüljenek a gebaszok. én bírom azt, amikor egy sorkin-i apróságnak tűnő dolog fontos lesz (miért áll le beszélgetni két karakter a sportokban való időmérésről...?). szépen kijött a tanulság is, hogy mostantól eltűnt a bizalom -ők nem bíznak már semmilyen forrásban, és a nézők sem biztos, hogy bíznak bennük. és az a durva, hogy tényleg annyi forrást szedtek össze, és még ez sem garancia. és akkor gondoljuk azokra (mondjuk itt az országban), akik nem járják végig ezeket a köröket, hanem mindent azonnal kispriccelnek magukból, csak hogy több legyen a nézettség/kattintás. tök jó érzés, hogy a sok negatív hangulat után tudták úgy zárni ezt a részt, hogy örömmel áll fel az ember, hogy kicsit fel tudták tölteni pozitív energiákkal -ezért kellett a mindig fantasztikus jane fonda-t szerződtetni. ($01.03.)

„do we still have chemical weapons?”

szépen összefoglalták az elején a szarin-ügyet, ügyelve arra, hogy azért egy kis humort is belevigyenek a komor témába (és talán ezért választották stephen root-ot a tábornok szerepére, az ő arcában mindig van valami vígjátéki). de ma sokkal inkább az egyének kapcsolatát állították a középpontba, talán, hogy kiszellőztessék kicsit a fejünket. nagyon bírom a sloan/will kvázi-testvéri kapcsolatot, minden beszélgetésük nagy élmény. sokkal kevésbé lehet szeretni will párkapcsolatát, mert rossz hallgatni, ahogy a nő telebeszéli a fejét hülyeségekkel. de nagyon működött ma a mac/don páros is, gyakrabban egymás mellé sodorhatná őket az élet. az az élet, amely igen gonosz tud lenni néhanapján, például jim-nek sem hagyja, hogy egy isteneset keféljen végre a cuki barátnőjével (és közbe még maggie-t is az útjába pottyantja, hogy biztos, hogy vérző szívvel hagyja el a hotelt). ($01.03.)

„you can’t take the most intimate moment of someone’s life and use it for entertainment.”

mindig a személyes drámák a legmélyebbek. még maggie-vel kezdtük az előző részben, és sokáig úgy tűnt, tartja magát a felszínen, de azért vannak jelek, hogy közel az összeomlás. aztán ma jött sloan egy olyan történettel, ami teljesen mindennapossá vált mostanában (pucér képek kikerülése a netre), és ami mindig kettős érzéseket kelt az emberben –ösztön-férfiként örül, hogy egy hírességen legeltetheti a szemeit, ugyanakkor, ha belegondol, hogy nőként mit élhet át az áldozat... will még személyesebb tragédiát kell, hogy átéljen, és ő is látszólag jól kezeli, egészen az utolsó reklámszünet végéig, amikor súlyos teherként csapódik le a tudat. nem mondanám, hogy mac jól kezeli a szituációt, az egész epizód alatt házsártosnak tűnt, de ez szerintem csak a producer-álarc, amit viselni kénytelen. ($01.03.)

„go fuck yourself, jim. that is the official comment of the romney campaign.”

nem gondoltam, hogy látjuk is afrikát, egyszerűbb lett volna, ha csak maggie meséli az eseményeket, de így nagyobb lett a kontraszt, hogy a képek nem mindig azt mutatták, amik elhangzottak. és tényleg drámai a történet, megmagyaráztak vele több mindent, szerencsére a frizura-váltást is, aggódtam, hogy csak a magánéleti gebasz lesz a háttérben. ha már a problémás párnál járunk, jim is sok képernyő-időt kapott, de jól használta ki a perceit, igaz, nem tudom, hogy ki volt az, aki meglepődött, hogy csókig jutott a sok évelődés. annak is örültem, hogy aya cash-t is sokat szerepeltették, még mindig egy cukiság-bomba ez a csaj. ő arra kellett, hogy kicsit magába nézzen a sok önelégült híradós, mert bizony sokszor nem tudják, hogy hol van az arcuk határa. plusz egy meglehetősen valószerűtlen fordulattal az átíveléshez is kapcsolták (bár azért előtte kaptunk egy kacsintást sorkin-tól, hogy tudjuk, hogy tudatosan játszik a deus ex machina gépezetével). ($01.02.)

„in 2010, when i was deployed to iraq, i had to lie about who i was because i’m a gay soldier and i didn’t want to lose my job. my question is, under one of your presidencies, do you intend to circumvent the progress that’s been made for gay and lesbian soldiers in the military?”

oh, úgy szeretem a kis felnevetéseket -és ma ezeket a legnagyobb örömömre a nők okozták. volt mac-nek egy kis kacaja, amiért meg kellet zabálni, és sloan minden megnyilvánulása is olyan, volt, amiért csak nagy mosoly járhatott jutalmul. és most valami komolyabb... nem gondolom, hogy kizárólag azért bólogatok hevesen, amikor a republikánusokat osztják ki keményen a sorozatban, mert elvből nem szeretem a republikánusokat, hanem úgy érzem, hogy tényleg olyan dolgokra világítanak rá, amik visszatetszést keltenek bennem. mert nem lehet elmenni az idézetben is idecincált eset mellett, hogy ne szorulna ökölbe az ember keze. vagy hogy ne tudna jim-nek örülni, amikor végre (kisebb) forradalmat robbant ki a sok kommunikációs bullshit után a buszon. tök mindegynek kéne lennie, hogy szíved szerint hova rakod az x-et, idióták minden oldalon vannak. ejj, de ragadós ez a sorkin-féle ’megmondom-a-tutit’... ($01.02.)

„i’m going to blow a massive bong hit into your face and fuck up your precious lungs if you don’t stop playing this fucking mahler.”

egy underdog sztori nem kanyarodhat egyből a happyendhez. oké, hogy a karmester felfigyel a lányra, de itt jönnek elő a problémák, a tapasztalatlanság, az idősebbek féltékenykedése, és mindezek kulminálódása, az elbaszás. még sosem hallottam ilyen szomorúnak a rákóczi indulót... eközben megismerhettük a nagy maestro mindennapjait és módszereit. talán le akarják hozni közénk, hogy ne csak a nagyságát lássuk...? ($01.02.)

„anwar al-awlaki was killed today. it wasn’t an accident. there was no warrant, no arrest, no arraignment, no judge, no jury, and no appeal.”

az un. ’organikus fejlődés’ nevű utat választották az évad írására, úgy tűnik. mert ott van a címbe is emelt főügy, de csak egyik szálként a sok közül. mert közben afrika is foglalkoztat minket is, meg a rendőri túlkapások, és még don is kapott egy személyesnek mondható esetet. rájöttem, hogy a legnagyobb baj, hogy will visszahúzódó lett a lelki törése miatt, sokkal passzívabb szerepre kárhoztatja magát -ezért is volt olyan erős, amikor kitört belőle a hosszú ideje gyülemlő feszültség a rendőrőrsön, az volt az a will mcavoy, akit megszerettünk. talán mac-nek még többet kéne őt leöntenie vagy tarkón vágnia... (a régi feelgood romjai feletti kesergésben az sem segít, hogy egyre sötétebbek a szerelmi négyszög felett a felhők.) ($01.01.)

„drones represent the safest form of lethal action against terrorist targets. period.”

vártam. vártam, hogy megcsapjon az a bizsergető hangulat, mint az első évadban, hogy fokozzák fel a pátoszt addig, amikor már túlcsordul az ember belőle, mégis nagyon élvezi. vártam, és nem jött. valahogy olyan fura volt a hangulat, és erről biztos, hogy a keret tehet, ami sötét jelként magasodik a történet fölé. csak a történetből nem tudtunk meg sokat, elég nagy a titkolózás, gondolom több részen keresztül akarnak kifejteni, végülis ez egy bevett formula a sorozatoknál, de azért ennél több kampót is akaszthattak volna ki. kellett, hogy legyen következménye will őszinte szavainak (a konzervatív politikus nem az a fajta, amelyik ne sértődne meg), de úgy tűnik, ennél több dolog következményét is görgetni fogjuk magunk előtt. mondjuk a magánéletét, ami elkezdett kihatni a munkára is. és fontos aktualitásokkal is foglalkozunk (dróntámadás -ezt most képzeljék el olivia munn szexi hangján). szóval igazából minden olyan, mint régen, és mégsem olyan, mint régen. (azt meg kár volt bedobni a sajtóba, hogy újraforgatták az első két részt (sorkin bácsi meggondolta magát), mert ilyenkor az ember nagyon tud agyalni, hogy mi lehetett máshogy...) ($01.01.)

„emily wu, the first violin, she played sharp 17 times in the first movement alone. and then the horns a bar late, which completely threw off the clarinet, and we weren’t able to perceive tchaikovsky’ desire dynamic shift from bars 27 to 34.”

tudjátok miért cafkák a csellós-lányok? mert mindig szétteszik a lábukat. zenész-humor... vannak művészek, akikkel óvatosan kell bánni a magánéletben. az írók teljesen őrültek, a táncosok folyton félrelépnek, és mindegyik pont olyan rengeteget tud inni, mint a zenészek. én is forogtam jó darabig ilyen körökben, úgyhogy tudom, miről beszélek... oké, ilyen komoly kihívásos-vedelős komoly-zenész buliban én magam még nem voltam soha, de egy percig sem kételkednék benne, hogy ilyen szinten nyomják a srácok. őrült egy szakma ez is. no, de hogy a lényegre is rákanyarodjak végre -milyen a sorozat az első fél óra alapján? mindenképpen szimpatikus, van egy aranyos és szerethető hősnőnk egy mindig problémás hangszerrel (szegény oboások már sosem mossák le magukról...), van egy gael garcía bernal-unk, aki egészséges ripacskodással hozza a nagy művészt, és egy még nem túl eredeti, de nem is érdektelen sztorink. az első tétel ígéretes volt, reméljük most jönnek a trükkök a partitúrában. ($01.01.)

„maradzs!”

azt hiszem, leszűrtem a mai epizód esszenciáját: a kommunikáció fontos! az elején a hirtelen betoppanó, szokás szerint csípős pamela-val képtelenség értelmesen kommunikálni. aztán ott vannak a nyelvi nehézségek, amiket mondjuk zenével át lehet hidalni (a hegedűs rész hatalmas feelgood pillanat volt). még az iskolában is azt javasolják, hogy kommunikáljanak a gyerekről. filozofikusan bölcsnek érzem magam... (++12.31.)

„i am destined for paradise. that is all i know and all i will ever claim to know.”

semmi tökölés, egyből a heti konfliktussal kezdtük, amire aztán szépen lehetett építkezni egy órán keresztül. és amire majd lehet a későbbiekben is, mert jól elhintették, hogy áruló van a sorok között -ilyenkor az ember mindig számbaveszi az ujjain, hogy kik a gyanúsak, aztán jól kihúzza őket a listáról... sötét volt a hangulat a kán udvarában az esemény miatt, a herceg tépelődése miatt, a megkínzott sikolyai miatt (azért a felvágott száj milyen gonosz trükk volt...). nem is baj, hogy kimozdultunk kicsit marco mesterrel. lehet, hogy velem van már a baj, de nekem elég áthallásos volt ez a hashshashin-szál, öngyilkos merénylők, akik a paradicsomba vágynak, miközben egy afganisztánra erőteljesen hajazó területről érkeznek, ahol fontos a mákból készült halucionid (?) anyag. mondjuk, úgy tudom, hogy iszlám hitűek voltak eredetileg is, úgyhogy csak nem képzelődöm... (+szex-kaleidoszkópot minden részbe!) (++12.30.)

„your currency is the fear of war.”

a láz meg a köhögés megtámadhatta az elmúlt napokban a memóriámat, mert teljesen elfelejtettem, hogy a kígyónál hagytuk abba legutóbb... kicsit nehezebben is hangolódtam rá, mint eddig, de utólag azt kell mondanom, hogy ez csak a fokozatos felépítés miatt lehetett, muszáj volt lassan kezdeni, hogy a vége kiemelkedhessen (ez magyarázkodásnak hat, pedig tényleg így gondolom). csak ha visszagondolok, akkor látom csak, hogy mennyi mindent sűrítettek ebbe az egy órába. a dél-kínaiakkal való ellentét ma csak verbálisan volt jelen, de csak azért, mert még nem dőlt el a fallal körülvett városban, hogy ki lesz a tényleges vezető, fájdalmas hátba-szúrások árán billen át a hatalom. ismét lehetőség adódott, hogy marco apja iránti összetett érzéseit boncoljuk kicsit. a kán udvara is fel-felparázslik a miniszterek és a herceg közötti nézet-különbségek miatt. csak az uralkodó ágya marad hideg... (mindig elborzadva olvastam az arany lótusz történeteket, de itt még kegyetlenebbül volt ábrázolva, ahogy fokozták fel a mesével a fenyegetést, és roppantak a kis csontok, brrr...) (++12.28.)