„i’ve learned never to bet against cullen bohannon.”
meglepődtem először, hogy eva és bohannon milyen szívélyesen köszönti egymást, mert nem esett le, hogy a környék legjobb vasúti szakértője milyen régóta is van távol az eredeti csapattól. azoktól az emberektől, akik szerencsére fontos szerepet kaptak itt a végén, de ez így van rendjén, így érünk szépen körbe -vagy inkább azt kéne írnom stílusosan, hogy így kapcsolódik össze minden sín... várható volt, hogy a végjátékban elkészül a nagy mű, de sokat hozzá tudtak tenni a jelenethez azzal, hogy előtte megteremtették a verseny-szellemet, hogy érzelmileg át tudták adni annak a jelentőségét, hogy be lett ütve az utolsó szög is a sín-pár mellé... jó, hogy már azzal is elkezdtük foglalkozni, hogy mi lesz a karakterekkel később, hiszen az élet nem áll meg attól, hogy egy nagy feladat véget ért, attól még meg kell szerezni a betevőre valót a következő napon is... persze a legfőbb kérdés az lesz, hogy bohannon lelke meg tud-e nyugodni, hogy jár-e neki a feloldozás... (a rendezés is hozta a hangulati elemeket, az újságírós kezdés is egyből elkapott, de az utolsó roham a napfelkeltével olvasztotta el igazán a szívem.) ($$07.22.)