„the pessimist looks down and hits his head. the optimist looks up and loses his footing. the realist looks forward and adjusts his path accordingly.”
no, találtam félelmetesebb dolgot a zombiknál: carol-nak azt mű-mosolyát, amivel meg akarja győzni az embereket, hogy milyen kedves is ő valójában... ahogy várható volt, félreraktuk most rick-éket és a brutális drámát, és az elbolyongott lelkek után eredtünk -és itt is egy új csapatba botlottunk, akik pontosan az ellentétei a rettegett megmentők-nek. persze elsőre azt hihettük, hogy ők is őrültek, csak másképp, de ez elsősorban azért volt, mert carol bizalmatlan szemszögéből láthattuk az egészet. bár ettől függetlenül is borzasztóan teátrálisnak tűnt az egész közösség a lovakkal, páncélokkal, szép-beszéddel, és egy rasztafári királlyal, aki egy tigrist tart a színpadon berendezett trónja mellett, és az istennek sem lehet levakarni a mosolyt a szája szegletéből... de istenuccse van értelem a túlzások mögött, ahogy ezt megtudhattuk egy kivételesen őszinte pillanatból -mert az embereknek nem csak egy vezető kell, hanem egy hős is, akire fel tudnak nézni, aki békét hoz a környékre, mert az ember egy olyan lény, hogy akkor produktív, ha nyugalom van körülötte. és miért ne lehetne megpróbálni egy ilyen színházas színjátékot, ha ez vezet eredményre...? kellett már egy kis megnyugvás carol-nak és nekünk is, és ezt könnyedén elérték ezzel az epizóddal. (azt külön köszönöm, hogy hagyták bear mccreary-nek, hogy egy királysághoz méltó középkorias zenét komponáljon a részhez.) ($$10.31.)