soroló

„-you telling people to stop killing is like colonel sanders telling us to stop eating chicken.

-i'm not familiar with your military friend and his fondness for poultry, but my killing days are over."

ilyen a happyend ahs módra...? a vége pont olyan szétesett volt, mint az egész évad, először foglalkoztunk a szellemekkel és a hotel jövőjével, majd a végére odaragasztották john lowe búcsúját is. és ebbe voltak beleágyazva az olyan fejvakarós részek, mint a mai kor vívmányainak beemelése (szép üzenet az, hogy nem vagy magányos, ha facebook-olsz...), valamint a tényleg működő szép búcsúk (liz taylor a szerettei körében él tovább). hogy biztosak legyünk benne, hogy az első évad volt a mintakép, hoztak onnan egy karaktert is (biztos, hogy sarah paulson megmutathassa, hogy régen szebb volt a haja...?). nem mondom, hogy mindenáron erőltetni kell a címben is szereplő horrort, de fura volt, hogy ennyire könnyeden fogtuk fel, hogy effektíve minden karakter meghalt. és ehhez jött még, hogy liz-éknek sikerült sikeressé is tenni az intézményt, most már akár lakhatnának ott unikornisok is a szellemek és vámpírok mellett... ($$01.17.)

mint minden évben, most is nagy reményekkel álltunk neki az évadnak, és most is, mint az elmúlt két évben, egy kicsit csalódottan álltunk fel a végén. és nem úgy tűnik, hogy az írók tanultak volna az előzőekből, mert idén is sok témát és karaktert akartak begyömöszölni 12 részbe, és hiába volt a hotel, mint központi elem, nem volt meg a kohézió, szétesett elemeire. és idén még a borzongató horror-hangulat sem akart igazán jönni, vagy a szemkápráztató képi világ. persze voltak azért jobban működő elemei, denis o'hare tökéletes volt teljes sminkben, és tulajdonképpen lady gaga is egész szimpatikus volt vámpírként. bár szerintem az jó figyelmeztető jel, hogy a karakter-magyarázó flashback-ek tetszettek a legjobban. szóval idén is szájhúzás, de azért elpötyögött az ember ezzel a heti 45 perccel. csak ki tudja, hogy melyik év lesz az, amikor megunjuk ezt a középszert...

„a first oboist has to be an extrovert, a showoff. you've got to be a prima donna. i want to hear you sing. sing!”

ügyesen hozták be a változást a karakterek életébe, mert mindenkinél tettek kisebb/nagyobb módosításokat. rodrigo elköltözött, és aggódhat a fiatal konkurencia miatt. hailey is költözni szándékozik, a pasijával is összekap, és eljöhet számára a nagy lehetősség. és még gloria is új oldaláról mutatkozhat be. nagyon aranyos volt az oboás doyen összes jelenete, utána is néztem, hogy önmagát játssza-e a híres művész, de csak majdnem: ő anton coppola, zeneszerző. (szóval még családibb lett a sorozat, de ez tök aranyos.) ($$01.17.)

„this is what happens with all conductors. you've devoted your life to interpreting the most beautiful music ever created. it's only natural that what goes in must come out.”

rodrigo beváltotta az ígéretét, és kemény lett, elvárja a zenészeitől, hogy csak a lényeggel, a hangszereikkel foglalkozzanak. igaz, hogy neki szokás szerint egy csomó más hülyeséggel meg kell küzdenie, elsősorban a pénzügyi problémákkal, amik az istennek nem akarnak elmúlni. de itt az ideje hailey-n is túllépnie... (hippisen kezdtük, hippisen fejeztük be, szép kör.) ($$01.16.)

„listen, you got to play the cello just for me someday. i fucking love bach.”

az értő fülek egyből kihallják a diszharmóniát az összhangzatból... én is így éreztem magam az első percekben, valahogy fura volt az egész, rodrigo meg a padawan tincsei l.a.-ben rohangáltak, newyork-ban meg baseball-ozik a teljes nagyzenekar? hmm... de aztán néhány pillanat alatt helyreállt az egyensúly (valahol az első 'hai lai' kimondása után...), és aztán már azon kezdtem morogni, hogy nagyon kevésnek tűnt ez a huszonöt perc, amit elsőre kaptunk... (ja, és természetesen már mentem is a végefőcím után a youtube-ra schubert-et hallgatni...) ($$01.15.)

„i now pronounce you two people who might realize they've made an unfortunate mistake in about three years.”

finálé a cím, így az esküvő kötelező elem, nem? de csak kötekedek ám, mert fontos elem volt ez az esemény, ez indította el a további eseményeket -a további szomorú eseményeket... és teljesen logikusan volt felépítve, jól láthatóvá tették dev bizonytalanságát, és ha a kajaválasztás ekkora gondot okoz neki, akkor miért lenne biztos az érzelmeiben, a kapcsolatában. és szomorú volt ezt látni, mert szeretjük őket együtt, de nagyon tisztelem aziz-t, hogy mer arról beszélni, hogy van olyan, amikor tovább kell lépni, és csak azért nem szabad bennragadni egy kapcsolatban, mert ezt várják el tőled, mert abban a korban vagy -mert nem mersz továbblépni. fittyedő szájú respekt... ($$01.15.)

minden csatorna-főnöknek szívesen ráznám a kezét hosszasan, akik szabad kezet adnak a sorozat-készítőiknek. és persze tisztelem azokat az alkotókat, akik tudnak is élni ezzel a szabadsággal. mert itt van ez a félórás formátum, aminél a legtöbben azt várják el, hogy valami vicceset kapjanak általuk, de miért ne lehetne máshogy hozzáállni. miért ne lehetne húsz perc alatt körbejárni egy-egy témát, kicsit végiggondolni az élet fontos dolgait. és ha emellett még működik a humor is, az csak dob majd egy kicsit az élményen. aziz ansari nem találta fel a spanyolviaszt, csak jól használja a mások által kitaposott ösvényt, fontos dolgokról mesél, természetesen, nagyon szerethetően. nem akar nagyban gondolkozni, csak önmagát adja, és ez pont elég. jó érzés befészkelődni mellé kis kiflibe, aztán meg szorítani, szorítani, és nem is akarod elereszteni sohasem...

„i'm trying to spice things up. because we used to have, like, crazy, amazing sex all the time. you know? and now i feel like it's pretty routine. it's like a little bit of this and then a little bit of this and then a little bit of this, and then we're done.”

uhh, nagyon régóta vágyam, hogy be tudjak mutatni úgy egy kapcsolatot, hogy az a lehető legtermészetesebben jöjjön át a létrehozott anyagon, de asszem most megelőztek a srácok... (és persze én olyan zseniális húzásra nem jutott volna az eszembe, hogy csak a reggeli időszakokkal megy végig a történet). csak egy dologba nem gondoltam bele: a természetességbe beletartoznak a hullámvölgyek és a veszekedések is, a megfáradás jelei, és ha a befogadóhoz közel áll a szerelmes pár, akkor nem örül neki, ha azok nem végig felhőtlenül boldogok. ($$01.15.)

„i'll admit, i was a little worried. some of my friends have racist grandmas.”

nem foglalkozunk eleget az idős emberekkel, még a rokonainkkal sem -pedig lehet, hogy tök jó fejek, és egyáltalán nem lenne megerőltető lógni velük egy kicsit... sikerült megtalálni azt a színésznőt, aki már egy ideje belerögzült ebbe a nagyi-szerepbe, és tökéletes is áll neki, nagyon cuki volt a lelkesedése -és persze a zenéhez való vonzódása. és dev is elég éretten kezelte a helyzetet. a másik nagyszülő esetén viszont a gyász fázisait szedték sorba okosan. (ja, és most én is akarok ilyen vigasztaló fókát...) ($$01.14.)

„immigration run gone bad.”

erősen bekezdtünk a felrobbanó menekültekkel (plusz szomorú aktualitást adva a résznek), de kellett ez, ha már így a negyedik részre meg is bontották a koncepciót, és nem kaptunk baljóslatú flashforward-ot... aztán meg azt hittem, hogy rossz epizódot indítottam el, mert túl jól volt apu ahhoz képest, ahol a múltkor hagytuk őt... de nem, jó helyen vagyok, egy idilli helyen, egy idilli pillanatban, amikor jön egy kis megnyugvás, és csak a horizont távoli szegletében sötétlenek a viharfelhők... tetszett, hogy nemek szerint szedték szét a csapatot, hogy a férfias baseball-ra a tequila-t vedelő nők voltak a válasz -plusz a fiúk kaptak még egy feelgood jelenetet a megbütykölt klasszik járgánnyal. kár, hogy apu nem értékeli az ilyen erőfeszítéseket... de most komolyan, látja, hogy a fekete-bárány fia végre jól csinálja a dolgát, hogy meg akar felelni mindenkinek -és mégis elüldözi, mert nem bírja elviselni...? oké, hogy a múltból még mindig csak foszlányokat kaptunk, de nehezen hiszem, hogy egy apa ennyire nehezen lenne képes megbocsátani... ($$01.14.)

„no one's good enough for you. no one can make you fucking happy.”

na nehogy azt gondoljuk, hogy a válásnál nem sérül meg mindenki... és úgy tűnik, hogy igencsak plasztikusan akarják nekünk ábrázolni ezt a véres csatamezőt. az eddig egyhangúra hangszerelt helen most új színeket mutathatott a megcsúszásával, és maura tierney így kihozhatta magából a legtöbbet (plusz a lynch-esen szétcsúszott szépészeti rész is elég para lett...). de gondolom kellett ez, hogy ne legyen egyértelmű a bírósági tárgyalás. mert így noah is elgondolkozhatott azon, hogy tényleg akarja-e ezt, képes-e a nyakába venni 4 ekkora problémát, főleg úgy, hogy ezzel távolabb kerül az életcéljától -azaz az összeköltözéstől allison-nal. nem tudom, hogy mi lesz a megoldás, de valamit lépni kell, mert ez így senkinek sem jó... (szegény cole megint kimaradt, ez az idei szerkezet ára, de muszáj volt ezt a részt rászánni solloway-ékra, velük végigjárni ezeket a poklokat...) (hmmm, én már a nyitójelenetben kiszúrtam az ősz hajszálakat, de aztán helen is megtalálta őket, úgyhogy nem a szemem káprázott...) ($$01.14.)

„if you're born with a vagina, everybody knows creepy dudes are just a part of the deal.”

nekünk férfiaknak tényleg nehéz a nők szemszögéből nézni az életet (nem véletlen, hogy aziz-ék is átadták két csajnak a tollat és a papírt). de azért próbálkozunk, még ha nem is sül el minden tökéletesen... de azért remélem tudjátok, hogy a többségünk nem megszállott zaklató vagy kényszeres maszturbáló, ugye...? ($$01.14.)

„honky-tonk means white people hitting it hard?”

nem volt elég woodyallen szelleme, még linklater-é is kellett...? és mivel rajongója vagyok a before filmeknek, így persze odavoltam ezért a részért is. kezdjük a szokásos sirámaimmal, óh, bár én tudnék ilyen párbeszédeket írni, amik úgy hatnak baromira természetesnek, hogy közben nem a sablon-szövegeket mondják a a karakterek, ráadásul minden mondatuk frappáns és érdekes. és annyira örültem, hogy nem a testiségen volt a hangsúly, hanem láthattunk egy kapcsolat elejét úgy, ahogy minden kapcsolatnak ki kéne alakulnia -hogy létrejön a lelki kötődés... ($$01.13.)

„till death us do part. twice in this case.”

a kifordított világ kifordítottja -amikor a modernizált sherlock-ot visszahelyezik a 19. századba... illetve... de ne, ne ugorjunk előre, nézzük csak meg, hogy milyen a gatiss/moffat-féle viktoriánus kor. hőseink nem sokat változtak, maximum csak külsőleg (az a bajusz!), de a fundamentumuk megmaradt, sherlock hideg zseni, dr.watson meg szépen aládolgozik (és a cumberbatch/freeman páros is rutinból hozza, amit kell) (amit nem értettem, hogy miért kellett felhizlalni mycroft-ot -ez a regényekből jött...?). a korszak legfontosabb aspektusa a furcsa ügy megoldásából hámozható ki legjobban, ugyanis az akkori legfontosabb társadalmi változások plasztikus kivetülését láthattuk így. mert azért remélem senki sem gondolta, hogy egy kísértet-történetet kapunk (vagy hogy ikrek lesznek...). annak nagyon örültem, hogy a 120 évvel ezelőtti kinézet ellenére meghagytak egy marék vizuális látványelemet, kamera-forgásokat, kép-megállításokat, kiíródó feliratokat (csak most az sms helyett telegráf-üzenet érkezett) -ezzel is összekötve a ma játszódó részekkel. oké, nem kerülgethetem tovább a nagy csavart... jól átvertek a piszkos írók, mert azt mondták, hogy nem lesz megmagyarázva, hogy miért játszódik ez a történet a múltban, aztán mégis megtették. de az a jó, hogy már jártunk sherlock elme-palotájában, így nem volt érthetetlen újdonság az egész. tulajdonképpen így lett igazi átvezető rész két évad között (egy kis beköszönéssel a nemezistől), és nem csak egy mókás (és néha paráztatós) karácsonyi rész, ami közben el-elkalandozik az ember figyelme... ($$01.13.)

„i can read women. you've got to know their needs. that can be making sure she's got enough money to buy groceries or making sure she's gratified sexually after intercourse.”

van az a pillanat, amikor megsajnálod david brent-et -és nem is azért, mert annyira kétségbeesetten vágyik az emberek szeretetére, hanem amikor istentelenül lecseszik, és csak néz ki a fejéből bután. oké, a következő jelenetben már megint seggfej, de ott volt az a pár másodperc, amikor tényleg embernek éreztük... nagyszerűen játsszák ki a kapcsolati hálót, tim csaj-mágnességével és a féltékeny oldalágakkal. ($$01.13.)

„jackie lynn is a cheap stripper name. jacqueline is a classy stripper name.”

a múlt árnyai mindig visszahúznak... csak az nem mindegy, hogy ki hogy dolgozza fel az emlékeit. kimmy-nek ki kéne beszélnie magából a sok drámát, de csak egy szenilis veteránnal teheti meg (igaz legalább az öreg is volt bunkerben). viszont ami igazán tetszett, az a gazdag cafka múltja, mert eszembe se' jutott volna, hogy őslakos eredetű -jól kikupálta magát manhattan-ben... ($$01.13.)

„it's an old jewish tradition to cut your tie at the funeral...”

ha már esküvőt vagy szülést nem írhatsz a fináléba, hát legyen egy temetés, ott is összegyűlhet a család, és elszabadulhat a káosz... mert az ilyen felfokozott érzelmi állapotban fognak előjönni a legnagyobb problémák. minden tiszteletem apunak, hogy maura-ként jelent meg az összes ismerőse előtt, és áradt belőle a nyugalom -egész addig, amíg a kislánya le nem támadta (ezzel az epizód csúcspontját is szállítva). mert szegény ali csak bolyong a sok szív-zűr között. nem mintha nővére jobb lenne, most hogy látja, hogy az új kapcsolata sem tökéletes, és hogy azért vágyik vissza a hagyományos családi életbe is. josh-nál meg vicces, hogy mielőtt maga alá temetnék a magánéleti káoszának súlyos kövei, akkor csap le a múltja, elmosva minden más problémát. hát igen, nem pont úgy lett a temetés lelkileg megterhelő, mint ahogy azt megszokhattuk... ($$01.12.)

az egyik legnagyobb erény egy művészeti alkotásnál, ha természetesen tudja ábrázolni a szokatlan. és jill solloway-ék (gondolom a személyes érintettségből kifolyólag) elérték ennek a két ellentétes dolognak a tökéletes egyensúlyát. mert itt ez a fura család, tele szokatlan problémákkal és frusztrációkkal, az átlagtól igencsak eltérő karakterekkel -és olyan természetességgel ábrázolják őket, hogy egy percig sem kételkedsz a valódiságukban. és lehet, hogy különcök, hogy nem szokásos a szexuális preferenciájuk, hogy nem mindig a legszebb arcukat mutatják, de végig nagyon szerethetőek maradnak, akiknek érdekel a sorsa. akiknél nem győzöd kivárni, hogy végre túllendüljenek a problémáikon, és boldogok legyenek. de ettől még messze vagyunk, ez még csak az első fejezet ezen a fantasztikus utazáson. ahol remélem ugyanennyi mosolygás, drámai csúcspont és tabu-döntögetés vár majd, mint eddig... (lehet, hogy nekem csak ilyen félórás művészfilmes keserédes dramedy-ket kéne néznem, mert mindig levesznek a lábamról...)

„our main problem was that your tits were too big for me.”

párokat alakítottak ki interakciókra, és szerencsére sehol nem az történt, mint amire elsődlegesen számítani lehetett. mert az idős ex-házaspár megértően viseltetik egymás iránt (főleg, hogy láthattuk a kontrasztot is -közvetlenül a válás előtti időszakot). sarah és a férje is tök kulturáltan el tud szívni egy spanglit együtt -és kibeszélni a magánéletüket. josh-nál nem alakul minden fényesen, de van olyan beszélőkéje és sármja, amivel győzelmet érhet el. ali-nál viszont pont most borul a bili, törik meg a barátság és a testvéri bizalom. (színészi csúcspontok: carrie brownstein, judy light) ($$01.12.)

„it's like she went to the store to buy a dildo, but in the package, it was my penis, and it was attached to my body. i'm just a human dildo.”

nem bírom azokat a színészeket, akik szerzők is egyben, és ezért megtehetik, hogy beleírnak maguknak a sorozatukba egy jó csajjal leforgatott szexjelenetet... és akkor még meg is szerzik a csodálatos claire danes-t is -ez már tényleg hallatlan... ismét egy morális kérdéseket feszegető epizód, avagy egy megcsalás története az 'akivel megcsaltak' szemszögéből. és tetszett, hogy dev-ben ott az iránytű a helyes döntéshez, de aztán dühből mégis a punciban köt ki (előtte a jégkrémes jelenet nagyon louie-s volt). közben furcsa munkahelyi kalandokkal színesítették a részt... ($$01.12.)

„-you know, ben kingsley did an accent in gandhi, and he won the oscar for it, so...

-but he didn't win the oscar just for doing the accent. i mean, it wasn't an oscar for best indian accent.”

eddig csak kerülgettük a hollywood-i rasszizmus témáját, most viszont beletalpaltunk a kör közepébe. mert miért is csak akcentusos vicces figurákat vagy taxisofőröket játszhatnak az indiaiak -akik így még lejjebb vannak a ranglétrán, mint a négerek vagy a melegek...? de szerencsére nem egy harcias kiáltvány volt a rész, hanem okosan állt hozzá, mert az sem jó, ha valaki miden apróságban sértőt lát. de igenis ki kell mondani, hogy attól még, hogy valaki bocsánatot kér az ízléstelensége és/vagy a rasszizmusa miatt, attól még az ugyanolyan ízléstelen és/vagy rasszista marad. és azt is be kell látni, hogy az elveink könnyen félrerakhatóak a sarokba, ha nagy pénzről van szó... ($$01.12.)

„we are cross-dressers, but we're still men.”

miért ne lehetne egy teljes epizódot flashback-re szánni...? úgyis hallottunk már a csoda-táborról, hát most jól meg is nézhettük azt a helyet, ahol maximális tolerancia -már ha cross-dresszer vagy, mert egyébként nem látnak szívesen... de szépen építették a tökéletes paradicsom illuzióját, és a sorstárs lelki közelségét egy pontig. még jó, hogy michaela watkins enyhített a szívfájdalmainkon... a gyerekek közül a tini-ali-ból kaptuk a legtöbbet, és jó is volt nézni a trip-jét (és tökéletes volt a gyerek-választás, ahogy sarah-nál is.) ($$01.11.)

„big girls have bush, daddy.”

ez most elsősorban a gyerekek epizódja volt, akik mindenféle fura dolgot tesznek a feldolgozási folyamat alatt. ali a szex felé fordulna egy transszal, josh elszalasztja a lehetőségét a tökéletes nővel, sarah meg csak ontja magából a fű füstjét -mi fordulhatna rosszra apu nagy napján...? gyönyörűen úsztunk át a bizarr komédiából (lásd még: borotválás és dildó-vásárlás) igazi drámába (apu+anyu = csodálatos pillanat). (ja, és gaby hofmann tud jó nő is lenni!) ($$01.11.)

„this is our world now, sergeant. part of the empire. and it is our duty to sacrifice whatever is necessary to protect it.”

van, amikor nincs más megoldás, csak a halál. és van, amikor vissza lehet táncolni a halál tornácáról. avagy nem mindig mélyed az ember gyomrába a vakizasi-ja... pedig több halálesetre is számítottam a rész folyamán, de aztán jól csavarták ki ezeket a várható fordulatokat, akár a visszájukra is. egész fantasztikusra sikerült az epizód második félórája, a zenével adták a körömrágáshoz az izgalmakat, és egyre kerekedő szemmel néztük az eseményeket. apropó, izgalmak: van-e annál furcsább érzés, hogy azon izgulsz, hogy megölik-e hitler-t vagy sem...? és ki gondolta volna, hogy ő egy ember lesz a fellegvárban, aki a filmek megszállottja? és kellően fifikás, hogy túlélje a legnehezebb időszakot is, nem véletlen, hogy ő a világ ura már ennyi éve. a japánok csendesebben tevékenykednek -az egészen a megdöbbentő végkifejletig, ami megint egy új perspektívába helyezi a sorozatot. (gyanúsan keveset írtam a főhősökről, mert a futkosásuk és bizalom-építésük fontos elemek voltak a részben, de nem a legfontosabbak.) ($$01.11.)

fura, hogy ennyire tudnak működni az alternatív történelemben játszódó történetek, hogy nagy mosolygással nézzük a változtatásokat, élvezzük az írói leleményeket. pedig azon nem sok mosolygás van, hogy elnyomó birodalmak vették át a világ feletti uralmat... épp ma ajánlgattam a sorozatot egy ismerősömnek, és az első és legfontosabb dolog, amit kiemeltem, az a hangulata volt, hogy mennyire tökéletesen sikerült megfogni ezt a megváltoztatott hatvanas éveket, hogy mennyire átjön a nyomasztó hangulata, ahogy mindenre rávetül a horogkereszt és a felkelő nap árnyéka, hogy apró jelekkel, párbeszéd-töredékekkel érzékeltetik a megváltoztatott világot. és maga a történet felépítése is ilyen, fokozatosan tárul ki, és mutat egyre nagyobb perspektívát, a személyes problémáktól halad a globális bajok felé -és bizony ki kell várni, míg megteszi az óvatos lépéseit. magam is panaszkodtam arra, hogy egy picit lassabb volt egy-egy rész a kívánatosnál, de igazság szerint jól állt neki ez a megfontolt lassúság. a másik nagy erénye, hogy összetett karakterekkel dolgozik, hogy még az elsőre megátalkodott ss tisztek is mutathatnak emberi vonásokat, hogy a jófiúk sem makulátlanok -ez nem az a világ, ahol bárki is ártatlan maradhatna... (az okos íráshoz és a meggyőző színészi játékhoz értő szemű rendezés is párosult, és itt valahol vissza is kanyarodhatunk a hangulathoz, a miliő-teremtéshez.)