soroló

„living in star city, it takes a special kind of tenacity, but we do live here, because this is our home. this is our home! it is our friend, our family, our lives, and we will not, we will not throw those precious gifts away by descending into chaos. we will look to each other for hope.”

...szóval csak remény kell, és semmi más? egy cinikus embernek ezt ugyanolyan nehéz megemésztenie, mint a szeretet-vallást... de tulajdonképpen azzal, hogy ilyen hirtelen vették el damien darkh erejét, visszatérhettünk az alapokhoz, halandó emberek nagy tömegben püfölik egymást, miközben gépfegyveres rosszfiúk céloznak melléjük (valószínűleg ők is a birodalom rohamosztagos-képzésére jártak)... de annak örülök, hogy oliver belátta, hogy van olyan helyzet, amikor ölni kell, amikor nem lehet ezt a nyámnyila attitűdöt erőltetni, amit az évad elején felvett. és remélem kezdenek valamit azzal a tanulsággal is, hogy minden hősben ott van egy cseppnyi sötétség is... az eseményekből adódóan egész jó pörgés volt, kár, hogy az ember nem érezte annyira a súlyát, főleg, hogy az atom-tölteteket jól elmismásolták a végén... no, húztunk egy fordított felállást tavalyhoz képest, most felicity és oliver maradtak a városban, mindenki más útra kelt, és ez a tény, valamint hogy mégiscsak polgármestert csináltak mr.queen-ből, nekem azt vetíti előre, hogy jövőre talán kevesebbet akarnak akciózni, de lehet, hogy nem is lenne baj, egy csendesebb évad -vagy legalábbis egy mágia-mentes... ($$05.26.)

miért nem elég az, hogy van egy hős, aki egy íj és egy teli tegez segítségével védelmezi a városát...? most hogy visszapörgettem a heti írásaimat, láttam, hogy többször előjött az írókból a ’vissza a kezdetekhez’ attitűd -talán ők is érezték, hogy ezt a mágikus misztikus vonulatot nem akarja befogadni a sorozat alap-hangulata, ezért próbáltak vissza-visszakanyarodni az egyszerűbb időkhöz. de akkor kérdem én, miért kellett erőltetni ezt a főszálat...? és hát karakter-szinten is döcögött sok minden, a legtöbb szereplőt nyüszi/nyafi módba kapcsolták, plusz oliver jól elterjesztette köztük az önmarcangoló vírust, így nem volt szórakoztató nézni ezt a búbánatos kompániát. ráadásul képesek voltak szakításokkal, eltitkolt gyermekkel, meg felbukkanó családtagokkal fárasztani minket -ha ilyenekre vágynék, akkor dél-amerikai szappanoperákat néznék ehelyett... a téli szünet utáni visszatérő két epizód volt a mélypont, ott majdnem teljesen elveszítettem a reményemet a sorozatban, de aztán a laurel-es drámával visszább tudtak kapaszkodni, még ha a végére végleg sablon képregényes gonosz szintjére redukálták is le darkh-ot (elpusztítom a világot, mert meg kell tisztítani a földet a bűnös emberektől, blablabla). hmm, az a baj, hogy ez a sötét star city is a nagy egészhez tartozik, úgyhogy azt nem tudnám megtenni, hogy jövőre kihagyom, inkább abban gondolkozom, hogy egy nagy egésszé tömbösítve nyáron fogyasztanám az egész univerzumot, hátha akkor kiegyenlítődnek a hangulatok.

„they’re not my fan club. they’re the reason that i’m running, why i’m gonna beat you.”

én megértem, hogy a gyász furán hat az emberekre, de nálam nem igazán akart működni a gyásztól eszét vesztett barry, ráadásul grant gustin is előszedte a sírós hangját, ami tovább rontott az összképen... azt viszont egész jól fogadtam, hogy a többiek összefogtak, hogy legyőzzék zoom-ot, de persze csak félsikert érhettek el, mert hát a nagyon-nagy gonoszt mégiscsak a főhősnek illik legyűrnie... úgyhogy jöhetett a verseny életre halálra (hmmm, azért egy kicsit ötletesebb és átláthatóbb rendezésnek örültem volna...), és jöhetett a mérhetetlen mennyiségű képregény-utalás, főleg a nyolcvanas-évek-beli krízisre, jól megbolondítva olyan dolgokkal, amiknél az átlagnézők vakarják a fejüket a west-családdal együtt (akkor hogy is van ez az idő-lenyomat létrehozás...?). és hát nem bírták ki, hogy a végére ne tegyenek még egy csavart, hiszen úgy jó elengedni a nézőt a nyári szünetre, hogy azt érezze, van oka visszatérni, és hát a flashpoint (paradox) az egyik legismertebb újkori flash-képregény, úgyhogy belengették annak a tévés-verzióját -mert hát a hírneve mellett arra is jó, hogy felkavarja a dolgokat. ($$05.26.)

persze, mindig emelni kell a tétet, egyre nagyobbnak, egyre erősebbnek kell lennie mindennek, a gonosznak is, csak annyi hozadék járt ezzel, hogy kicsit zavaros is lett az egész (lássuk csak: átverések és megtévesztések garmadája, párhuzamos világok megléte, a speedforce bonyolulttá tétele, időutazás és következményei). plusz az erős gonosz komorabbá is tette a hangulatot, pedig az első évadban pont azért szerettünk bele a sorozatba, mert szórakoztatóan goofy tudott maradni a drámai szálai ellenére is. persze nem akarom minden áron szidni, mert összességében még mindig ez a legjobb a dctv sorozatok közül, hoztak sok szerethető pillanatot, jópofáskodtak az alternatív világokkal, és ha jó najpuk volt, akkor kreatívan álltak az akciókhoz is. és nem emlékszem olyanra, amikor egy epizódoz teljes egészében utáltam volna, maximum egyes elemeire húztam a számat (pl. a wally szálat borzasztóan kezelték az elején)... úgyhogy barry könnyedén futhat tovább, csak vigyáznia kell az egyre emelkedő bukkanókra...

„i still believe only a creature like a manbat can survive the next evolutionary cataclysm.”

csavartak egyet a man-bat témán, de még mindig nem került a kedvenc villain-jeim közé, mert hát csak egy buta ösztönlény szegény, mindegy, hogy ki alakul át. bár arra alkalmas, hogy látványos akciókat csináljanak vele. (de fura volt batman fején a bukósisak, de hé, motorozásnál első a biztonság!) ($$05.26.)

„sir, you are insinuating that mr.nerely is a liar, a petty thief, and an arrogant asshole. leave the line now!”

na, megkezdődött a hosszú sorban-állás az autogramért... és érkezett két fontos szereplő, egy majdnem ügynök/menedzser (aki színésznő is!), és egy asszisztens, akit a mindig imádnivaló felicia day játszik, és a keménykedés jól is áll neki, a büdös kaki-poénok már kevésbé... ($$05.26.)

„did you ever see that show ’spectrum’? greatest cancelled tv show ever, man.”

már akkor szimpatikus volt ez a projekt, amikor kihozták a srácok az első támogatást kérő videójukat. mert tudtam, hogy alan tudyk vicces ember, és hogy van egy csomó jó fej haverja, ráadásul jól ismeri azt a közeget, ami elé görbe tükröt akar tartani -a geek-kultúrát. az első tíz perc arra volt elég, hogy megismerjük hősünket, aki pilóta volt egy elkaszált, de kultikussá nemesedett sorozatban, ami után közepesen vált ismertté -de ez azért még messze van attól, hogy a gyűrűk urában lett volna hobbit... érezhető, hogy milyen típusú lesz a sorozat humora (jóféle), és hogy meredhetünk a képernyőre, hogy minden vendéget felfedezzünk (mint ma casper van dien-t vagy will wheaton-t). szóval érjünk csak oda arra a con-ra, lesz még itt nemulass bőven... ($$05.25.)

„we shouldn’t have a problem respecting the beaver.”

áh, bírom az ilyet, amikor összébb-rántják a karaktereket, így most is örömmel vettem, hogy többen is új hódváros-t választották nyaralóhelynek (bár láthatóan nem nyáron készültek a felvételek...). de arra nem számítottam, hogy ilyen szürreális konklúzióba borítják az egészet, de végülis miért ne? miért ne állíthatna meg egy pár harcias feminista a vaginájával egy áradást, amit bosszúálló hód okozott...? ($$05.25.)

meg sem kísérelek bármi értelmeset is írni ide, ha már a heti epizód-értékelőkben sem sikerül sohasem értelmeset írni -leginkább úgy érzem magam mindig, amikor leülök a billentyűzet elé, mint peter, amikor dadogni kezd... szóval csak tömören, a színvonal maradt, a humor maradt, portland még mindig király hely, ahova szeretünk visszajárni, a nők a világ legfontosabb teremtményei, világbéke.

„the last supper, huh? she called it the last breakfast, but it ends at 11.” (mindezt egy mcdonald’s témájú festő-kurzuson...)

nem is tudom, hogy mi tetszett jobban, a gyerekesen szülők ellen lázadó polgármester, vagy a vallás-megújító reklám-filmek, mert mind-a-kettőn erősen röhögtem. ($$05.25.)

„i want you to call over to the ’mad men’ offices. i want you to get everyone -from matt weiner to the p.a.s- to treat that waiter like shit, humiliate him and send him packing. (...) if i see that kid on the ’mad men’ set, i’m gonna be a mad fucking man, all right? if i see him anywhere -even as a puss-faced zombie in ’the walking dead’, i’m gonna shoot someone in the head.”

tök alapnak kéne már lennie hollywood-ban, hogy tisztában vagy azzal, hogy nem bosszantod fel ari gold-ot... de még vannak olyan idióták, akik ezt nem tudják, és randiznak a feleségével... (ari kifejezetten vicces, amikor kutató-módban van...) és megint mentünk egy kört e és sloane körül, gondolom nem utoljára. azt meg nagyon remélem, hogy dice nem cseszi el drama sikerét... ($$05.24.)

„i killed seven krauts with a shovel, so one more beardy son of a bitch like you won’t make a damn bit of difference!”

slater-t mindig öröm viszontlátni, viszont most néhány beszóláson kívül nem tudott hozzáadni a cia-s alibi-sztorihoz, ráadásul még archer vizes kínzását sem mutatták ezen a szálon... viszont az irodában megint jól elvoltak a srácok, egy kis randi-drog és hipnotizálás mindig feldobja a hangulatot... ($$05.24.)

„all religion is a foolish answer to a foolish question.”

a gyászidőszak mindig kibaszott nehéz dolog... nem hittem volna, hogy elveszik tommy egyetlen esélyét a boldogságra, de megtették, úgyhogy semmi csodálkozni való nincs abban, hogy az epizód nagyrészét rászántuk a megzuhanására. és ahogy ő gyengélkedni kezdett, úgy jelentek meg a családon is a repedések egyből, tisztán látszik, hogy mennyire erősen ő a ragasztó-anyag a különböző shelby-k között. érdekes volt ez a lelki utazása, ami egy tényleges utazásba manifesztálódott, mert úgy sikerült kilépnie az apátiából, hogy közben tisztában volt a gyógyszer fals mivoltával -csak tudnám, hogy mi a faszér’ fogalmazok ilyen szofisztikáltan egy ilyen sorozatnál... (bár gondolom az sem volt véletlen, hogy tommy utazása közben ilyen szép tájképeket kaptunk...) cilian murphy persze megint mindent beleadott, a kínzós jelenetben érte el a csúcspontját a karakter mélybe-zuhanásának. bármennyire morog arthur és john, őket is érdemes egy kicsit elővenni, mert náluk is bizonyosságot nyert, hogy nem kegyetlen vademberek, bizony elő tud kerülni a szívük, ha olyan szituáció adódik. bár grace ott marad mindenki szívében, azért jó volt visszakapni a régi tommy-t az epizód végén. ($$05.23.)

„-the time has come.

-the time for what?

-for you to become me.

-but am i ready?

-no.”

...na most erre mit lehet írni...? ha már el kell búcsúztatni egy közönség-kedvenc karaktert, akkor azt így kell tenni, szívfacsaróan drámaian, miközben a halálával válik teljessé a története -minden szinten (a fene se’ gondolta az elején, hogy jelentősége lesz annak az egy kis szónak, ráadásul most már nem tud majd jólesően viccelni vele az ember)... de nem csak az egyéni mitológiába mentünk bele mélyebben, hanem a nagy egész mitológiájába is, mert egy nagyon érdekes titkot fedtek fel a whitewalker-ekkel kapcsolatban. és ha már a kezdeteikről fellebbent a fátyol, hát a jelen verziójuk is betoppant a show-ba, ahogy szoktak, baromi hatásosan és félelmetesen. a fekete várat meg épp most készülnek elhagyni a srácok, hogy délre meneteljenek... mert bizony sansa nem csak a stark nevet örökölte az apjától, hanem a keményfejű határozottságot is, igaz, ahhoz, hogy ez kiderüljön, kellett az, amit ramsay (meg joffrey, meg kisujj, satöbbi) műveljen vele. de egyébként tetszik ez a hideg verziója, aki láthatóan már nem fél senkitől... de hogy ne felejtsük el, hogy milyen volt régen, láthattuk őt egy pajzán színdarabban is, ahol ráadásul egy bevállalós színésznő játszotta őt... és oké, hogy szórakoztató volt látni a közelmúlt eseményeit kiforgatását, fingós poénokkal tűzdelve, viszont ugyanakkor mélységesen szomorú is volt, ahogy arya-nak újra át kellett élnie az apjával történteket. de hát tudjuk, ez egy ilyen show, egyszerre adja a gyönyört és a fájdalmat is -valahol ilyen volt a meereen-i nagyjelenet is, ahol egy különleges arcú papnő babonázott meg minket, miközben szomorú dolgokat felemlegetve törte meg varys ellenállását... (jó látni, hogy jack bender nem felejtett el rendezni a lost óta, de azért a képünkbe lengetett pöcs jó nagy trollkodás volt a részéről...) ($$05.23.)

„banshee, pennsylvania... suck my tit!”

brock sheriff egy vállról indítható rakétával -ez első igazán banshee-s pillanat idén... de végre hood is kapott pár ütést a fejére, ami szintén olyan kulcs-elem, ami hiányzott ebből az utolsó körből eddig... de nem csak ilyenekkel próbálták hozni a lezárás hangulatot, a kör teljessé tételét, hanem sok bevágott képpel az elmúlt történésekre, egészen visszamenve a pilot-ig... azért egy kicsit mindenki tartott ettől az utolsó egy órától, hogy lesz-e elég idő lezárni minden megkezdett szálat, de végülis úgy sakkoztak, hogy mindenhol el tudtunk jutni egy nyugvópontra. bár a plakát a ’csak egyféleképpen érhet véget’ szlogennel inkább szomorú, halálokkal terhelt befejezést sugallt, ezért még felemelőbb érzés, hogy ilyen pozitív lett a lezárás -valljuk be, megérdemelték már a srácok, hogy a sok lelki- és fizikai sérülés után egy kicsit nyugodtabban folytathassák az életüket. de nyugi, így is elég érzelmes lett a búcsú, könnyen elérték ezt az utolsó párbeszédekkel, a finoman bekúszó carrie/hood zenei témával, és persze a naplementébe motorozással (ami valami fétis lehet a cinemax-nál, emlékezzünk csak a strike back utolsó perceire...). hát viszlát banshee, talán egy másik életben találkozunk még... (meglepően önironikusak voltak az írók itt a végén, ott volt az fbi-os néni ’a komornyik tette? tényleg?’ kiszólása, vagy carrie megjegyzése arra, hogy hood-nak szokás szerint át van rendezve az arc-szerkezete, de a leginkább azzal kacsintottak, amikor brock arról értekezett, hogy valami mágneses gebasz lehet a város körül, ami idevonzza a környék összes szemetét...) ($$05.22.)

a rajongói elvárásoknak nem lehet megfelelni -de ha most félre is tesszük ezeket az igényeket és vágyálmokat, akkor is azt láthatjuk, hogy nagyon sok fura döntést hoztak idén az írószobában. mert lehet, hogy az időugrást a kényszerűség szülte, de a nyomasztó melankolikus hangulatot már nem, ahogy a tesztoszteron kiveszését sem (tényleg! még egy igazi izzasztó szex-jelenetre sem futotta idén!)... és hiába jöttek fel a végére, ahol már érezhette az ember a szokásos bizsergést, nagyon sokakban csak a csalódás íze fog megmaradni, hogy feleslegesnek tűnő szálakra pazarolták el az időt, hogy a megszeretett szőrös-tökűség eltűnésével sokkal kevésbé működött ez a ponyva-világ. ráadásul az sem segített, hogy mindenkit kiforgattak magából, mindenki csak nyalogatta a lelki sebeit -egyedül carrie-ben maradt meg a keménység lángja... még ha nem is dexter-ezték el (igen, ez most már fogalom...), olyat biztos senki sem fog mondani, hogy ’bazdmeg, ezt az utolsó évadott de odatették!’...

emlékszem, azért figyeltem fel a sorozat indulására, mert azzal harangozták be, hogy alan ball emiatt hagyta ott a trueblood-ot. így utólag visszagondolva nem igazán érezni rajta a mentorkodásának keze-nyomát, esetleg a kisvárosi hangulatra lehet ráfogni, hogy olyan alaball-os, de igazából igen hamar függetlenedett mindentől a két ifjú író-titán, és a sorozat megtalálta az egyéni hangját. persze a legtöbb eleme a ponyvák hagyományaiból építkezett, de szerencsére hozták ezeknek a szórakoztató műveknek a szórakoztató-faktorát is. és persze mindent eltúloztak és felnagyítottak, és igazi cool férfi-mókává tették a show-t. egy igazi ösztön-világ lett ez a pennsylvania-i kisváros, ahol a nézeteltérések elrendezésére csak az ökölharcot ismerik, ahol a nők könnyen ledobják magukról a textilt egy kiadós kefélés kedvéért, ahol menő dolog a törvény szürke-zónájában élni... és ennyi, nem volt túl-gondolva, annak ellenére, hogy tudtak húzni bőven meglepetéseket, kísérleteztek bőven a formulával, de elsősorban az erőszak-orgiája és a szexisége miatt szerettük annyira. mert az hétszentség, hogy itt voltak a legjobb bunyók a tévében, mindig gondosan koreografáltak minden mozdulatot, kamera-szöget és vágást (akár egy egész epizódon át elhúzva) -az nem is volt kielégítő rész, ahol nem ütötték szét a főhősünk fejét egy kicsit... apropó, azért ne felejtkezzünk el a karakterekről sem, akik a maguk excentrikusságával is szerethetőek voltak -vagy utálhatóak, ha a túloldalt nézzük. mert ellenség is akadt bőven... igen, mert ha a kisvároson túlra tekintünk, akkor láthatjuk, hogy sikerült a különböző csoportoból (amish-ok, indiánok, neonácik, sátánisták, drog-kereskedők) egy baromi érdekes kulturális mixet keverni, ahonnan mindig elő lehetett húzni egy újabb kártyát -egy újabb indokot a verekedésre... mostanában egyre riadtabban tekintgetek a naptáramra, mert nagyon fogynak belőle az igazi maszkulin férfias sorozatok, és most hogy elveszítettem az egyik nagyvadat, még nem tudom, hogy honnan fogom pótolni az elengedhetetlen tesztoszteron-adagomat...

„why would a pentagon intelligence officer be acting as a military advisor?”

tök jó, hogy még a főcímet is fel tudják dobni apró ötletekkel. és ez a helyzet a heti-ügyekkel is, amiknél nem csak az az alapfeltétel, hogy drámailag meg legyenek alapozva, hanem az is, hogy mindig legyen valami csavar bennük. például hogy kössük a szálat mr.reese cia-s múltjához. igaz, hogy a releváció elég messziről látható volt (alig vártam már, hogy hősünk végre kapcsoljon), de jól működött a volt főnökével való kapcsolatának a bemutatása is (csak az a baj, hogy keith david arca valamiért mindig mosolygásra késztet...). de érdekes volt az is, hogy mr.reese kegyes hazugsággal zárta le az ügyet, így a múlt tüskéi csak benne forognak tovább... ez azért is kellemetlen, mert nem bírták ki az írók, hogy ezzel az ürüggyel szakításra is rávegyék a suttogva fenyegetések mesterét, pedig mindig is cuki páros voltak a dokinénivel... a szamaritánus a mellékszálba szorult, ahol azért ms.root tudott csempészni némi humort is az epizódba... egyébként nem érzem problémának, hogy egy teljesen generikus heti-ügyes részt kaptunk, valahogy ez is hozzátartozik a sorozat sármjához... ($$05.22.)

„catherine, you have no idea what it was like to be the only daughter of a pathological narcissist. i mean, all this woman did was criticize me or ignore me.”

az élet egyik legnagyobb kérdése, hogy lehet-e viccelni a halállal -és a helyes válasz természetesen az, hogy ’hogy a fenébe ne!’... seina tökéletesen selina-san reagál az anyjával történő szomorú dolgokra, azaz fogalma sincs, hogy hogyan mutasson érzelmeket, hogyan kezelje catherine megrendülését -és persze sokkal jobban foglalkoztatja őt, hogy mi történik nevada-ban vagy a világpolitikában, mint a személyes ügyei. és azt ugye nem kell mondanom, hogy julia louis-dreyfus végig ragyogja az epizódot. ($$05.22.)

„we mated hooli engineers with hooli designers in a hooli kennel. is it any wonder the result was just as unspeakable as that thing?”

néha tényleg a legegyszerűbb humor a leghatékonyabb -mint amikor richard keménységét teszik tönkre egyetlen mozdulattal... tipikus silicon-os húzás volt, hogy a srácok nem bírják ki, ne ápdételjék azt a hülye dobozt, mert hogy nézne már ki, hogy ha szart adnak ki a kezeik közül... tetszik, hogy úgy lavírozzák a mellék-szereplőket, hogy mindig megtalálják nekik a helyet a sorozatban (gondolok itt mondjuk bighead-re, vagy a hooli-ra). ($$05.22.)

„you can’t perfect the human genome! you can’t know what perfect is!”

uhh, cseppet sem számítottam arra itt az évad közepén, hogy kifacsarnak, ledarálnak és összetörik a szívemet... teljessé vált a beth-flashback, és ha lehet, még az eddigieknél is drámaibb lett a konklúzió, hogy miért vette az irányt a vasútállomás felé. de nem csak azért volt itt, hogy még sötétebbé fessék vele az epizódot, hanem szépen összekapcsolták őt is az új gonoszunkkal is. mert ha susan duncan-t elindították az emberiesedés útján (akiről talán most már kezded elhinni, hogy tényleg aggódik a teremtményei iránt), kellett valaki a helyére, akit szívből lehet utálni. egy őrült elme, aki fel van vértezve a kutatók és tudósok legrosszabb tulajdonságával -az isten-tudattal. aki nem azért cselekszik, hogy segítse az embereket, hanem mert külön lapot akar magának a történelem-könyvekben -és ezért olyan messzire merészkedik, ahonnan már nem lesz visszaút. vagy út sem lesz, mert hőseink feltépik az egészet és a szájába gyömöszölik, hogy igazán kegyetlen halált haljon... kicsit sajnáltam krystal-t, mert ebben a drámai epizódban még ő sem tudott igazán működni, mint comic relief. megyek is, pityergek egyet a sarokban csöndesen... ($$05.20.)

„i know this world can suck, but at least it’s real.”

ha az anyád megmentése és az emberiség túlélése közül kéne választanod, te mit tennél...? hát eljött a végső harc ideje, le kellett győznünk a mesterséges intelligenciát, hogy emberek maradhassunk a magunk gyarlóságaival... és ez pont úgy történt, ahogy elvártuk, két részen át rohantunk és izgultunk, mert az írók nem kímélték a szereplőiket -és a nézők idegrendszerét és lelkivilágát sem... tök jó látni, amikor egy fináléban előjönnek régebbi témák és motívumok, és az is tetszett, amikor jasper elkezdte sorolni az eddigi holtakat, de az még jobban, amikor a mount weather-i vérátömlesztős módszer lett az üdvözítő a nagy csatában -és valahol ide tartozik ocatavia ’a vér vért kíván’ elve is, mert egy igazi vadlány nem felejt és nem bocsát meg... alig vártam, hogy clarke-ból újra nagy megmentő legyen, egy igazi parancsnok, igaz, kicsit fura lett ennek a módja, hogy az utolsó rész nagyrészét végleg mátrix-hangulatba borították, de végülis hogy máshogy lehetne legyőzni egy mesterséges intelligenciát, ha nem a virtuális valóságban...? viszont a szokásos erdei háttértől nagyon elütő hideg városi környezetet ellensúlyozta a mindig hatásos belépőt kapó lexa, és a végső nagy érv-küzdelem, amikor allie és becca mint vállon ülő ördög és angyal próbálták a maguk oldalára állítani hősnőnket. a chip hatásának elmúlása is erősen sikerült, ahogy a lelki fájdalom sokkal nagyobb erővel tört rá a felszabadultakra, mint a testi fájdalmak. no. hosszas küzdelmek, sok vörös és fekete vér kiontása után az emberiség szabad lett, de ez nem azt jelenti, hogy mostantól nyugalomban élhetnek a földön. de az miért is lenne jó bárkinek is? még a nézőknek is kell a fájdalom néha, mert attól érzik, hogy igazi valami... ($$05.20.)

van olyan, amikor az írószobában gondosan kitalált történet-szál nem működik, és ilyenkor nincs visszaút, végig kell menni, hátha a végére kikeveredik valami értékes, mert előfordulhat, hogy csak az utazás kellemetlen, de a célból visszanézve megérted a göröngyöket... mert valljuk be, az évad elején azért döcögtünk jócskán, a pike-féle vonal az istennek nem akart működni (ráadásul magával hozott pár karakter-idegen momentumot is), és az a.l.i.e.-szál miatt is húztam a számat, mert nem simult szépen abba a képbe, ami kialakult bennem a sorozatról. viszont a polis-os történet nem hagyta bennem kialudni a lángot, és aztán a végére a problémás szálak is szépen kisimultak, és felzárkóztak mellé. az viszont mindenképp érdem, hogy amikor morogtam is egy kicsit az epizód közben (vagy után), akkor sem éreztem azt, hogy ne szórakoztatna a sorozat, hogy ne várnám, hogy a következő hétre milyen váratlan vagy fárasztó fordulattal állnak elő. és még izgulni is tudtam, mert volt tét, volt pörgés, és sajnos volt halál is, nem kevés... és alig várom, hogy visszatérhessek jövőre is ebbe a sötét jövőképbe.