soroló

„correcti-con assaultimore, am i right?”

először csak viccnek tűnt a börtön-viszonyok megváltozásának bemutatása, a magán-szektor visszaéléseinek cinikus fricskájának, de elnézve most a higiéniai problémákat, valamint a büntetésvégrehajtás-con-on való arcoskodást, egyre inkább az elkeseredettség ül ki az arcomra, nem a mosoly... (és tudom, hogy minden szakmának van már fóruma, meg bemutatója, ahová el lehet ruccanni baszni és bebaszni egy kicsit, de nehogymár tényleg létezzen ilyen börtönös változatban is -ugye nem...?) és bár férfiként írom ezt, de azt gondolom, hogy nem a tampon-hiány lesz a legnagyobb probléma a rácsok mögött (bár komoly katalizátora a zűröknek), hanem az új őrök, akik beleszarnak az egészbe, ugyanakkor baromira élvezik is azt, hogy ekkora hatalmuk van valakik felett, és ezt gusztustalan módon ki is használják. és lehet, hogy a főnökük kemény-legénynek tűnik, de basszus, ennyire megvezethető nem lehet valaki... továbbra is érdekesen alakítják chapman-t a szemünk előtt, mert az érdek-húzásaitól nem lesz szimpatikusabb, plusz most még véletlenül megalakította odabent a nagy fehér kkk-t is -ráadásul folyton ott van az arcán az a mosoly, amiért komoly késztetést érzel, hogy csúnyán képen töröld. és mindezt a kvázi főszereplőnél... (végre ramos is megkapta a maga múlt-perceit, és nem kellett csalódnunk benne -annak idején is a nagy szája meg a trükközései húzták ki a csávából. csak akkoriban jobban tudott adni magára...) ($$07.13.)

„truth is, i’ve never been very good at saying good-bye, but that’s the hell of it, isn’t it?”

csak két dal kellett a rész előtt bear mccreary-től, hogy hangulatba hozzam magam -pedig ha tudom, hogy milyen fordulatot tartogatnak nekünk az írók, akkor inkább valami vietnám-ellenes protest-song-ot választok a skót dudák helyett... mert az oké, hogy ha már az évadnyitóban sok időt töltöttünk claire jelenében, akkor úgy szép az évad íve, ha a fináléban is ezt tesszük -de ennél egy sokkal fondorlatosabb dolgot eszeltek ki az alkotók: behoztak egy harmadik idősíkot is... és ha már a culloden-i csatával és a visszatéréssel lezártuk a történet első nagy szakaszát, akkor ehhez jól illeszthető volt ez a visszaemlékezős jövő is. mert most jött el az idő claire életében, hogy húsz év elteltével szembenézzen a múltjával. eljött az idő, hogy beavasson még néhány embert a nagy titokba... a legfiatalabb frasier/randall-lal kapcsolatban érdekesen alakult a nézői viszonyom, mert elsőre nem győzött meg a kimértsége (lehet az volt a baj, hogy túlságosan michelle dockery-re emlékeztetett), aztán pár mosollyal később már szerelmes voltam, aztán megint kicsit elhidegültem a hitetlenkedése miatt (tényleg olyan nehéz befogadni az időutazás tényét...?), de tudom, hogy leszünk mi még jó barátok... caitriona balfe-nak viszont kifejezetten jól állt az öregítő smink és haj -ahogy a szeméből sugárzó szomorúság is csak még szebbé teszi... a két idősík váltakoztatása kicsit a múltbéli fontos események súlyának a kárára ment, mert a szétdaraboltságában nem tudtak a súlyos események akkorát ütni. viszont a kövek közt lezajlott összes drámai esemény már tudott működni -elsősorban érzelmileg (de az is tetszett, hogy milyen ügyesen reflektáltak a jelen kirándulásaival a múltban fontos helyszíneken). egyébként a legnagyobb bajom az volt ezzel a szerkezettel, hogy végig az a kérdés zakatolt az agyam hátuljában, hogy ’innen meg hogy a fenébe megyünk tovább?’, és ez kicsit elterelte a figyelmemet... ($$07.12.)

bár idén egy-szuszra kaptuk meg az összes epizódot, mégis az az érzése az embernek, hogy két félévadot látott, mert annyira különbözött hangulatilag az évad eleje és a vége. már csak a helyszín miatt is, mert a dekadens franciákat nem lehet összehasonlítani a szerény skótokkal, sem a szokásaikat, sem az élet-vitelüket, sem a gondozott kertjeiket a zöldellő vadvidékkel szemben... talán szerethetőbb is volt a párizsi rész ezzel a felpezsdültségével, annak ellenére, hogy a messzi frankföldön sem kímélte hőseinket a balszerencse (sőt, a vetélős rész az idei eddigi legszomorúbb sorozat-epizódom volt, még most is sajog tőle a szívem). de aztán hazaérve a felföldre már mindenre rávetült a nagy csata baljóslatú árnya, így csak apróbb örömök érhettek minket (például hogy jamie-ből milyen jó vezető vált az évek alatt). bár ez nem azt jeleneti, hogy ne szerettem volna így is majd’ minden percét, mert annyira jól kidolgozottak a karakterek, annyira jól működik köztük a kémia, hogy ennél sokkal tovább is el tudnám nézni azt, ahogy rohannak a végzetük felé... persze azt be kell, hogy valljam, hogy annyira erős talán sosem lesz már a vonzódás, mint amit annak idején a kezdő nyolc epizódnál éreztem, de volt már annyi meglepő csavar és bátor írói döntés eddig is, hogy ez még változhat a jövőben -vagy a múltban...

„i got diagnosed with early onset grump.”

elsőre azt lehetett hinni, hogy majd most jól megkapják a magukét a divat-világ résztvevői és elvakult hívőik, de igazából csak szokás szerint egy csokor őrült szkeccsel lettünk csak gazdagabbak... (kedvenc: a morgós öregség, mint fiatalkori betegség; meg az, amikor bevallja a gyermek a szülőknek, hogy ő szeret extravagánsan öltözködni; és persze a hús/vér bart simpson...) ($$07.12.)

„power games of men come hand-in-hand with an election.”

mindenki a tűzzel játszik -ahogy a rendező is, aki jó szemmel komponálta bele a tüzet többször is a képeibe, legyen az egy fáklya, vagy a múlt sötétségét szimbolizáló árnyjáték, vagy csak a lemenő nap fénye a nagy pusztaságban... kicsit elfelejtkeztem a nagy bajban hagyott kán-fiakról, de aztán hamar aggódni kezdtem értük, pedig lehetett tudni, hogy túl fogják élni, mert mindkettejüknek lesz még szerepe a történetben, ez nem kérdés. úgyhogy nem is igazán a feszültség fokozására használták a keresésüket, hanem arra, hogy végleg konfrontálják a kurultáj két jelöltjét. és megint jól kijött a kettejük közti habitus-béli különbség, valamint a kölcsönös tisztelet, ami néha átcsap azért tiszteletlen szavakba. aztán a verbális párbajokat szépen fokozták fel addig, amíg csak el lehetett menni anélkül, hogy vér pettyezné be a ruhájukat. jól fog működni ez a régi eszmék vs haladó szemlélet ellentét, érzem... eközben igen messze is kitekintettünk a mongol tájakról, mert úgy tűnik, hogy a belviszályoknál sokkal nagyobb fenyegetés érkezik majd a határon túlról. (azért vicces, hogy elnézve a pápát játszó színészt, nem tudtam eldönteni, hogy gabriel byrne-t látom-e, mert hasonlított is önmagára meg nem is, meg a hangja sem a megszokott volt -de az imdb szerint jól gondoltam, hogy ő az...) ($$07.11.)

„a living, breathing pin cushion for the sins of all and everyone!”

jó látni elizabeth sarnoff nevét a stáblistán, végre a lost után megint egy nézős sorozatomhoz került. bár fura, hogy pont ezzel az epizóddal mutatkozik be a nagy mongol pusztán, mert kifejezetten férfias témákat boncolgattak végig, gyermekek váltak végre férfivé (örülök, hogy végre magunk mögött hagytuk a töketlen dzsingim-et, de marco-nak is kellett némi bátorság-beöntés a vadonban), és hát ha a férfiak vezetővé akarnak válni, akkor a felelősség terhét is a vállukra kell venni... a kevés női szálban sem volt köszönet, mert a kán-né megint bizonyította kegyetlenségét -és ennek a levét már megint a hercegnő itta meg... de sebaj, még az is lehet, hogy hamarosan női kán vágtat majd végig a pusztán -na persze, majd ha lesznek sárkányai erődemonstrációnak... (jót tett az epizódnak, hogy a kán végre kimozdult a gondoktól sűrű levegőjű trón-teremből, és kalandozott egyet a szabad ég alatt. mondjuk benedict wong-nak teljesen mindegy, hogy milyen háttér előtt kell játszania, mindig erős alakítást nyújt. ja, és szerencsére nem múlt el nyomtalanul, hogy egy ártatlan gyermek múlt ki nemrég a kezei közt.) ($$07.09.)

„poison is beneath you, frieda. it’s for witches and bored housewives, not badass biker chicks with octopus tattoos.”

vannak sorozatok, amiket imádok nézni, ugyanakkor minden közösen eltöltött percünk rettegéssel telik, mert tudom, hogy olyan dráma fog lecsapni az általam megszeretett karakterekre, amibe beleszakad a szívem (a shameless tipikusan ilyen). és most is azt érzem, hogy még idén nem vágtunk elég mélyre, és nagyon fogom utálni (és ugyanakkor imádni), amikor tényleg elönt mindent a szar... mert érződik a levegőben, hogy errefelé megyünk. sőt, az első áldozatok is bejelentkeztek már, mert például én nem ilyen visszatérést szerettem volna sophia-nak (plusz mindig bucskázik egyet a szívem, ha doggett-et mutatják az erőszak óta). de még a lolly-féle őrült beszédet is tudják úgy alakítani, hogy ne csak mosolyogjunk rajta, hanem eluraljon mindent az aggódás érzete. és nem, nem lehet az összes rettegésemet poussey cukiságokkal egyensúlyozni... (ha azért hozták be anno a flashback-eket, hogy mélyítsék a karaktereket, akkor pont az ilyen típusú múltba-révedések lebeghettek az írószobában, mint amit ma kaptunk healy-ről, mert sok mindent megmagyaráztak a viselkedésével és a személyiségével kapcsolatban az anyjával való kapcsolatán keresztül.) ($$07.09.)

„we just combined two flu viruses and turned a deadly one into a very contagious one.”

az a jó a sorozat keretében, hogy bármilyen zsáner könnyedén beleilleszthető -például a karanténos/vírusos is, amit mára húztak elő a kalapból. mondjuk számomra nem az volt az érdekes, hogy miként sikerül megfékezni a kialakulóban lévő járványt, hanem az, hogy mi célja volt ezzel az egésszel a szamaritánus-nak. mert persze a gonosz-robot állt a háttérben, és úgy tűnik, hogy megint talált egy módot, hogy hogyan szortírozza az emberiséget, mert ez a mániája, hogy kezelhető méretre kel csökkenteni a létszámot... ezért is lesz jó, hogy megint van egy arccal (és személyiséggel) rendelkező emberünk a túloldalon (aki ráadásul még csak a beavatási szakaszban jár), mert így többet tudhatunk majd meg általa ezekről az ördögi tervekről... eközben ms.shaw végre kijutott, egészen meglepő módon, egy fordított ’remény rabjai’-val egy börtönbe. ez még oké, de most majd azzal megy el az idő, hogy haza kell jutnia a dél-afrikai köztársaságból...? ($$07.08.)