„happiness is kind of boring...”
...az a megnyugtató hazatérés érzet, ami elfog egy új évad kezdetekor a viszontlátás örömére reagálva, megfizethetetlen... szóval tök jó újra itt lenni az érzelmi káoszban, ahol minden a régi, val neurotikus, laura életunt, csak alex változott -és vicces is látni ezt az egészség-mániás önmegtartóztató énjét, de azért remélem nem fog sokáig tartani nála ez a fázis (kivéve, ha sokat jár még az izzasztó jógára a feszes fenekű csajok közé)... ($$07.28.)
„the kid is dead. end of story.”
a hit az egyik legérdekesebb aspektusa az életünknek... mert egy olyan érzelem-vezérelt dolog, ami felül tud írni minden észérvet, logikus magyarázatot, befolyásolhatja a döntéseinket, az életünket... az a baj az ilyen természetfelettivel dolgozó alkotásoknál, hogy olyan nézők fognak leülni elé, akik el tudják fogadni a normálistól eltérő magyarázatokat, azaz abban hisznek, hogy ezek a furcsa dolgok tényleg megtörténhetnek, így hiába próbálják elültetni bennünk a kétely magvait, nem tudják létrehozni azt a feszültséget, ami a hívők és a csak a realitást látó emberek között feszül (vagy ahogy a lost-ban tökéletesen megfogalmazták ezt: ’man of science vs man of faith’)... igaz, hogy tudták előre az írók is, hogy egy pillanatig sem fogunk meginogni abbéli hitünkben, hogy most valami különleges történik ebben a kisvárosban, úgyhogy a rész végére fel is fedik a hazugság minden rétegét. most már csak az kell, hogy minden szkeptikust meggyőzük a rémisztő igazságról... egyébként ma is jól balanszíroztak a hangulatok között, a laboros kísérlet pure horror-jára szép válasz volt az eleven-t csinosító jelenet maximális cukiság-faktora... ($$07.28.)
„they replace all of your things with the illusion of an ideal lifestyle.”
ajaj, portland-ben elszabadult az ingatlan-piac, mindenki most akar eladni meg vásárolni... de szokás szerint maró volt a keserű igazság fejtetőre állítása, főleg akkor, amikor szebbé tették a lakás-belsőt a profi szakemberek, és máris áradtak a potenciális vevők, mint légy az állott krémtúróra. és hát a vevő kiválasztásnak procedúrája is megérne pár mondatot... (anna gunn-t először csak a hangjáról ismertem fel, steve buscemi-nél meg azt hittem, hogy drámaivá akarják tenni a szálát, de aztán elviccelték azt is...) ($$07.27.)
„citizens must fight for their freedom.”
itt a célegyenesben hova fokozhatnánk még fel a tétet? kapjuk meg az egyesült államok elnökének számát... persze alapesetben ő lenne a legrelevánsabb szám a földön, csakhogy a szamaritánus elintézte, hogy megforduljon ez, hiszen az ő világuralmi terveibe nem fér bele egy ilyen fontos ember... még szerencse, hogy mr.reese-ék derekasan helyt állnak, nincs az a csáva, amiből ki ne húznák magukat, akár olyan áron is, hogy a célkeresztjüket a potus feje mellé kell illeszteniük... de az sem árt, hogy váratlan helyről érkezik a segítség -mondjuk elsőre elaltattam a figyelmem azzal a gondolattal, hogy biztos csak a nosztalgia kedvéért hozzák vissza a régi arcokat, de nem, nagyon is komoly volt a szándék, hogy rég látott karaktereket köszöntsünk a hőseink mellett. de egyébként teljesen logikus is, hogy több csapatot is tartson a gép egyszerre a tűzbe... hamar kiderült, hogy jó döntést volt ms.root hangját választani a gép audio kivetülésének, mert így nem csak a mr.finch-csel való kapcsolatépítésére figyelsz, ha megszólal, de közben jókat is tudsz mosolyogni a tipikus ms.root-os mondatokon... ($$07.26.)
„-do you think eleven was born with her powers, like the x-men, or do you think she acquired them, like green lantern?
-she’s not a superhero. she’s a weirdo.
-why does that matter? the x-men are weirdos.”
no, ha ilyen jól keverik a horrort a tini-románc mellé, mint a nyitó-jelenetben, akkor át fogok tudni lendülni a problémáimon -sőt, ma már addig jutottam, hogy legyenek még inkább alfa-hímebbek az alfa-hímek, hadd utáljam meg őket kellőképpen! ez lehet hogy azért van, mert ma tudtak igazán behúzni hangulatilag, talán így manifesztálódott az, hogy beleélem magam a történetbe... de inkább az a megoldás, hogy jobban kenték szét az arányokat, mint eddig, így több idő jutott a felnőttekre is (a zsaruk tényleg nyomozó-munkát végeznek!), és nagy örömömre eleven is eleget volt a képernyőn (és ugye őt arra is használják, hogy elborzasszanak minket a laboros flashback-jeivel). a rendezés is valahogy dinamikusabb volt, talán többször mozdult meg a kamera, mint eddig -igaz, hogy a forgatókönyv is segítette a látvány-csapat dolgát, mert sok színes égővel nagyon fel lehet dobni a hangulatot... úgy tűnik, vége a beszoktatásnak, legközelebb már drámaibb vizekre evezünk... ($$07.25.)
„1,776 miles of iron track, that is what i delivered! track upon which thousands of wheels will now revolve carrying on their axles the wealth of half the world.”
miután a helyére került a díszes arany-szög (csak hogy a nép is megkapja a maga puccos parádéját), miután még egy utolsó férfias mókában részt vettünk (azaz kedélyesen verekedtünk egyet a kocsmában), még meg kellett tenni néhány fordulót a két óceán között, hogy lelkileg megtisztulva hagyhassuk el a történetet... mert a férfiember olyan, hogy előbb az eszére hallgat, majd a kötelességeit veszi számba, pedig igazából mindig csak a szíve dobbanásait kéne figyelnie, és akkor nem lenne szüksége ezekre a vargabetűkre... kicsit furcsa volt látni bohannon-t kimosakodva a washington-i előkelőségek gyűrűjében, de persze ő sem érezte jól magát a smúzolós környezetben. ahogy a fegyver súlya is túl nehéznek bizonyult már, öt év alatt a vadnyugaton eltűnt belőle az a vadság, ami szükséges ahhoz, hogy katonaként gondolkozzon. csak egyetlen erényt tartott meg a korábbi életéből: a becsületét... nagyon örültem annak, hogy a másik fő búcsúzónk eva lett, mert az ő boldogságáért szurkoltam leginkább a sorozat alatt, szerettem volna, ha soha többé nem kell szenvednie, és talán így is lesz, és nyugalomra lel, valahol a naplemente irányába... ($$07.25.)
bár az évad első fele kissé ködbe veszik így egy év távlatából, abban biztos vagyok, hogy jót tett a sorozatnak, hogy bohannon-t elküldték a konkurenciához, ahol erősen lehetett építeni a kínai munkásokra... aztán idén, a botor módon kettészedett évad második felében már minden a búcsúról szólt -ezért jó, ha egy író-csapat tudja előre, hogy mikortól kell koncentrálnia a szomorkás végre. ugyanakkor egy-egy epizódon belül így megbomlott az egység, mert koncentráltan foglalkoztunk a témákkal vagy karakterekkel, így nem mindig került középpontba az, ami igazán mozgatta végig a show-t: azaz a vasút építése... de így is örömmel töltöttem minden egyes percet még a sárban ezekkel a karakterekkel, szomorúan várva azt a pillanatot, amikor a két sínpár, hosszú évek szenvedése után, összeér.
csípőről lógó hatalmas colt-ok. dohánytól barna köpések a porban. libbenő szalon-ajtó előtt strichelő kurvák. ördögszekerek a pusztában. western. nagyon sokáig semmit sem jelentettek ezek nekem, aztán a nagy sorozat-bummom idején érkezett egy új széria, ami átkattintott bennem valamit, és azóta már a műfaj rajongójának vallhatom magam. pedig egy gyakorló western-néző nem sok újdonságot láthatott benne, engem, mint zöldfülűt viszont könnyen magával tudott rántani a hangulata -valószínűleg épp valami poros és férfias dologra vágyhattam, és pont ezt kínálta a show. aztán persze elkezdtek érdekelni a karakterek, és így már meglett a kellő kötődésem is, hogy kitartsak a sorozat mellett, hogy velem maradjon öt és fél éven át megbízhatóan, mindenféle élethelyzetben, jóban és rosszban (például apám halála után is tartotta bennem a lelket). de szerencsére nem csak megszokás volt, hogy évente néhány hétre gőzmozdonyra pattanok, hanem szívesen vettem részt a változatos kalandokon -mert az írószobában mindig gondoskodtak arról, hogy legyen egy határozott haladási irány, és szerencsére nem csak abból eredt a változatosság, hogy az építkezéssel együtt költözött az egész csapat is, hanem sokszor képesek voltak megújulni, lezárni szálakat, új karakterekkel új fejezetet nyitni. gondoljatok csak bele, hogy milyen messzire jutottunk a főhős kezdeti sematikus bosszú-szálától, hogy hogyan vált bohannon a vasút legfontosabb emberévé (de ugyanígy meg lehetne nézni eva vagy mickey karakter-ívét is. oké, durant önző mocsok volt és az is maradt, de vannak emberek, akik képtelenek változni...). nagyon ritkán volt olyan, amikor azt éreztem, hogy nem céloznak elég jól a készítők, de talán csak mr.ferguson történetének befejezésekor panaszkodtam igazán... no meg néhány technikai kérdésben voltak szájhúzásaim, de egyfelől az az én hibám, hogy a szemem ilyen könnyen kiszúrja a digitális kamera használatát (aminek a képi világát ledobja magáról a western-hangulat), ugyanakkor ahogy teltek az évek, úgy érkeztek egyre tehetségesebb rendezők a csapatba, és ők el tudták takarni ezt a(z anyagi jellegű) hiányosságukat... no, érezhetően nem akarom, hogy befussunk a végállomásra, de sajnos minden út véget ér egyszer. de nem szomorkodom, inkább hálás vagyok, hogy kitágult a világom a sorozat által, így mindig mosolyogva fogok gondolni rá akkor is, amikor lelkem újra-és-újra cowboy-kalapba öltöztetem...
„at this point, being bored by anything other than snow would be a relief.”
azért belenéznék charlie brooker fejébe, amikor épp kitalálja ezeket a szörnyű technikai újdonságokat írás közben -mondjuk valami riasztóan fejlett technológia segítségével... mert mindig oda lyukadunk ki, hogy lehet, hogy ezek a dolog megkönnyítenék az életünket, de képtelenek lennénk úgy használni bármelyiket is, hogy ne okozzanak komoly lelki sérüléseket... bár lehet, hogy az a baj, hogy nem értem, hogy miért akarná valaki egy külön hordozóra duplikálni a tudatát... mert az még oké, hogy a pupillába építenek egy speciális lencsét, amivel lehet fotózni, meg egyéb hasznos dolgokat művelni, de persze ennél a technikánál is könnyen drámaivá változhat a világ, mivel ki tudsz vele zárni másokat az életedből. és ez riasztó, mert rosszabbnak tűnik, mint a legrosszabb szakításod, sőt, a végén látható mesterségesen létrehozott magányról már nem is beszélnék... természetesen ez a speciális epizód sem a technokrata mivolta miatt ütött, hanem mert ismét az érzelmek felől közelítettük meg az elgondolkodtató témákat. mert ügyesen három kisebb történetet rejtettek bele a játékidőbe, és persze mindenki tudta, hogy lesz csavar a keret-történetben is, mert úgy volt felépítve a hangulata... az erős drámához persze erős színészi játék is dukált, plusz jon hamm beletette az összes sármját a jeleneteibe, az oona chaplin / janet montgomery / natalia tena trióért meg nem lehetek elég hálás, love love, love... azt hiszem ennél nyugtalanítóbb hangulatú karácsonyi epizódot nem fognak készíteni mostanában... ($$07.24.)
„hi, i’m connie, and i want to let everyone know that i’m a hobo-sexual. i am really, really into hobos. call me!”
ez a baj a világgal, hogy címkék meg ideológiák szerint élünk, pedig mennyivel könnyebb lenne az emberek közti szociális érintkezés, ha nem raknánk mindenkit egy-egy dobozba. légy aki akarsz lenni! ($$07.24.)
„we don’t need politicians, we’ve all got iphones and computers, right? so any decision that has to be made, any policy, we just put it online. let the people vote thumbs up, thumbs down, the majority wins. that's a democracy. that’s an actual democracy.”
nem véletlen, hogy a normális emberek viszolyognak a politikától... nincs abban semmi tudományos fantasztikum, hogy mennyire kiábrándultunk a politikai posványból, ami körülvesz bennünket, a hazug vezetőkből, akiknek csak kőkemény bullshit hagyja el a száját, ebbe az egész pártos gondolkozásba, úgyhogy nem véletlen, hogy olyan népszerű a ’szavazz fasszal!’ mozgalom, vagy hogy kínunkban röhögünk a viccpártokkal (’ingyen sört! örök életet!’). úgyhogy ha azt nézzük, akkor csak leképezték az életet ezzel az epizóddal, illetve hozzáadtak egy nagypofájú kék medvét, aki bármelyik létező illetlen rajzfilmből érkezhetett volna. amivel engem megfogtak ma is, az a sztori emberi oldala volt, a humorista a medve mögött, aki egy gyenge pillanatában még a boldogság ígéretével kecsegtető kapcsolatát is eldobta magától, bár szerencsére csak dühből, és nem a nézettségért... ($$07.23.)
kicsit talán jobban a földön álltunk ebben a három részben, mint korábban, nem? mármint a valóság jobban beszivárgott a parabolisztikus történetekbe, kevésbé lett elemelve. ugyanakkor viszont tudtak működni így is az epizódok, leginkább akkor, amikor az érzelmi aspektusuk tudott előtérbe kerülni. mert alakíthatjuk bármennyire tanulságosra a példabeszédeinket, ha a befogadókban nem sikerül kialakítani az érzelmi kötődést... (a sorozat minőségét még mindig jól jelzi, hogy az angol színjátszás krémje ugrik a készítők első szavára mindenféle fura karakterbe és szituációba.)
„an internal fatal error is hard to recover from.”
már előre látom, hogy sokan azért fognak panaszkodni, hogy nem halad előre a történet, pedig igenis fontos az, hogy eliot-tal kibogozzuk az összes bug-ot a lelki kódjából, hogy végigcsússzunk vele ezen az úton. mert be kell látnia, hogy nem az a cél, hogy eltüntesse az életéből mr.robot-ot, hanem hogy megtanuljon együtt élni vele. de most még ettől messze vagyunk, még csak most koppant a fejünk a szarral teli medence alján. gusztustalanul fogalmazok...? hát a sorozat tett róla, hogy keményen gondolkozzak, ha máskor nem, hát a beton-színű hányásnál biztosan... mind sam esmail, mind rami malek maximálisan odatette magát ezen az utazáson, durva volt az alvás-megvonásos boldog időszak is, mart a vallás elleni kifakadás, és az összes képi glich is mind azt szolgálta, hogy átadják nekünk ennek az állapotnak az utolsó stádiumát. amikor a szervezet elér a kritikus pontra... egyébként az sem teljesen igaz, hogy a történet megállt volna, hogy bevárja eliot elméjét, mert a rész végére elkezdtek összébb húzódni a szálak, köszönhetően az új fbi-os hölgynek, aki minden különcsége és magának-valósága ellenére nekem kifejezetten szimpatikus (és szép kanyart is írtunk le a hangulatos coney island-i kezdéstől vissza a játékteremig, nem elfelejtkezve a hacker-csapat többi tagjáról sem). ($$07.23.)
„the last person to go missing here was in the summer of ’23. the last suicide was the fall of ’61.”
nem gondoltam volna, hogy lehet újabb réteget adni az ezerszer hallott ’should i stay...’-nek, de itt most sikerült ez... mindent görgettünk tovább a pilot-ból, a sztorit és a hangulatot is, sokat koncentráltunk az ifjabb szereplőkre, ami a felső tagozatosoknál még oké (aranyos volt például a főszereplő kissrác lelkesedése, hogy megismertesse a rejtélyes lánnyal a saját világát), de sajnos a középiskolások majd’ belefulladnak a klisé-medencébe... úgyhogy mondhatjuk, hogy jókor jött a horror-faktor feldúsulása, mert így legalább nem a hormonoktól fognak sikoltozni szerencsétlenek... de egyébként elégedett vagyok a misztikum adagolásával, csak apró jeleket, bevillanó képeket kapunk, és nem is kell ennél több itt az elején. a többi para meg szépen bemászik majd a gerincvelőnkbe a zenén keresztül... (nem túl látványosan, de azért sikerült elhelyezni a falra egy ’jaws’ plakátot, hogy el ne felejtsük, hogy ki a legnagyobb példakép...) ($$07.22.)
„i’ve learned never to bet against cullen bohannon.”
meglepődtem először, hogy eva és bohannon milyen szívélyesen köszönti egymást, mert nem esett le, hogy a környék legjobb vasúti szakértője milyen régóta is van távol az eredeti csapattól. azoktól az emberektől, akik szerencsére fontos szerepet kaptak itt a végén, de ez így van rendjén, így érünk szépen körbe -vagy inkább azt kéne írnom stílusosan, hogy így kapcsolódik össze minden sín... várható volt, hogy a végjátékban elkészül a nagy mű, de sokat hozzá tudtak tenni a jelenethez azzal, hogy előtte megteremtették a verseny-szellemet, hogy érzelmileg át tudták adni annak a jelentőségét, hogy be lett ütve az utolsó szög is a sín-pár mellé... jó, hogy már azzal is elkezdtük foglalkozni, hogy mi lesz a karakterekkel később, hiszen az élet nem áll meg attól, hogy egy nagy feladat véget ért, attól még meg kell szerezni a betevőre valót a következő napon is... persze a legfőbb kérdés az lesz, hogy bohannon lelke meg tud-e nyugodni, hogy jár-e neki a feloldozás... (a rendezés is hozta a hangulati elemeket, az újságírós kezdés is egyből elkapott, de az utolsó roham a napfelkeltével olvasztotta el igazán a szívem.) ($$07.22.)
„just a bad day. kinda like those bad days that jfk and kurt cobain had when you people assassinated them.”
sok minden múlik az árukapcsoláson -most például kifejezetten tetszett, hogy a csoki-lányok fotós-küldetését egy félreértéssel fejelték meg, csak hogy még jobban szórakozhassunk... pozitívan kezdtem, csak mer’, tudjátok, megint végig ott ólálkodott úgyis az a kurva dráma a közelben... mindig le tudnak nyűgözni, ha sikerül valakit találni a castingon, aki tökéletesen le tudja venni egy adott karakter/színész összes manírját, hogy gondolkozás nélkül elhiggyük, hogy tényleg az ifjúkori énjét látjuk -és most christina brucato dobogóra került nálam a kis lolly megformálásával, mert annyira jól sikerült levenni a karaktert, hogy egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon hogy fiatalították meg ennyire lori petty-t... na jó, elég a bullshit-ből, mert tudom, hogy beszélnünk kell chapman-ről... ügyesen manipulálnak minket is általa, hiszen eddig egyre jobban utáltatták meg az arcoskodása segítségével, most viszont már elkezdték megsajnálni, ahogy kezdi belátni, hogy hova vezettek a rossz döntései, hogy mennyire magányossá vált a többiek elidegenítése miatt.,. aztán jött az utolsó jelenet, és nincs ember a földön, még a legnagyobb chapman-utálók sem, akik ne kapták volna a kezüket a szájuk elé. így kell okosan sokkolni a nézőket... és ez még nem a vége, küszöbön a rassz-háború... ($$07.22.)
„an action committed in anger is an action doomed to failure. o said our grandfather, genghis khan.”
vannak pillanatok, amiket az ég kék egébe írtak, és egy nagy jurtaként borulnak rá a nagy egészre... azaz az ember a fináléban elvár néhány eseményt, ami logikusan következik az évad szálaiból, így oda a meglepetés ereje, viszont az ezek láttán érzett megelégedettség megfizethetetlen... el kellett jönnie a kurultájnak, de az volt a jó, hogy ennek nem a választós részét láthattuk, hanem a két jelölt verbális összecsapását, az érveiket magukkal szemben és az ellenfelük ellen. és közben még a rokonaiknak és szövetségeseiknek is jutott szó -a háttérben, fülekbe suttogva... de le kellett zárni a hercegnő történetét is, mielőtt túlságosan rátelepedett volna a nézőkre, fájdalmasan, igazi drámaként... és persze idén is el kellett buknia a főkolomposnak, mert a néző csak akkor érzi magát jól, ha a végén a legnagyobb cselszövőt lógni látja a város kapuja felett (főleg úgy, hogy az vihette be neki a végső döfést, aki ezt a leginkább megérdemelte)... bár egyébként a vége előtt nem sokkal még azt hittem, hogy hangosan kell majd szidnom az égi lovasokat, hogy kétségek között hagynak minket, de aztán szerencsére jó lett az arány a nyitva hagyott és lezárt szálak között. ($$07.21.)
tavaly azt írtam, hogy jó alapokat építettek, amire legközelebb már erősebb várat lehet felhúzni, és ezt a fohászt meg is hallgatták a készítők, mert jól kufárkodtak idén a karakter-alapanyagukkal. az mondjuk még mindig furcsa, hogy marco polo néven árulják a portékájukat, mert a címadó hős nem emelkedik a többiek fölé, így a külön futó szálak is egyenrangúak lesznek -sőt, érdekesség tekintetében többen is a címadó hős fölé nőnek... a nagy kérdés idén az volt, hogy tudnak-e olyan erős ellenfelet kreálni, mint amilyen tavaly a tücsök-miniszter volt, és ha összeadjuk az idei ellenfeleket, akkor azt kell mondanom, hogy sikerült ez. mert míg a nagy intrikus ahmed-et jól építették fő-gonosszá, addig a kán kajdu személyében inkább ténylegesen ellenfelet, mint ellenséget kapott (mindkettejüknél túl tudtak lépni a fekete/fehér kliséken, így kissé megingatva a nézőket, hogy kihez is kéne húzniuk). de kaptunk szemelvényeket a múltból is, hogy összetettebb legyen a motivációs háttér is. koncentráltabb volt az egész évad, nem húztak kétfelé a szálak, mint tavaly. viszont az is jót tett a hangulatnak, hogy több időt töltöttünk a szabadban. összességében mindenhol előrelépést éreztem, talán csak a szexualitás terén voltak visszafogottabbak az alkotók -bár ha azt nézem, hogy ahmed-et egy műfarokkal dugta seggbe a kínai kurtizán, lehet hogy át kéne gondolnom ezt az állításomat... remélem, hogy a netflix-nél úgy érzik majd, hogy van annyi a történetben még, hogy újra kinyissák a pénztárcájukat, ha másért nem is, hát a magyar filmipari munkások kedvéért...
„a mongol without a horse is like a hawk without wings! the bodies of those mighty mares may burn in the fire below. but their noble souls look down on each and every one of you from the eternal blue sky above.”
wow, azt hittem, hogy engem már nem lehet meglepni -de a kezdőjelenettel könnyedén sikerült... mondhatjuk, hogy kubláj ellencsapása minden szinten brutális volt, mert nem kímélt sem embert sem állatot, így bár a szemünk élvezte a látványt, a szívünk azért szomorúságba facsarodott a fájdalomra gondolva... és aztán megindult a véres összecsapás is, hogy ne legyen hely egy pillanatnyi lélegzet-vételnek sem. és bár többször azért ki kellett meresztenem a szemem, hogy épp ki is csapkod a kardjával az hagymázas ellenfényben, azért mindenképp dicséret illeti a rendezést, mert volt benne bőven stílus és izgalom. az meg külön öröm volt, hogy nem szakították meg a kegyetlen éjszakát, így a huszadik percnél érkezett csak a főcím... bár maga a rész a rövidségével tüntetett, és nem is fogott át nagy időintervallumot, azért a csata mellett is történtek kulcs-események benne. máris megérkezett a kán örököse, hogy a sok gond mellett azért legyen egy apró kis öröm is. maga az uralkodó eléggé megzuhant ahmed miatt, de talán most már jobb tanácsokat fog kapni a körülötte lévőktől. viszont érdekes, hogy pont most indult el egy repedés a marco-val való kapcsolatában, ebből még később komoly gondok lehetnek... ($$07.21.)
„this is what i’m meant to believe? not the wayward, greedy merchant of venice, but the warrior of god?”
no, hát ki várt volna szívélyes családi összeborulást...? szervesen következett ez a rész az előzőből, egy kicsit essünk-túl-rajta érzetet is keltett így az elején, de aztán megtalálta a drámai hangját, ezért nincs okom panaszkodni... mert 1: nem csak simán egymásnak ugrasztották a két polo-t, hanem sokat beszéltették is őket -míg marco-ban elkezdett csillapodni a felgyülemlett harag, és megfogantatott a kétely szikrája... mert 2: lett annak súlya, hogy a kán rájött az al-régense árulására, és ezáltal még sötétebb fénytörésben láthatjuk a kegyetlen ölelést az évad kezdetén... mert 3: most már kezd belesajdulni a szívünk a hercegnő lázálmába, hogy sehogy sem tud kikeveredni az őrületből -még a szerelme segítségével sem... mert 4: a látványos girl-power harc után mei lin-nek ismét el kellett hagynia a lányát, mert tudja jól, hogy csak így garantálhatja a biztonságát... tudom, hogy ez nem hbo, de úgy tűnik, reménykedhetünk abban, hogy itt is a kilencedik epizód lesz az évad csúcspontja, ahogy az a konkurenciánál szokás... ($$07.20.)
„taking what you want is the way of great men, kaidu. never find solace in settling. attain or die exhausted in the endeavor.”
abból tudod, hogy megöregedtél, hogy jobban értékeled a csendes reggeli beszélgetős jelenetet, mint a kard-csörgetést -de tehetek én róla, hogy ilyen jó volt marco kémiája a rejtélyes lánnyal...? bezzeg ha kungfu-mozdulatokat hoznak be a show-ba, azokat mindig nagyon élvezem. ahogy annak is örültem, hogy szépen befűzték a nagy egészbe a hunder eyes kisfilmet is, így lett teljes ez a szerelemmel és fájdalommal terhes történet... annak már kevésbé örülök, hogy a kedvenc női karakteremet, khutulun-t elvitték ebbe a folyton morcos irányba, mert sokkal jobban állt neki tavaly a férfiakkal való keménykedés... fontos ponthoz érkeztünk a sztoriban, mert ahmed-re végre rávetült a gyanú árnyéka, és az a jó, hogy ez nem csak légből-kapottan hullott valakinek a fejére, hanem meg volt alapozva, kellett hozzá az évadnyitóban felépített mei lin/marco kapcsolat, és persze az is, hogy egy anya mindent megtenne a gyermekéért (ahogy ez köztudott)... továbbra is kísért a múlt a sorozatban, most meghallgathattuk kubláj trónra-kerülésének teljes történetét -ez azért fontos, mert az akkori kétes győzelemre épül most sok következmény. ($$07.20.)