„-i’m not thomas. i’m judas. doubting is easy because doubting costs you nothing. but judas, he was surrounded by people going on and on about how special jesus was. but he betrayed him anyway. because he was sure he believed in something. and he acted on it.
-and then he killed himself.”
na ilyet sem pipáltam még, hogy egy epizód főcímében elspoilerezik a rész végét... de persze a feliratok alatti rap mellett is voltak egyéb súlyos jelek a befejezésre, igazi mestermunka volt ez írói szempontból. is... már akkor mondtam egy wow-ot, amikor megláttam, hogy visszahozták a pilot legelejéről a fiatal anyukát -pedig mennyire logikus, hogy laurie-val egy szobába kellett zárni őket, mert igazából az első évados sokkon kívül nem beszéltünk garvey-ék eltávozott magzatáról, és ennek a borzasztó témának egy másik lelkileg megtört anyával szemben kellett előjönnie. ezután egyből jöhetett az első mélypont, az első kísérlet az öngyilkosságra (stílusosan apocalyptica-s metallica-val aláhúzva a jelenetet). aztán azzal vették ki a szelet a vitorlámból (mert majdnem fontolóra vettem, hogy panaszkodjak azért, hogy ennyire széttörik a karakterek mentén az évadot), hogy úgy koncentráltunk laurie-ra, hogy közben minden fontos szálat befűztünk mellé ausztráliában, és örömmel láttam mindenhol azt a megértő mosolygós pszichológus-arcát (nora laza cinikusságával különlegesen jól működött a kontrasztjuk). és aztán minden előkerült laurie-val kapcsolatban, amitől kerek lett a története, az utolsó beszélgetése kevin-nel (amit lélegzetvisszafojtva tudott csak nézni az ember), az emblematikus öngyújtó, és az az ártatlan telefonhívás a gyermekeitől... oké, értem én, hogy hétről-hétre alá kell merülnünk a lelkünk legmélyére, de muszáj mindig ilyen kurva mélyre húzni minden rész végén...? (#05.22.)
