„operation exodus.”
azért tudok örülni annak, hogy nem vagyok egy olyan mély rajongó, aki sűrűn nyalja az információs vonalakat, kielemez minden előzetest és szinopszist, mert így bőven tud még meglepetés érni egy who-epizód megnézése közben (én viszont nem fogom magamban tartani ezeket a fordulatokat, úgyhogy csak óvatosan a továbbolvasással!)... amikor rachel talaray rendezőnő körbeutaztatott minket a rész elején az űrhajó körül, bólintottam eget, oké erődemonstráció, itt jár most a technika a kezdeti suta bájosság óta (a regenerációs kezdést nem is említem, mert most már két hetente hitegetnek minket ilyenekkel...). aztán látva a csapat-dinamikát, gondoltam missy-centrikus epizódot kapunk, sok elnyújtottan kimondott cinikus mondattal. de hirtelen bill drámája került a középpontba, oké mondom, azt látom, hogy ma semmiképp-sem a doktorral fogunk foglalkozni, akkor nézzük bill-t, szimpatikus is, és kellően horroros fura dolgok történnek vele, jöhet, bár az újdonsült barátja úgy néz ki, mintha egy húsz évvel ezelőtti orkos/törpés fantasy-ból lépett volna ki. és nem gyanakodtam semmire, hagytam, hogy moffat bevezessen az erdőbe -így váratlanul is értek a pofonok jobbról és balról: a fekete-lyuk gravitációja alá egy klasszikus gonoszt rejtettek, a csúnyácska törpés maszk lekerülése után meg kiderült, hogy mégiscsak igazam volt, hogy a doktor melletti másik időlord kiemelt szerepet fog játszani a végjátékban. már csak ki kell várni a következő hetet -türelmetlenül... (#06.25.)
