„tonight you aren’t you.”
még a leginkább magát szentnek és tisztának beállító diktatúrák sem tudják lerombolni a dekadencia palotáit, sőt, maguk a vezetőik éltetik igazán ezeket az intézményeket -mert az ember mindig is állatias ösztönlény marad, aki muszáj, hogy hajtsa a vágyait, legyenek azok bármilyen perverzek és istentelenek... de persze nem kell egyből kurvákhoz rohanni, ha valaki vágyakat érez magában, az is elég lehet, ha valakivel jól érzi magát a szűkebb környezetében, ha van valaki, akivel ki tud szakadni a mindennapok gyötrelmeiből (és érdekes lelki vívódást hozhat ez hősnőnkben, aki most hogy tudja, hogy a férje él, már tulajdonképpen a hűségét teszteli az új kapcsolatával -érdekes, hogy amíg ez működött nálam, addig a sofőr féltékenységét már nehezebben viseltem...) joseph fiennes-nek ez a simulékonyság áll a legjobban, ahogy az a beteges mosoly kiül a szája sarkában -és örülök, hogy fokozatosan derülnek ki ezek a perverziók a parancsnokról, aki láthatóan élvezi az ilyen kis szabályszegéseket... (értem én, hogy a flashback-ek azért vannak, hogy jobban megértsük a karakterek motivációit, engem viszont mindig a mögöttes dolgok, az átalakuló világ nagy egészének az árnyéka érdekel jobban ezekben a jelenetekben.) (én, a szőrös lányok lelkes támogatójaként nagyon helyeslem a havi egy láb-borotválást! látjátok, mindig ezek a mocskos vágyak...) (#09.06.)
