soroló

„no big deal. just walking on the thames!”

nyitó-epizód a jelenben, ahol megismerkedik az új társával a doktor, egy rész a jövőben, egy rész a múltban -bevált recepten ne változtass, mi...? a szívemhez mindig is közel álltak az ilyen töris epizódok, amik persze csak amolyan who-san törisek, ahol messzire van hajítva a pillangó-effektus, és valami oda-nem-illő éktelenkedik a múltbéli környezetben -mondjuk egy szörny... a hangulat-festés viszont így is nagyon működik, ez a pre-viktoriánus-kor minden bbc dolgozónak a kezében van, főleg hogy ilyen színes kavalkádot kellett álmodniuk a jégre. de persze mindez csak egy üres kaland lenne a karakterek nélkül, de szerencsére úgy tűnik, hogy idén szívvel is dolgoztak az írószobában -a doktor megint bizonyíthatta, hogy ő a legemberibb idegen ezen a sárgolyón, és bill-nek is kifejezetten jól állt, ahogy komolyságba csúszott a sok mókázás között. mert nem csak a pozitív élmények újak a lánynak, hanem a drámával (a halállal) is meg kell birkóznia. és jó az, ahogy fokozatosan ébred arra rá, hogy a doktor sokkal mélyebb annál a goofy figuránál, akinek elsőre tűnik... és persze megint kiderült, hogy a legrosszabb lényeket az emberek között kell keresnünk... (#04.30.)

„he writes about the capitalist class structure being a kind of slavery and how revolution is necessary to create and achieve a workers’ state so that no one is exploited. i mean my whole country came out of those ideas.”

a múlt a ragadós kezeivel újra-és-újra visszahúz... philip továbbra sem tud szabadulni az orosz kísértetektől, sőt, most majd tovább rágódhat azon, amit sikerült megtudnia az apjáról (miért is lenne makulátlan a családi háttere)... de elizabeth-re is rátörnek a nosztalgikus élmények, mert felbukkan az ajtajukban az a bőrápoló termék, amivel ő is házalt, amikor a koreai család mellé volt beépülve -és jól emlékszünk mindannyian, hogy ez az az ügy, ami épp’ annyira fáj hősnőnknek, mint philip-nek a labor-béli fiaskó... és milyen rossz lesz majd most nekik, ha gabriel tényleg leadja az amerikai szolgálatát, mert elveszítik az egyetlen embert, akivel őszintén megoszthatják ezeket a lelki bajaikat... no, azt hiszem volt egy kis megvilágosodásom! eddig azt hittem, hogy azért tartják oleg-et a show-ban, mert túlságosan megszerették az írók a(z amúgy tényleg szerethető) karakterét, de mikor elizabeth marx-ról elmélkedett, és arról, hogy problémák vannak az egyenlőséggel a marxizmusra épülő szovjetunióban, akkor értettem meg, hogy miért fontos az, hogy oleg-et nézzük, amint a szélmalomharcát vívja a korrupcióval... (#04.29.)

„will you fight, or will you burn?”

azt hihetnénk, hogy az emberiségben erősebben munkál a túlélési ösztön... meglepő módon azt kell mondanom, hogy meg tudom érteni jasper-ék álláspontját, hogy nem akarnak visszatérni ahhoz az állapothoz, amit születésüktől kezdve ismertek fenn a bárkán, hogy kicsit elegük van ebből a kegyetlen világból, így saját döntésükből kiszállnak a buliból... ugyanígy megértő vagyok raven-nel is, aki szintén azt érzi, hogy eljött számára az út vége, és úgy akar búcsúzni, hogy a számára legpozitívabb élményt akarja még egyszer újraélni... a marakodó klánokat már nehezebb megérteni, hiszen ők mind élni akarnak, csak a sok kicsinyes ellentét miatt képtelenek ezt együtt tenni -nem is értem, hogy miért küzd értük annyira clarke... azt hittem, hogy eljött végre a szöszi nagy pillanata, hogy az írók azért kavartak a vére körül, hogy elfoglalhassa végre a megérdemelt pozícióját, de tulajdonképpen nincs ellenemre, hogy nem adják meg neki ilyen könnyen a győzelmet... talán kisakkozható, hogy a nyakunkon lévő kör-párbajban mi lesz a végkifejlet, ennek ellenére alig várom, hogy bedobjanak abba a véres arénába... kicsit olyan érzése van az embernek, hogy jövőre radikálisan akarnak változtatni a felálláson, és most készítik elő a karakterek búcsúját -de ez is túl egyértelmű lenne, nem...? (#04.29.)

„it’s a virtual-reality program. instead of a keyboard or joystick you put this puppy on and enter a whole computer-generated world and interact with everything as if it actually existed.”

az art-deko kinézet vagy a retrósított autók miatt mindig azt érzi az ember, hogy a modern technikai csodák nem illenek ebbe a rajzfilmbe. avagy ki fog lógni a ház oldalából a bank-automata... pedig rébusztól nem idegen ez a rejtélyes modern világ -vagy a virtuális valóság. (#04.29.)

„if there was a grain that could resist pests, drought, fungi, the poorest people in the world could feed themselves -even in third-world countries or under the worst dictatorships. you see, famines cause wars.”

noah emmerich egy hozzánk hasonló perverz ember, aki ha a kezébe kaparintja a kamerát, akkor hosszan elidőzik a színésznőkön a képeivel. ugyanakkor a szex-jelenetei közben nagyon nem-szexi dolgokat is megenged -nem értem például, hogy philip-nek miért épp’ az ágyban villan be a keserű gyerekkora... de elizabeth is csak a munkára tud gondolni a nyalása közben -meg a kedves férjére, mert bár egész kansas-ig kell menniük, hogy kielégítően el tudják végezni a feladatukat, igazából most egymás társaságára vágynak leginkább. jobban, mint valaha... főleg mert a munkáról is kiderül, hogy feleslegesen lengették a központban a vörös zászlót, nem mérgezni akarják az orosz népet az amerikai tudósok, hanem éppen hogy jóllakatni. az sem segíti a hatékony tevékenykedését jennings-éknek, hogy philip most érte el a lelki mélypontját, már mindenre érzékenyen reagál -főleg arra, ha ártatlan életekbe is kerülnek a tetteik... (kicsit hamar és túl egyértelműen dobták be azt a csavart, hogy stan szőkéje is kém lehet -biztos, hogy lesz még csavar ezen a szálon...) (azért azt megnéztem volna, hogy oleg levarrja mind a három csajt, akit randira rendelt oda neki az édesapja...) (#04.28.)

„-i’m looking for a corpse. white, female, mid-30s, fresh, within, say, the last 12 hours.

-jesus christ, every full moon.”

minden elrablós krimi kötelező kelléke a levágott kisujj, mint bizonyíték -pedig mit is bizonyít egy random levágott kisujj...? belelendültek az írók az egymást osztó párbeszédekbe és a hotdog-fogyasztásba -azaz a régi ösvényeken járunk. amit viszont nem vártam volna az archer-től, hogy átmegy full nazisploitation-be, robotkutyákkal és patakvérrel -szigorúan fekete/fehérben... (#04.28.)

„feminine hygiene deployed as a weapon.”

az oroszok már a spájzban vannak -vagy legalábbis a parkolókban, irodákban és a sorozat zenei anyagát válogató csapatban... (oké, oké, tudom, hogy a gogol bordello technikailag nem orosz, mert egy ukrán hozta össze amerikában a bandát, de hé, van orosz tag a zenekarban! meg ha őket ki is zárjuk, akkor is ott volt a kalinka is, mint az ultimate orosz dal...) és jó dolog, hogy kozákok meg egyéb egzotikus népségek veszik át a hatalmat a képernyőn, annak ellenére, hogy a helyi lakosok is kellően érdekesek. főleg hogy még csak most ismerkedünk velük igazán -vagy mondjuk úgy, hogy a mai részből egy nagy szeletet rászántuk a környezetük feltérképezésére. mert a sok kis felfedezésre váró részlet mind hozzá tud adni a teljes kép megismeréséhez. olyasmire gondolok itt, mint mondjuk a kisvárosi rendőrőrs, aminek nem jutott önálló helyiség, hanem a könyvtárból van leválasztva... természetesen ma sem úsztuk meg félreértés nélkül, viszont most máshogy lett ennek véres következménye, mint az előző epizódban... (szerintem noah hawley ismeri az angoltudásom korlátait, mert amikor valami fura kifejezést ír egy-egy karakter szájába, akkor a beszélgető-partner értetlensége miatt újrafogalmazza a mondatokat, így már én is megértettem, hogy miről van szó...) (#04.27.)

„like it or not, this is the reality we live in.”

tévés keretek között mindig vékony jég megtömni akcióval egy epizódot, de itt a shield-nél korrektül csinálják a dolgukat évek óta ezen a fronton is -még ha néha ők is kölcsönöznek ellenfeleket a ’rosszul célzó rohamosztagos képző’-ből... viszont annak tudtam örülni, hogy hiába használják cool módon daisy képességét, nem használják túl, csak akkor remeg meg a keze, amikor tényleg szükség van rá... szép finoman elkezdett minden karakter visszatérni a klasszikus formájába, és ennek a folyamatnak a csúcsa természetesen coulson nagybeszéde volt, ahol tündökölhetett az az ügynök, akit megszerettünk az évek alatt... abban is jó pontot írhatnak fel az alkotók, hogy nem csak fanservice-ként használják a korábban kiírt karakterek visszahozását, hanem jól használják is őket -főleg ward-ot, aki megkapta a rehabilitációját, és a viszony-rendezését daisy-vel... természetesen az alter-univerzum mögött azért van egy nagyobb célja is aida-nak -vagyis elég logikus konklúzióra futunk ki: mert a mesterséges intelligenciák mindig betegesen vágynak arra, hogy ténylegesen életre keljenek... (#04.26.)

„i fucked up.”

vajon a sorozat minden potenciális rendezőjének ki kell töltenie egy kérdőívet, hogy kiderüljön, hogy mennyire vonzódik a közelikhez meg a furcsa kamera-szögekhez...? és egyébként azt tökre szeretem, hogy néha csak egy cool jelenetet építenek fel ilyen szemet izgató képekből (lásd kim reggeli készülődését), néha viszont a látványon túl valami pluszt is hozzáadnak a nagy egészhez -csak elsőre nem értjük az összefüggéseket... erről a kietlen déli határvidékről már mindig ez a bb/saul univerzum fog eszembe jutni, úgyhogy a cold open-nél is elkönyveltem, hogy oké, sivár környezet, drótról lógó dorkó, cool, bele is csúsztunk a megfelelő hangulatba, aztán később kiderült, hogy ezek a szép piros cipők fontos szereplői a cselekménynek -egész pontosan mike bosszújának. és ugye nem kell mondanom, hogy a hosszas előkészítés kielégítő payoff-ot adott... jimmy-nél már nehéz ezt az elégedettséget érezni, mert chuck túlságosan is szorosra zárta körülötte a dobozt. és valahol tisztelem az írókat, hogy elvitték erre az útra a testvért, hogy már egy percig sem hisszük el a látszólagos hezitálását, ugyanakkor biztos hogy jó az, hogy a nézőnek minden alkalommal ökölbe szorul a keze, amikor meglátja őt a képernyőn...? jimmy nehéz napja egyébként tök jól volt felépítve, értékeltem, hogy nem volt semmi komoly dráma az előzetesben, szerettem a kis közjátékot a tárgyalóteremben kim-mel, és persze tetszett, hogy jimmy egyből próbált úgy helyezkedni, hogy esetlegesen előnyhöz jusson (ügyész-haver megkörnyékezése, ugye). (#04.25.)

„i’m nora cursed, ask me about my poor, departed children.”

...és én még azt hittem, hogy komolyan veszik a ’komolytalan’ címet... mert az elején úgy tűnt, hogy végre lesz egy rész, ami után nem kell majd a padlóról szedegetnem az összetört szívem darabkáit. idétlen dallal variálták meg a főcímet (sőt, még azzal is játszottak ezek a bohókás írók, hogy a gengszter-nevüket írták ki (the lonely donkey kong and special contagious)), és az első percekben, nora-t követve valami cinikus derű áradt a hangulatból -igen, ezt az ellentmondásos jelzős szerkezetet épp’ most találtam ki, de mivel nora-ra annyira jellemző ez a két tulajdonság, így ráhúztam a hangulatra is... és biztos sokakat kiidegel a hitetlenségével, a sokszor kemény reakcióival, de én nagyon szeretem benne ezeket a tulajdonságokat. azt is tisztelem, hogy törekszik az őszinteségre (igaz ez néha olyan kínos megnyilvánulásokba torkollik, mint mikor az érzelmes kevin-t kineveti). de sajnos tudjuk jól, hogy ez a keménység csak a törékeny felszín, azért odalenn a lelke környékén már nem az a trú gangszta, akinek láttatja magát... de hogyan is lehetne az, amikor egy olyan sokkoló esemény történt vele, amit nem lehet kiheverni hét év alatt sem, mert egy anya sohasem fogja elfelejteni a gyermekeit (legyenek azok sajátok vagy neveltek). és nem is kell, hogy elfelejtse, csak a feldolgozás folyamata nem mindegy... (izé, mi volt ez ’a gépek utálják nora-t’ vonal...?) (#04.24.)

„i am a balling bachelor sexual congressman, and i will be passing bills by day and smashing gash by night.”

évek óta titkos favoritom garry, és ma is nagyon jó volt a kezdetektől (lásd selina kiemelése a korláton át, vagy csak szokásos lelkesedéseit és letöréseit az elnök-asszony mögött), de amit a limóban művelt, amikor igazán kiakadt andrew-ra, az frenetikus volt, sikeresen kihozta belőlem a hisztérikus nevetést... ahogy a másik nagy kedvenc, jonah is formában volt -persze ha nők közelébe engedjük a kopasz madárijesztőt, abból mindig valami finom fog kisülni... (én vagyok az egyetlen perverz, aki el tudna képzelni valami kis pajkos chardonnay akciót julia louis-dreyfus és amy brenneman között...?) (#04.24.)

„look, if this new internet is the man of your dreams and this is the man that you wanna fuck, then you need to fuck him. that man i will pay you to fuck.”

végzetes hibának éreztem volna, ha megint a pénzügyeket állítják a középpontba a készítők, de szerencsére hamar elkezdték szép finoman módosítani az évad új felállását -bár azt majd meglátjuk, hogy mennyire jó ötlet richard-ot leválasztani a többiekről... széles-spektrumú humor jutott ebbe a nyitányba is, mint mindig, a szofisztikált programozói poénoktól haladtunk a gyerekek előtt káromkodósig -és ne tagadjátok, szerintetek is kurva vicces ez utóbbi is... (#04.24.)