soroló

„you’re not schizophrenic. you have powers. the things you see are real. like i showed you with the voices.”

hmm, igazi fülhallgató sorozat ez! és az a jó, hogy nem csak az audiofil énem örülhet, mert vizuálisan is minden nagyon ki van találva -még annak is biztos van jelentősége, hogy a gonoszok hajszájánál más a képarány, mint a többi jelenetben (filmszerűen széles-vásznúbb)... de egyébként is, érdemes figyelni minden kis glitch-re a képen, mert minden fontos lehet később -ahogy ma is visszatértünk egy furcsa a vágáshoz később... ha már tulajdonképpen egy eredet-történet formálódik a szemünk előtt, akkor úgy illik, hogy visszafejtsük a szálakat egész a gyerekkorig -persze stílusosan, mert egy mutáns-orientált történetbe könnyen lehet integrálni valakit, aki ügyesen formázza mások memóriáját valóságossá, így lehet plusz izgalmakat adni a visszaemlékezésekhez. persze már eleve különlegesek ezek a flashback-ek, mert a hősünk fejében lévő káosz rátelepszik ezekre a jelenetekre is... valahogy olyan természetesnek tűnik, hogy a kiképzést az emlékek feltörésével kezdték, mert minden szempontból megáll logikusan ez a húzás (mármint a történet és az írói szándék szemszögéből is)... örülök, hogy van idő a kapcsolatépítésre a múlt-és-jelen eseményei között is. bár a szívem szakad meg, amikor a cuki párosunkra nézek -mert nem tudok elképzelni nehezebb dolgot, mint hogy nem lehet hozzáérni valakihez egy kapcsolatban (pont ez az a drámai vonás az, amiért is rogue a kedvenc x-men-em)... (#02.16.)

„one kill to prevent thousands, that’s good politics.”

továbbra is az évad főtémája az emberek megmentése, és az a lelki dilemma, hogy mekkora áldozatokat kell hozni azért, hogy a többség túlélje az apokalipszist. és továbbra is nagyon kiütközik a különbség a hideg pragmatikusok (pl. raven) és az emocionális döntéshozók (pl. abby) között. kicsit már túl is tolják a tech-lánynál ezt a vészmadárkodást, mert szegénynek a hegesztésen túl semmi más nem jut az epizódokban, minthogy csúnyán nézve kioktasson mindenkit, mert azok a bolondok nem akarják belátni, hogy szükség van minden kézre, minden felszerelésre, minden gyógyszerre -ha legalább egy pici lelket csepegtetnének bele, máris könnyebben azonosulna az ember a véleményével. oké, azért a kislány halála őt is megrázta... mert nem csak a levegőbe beszélünk a sugárfertőzés terjedésével, hanem már a vízben és az állatokban is befészkelte magát a halál, úgyhogy a halászó/gyűjtögető földiekre sötét idők jönnek. és ők épp most akarnak visszamenni az őskorba... egész pontosan most ütötte fel a fejét köztük egy luddita csoport, akik romboló-túrát tartanak a modern tárgyak között. és ahogy az ilyen típusú embereknél lenni szokott, sok eszet nem kaptak az izmaik mellé, úgyhogy octavia könnyen túl tud járni az eszükön... ami kevésbé tetszett az epizódban, az a látszólagos írói kényelmesség volt -mert jaha épp’ most talált egy tabletet, rajta egy túlélésre szánt bunkerről szóló anyaggal. örültem amikor kiderült, hogy nem ezen a könnyű úton akarnak járni az alkotók. (#02.16.)

„do you think your family would no longer love you if you quit? do you think the world would stop spinning?”

...és még a fináléra sem voltak hajlandóak emelni a sebességen... persze ez nem azt jelenti, hogy egy-helyben álltunk volna, sem azt, hogy üresen járt volna a motor... mert például az első tizenöt percbe komoly mennyiségű feszültséget sikerült préselni, ahogy az fbi marok-összeszorító akciójának drámai következménye lett hirtelen -és az a jó, hogy william-ből ki is nézel egy ilyen közveszélyes húzást, főleg azért, amit később ő maga fel is hoz az egyik monológjában: mert nincs mit veszítenie, nincs senkije, egy magányos ronin, aki idegen földön próbálja legyőzni a gonosz imperialista sárkányt... azt hiszem senkiben sem merült fel az, hogy áruló lesz a dokiból, így talán jennings-ékért nem izgultunk annyira. mondjuk szegényeknek így is van elég bajuk, mert a kgb szeretné az anyaföldön tudni őket, ami már csak a gyerekek miatt sem opció számukra. és akkor még nem hallottuk philip panaszait, aki az est-en kifakad, mert utálja az utazó ügynökös állását -de mi tudjuk jól, hogy igazából arról a mesterségéről beszél, amiről nem beszélhet nyíltan ennyi ember előtt... a rezidentúrán nagy változások elé nézünk, és most inkább a két férfiú távozására gondolok, és nem arra, hogy egy nő kapja meg (ideiglenes) a karmesteri pálcát... (először azt hittem, hogy egy tök új szállal vezetik fel a jövő évet, de aztán néhány pillanattal később már értettem, hogy mit keresünk egy szovjet börtönben -felkészültünk arra, hogy philip élete gyökerestül fog felborulni jövőre...) (jól időzítik mindig a kor-dokumentumokat, egy finálé alá egy nagydöntő, az 1984-es superbowl dukált.) (#02.15.)

kicsit fáztam ettől az évadtól, mert félő volt, hogy egy problémás tinilánnyal tönkretesznek mindent -de most megkövetném az írókat, mert kifejezetten jól jöttek ki a paige-vonalból. nem voltak nagy hisztik, csak egy logikusan felépített karakter, aki szépen felnőtt az évad alatt... ami viszont még ennél is jobban tetszett, az az, ahogy a martha-ügyet kezelték. de egyébként is az évad egyik fő-témájává emelték a következményeket, azt, hogy a kémkedés nem csak maguknak a kémeknek veszélyes foglalkozás, hanem mindenkinek, akivel interakcióba lépnek, akiket behálóznak, akiket megtévesztenek az információkért cserébe... az ilyen jól működő írói fogásokért, valamint a mesterien építkező sztoriért azt kell mondjam, hogy ez lett eddig a legélvezetesebb évad, és ez mindenképp jó jel a jövőre nézve.

„i always wanted to be like that, no matter what. to fight back. dangerous didn’t matter.”

ó, milyen okos építkezés zajlik az írószobában, most rakják a keresztgerendákat az alapokra, hogy a fináléra teljes legyen a ház... mert végre az fbi-nál megmutathatják, hogy igazán értenek a szakmájukhoz -elkapták a gyeplőt, karnyújtásnyira a lehetőség, hogy oroszt fogjanak (oké, ehhez kellett az is, hogy oleg lelke zaklatottá váljon, és egy apró tippet nyújtson át stan-nek, vörös szalaggal átkötve, ’biológiai fegyver!’ logóval ellátva). és jelenleg csak reménykedni tudunk abban, hogy a kelepcébe csak a vírusos bácsi fog belesétálni, és nem philip vagy elizabeth... azért is katasztrofális lenne egy ilyen újabb csapás a családra, mert nagyon ingatag most a helyzet paige-dzsel, aki természetesen kiakadt azon a reflexből elkövetett nyakon-szúráson -így most próbálja jobban megérteni az anyját (tök jó volt a közös beszélgetésük), és mindent tudni akar, amit a szülei tevékenykednek az extra túlóráikban -oh, girl, jobban jársz, ha tudatlanul ártatlan marad a lelked... (ahogy várható volt, némi zavaros romantika is alakulni kezdett a kiscsaj körül, még nem tudom, hogy örüljek-e ennek...) (#02.15.)

„we believe in social justice with a healthy dollop of jesus in the mix.”

szívszaggató látni elizabeth összetörését a koreai ügy kapcsán, nagyon át lehet érezni azt, hogy mennyire bele tudnak vonódni egy ilyen akcióba a kémek -mert az emberi természet már csak olyan, hogy nem tudja az egyenleteiből kivonni az érzelmeket... de egyébként nagyon csúnya vége lett a küldetésnek, könnyen előfordulhat, hogy egy családot tettek tönkre teljesen ezzel a long con-nal, ráadásul a siker is kétséges maradt a végén... és az a durva, hogy megint láttuk, ahogy hőseink ilyen hőshöz méltatlan tetteket hajtanak végre, és még mindig nem érzünk szégyent amiatt, hogy nekik szurkolunk... ügyesen párhuzamosították az epizódot azzal, hogy a másik oldalon stan is most érte el az érzelmi mélypontját, ő is túlságosan belemerült az ügyekbe, és nem úszta meg lelki sebek nélkül (plusz a sok halál és árulás mellett ott van még a magánélete is, ugye)... csodálkoznék azon, ha elizabeth a vallás felé fordulna megkönnyebbülésért, viszont valaki kell neki, hogy támaszt nyújtson, és ezt a szerepet ma jól betöltötte tim atya... és hjaj, a vége... szegény paige-et mindig feszítik az írók -amikor már kezdene megbízni a szüleiben, épp’ akkor kell meglátnia azt, hogy mire is képes az anyja, ha anyatigris üzemmódba kapcsol... (#02.14.)

„you can’t be russian spies in russia!”

oh, pedig olyan szépen alakultak már a dolgok paige-dzsel, nem voltak nagy amplitúdójú veszekedések, csak kedvesen érdeklődő kérdések a szovjet múltra, a nagyszülőkre -erre pastor tim majdnem mindent elrontott... de jó kis feszültség lett a tisztelendő kámforrá válásából, mert a feleség egyből ujjal mutogatott jennings-ékre, és a lányuk is próbálta összekötni a pontokat, mert egy olyan országról van szó (etiópia), ami ekkoriban erősen szovjet befolyás alatt állt. és az a vicces, hogy még philip-ék sem voltak száz százalékig biztosak abban, hogy nincs-e benne a keze a kgb-nek az ügyben... mert láthatjuk, hogy mindenhová elér a vörös kezük, még a távol-keletre is... kicsit olyan érzése volt az embernek, hogy van a paige-es főszál az epizódban (ami egyébként tényleg hasznos volt, mert végül megerősítette a köteléket a családban -mínusz henry, mert szegény gyereket sosem fogják beavatni...), és ehhez hozzáragasztottak különböző elemeket, amiknek majd később lesz jelentőségük. mint hogy philip újra elment füvezni egyet a kis barátnőjével. vagy hogy végleg búcsút kellett vennünk az fbi egykori vezetőjétől. vagy hogy oleg-ék megint dugtak egy egészségeset... (#02.14.)

„i read shailene woodley likes to go to a private area, open her vagina, let the sun in, and that’s how she gets her glow. so, when she goes to, like, ’insurgent’ premiere, that’s not makeup, that’s sun in her pussy.”

oh, olyan kis feelgood volt az epizód eleje azzal a happy kis zenével meg hannah sikerével, hogy majd’ elolvadtam... már nagyon készültem, hogy újra a neurotikus csajaimmal lehessek, és nem is kellett csalódnom, nagyon girls-ös lett a kezdés. kezdjük azzal, hogy hannah-t megint sikerült egy olyan környezetbe dobni, ami kiveti magából, és nem volt kérdés, hogy hülyét fog csinálni magából a gazdag szörfös anyukák között -de nem is lena dunham lenne a készítő, ha nem zsákolt volna be magának egy aktuálisan forró színészt, hogy pucéran henteregjen vele (hello riz ahmed!). és persze most sem fogta vissza magát a pocakja (és a természetesen burjánzó fanszőre) mutogatásában. és isteni szerencse, hogy mellette még jessa is pőrén tárolta a vagináját a viseltes kanapén... még annyi kell, hogy igazán belemenjünk a marnie-féle túldramatizálásba, és teljes lesz a girls-ös portfólió -oh, wait, már ez is megvolt... (ha ben affleck tényleg azért mondta vissza a batman rendezését, mert szerinte a bat-kosztümben nehéz a kamera mögül dirigálni, akkor mit mondjon lena, akinek láthatóan csupasz seggel is kitűnően megy a direktorkodás...) (#02.13.)

„i’m an ex-spy, dar. i don’t pretend to be anything more than that.”

’eddig is voltak lassabb részei a sorozatnak, úgyhogy most lehet hogy nem is a lassúsággal van igazán bajom, hanem azzal, hogy nem tudják érdekessé tenni a sokfelé futó szálakat’ -és ez a mondat egészen negyvenötödik percig igaz is volt, aztán jött a nagy csavar... persze annyiban nem panaszkodom, hogy azért voltak jelenetek a durvulás előtt is, amikkel fel tudtak kissé pörgetni -például claire danes és f. murray abraham közös játékát mindig öröm nézni. és tulajdonképpen nem volt sok bajom saul közel-keleti kalandjaival sem -főleg azért, mert itt újfent érződött, hogy mennyire ki akarják egyensúlyozni a véleményeket az írószobában, hogy megadják a lehetőséget az izraelieknek is, hogy beleszőjék az álláspontjukat a sokféle igazság közé. ahogy otthon amerikában sem fekete/fehér a muszlimokhoz való hozzáállás (köszönhetően elsősorban carrie-nek), viszont a néger sráccal szerintem túllőttek egy kicsit a célon -mert oké, hogy túlhevült az ifjonti vére, de eléggé idegesítő a makacssága, ami miatt mindenáron közölni akarja a világgal azt, amit igaznak vél... de persze nem is a homeland-ről lenne szó, ha nem emelnének a tempón a negyedik epizód végén... (#02.13.)