„we’ve failed to follow the eternal, unchanging principle of the carrot and the stick.”
mostanában minden felkavarja őszentségét, bűntudata van a legjobb barátja halála miatt, emészti magát, mert a kedvenc családja elköltözött rómából, pajzán gondolatok törnek rá a múltból, és ahogy eddig is, most is nehezen viseli az álszentséget... átestünk egy mérsékelt hangulat-váltáson azzal, hogy a pápa áttette a rezidenciáját a nyári lakba, sőt, még a kontinensről is kimozdultunk, afrikai dobokkal pezsdítve fel a sorozat szövetét... és tetszik, hogy ilyen kételyektől meggyötört lélekkel lett emberibb piusz, amikor is lesöpörte a mű-mosolyok és hazugságok bűneit, és határozottan kiállt a megbékélés mellett -és jude law-nak úgy kell hatnia ránk is a jól megírt beszéddel, hogy csak a hangját hallhattuk, de persze sikerrel vette ezt az akadályt (is)... várom már, hogy mire akarja kifuttatni paolo sorrentino a történetet -annak fényében meg főleg, hogy most úgy lett beállítva az epizód zárása, hogy a pápa csodát követett el, elérte pusztán az imáival azt, hogy lecsapjon a bosszúálló isten ökle... (szeretem, ha nem rágják a számba a karakterek aktuális érzelmi világát hosszas monológokkal vagy kimódolt párbeszédekkel, így örültem, hogy sorrentino úgy mutatta be, hogy miként háborog lenny lelke, hogy hétköznapi helyzetekben ábrázolta a pápát az epizód elején.) (##11.08.)
