soroló

„it’s organic!”

féltem ettől a mellék-burjánzástól, hisz’ ez igazán gyerekeknek készült. de no para, teljesen rendben lévő kaland-sorozat lesz ez (egy nulladik rész alapján nehéz ítélni, persze). a csapat összeszedés megvolt, a gyerekek többnyire rendben lesznek, elisabeth sladen-nek jól áll a tanárnénis arc. sok fog függni a heti-űrlényektől, mert például a mai lovecraft-i csápos izék megfelelőek voltak, nem komolytalanok, ámde gusztustalanok. és nekik is sikerült az alap űrlény feladat - zombivá változtatni az emberiséget... (ja, mellesleg, örülök, hogy nem éreztem, hogy nyomják le a torkomon az ’üdítő rossz dolog’ tanulság keserű ízét) szónikus rúzs ftw! (btw, tessék minél több whoidézetet eldugni a sorozatban.) (+08.18.)

„with this ring... i thee biodamp.”

hát russel t. davies nem könnyíti meg a dolgot... nem elég, hogy folyton emlékeztet minket rose-ra, de amit helyette ad, háááát... értem én, hogy poénra veszik a nagyhangú bridezillát, meg a végére azért a szebbik arcát is megmutatja, de nehéz, nehéz közel kerülni hozzá. szép feladat lesz. vagy, mint most, hagyjuk magunkat sodortatni az eseményekkel, futásokkal, kalandfilmes hangulattal, a companion meg lesz ott, csak úgy mellékesen? meglátjuk. btw, hangulat: ugrott be itt indiana jones meg batman, érdekes elegy volt. erről jut eszembe, timburton nem akar legközelebb karácsonyi részt rendezni...? ötletek most is voltak dögivel (a föld születése, a temze lecsapolása pl.), csak a szöszi ütötte lyukakat nem tudták befoltozni velük... (+08.17.)

„-identify yourselves!

-you will identify first.”

lehet mosolyogni a két csapat egymásnak feszülésén, de azért nem volt semmi, ahogy egymásra licitálva a föld leigázásába kezdtek. de mindig van egy kiskapu... ahogy az írók is mindig a kezük ügyében tartják a kulcsát. de most egy szavam sincs, hogy nem végleges kiírás áldozatai lettünk. mert volt lehetősség igazi búcsúra, ami kellően szépre sikerült, david tennant bizonyíthatta, hogy nem csak a bohóckodáshoz ért. meg hát mindig meg lehet találni a lehetősséget, hiába mondják, hogy lezárult meg soha-soha-többé, a romantikus én csak fog dörömbölni odabenn, hogy nana... azt mondjuk nem tudom, hogy miért akarják minden év végén rugdosni a statusquo-t, de azt el kell ismernem, finálét írni nagyon tudnak... (+08.16.)

új év, új doktor, magasabb elvárások, amiket könnyed szökelléssel ugrik át. bocs, kicsit előreszaladtam, ugorjunk csak vissza (az időben). ott tartottunk, hogy mr.tennant ugyanúgy helyeslő bólogatást vált ki belőlünk, mint tette mr.eccleston. csak az írók nőttek fel jobban a feladathoz. egységesebb, kevésbé hullámzó lett az évad (megszámoltam, két részre mondanám, hogy középszerű volt, egyet utáltam, de azt meg utólag tudtam meg, hogy egy kissrác ötlete alapján írták, úgyhogy diszkalifikálnám. nem rossz arány ez...). mintha most hitték volna el, hogy lehet bátran, elrugaszkodva is írni. hogy a fene nagy pörgésben néha oda lehet csapni a lelkünknek is, örülni fogunk neki. egy másik dimenzióban talán keményebb fából faragtak, de itt (kis hümmögéssel) megadom a nagyontetszett-et. nyitott szívvel szállok vissza a tardis-ba is, bár egy mosolygós szöszi mellett kell majd helyet szorítania az új jövevényeknek.

„if it’s alien, it’s ours.”

egyből megadják a drámai alaphangot, ez rose búcsúja, tudtam róla, mégis szomorúan konstatáltam. aztán igazi finálé-hangulatot hoznak, erőset (jó oké, előtte kell a ghostbusters-es bohóckodás, mielőtt becsapna a ménkű). végre láthattuk teljes működés közben az 1879 óta bujkáló nagyon titkos intézményt, és mit mondhatnánk, nagyon is emberiek attól még, hogy űrlényekre szakosodtak. aztán. ismét jó döntés volt, hogy az évad egyik fő gonoszait hozták vissza gonoszkodni, hogy aztán megfejeljék őket még gonoszabbakkal. hogy ebből a kakából hogy mászunk ki? lejátszani! lejátszani! lejátszani! (+08.16.)

„two lonely kids who needed each other.”

a doktor ma a szokásosnál is bohókásabbnak tűnt, nem? és nem csak azért, mert vulkáni köszönést tanított egy gyereknek. lehet hogy kellett ez az önfeledtség, hogy feldobja ezt a közepes történetet. ismét egy különös idegen létforma, akinek a segítségével gyermek-félelmekről tanulhatunk, a magányról, a rossz apáról, a rémálmokról. voltak jó pillanatai (a doktor elmeséli a lények történetét, plusz a nagy finálé a fáklyával), de nem igazán sikerült kilépni a középszerből. ja, és szegény néger kislány pocsékul játszott... bocs, kijött. (+08.15.)

„london investigation ’n’ detective agency.”

értem és nem értem. értem, hogy meg akarják mutatni, hogy milyen hatással van a doktor a világra és az átlagemberekre. nem értem, hogy ha 13 rész áll csak rendelkezésre egy évadban, akkor miért töltik az időt ilyen vatta-epizódokkal, amik ráadásul a sorozat legrosszabb hagyományait hozzák elő, az erőltetett viccelődést. nem baj, ha a sok komoly és drámai részt feloldjuk valahogy, de ne így. valaki számolja már össze, hogy hány percet szerepeltek rose és a doktor ma. ha öt felett lesz, mindenki a vendégem egy jó pint angol sörre... (+08.14.)

„the devil is an idea, in all those civilisations, just an idea.”

bár sokszor láttuk már ezeket a fordulatokat, karakter-típusokat, halálokat, kis küldetéseket, szellőzőket, mégis annyira magával ragadott az egész, hogy nem érdekelt, hogy közben panelokból áll össze, elsuhanás közben összefolyik szépen egységgé. és fel tudták fokozni az epikus fináléig szépen (ideje lenne köszönni a zeneszerzőnek, murray gold-nak, helló!). de hé, a leggonoszabb gonoszról volt szó, máshogy nem is lehetett volna. tanulság? ha nincs kéznél egy fekete lyuk, a saját magunkba hívéssel is legyőzhető a sötétség ura. legyen így, ámen. (+08.13.)

„nothing in the universe can escape it. light, gravity, time, everything gets pulled inside. and crushed.”

már motoszkál bennem egy ideje, de most kimondom: ez a sorozat-kultúra david bowie-ja! minden egyes alkalommal mást kapsz, mint amire számítasz, mégis ismerős, otthonos. mára igazi hard-scifi jutott, illetve annál több, mert lenyűgöztek a fekete lyukkal, aztán elvittek az alien/halálhajó hangulattal, gondoltam, tíz kicsi négert játszunk majd, de nem, mert inkább az ősi mélybe taszítottunk mindent. kár, hogy túl egyértelműek voltak a jelek, úgy lett volna igazán dörgedelmes, ha egyszer csak kidugja a patáját a semmiből... na de ebből hogy fognak kijönni? (+08.13.)

„technicolor, everest climbed, everything off the ration. a nation throwing off the shadows of war and looking forward to a happier, brighter future!”

tupír-hajak! pörgős-szoknya! klasszikus robogó! elnyomott háziasszonyok! ez csak az ötvenes évek lehet! a tévé igazi aranykora! és a brit emlékezet egyik legszebb darabja! jól sikerült megfogni a korhangulatot, csak már megint furcsa, hogy a tévé az ellenség egy tévéműsorban. de sebaj, értékeljük az önkritikát... köszönjük azt is, hogy mindannyiunk egyik legfőbb rémálmát, az arctalanságot sikerült ennyire plasztikusan ábrázolni... (+08.13.)

„everlasting peace and unity and uniformity.”

elgondolkodtató, hogy a bgs készítői nem ragaszkodtak ennyire a hagyományokhoz, mertek újítani a cylon-ok kinézetén, modernizálni őket, itt viszont megmaradtak a kissé avítt kinézeteknél. valószínűleg a dw-rajongók vérmesebbek... az is vicces, hogy bárki akar minket leigázni, egyből zombivá változunk. igaza lehet a doktornak, sokkal könnyebb elnyomottnak, irányítottnak lenni. mert most is erről szólt a fémízű dal, egyformának lenni, érzelem nélkül, vagy maradjunk esendők, még ha különbözünk is, és rohadtul fájnak az érzések. köszi, én az utóbbira szavazok (az írók is hálistennek, csodálom, hogy így lezárták az ’idióta’ vonalat). (+08.12.)

„we are human 0.2. every citizen will receive a free upgrade, you will become like us.”

továbbra is pipálgatjuk ki a kötelezőket, de most örömmel írom ezt, mindig is bírtam az alter-univerzumos dolgokat (de hogy az esetek 87%-ban miért zeppelinek-kel demonstrálják a nagy változást? oké, steampunk, értem, csak fura...). jöttek is az elvárt dolgok, little differents, kis személyes drámák, semmi nagy átütő átformálás -a szuper-füleseken kívül. ismét látszik, hogy anglia a remek bond-gonoszok hazája, itt is épp egy tolókocsis őrült akarja leigázni a leigáznivalót. amihez persze egy régi doctor-ellenséget illik előszedni. hagyományos módon rejtegették őket, amíg lehetett, hogy a vége nagyobbat üssön. de majd a folytatás! (+08.12.)

„i’m the doctor! and i just snogged madame de pompadour!”

mit is írjak? scifit vagy töriset? legyen mindkettő... ilyen egy tökéletes kompakt évadközi epizód, ami maximálisan kihasználja az időutazás adta játszóteret. jól forgatja a történelmi személyeket, érdekes ellenfelet és alapötletet dolgoz bele, van hangulata, van íve, és a legfontosabb, hatalmas szíve van. mert az időutazásban mindig megsérül valaki. hallom, hogy ’az időutazó felesége’ volt hatással az írásra, én erre azzal kontráznék, hogy akkor damon lindelof-ék meg ezt szívták magukba, mikor létrehozták minden idők egyik legjobb epizódját, a ’the constant’-ot a lost-hoz. de legalábbis mind a kettőnél az a kulcs, az az erősségük, hogy sokkal fontosabbá tették az érzelmi töltetet az időutazás paradoxánál. ezt fogom mutogatni referencia-epizódként. (+08.11)

„become a god, at my side.”

ezek a piszok űrlények mindig minket akarnak... persze lényegtelen, hogy denevér-formájuk van, és az univerzum képletét oldják meg épp (igen, én is itt vakartam a fejem), mert másról szól ténylegesen a történet. hogy a doktor bizony isteni, nem öregszik, viszont társakra vágyik, akik meg igen. elkerülhetetlen az elválás és a dráma. talán ezért hoztak vissza egy régi companion-t, hogy szembesüljünk ezzel. vagy csak kedvezni akartak a régi rajongóknak. vagy már itt terveik voltak vele (meglásd, majd meglásd!). és nincs is azzal baj, ha utalgatnak vissza, ha régi arcokat szednek elő, maximum mi új arcok kevésbé vesszük az adást, de azért minden roncsot nem kell előcibálni a poros raktárból... (+08.11.)

„lupus deus est.”

történelmi epizód, akkor maradt a sormintaaaa... aztaaa! repkedő shaolin-ok!!! a nyitányra adott reakciómat hallhatták kedves hölgyeim és uraim... utána-olvasás és ötletelés, ez a titka az ilyen típusú epizódoknak. mi lenne… ha a vérfarkasok nem csak úgy alakultak volna ki, hanem jöttek valahonnan. ha a nagyon híres királyi ékszer valami másra is alkalmas lenne, azon kívül, hogy piszok értékes. ha a királyi családról kiderülne egy apró titok... elnézve ezt a földhöz ragadt felséget, nem csodálom, hogy a viktoriánus kor volt a klasszikus horror-alakok melegágya, jól lehetett így lázadni. (és épül, épül torchwood büszke vára!) (+08.11.)

„never trust a nun, never trust a nurse, and never trust a cat.”

szépen reflektálunk a kezdetre, abból az első együtt utazós nagy kalandból többen is visszatértek. a téma mélysége most is komoly, milyen ár viselhető el a gyógyításért, mit tehetünk meg a kísérletek közben. talán ezért hozták vissza az utolsó asszonyt, hogy oldják kicsit ezeket a sötét gondolatokat. és nem csak a csípős megjegyzésekkel, hanem teret engedtek, hogy a két fő színész bohóckodjon egyet az új személyiség álcája alatt. az egyetlen bajom, hogy annyira megfoghatatlan ez az ötmilliárd év nekem… (+08.11)

„i’m gonna get killed by a christmas tree!”

puding, pulyka és gyerekek halálra ijesztgetése, igen ez csak a karácsony lehet... gépfegyveres mikulások, gyilkos fa és űrlények valahonnan a krull bolygó mellől, igen, ez csak a doctor who lehet... megnézhettük, hogy mit ér a föld, ha nem tud segíteni a jó doktor. háááát... még szerencse, hogy a downing street épp értő kezekben van, egy régi ismerősében, aki látott már űrlényeket. bár az epizód vége kikezdte kicsit a ’jó kezek’ frázisomat, erősek azok a kezek, akár ököllé is tudnak formálódni, húzza is a doktor az új száját. azért volt jó ez ünnepi rész átvezetésnek, mert jól végig tudtunk menni az átalakuláson, david tennant is magára szabhatta a karaktert, így ezen átmenet után már teljes erőbedobással húzhatjuk az indítókart a tardis-on. azért irigylem az angol lurkókat, hogy ilyen műsorokat kapnak karácsonykor. (plusz bírom, hogy már lengetik a torchwood transzparenst az orrunk előtt.) (+08.11.)

„a teleport, a transat, a body swap...”

egy jótékonysági műsorban leadott szösszenettel összekötni két évadot? so british... közvetlenül az átváltozás után vagyunk, arra volt ez jó, hogy rose-ba (és belénk) verjék, hogy mit is jelent ez. és hogy konstatáljam, hogy david tennant is kellően őrült lesz a szerepben. mint egy jó oldalon álló barty kupor jr... (+08.11.)

„die as a human or live as a dalek.”

szép és örömteli, amikor valamiből sikerül kihozni a maximumot. ennél nagyobb pörgés és ennél nagyobb érzelem-bomba? az univerzum ebben a szegletében biztos nem... az események sűrű fonalából csak néhányat emelnék ki, talán az lesz a legjobb. tetszett a superior dalek, ötletként és kihasználtságban egyaránt (utóbbit úgy értem, hogy jó mondatokat adtak a szájába...). és tetszett, hogy nem csak a veszély csúcspontján lett elküldve rose, hogy ő megmeneküljön, hanem morális probléma lett a hazatérésből, és a megoldás kulcsa is ő lett. no, lesodorták az összes értelmes gondolatot a fejem tetejéről, úgyhogy egyetlen kérdéssel zárnám a mondandóm: christopher eccleston miért nem akart maradni tovább...? (+08.10.)

még totyog, de már kimondja, hogy szónikus csavarhúzó, avagy egy sorozat a szemed láttára lesz nagykorú, és rabolja el a szíved... igaz, hogy már az első pillanattól valami fura bizsergető megbabonázást éreztem, az esetlen báj keresztülrántott az első öt részen. aztán a későbbiekben egyre határozottabban húztam ki magamat, nincs miért szégyellnem, hogy tetszik, hisz’ nézd, okos és stílusos, tele érzelemmel és kalanddal. talán azért talált be ennyire már itt, az esetlen első lépéseknél, mert pont a célkör közepére céloz, a gyermeki énem és az anglo-mániám közé. de tudom, hogy van még út felfele és a világító szívem közepe felé, úgyhogy csak ’tetszett’-et adok, hogy teret hagyjak a növekedésnek. the doctor is dead, long live the doctor?

„half the world’s too fat, half’s too thin, and you lot just watch telly.”

azért vicces, amikor egy televízió-program osztja a tévé-műsorokat... (a bigbrother scene-t nem danny boyle rendezte…?) már az előző résznél is lehetett érezni, de most állt össze minden szépen, meglett az íve az évadnak a sok eldugott utalással. és hát minek hoznának be idén új gonoszokat, minden mögött álló mastermind-okat, mikor itt vannak nekünk a legklasszikusabbak. a végére nagyon epic lett a felfokozás, milyen szerencse, hogy nem vagyok a tévéhez kötve, hanem egyből indíthatom a finálét... (+08.10)

„you’re pleading for mercy out of a dead woman’s lips.”

visszahozni a fingós űrlényeket? really? szerencsére néhány rész alatt annyit ugrott a sorozat evolúciója, hogy jól sült el a dolog. a vécé-humort komorsággal helyettesítették, máris működött a rendszer. kicsit megkapirgáltuk egy magányos, élni akaró lény érzéseit, így több lett, mint egy klasszikus bond-gonosz. ha emellé még hozzáadjuk rose zavaros kapcsolatát is, akkor tényleg a felnőttek világában találjuk magunkat. vicces látni, hogy az angol sorozatok még mindig nem vetkőzték le azt a szokásukat, hogy a külső felvételeiknek más a fényelése, mint a stúdiós képeknek. de legalább kitették a lábukat cardiff-ba, ha már ott forgatnak. (+08.10.)

„all that weapons tech in the hands of an hysterical four-year-old, looking for his mummy and now there’s an army of them.”

folytatódott a világháborús horror-hangulat, sőt, szépen felértünk a csúcspontra is. persze scifis feloldással, hogy hűek legyünk a szellemiséghez. ezek várhatóak voltak. az új elem a bájnak egy újfajta formája volt, ahogy évelődve és táncolva suhantunk végig a sok nehézségen. kell a komorság és kell a humor, legyünk mindenevők, mint az 51. század emberei. (tessék jobban kifejteni a multi-szexualitást!) (+08.09.)

„it’s 1941, height of the london blitz, height of the german bombing campaign.”

aki keresett már utána a doctorwho-nak, mielőtt belekezdett volna a sorozat nézésébe, a ’are you my mummy’ kifejezésbe biztos, hogy belefutott az internet tardis sújtotta bugyraiban. dehát a rajongók már csak ilyen lelkesek... so, abban a hitben voltam, hogy ez egy múmiás epizód lesz, de szerencsére nem. már a világháborús környezetnél elismerően csettintettem, főleg, amikor rose london fölé emelkedett. aztán valahogy zombis horrorba csúsztunk át. igaz, múmia nélkül... üdvözölve tapasztaltam az új mellékalak felbukkanását (john barrowman itt még nem gonosz, hanem szimpatikus playboy), természetesen ő is ismert előttem a megelőző kutatás által, de nem vártam ilyen korán. na sebaj, repüljünk csak vissza 1941-be... (+08.09.)

„there’s been an accident in time. a wound in time. they’re like bacteria, taking advantage.”

ideje volt, hogy klasszikus időutazós anomáliákkal foglalkozzunk. soroljam? mi történik, ha önös érdekből megváltoztatjuk a múltat? mi van, történik, ha találkozunk önmagunkkal? könnyűek a válaszok: baj. a szokások ellenére sok meglepetés ért. például, hogy a megváltoztatott alternatív jelen eltörlésére sárkány-szörnyek jöttek rendet tenni. whaaaaat? ennél nagyobb meglepetés volt, hogy ennyire komoly témát ennyire komoly feldolgozásban mertek a gyermekek elé tárni. mert mi, öreg rókák elszomorodunk a szeretteink elvesztésének, elengedhetetlenségének nehézségén. ők viszont el fognak kalandozni, dalek-babával játszani a sarokban... (+08.09.)

„satellite five contains every piece of information within the fourth great and bountiful human empire.”

az információ hatalom. hírekkel bárkit lehet befolyásolni. az emberek könnyen elbutíthatóak. a média és a bankszektor kezében van az uralom. nem, nem egy gusztustalan szélsőjobbos portálra tévedtek mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, csupán csak az epizód tanulságait soroltam. érdekes csavarokkal maradtak innen a didaktikusságnak (csip a fejbe, ez megköt haver!). ha meg sok lett volna, akkor az angol színjátszás színe-javát dicsérném épp (pl így: hello, mr.simon pegg!). (+08.08.)

„exterminate! exterminate!”

vicces, hogy egy ósdi óriás borsszóró kellett, hogy végre igazi komolyságot csempésszenek a sorozatba. még úgy is, hogy az írók tisztába vannak vele, hogy ami ötven éve még félelmetes lehetett a tévében, az mára nevetségessé változott. de. az önirónián és a megfelelő kimagyarázásokon túl azért tudtak keménységet gyúrni a fém-vödörbe. plusz érzelmeket. igen, a hideg, céltudatos, gyűlölködő izé érezni kezd. hatalmas csavar, remélem az ős dalek-fanok a hajukat tépték. a doktorból is egy új én bújt elő, a vigyori pofa mögött rengeteg keserűség halmozódott fel, gyűlölet és önsajnálat kíséretében. mennyivel emberibb lett így. egy űrlény... btw, emberek. űrlény-mánia plusz technika-lopás plusz beképzeltség - igen, ezek csak mi lehetünk... (+08.07.)