soroló

„-could you find a hobby or take up a sport?

-i have a hobby, shooting people.”

hmm, eddig fel sem tűnt, hogy idén hanyagolódtak a flashback-ek, csak amikor most előjöttek. biztos volt már róla szó, hogy harold mennyit küzdött azzal, hogy emberibbé tegye a gépet, de jó volt látni is ezt a küzdelmet. és persze itt a párhuzam a kontrollálatlan ellen-géppel, akinek nem okoz az sem problémát, hogy egy teljes választást az érdekei szerint hajlítson el (nem mondom, hogy az idei három magyarországi szavazás után nem gondolkozik el az ember, nade a politika nem ezekre a lapokra való...). és persze amíg a jó gépnek emberi végrehajtói vannak, addig a rossznak egy szöszi gyilkológépe, korlátozott lelkiismerettel. perverz férfiálom formájában küzdöttek meg ms.root-tal, két nő, fegyverek, cool beállításban lövöldözés, padlón/plafonon át (és ha még hozzáveszük az egy ideje lebegő leszbikus felhangokat is... szeretjük ms.root-ot!). …és valahogy nem bírják ki, hogy ne rakják össze mr.reese-t egy új női karakterrel folyton. no, idén először éreztem a nagyobb szabászt, örülünk. (++10.25.)

„you wanna play kindergarten cop, suit yourself.”

...ez megint úgy készülhetett, hogy valami olyan szituációba akarták vágni mr.reese-t, ami szokatlan a tőle megszokott szereptől. és hát a gyerekek pesztrálása kétségtelenül ilyen. na nem mintha ez azt jelentené, hogy ne lett volna suttogva fenyegetés és térdlövés, de azért megmosolyogtató volt, ahogy az iskola-udvaron esetlenkedett. és ismét kapott maga mellé egy nőt, igaz, nem volt lehetőségük összemelegedni, mert máris jött a fordulat, aki túl bizalmaskodó, abban tuti nem szabad megbízni. az egész gyerek-biznisz csak arra kellett, hogy elkezdjünk felépíteni egy újabb szervezetet, amivel össze lehet akasztani azt a közmondásos bajszot (olaszok és írek? legyenek most feketék...). a rész a megszokott mederben folyt így, ms.shaw odacsapott, mr.finch baljóslatú beszélgetéseket folytatott egy régi barátjával, csak a kutya nem került képernyőre... (++10.19.)

„-you keep living in the past, you’re gonna wind up alone.

–can’t run away from your past either.”

ennyire talán nem szoktuk szétszálazni az epizódokat, nem? mert oké, hogy mr.fusco és mr.reese (áthúz) riley ügyei összeértek a végén, de mr.finch-ék teljesen külön utakon jártak. bár mondhatjuk, hogy ők meg kellettek a nagy egészhez, mert a gép épp ötletes módon intézkedett a financiális gondok rendezésében. és a humorhoz is hozzáraktak, mert mr.finch kifejezetten vicces volt a legendás hírű rosszfiú álcája alatt. de egyébként is egy humorral bőven ellátott epizódot kaptunk, el tudom képzelni, ahogy röhögve kitalálták az írószobában, hogy randi-tanácsadásra és piperkőcködésre fogják mr.fusco-t. az sokkal kiszámíthatóbb lett volna, ha mr.reese kapja a heti-esetet, mert rá úgyis tapadnak a nők. remélem az új kapitány asszonnyal is lesz valami, van köztük chemistry. de a flancos öltönyösnek kivel nincs...? (++10.12.)

„a dangerous game is being played throughout the city.”

amikor valaki egy szokásos formulát használ, az könnyen kiszámíthatóvá válik. itt mégsem aggódom, hogy ez lesz, annak ellenére, hogy láttunk már ilyet a sorozatban eleget, hogy a hetiügy később fontossá válik, hogy a látszólagos különálló szálat beintegrálják az átívelésbe, de valahogy mindig tudnak úgy csavarni rajta, hogy a ’szokásosság’ helyett az ’érdekesség’ lesz az, ami feltűnik az embernek. és a rootjr kislányból is ki lehet majd hozni valamit, abból meg főleg, ha a gonoszgép ellen-csapatot rekrutál. de itt vannak hőseink is, akik egyre inkább félredobják az álcát, és együtt dolgoznak újra egy szebb világért, új köntösben, az eddigieknél is kúlabb denevér-barlang 2.0-ban. (++10.05.)

„we don’t need jobs, harold. we need a purpose.”

a veszélyhelyzetre többféleképpen reagálnak az emberek. valakik meghúzzák magukat és próbálnak láthatatlanná válni. mások viszont megpróbálnak visszatérni a régi, megszokott, jól ismert életükhöz, ahol a kiszámíthatóság igazi erény. miről is próbálok itt beszélni, kedves hallgatóim...? az írók egyrészt viccesen álltak hozzá, hogy főhőseink bujkálni kényszerülnek az új csúnya gép elől, kit parfümbe borítva, kit katedrára emelve, a szerencsésebbek meg crockett és tubbs nyomdokaiba léphettek. és főleg ezzel a nyomozós vonallal, és az újra felbukkanó victim/or/perpetrator játékkal visszavezettek minket a kezdetekhez, az alapokhoz, a képen kívüli bunyók, a szétlőtt térd-kalácsok, a zenés montázsú befejezések világába. és ez most jól esett, bármennyire is szeretek elveszni a sorozat brutálisan összetett rendszerében. néha jó az egyszerű út. de most, hogy már mindenki visszatalált az eke szarvától jöhetnek a csavarok. (++09.26.)

„you have broken just as many laws, and the only difference is, i didn’t wrap myself up in the american flag and try to convince people that i was a hero.”

olyan ez, mint mikor veszel egy technikai eszközt, és meglepődve tapasztalod, hogy sokkal több funkció van benne, mint gondoltad. szerintem mindenki meg volt győződve róla, hogy a nagy tárgyalás azért van, hogy lelepleződjön a világ számára a gép, hogy hallassa a hangját a kisember, aki nem akarja, hogy belelássanak a mindennapjaiba. aztán mindenkit átvertek. téged is, valld be. pedig ott volt a szemünk előtt a megoldás, csak nem akartuk észrevenni. mint mikor kreálnak egy ál-hírt, hogy eltereljék a figyelmet. kell valaki, akit a középpontba helyeznek, akit ki lehet kötözni a falu főterére, hogy a nép a köpködése közben ne vegye észre, hogy kirabolják a kamráját. (még szerencse, hogy nem én írom a sorozatot, akkor a fentiekhez hasonló zavarosság uralná...) várható volt, hogy feszíteni fogja a feszültség az epizódot, húztak minket fel-fel-fel a nagy csavarig. hogy aztán az egész társaságot srapnel módjára szórják szét, hogy jövőre össze kelljen rakni a darabokat. nem tudom, hogy van-e tökéletesebb búcsú egy radiohead számnál. (++05.17.)

a múltkor lapozgattam a blogon, és megakadt a szemem azon, hogy tavaly ilyenkor azt írtam a kritikában, hogy ’ennyi’ hiányzik, hogy az általam adható legmagasabb kategóriába lépjen a sorozat -hát idén meglett az az ’ennyi’. nem tudom, hogy csinálják kis-nolan-ék az írószobában, talán több fehér táblán dolgoznak, mint máshol, de mesterien vannak összefűzve a szálak, mindig érzed az isteni kezet, ami az események mögött van, még akkor is, ha épp egy kevésbé érdekes hetiüggyel bekkelik ki a hetet. lehet, hogy megirigyelték az abc-től a kettéosztott évadokat, de itt is jól elkülöníthető a két fél, a földhözragadtabb és noir-osabb hr elleni harc az igencsak bátor karakter-halál meglépésével, és a második, kicsit a valóságtól elemeltebb, filozofikusabb, tudományos/fantasztikusabb isteni csata a mesterséges intelligenciákkal. és mindkettő nagyon működött. a női szakasz végleg beilleszkedett, kár, hogy ezzel a rendőrosztagot szorították háttérbe, de mindennek ára van. próbálom erőltetni a nyúltagyam, hogy volt-e nemszeretem rész idén, de nem jut eszembe egy sem. nagyontetszett. ha minden network-sorozat fel tudná magát küzdeni erre a szintre, akkor nem fordultam volna el ennyire az országos tévéktől. (ja, és asszem ez a sorozat tartja nálam a legkülönbözőbb helyeken nézés rekordját...)

„having built something significantly smarter than myself, how could i possibly anticipate its evolution?”

szóval mit is gondoljunk erről az egészről? ki a rosszfiú? aki meg akarja védeni a hazáját? aki nem akarja, hogy minden információ elérhető legyen a hatalom számára, amikből aztán téves következtetéseket vonhatnak le? egy ember, akinek szent meggyőződése, hogy csak egy hideg logikával rendelkező gép tudja csak irányítani a világot, kiküszöbölve az emberi hibákat? természetesen nincs jó válasz, mert mindenkinél van egy darab az igazságból. nagy erény ez egy sorozatnál, ha ezt a komplex valóságot le tudja képezni. de az is, ha a sok szálat egy egységes szőttesbe tudja rendezni a végére. itt van minden játékos a táblánál, fura szövetségek formálódnak, csak ki kell várni a robbanást. gyanúsan tökéletes a srcip-t, tuti nem egy mesterséges intelligencia írja a show-t...? (++05.08.)

„samaritan 101.”

szegény carrie preston végre visszatér, erre a férje alig szerepel az epizódban, és csak egy közös jelenetük van... jól megcsinálták az új gépet, ami ismerős, ugyanakkor mégis láthatóan eltérő kinézettel rendelkezik. egy erős ellenféllel szemben igazán izgalmas a macska/egér harc, és mind a masinát, mind az urát nem egyszerű kicselezni. látjuk, hogy milyen az, amikor bujkálni kell a kamerák elől, amikor vakfoltokat kell keresni, amikor az ellenség pontosan ugyanazokkal az információkkal rendelkezik, mint mi. és mindezt mr.finch nélkül kell végigvinni. mert lehet, hogy ő nem lő olyan ügyesen térdkalácsokat, mint a többiek, de megvannak a maga tükrei. meg persze a morális iránytűje. továbbra is nagyszerűen csavarodnak a szálak, nem menti meg semmi a finálét az őrült izgalmaktól. (++05.03.)

„obstacles are only obstacles until you move them out of the way.”

na, megjöttek a politikusok is... és milyenek lennének, ha nem korruptak és érdek-vezéreltek. nem is csoda, hogy a gép is ki akar iktatni belőlük... igen érdekes ponthoz jutottunk el, meddig lehet elmenni, hogy megvédjük a gépet, számít-e egyetlen emberélet, ha megmenthetünk százakat, ezreket, van-e morális alap a gyilkolásra? elfogadjuk-e feltétlenül azt, amire a gép utasít minket? de egyéb kérdések is felvetődnek: például, hogy szükség van-e ilyen szintű védelemre, megfigyelésre? hogy tényleg elfogadják-e az emberek, ha ennyire belenéznek a mindennapjaikba? lehet-e még aktuálisabb egy sorozat a mostanság zajló botrányok tükrében...? és persze nem csak fejbevág az elgondolkodtató valóságosságával (hehe, az első évadban még majdnem a scifi kategóriába raktuk!), de továbbra is tud piszok kúl lenni. nem mernék elmenni ezekkel a csajokkal még sörözni se... (++04.20.)

„what’s the matter, shaw? weren’t too popular in high school?”

nestor carbonell! de miért nem volt közös jelenete a régi cimborájával...? sebaj, jó volt viszont a kémia sarah shahi-val. btw, mindig is utáltam a kémiát, úgyhogy cseppet sem bántam, hogy szétkapták a srácok a labort. nem vagyunk hozzászokva, hogy ennyire mellékes a heti-szám, de nem csak richard alpert miatt lett élvezetes mégiscsak, hanem mert bizarrá tették, ahogy a két muskétást bedobták a számukra életidegen környezetbe, az osztálytalálkozóra. rég volt ennyire mosolygós a sorozat. a háttérben persze sokkal érdekesebb események történtek, epekedve várom, hogy megtudjam, mi lesz most, ami kor már a köznép is kezdi kapizsgálni, hogy csúnyán megfigyelik, és mi lesz akkor, ha az ország vezetői gyáván el akarják hallgattatni a gépet. (hogy mindig van valami izgalmas újítás, amit be tudnak dobni...) (++04.04.)

„there’s so much wonderful stuff happening in all of our lives right now. look, more than enough to be grateful for. but the five of us hanging out at maclaren’s, being young and stupid... that’s just not one of those things. that part’s over.”

annyi minden kavarog az ember fejében egy finálé után. főleg egy ilyen sűrű finálé után. nagyon sok mindent akartak bezsúfolni ebbe az utolsó órába, így csak kapkodta az ember a fejét az időugrások és utalások között, nem hagyták, hogy elmerüljünk egy érzésbe, gondolatba, már rohantunk is tovább. ezért kicsit kár, de muszáj volt kifuttatni a történetet a végállomásra, és muszáj volt elsütni jó pár klasszikus mondatot, újra utalni bizonyos eseményekre, muszáj volt érzelmesen búcsúzkodni újra-és-újra, hogy meglegyen a finálé érzet. csak ettől nem lehetett igazán magával-ragadóvá tenni. a vége? az ember szereti a kerek dolgokat, akivel kezdődött azzal ért véget. hogy ezzel csavartak egy nagyot az alapkoncepción? nem kellett volna csapdába írni magukat a pilot utolsó percében... (++04.02.)

veszélyes és bátor dolog az utolsó évadban változtatni egy kicsit a koncepción, mert a kitartó rajongók elfordulhatnak. furcsa volt, hogy a hagyományos helyszíneinket csak az időugrálások idejére kaptuk meg, és egy teljesen idegen környezetben zajlottak a fő események. szokás szerint hullámoztunk, voltak működőbb és kicsit akadozósabb részek, és persze, ahogy közeledtünk a vége felé, úgy erősödött az érzelem a humor kárára. örültem, hogy eltölthetem még két napot (....) ezekkel a srácokkal. tetszett. (abba meg nem gondolunk bele, hogy az évad fő eseményét az utolsó részben egyetlen tollvonással tették semmissé…)

mint egy hosszútávú kapcsolat. vannak jobb és rosszabb időszakok. van az elsöprő szerelem, aztán meglátod a hibákat, kicsit eltávolodtok egymástól, aztán kisimul minden, nyugodt szeretetben élitek le a hátralévő időtöket. most még nem érzem a hiányát, túl közeli az elválás, de velem van már öt éve a sorozat, úgyhogy biztos nagyon fura érzés lesz, hogy nem ülhetek le többet a srácokkal egy sörre. pedig úgy indult annak idején, hogy valami könnyed cucc kell a lost-darám mellé, aztán lecsúszott három és fél évad, és az egyik első sorozat lett, amit hetiben kezdtem tölteni. mert nagyon lehetett szeretni, csordultig volt ötlettel, cool dumákkal, jó karakterekkel. mindig imádtam benne, hogy ott volt az átgondoltság érzete mögötte, hogy láttad a gondos kezeket, amik rendszerbe rendezik a sziporkázást. és még akkor is magas volt a szórakoztató faktora, amikor kicsit nagyobb lett a távolság a show-tól. hjaj, piszok nehéz egy ilyen nekrológot megírni, inkább beszéljünk arról, amikor felbukkant a kecske a fürdőben... tetszett. (vajon ez volt az utolsó aláröhögős sitcom az étlapomon…?)

„if you’re going to wade into international waters, detective, i suggest you get a bigger boat.”

tudjuk, hogy a gép kicsit szeleburdi mostanság, de terrorista-aspiránst nem adna mr.finch-ék kezébe. így nem volt nagy meglepetés, hogy másfele indultunk. az a baj, hogy fáradtan nézve jobban kijönnek ezek a nem-meglepetések. nem terrorista? nem csak kollégák voltak? rosszban sántikál a görög? na neeee mondd már... ezen apróságok ellenére élvezetes volt ez az epizód is, a bunyók, mr-reese kamikáze védése (és vállrándítása a feltápászkodás után), ms.shaw múltjának feltárulása, a heti-ügy ismételt bekötése a fő-áramba. szóval tele volt ez jutalom-falatkákkal, csak ki kellett őket kutatni egy kicsit... (++03.29.)

„love is totally nonsensical, but we have to keep doing it or else we’re lost, and love is dead and humanity should just pack it in. because love is the best thing we do. look, i know that sounds cheesy, but it’s just true.”

minden robin-nal kezdődött, így igazán nem sértődhet meg senki, ha rászántak még pár percet a ted iránti zavaros érzelmeire. egy részen belül láthattuk a nagy utat, a házasság kezdetétől az érett szakaszába lépéséig. persze a sorozat ezen pontján már természetes, hogy túlcsordulnak az érzelmek, mégis meglepődtem magamon, hogy az utolsó előtti héten, a főcím alatt kezdem érezni, hogy itt az út vége, rögtön az utolsó kanyar után. szipp... (lovepearljam) (++03.26.)

„que será, será.” (whatever will be, will be.)

a speciális részek idényét éljük, sosem baj, ha az írók megkavarják az állott málnaszörpöt. az nem volt kérdés, hogy ms.acker (az a mosoly...) elbírja, ha a vállára pakolják a rész súlyát, de azért ott volt mellette a kiscsapat is néhány térdlövés erejéig. és nem csak arra építettek, hogy mennyire cool, hogy ms.root mindent tudó magabiztossággal törtet előre a szent küldetés érdekében, de megtalálták a módját, hogy a karakterén is finomítsanak így három év után, közelebb hozzák a nézőkhöz. jut eszembe, mi ez a vibrálás ms.shaw-val, csak nem...? lassan komolyabb koncentrációt igényel ez a sok gonosz szervezet meg szövetség, de milyen szórakozás az, amiért nem kell megküzdened egy kicsit...? (++03.22.)

„teddy roosevelt was the coolest guy ever!”

nem az a lényeg, hogy kaptunk még egy ted-sztorit itt a végjátszmában, hanem, hogy láthattuk az első randit és az első csókot, mennyire is jó, ha a sorozatod ugrál ide/oda az időben... de imádtam a többiektől való búcsúzkodós jelenetet is, ötletes volt, hogy mindenkit leparkoltak ott az épület előtt, azt mondjuk nem tudom, hogyan sikerült ennyi arcot megszerezni erre a pár másodpercre, de le a kalappal. (++03.19.)

„-it’s 3:00 a.m., you need a cigarette, and the only place that’s open is an ez pick that’s five miles down the road. you have no car. what do you do? go.

-dirt-bike it.

-i can walk that far.

-masturbate.

-take a boat.”

van olyan, hogy ted poirot is téved egy picit... jó volt ez a klasszik krimis levezetése a lilly-rejtélynek, nem várt konklúzióval. de azon is prímán szórakoztam, ahogy hasonlóvá vált barney és robin-apu. és hát ki az a férfi, aki nem morzsolt el egy apró könnycseppet a végén? (halkan jelentkezik...) (++03.12.)

„a tsunami wipes out a village in india. those are good people who don’t deserve to die. your friend is a traitor.”

most látszott igazán, mennyire fontos, hogy jó karaktert hozzunk létre már az elején. és nem arról van szó, hogy a korábbi mr.reese, azaz mr.dillinger ne lett volna érdekes, de azért sokkal többet nyertünk azzal, hogy mr.reese-nél léptünk be a történetbe. az idei rendes speciális epizódhoz értünk el, ami már a teljes flashback koncepcióval is nyerő lett volna, de szerencsére nem érték be annyival, hogy bemutassák, hogy milyen volt, mikor mr.finch mással dolgozott, hanem igencsak arra használták a részt, hogy kitöltsék azokat a réseket, amik még homályban maradtak az elmúlt két és fél évben. nem tudom, hogy láttam-e már ennyire tudatosan átgondolt sorozatot valaha. ja, azt ugye nem kell mondanom, hogy mennyire szépen görgették a jelenbe ezeket a múltbéli eseményeket...? (++03.09.)

„-barney & robin: lovers forever and ever and ever: a love story.

-sounds cheesy. i’m gonna go barf forever and ever and ever.”

mindjárt rátérek arra, amiről először írni akartam, de igencsak árnyékot vetett a rész vége. szóval, van az a neten keringő elmélet, mely szerint (khmmm) nem lesz egészen happyend a vége, és most ezt jól megetették. félek. na, de még nem vagyunk a végén! szóval, mindenki másképp reagálja le a nagy eseményeket, miért elvárás, hogy a nőknek szét kell izgulniuk magukat, a férfiak meg lehetnek kőlazák. és ha nem ilyen típusok? meg abban mi lenne a vicces, ha nem csavarnának rajta egyet? (++03.05.)

„30,918 emergencies. new york, new york. it’s a wonderful town.”

mindig a láthatatlan ellenség a legfélelmetesebb? ezt mondják sokszor, de tényleg van valami para abban, ha csak a hangját hallod és a mindenhatóságát tapasztalod. egy gonosz mr.finch, szép csörte lehet ebből a későbbiekben. mert tudjuk, hogy ebben a sorozatban minden átível, és mennyire jól áll neki még mindig a kirakós-szerkezet. mert a rész alapvetően egy hagyományos túszejtős, megmentős, félrekefélős gazdagos epizód volt, de sikerült izgalmasan tálalni, és ennél most nem is kellett több. (++03.01.)

„stinson’s hangover fixer elixir! the most effective post-bender, head’s-too-tender ender from here to denver.”

nyamm, sűrű egy kotyvalék volt ez, annyi szent! jó volt a jelen története a barney-ébresztgetéssel (weekend at barney’s!), kedvesek voltak a múltra nyitott jelenetek és vicces lesz a jövő is. és mint mindig, helyén volt a szíve. csak lehet, hogy a nagy részegségben elhagyta félúton egy kicsit... ezzzz viiiiiiiccccesss vooooolt!!!444!!! (++02.25.)

„from a world-class athlete to a world-class criminal”

az miért van, hogy bárhová bekukkant egy tolvaj, abból mindig heist-film feeling lesz, tervezéssel, trükkök százaival a lopás közben...? oké, itt most a csapat-összerakás kimaradt, hiszen az állandó team-mel dolgoztunk (hjaj, egy kivétellel, ahogy mr.reese nagyon helyesen felhívta a figyelmet rá). szokásos évadközi rész volt, ahol lebegtették kezdetben, hogy jó-e vagy rossz-e a szám tulaja, és persze volt néhány térd-lövés is, amit ms.shaw olyan jól eltanult tanult kollégájától. aki legközelebb ne hordjon ál-bajuszt, ha kérhetném... főleg, ha az elején lévő bromance-t is melléteszem, már nagyon gyanús lesz a dolog, hehehe... (++02.09.)

„in relaxed-fit domestic denim? i’m sorry, is this a costume party, and you’re going as 1994? would you be a peach and bump this, please?”

valahogy az elmúlás közelében gyakran kerül ilyen hangulatba az ember, lecsendesedik, és visszagondolja a múltat. és ha rendszerezte magában a dolgokat, akkor már könnyebben zárja le az élete egy fontos szakaszát. engem nem zavar, hogy ma emiatt kevésbé lehetett nevetni (kivéve barney okításain), passzolt ide ez a szomorkás hangulat és a megható szimbolizmusok. (és továbbra is puszi azoknak, akik visszajönnek, akár csak egy két perces helló kedvéért.) (++02.05.)

„-i think you guys are the best economic-themed band in the entire city.

-even better than radiohedge fund?”

na, hol vannak a rosszmájúak, hogy ’minek néztük ezt a sztorit 9 éven át, mikor 22 percben is elmesélhető’, na...? én személy szerint szeretem az ilyen más szögből megmutatott változatokat, amit ideális egy ilyen ijesztő számú epizódnál (200!) előszedni. jó eséllyel ilyenkorra már csak mi, a kitartóan hűséges rajongók maradtak, akik érteni fogják az utalásokat. amikkel illik egy ilyen epizódot rogyásig megpakolni. nem is volt ebben most sem hiba, volt esernyő, volt boka, savearcadia, naked man, cuki rachel bilson, majdnem találkozások, mindig pezsegtető véletlenlenek. és ahogy elvárható, egy jó adag szomorúság (és egy gyönyörű dal) is, ami mindig is ott volt a mélyben. éljen a szívolvasztó szeretet! (++01.30.)

„this has got to be the performance of a lifetime. jimi hendrix at monterey. james brown at the apollo. your law school funk band pretty much anywhere. so get out there and bang your wife for as long as you possibly can!”

eddig ismertem a kedvesre ivást, a kötekedőre ivást, a bealvós (un. mata) ivást, de most új fokozatokat tanulhattam: a marcel marceau részegséget, a jabba részegséget és a veszélyesen őszinte részegséget. de egyéb tanulnivaló is volt a részben, például, hogy hogyan hűtsük le magunkat, majd fokozzuk fel a vágyakat egy hosszú kimenetelű szex alatt. vagy hogy mennyire veszélyes hajnali kettő után meg nem alapozott döntéseket hozni. hogy egy vicces sorozatba is belefér némi dráma. ja nem, ezt megtanították már korábban is. (++01.22.)

„i guess your machine didn’t get my letter of resignation, harold.”

no, nem odázhattuk tovább a dolgot, vissza kellett térnünk a hetiügyekhez kicsit. de ha már van ez a kényszer (mert szegény zombinézők végleg elfordulnának), akkor legalább csináljuk piszok stílusosan -gondolták az írók. és mivel tudnánk igazán felidézni a klasszikus felállást, ha nem azzal, hogy újra badass-é tesszük mr.reese-t. először azt hittem, hogy maradunk a minimál-díszletben (repülőn akciózni mindig jó), de aztán ügyesen be lettek vonva mr.finch-ék is. és ha már kiszórakoztuk magunkat a pofás evőeszköz bunyókon és a cool egysorosokon, akkor akár el is gondolkozhattunk azon, hogy miről is szólt ez a rész: a nemzetbiztonság drogügyletbe fektet be, hogy tőkéhez jusson, hoppáhoppá... welcome back, my friend, ready to action? (++01.18.)