soroló

„people nowadays are dominoes. what they did, maybe it’s about not having to watch them fall.”

az milyen már, hogy az állat-kórháznál azért szurkoltam, hogy ne jöjjenek a zombik, csak jussanak ki nyugiban... sok volt a bezártság, kellett, hogy most kicsit nyissanak ezzel a két túrával. ahol persze mintegy mellékesen fejbeszúrtak néhány dögöt. és közben sokkal érdekesebb volt, mit beszélnek. mert persze súlyos problémák vannak a háttérben, ott az embertelenség kérdése, az ’ölünk-e élő embert, ha ezzel azt feltételezzük, hogy jót teszünk a többieknek’, vagy a jelen zombimentes világának igazi zombivá változtató szere, az alkohol problémája. szegény új kislány, olyan cuki volt, miért kellett egyből szétkapatni... jó jel, hogy majd’ két hét kihagyás után magával tudott ragadni a rész. (+11.17.)

„every war advances the cause of science.”

szegény oroszok, még mindig korrupt usankásoknak látják őket az amerikaiak... kicsit preasonbreak-esedtünk egy részre, de ennyire ki lehet bírni a börtön-kosztot. bevallom, dig csajára egyáltalán nem emlékeztem, túl sok hatás, túl sok információ, de enélkül is bírtam az orosz kalandot. mostanában kénytelen vagyok barátkozni a nyelvükkel is, így öröm volt hallani mondjuk oliver szájából, ahogy gördülnek a cirill betűk. vagy summer glau-éból, akivel muszáj volt ezt az egy éjszakát megejteni, vagy lázadozott volna a férfi nézőközönség. a csajok meg úgyis felicity hisztijével fognak egyetérteni. hümm, viszont a múlt ütött most a legjobban, olyan nagyon comic-os ez a japán szuperszérum, de pont ettől fog működni itt. ha csak kicsit emelik el a realizmustól, az elég. (+11.17.)

„you need to trust the system, agent coulson.”

ez a baj az ilyen nagy szervezetekkel, túl sok a szabály, túl sok a bürokrácia, túl sok a titok... azt hiszem kezdünk ráérezni az ízére -mi és az írók is. egyre jobban működik a humor (tudják, mikor vegyék elő fitz-simmons-t egy kis bolondozásra), pofásak az akciók (hajtómű vs gonosz-katonák), pörögnek a küldetések (az eleje nagyon bond-os volt a végébe csöppenéssel és a téli tájjal, az oszétia-i rész meg lehetne aktuális is, ha levesszük a techno-blablát), az átívelős rejtélyek meg fenntartják az érdeklődést. és alakul a csapat szépen. kicsit összefoglaló jellege lett ennek az írásnak, de itt tartunk most. és pont. (+11.17.)

„miley cyrus and the genital-flapping dance known as ’twerking’ that makes men and women alike look like overgrown, constipated toddlers. this vulgar, sexually explicit excuse for a dance craze has brought american culture to a new low.”

nem szoktam egyetérteni sue túlzásaival, de azért a seggrázást ne hasonlítsuk már a hagyományos táncformákhoz, művészi kifejezés ide-vagy-oda. és nem azzal van a bajom, hogy mennyire pusztán csak a szexuálisra alapoz, hanem megint egy felkapott hóbortot emelünk piedesztára. bocs, bölcsész-szemüveg. az alapgondolat, a glee-nél megszokott és megszeretett ’vállald fel önmagad’ nagyon is rendben van, csak a körítés lett kicsit ködös. ok nélkül lázadni nem olyan menő. viszont szivárványszín tiszteletemet küldeném a transzszexualitás téma felvállalásáért. (+11.17.)

„you’re laundry, i’m electric. we’re from different worlds.”

tüsszögve és taknyosan nézni, ahogy egy csomó beteg embert mutatnak? megfizethetetlen... egyre hidegebb a hangulat, biztos azért fáztak meg a csajok is. nem csodálom, hogy dráma kategóriában fogják indítani jövőre a sorozatot a díjátadókon, egyre kevesebb benne a humor, és ebben most semmi panaszkodás nem volt. ha belegondol az ember, hogy milyen lehet ezt tényleg átélni, bőven elég, ha csak ilyen kedves mosolygásokra futja, mint most. mert ki ne nézné élvezettel a két ex-szerető közeledését. ki ne háborodna fel a pornóbajszos őrök viselkedésén. ki ne sajnálná meg a börtönben elvonási tünetekkel vagy vajúdással szenvedőket. lehet, hogy beteg vagyok, de azért még lelkem van. (+11.16.)

„why won’t my dick work?! fuck!”

ahogy fúrjuk egyre mélyebbre magunkat a tanulmányban, úgy jönnek elő az egyre komolyabb kérdések, a tudomány számára megfoghatatlan misztikumok. mitől jön elő két ember között a vonzalom? hogyan kezeljük a ragaszkodást? mit érezhet egy lány a szüzessége elvesztése után? isten miért nem mondta tollba a bibliába konkrétan, hogyan is kell gyereket csinálni...? de. én csak jól akartam szórakozni... mert amíg az elején mosolyogtunk a szex-ügyeken, olyan szomorúságba taszítottak a végén. fura dolog ez a valóságon alapuló történetekben, ahogy mondjuk egy ilyen tragikus eseményt be kell építeniük a karakterek szintjére is. ahogy michael sheen kirakja elénk a lelkét, és átérezzük egy 50 éve tényleg létező ember pokoli fájdalmát. nehéz szavakat találni. (+11.16.)

„dr. narcisse, there’s something i’ve been meaning to ask you for quite some time. who the fuck do you think you are?”

az idei évben is behoztak jónéhány újdonságot, és ebben a részben mind tündökölhetett is. az fbi gátlástalansága egyre nagyobb mértékben nő, a tampa-i bizniszből egyre több a gond, és a doktor is bizonyítja, hogy megérte a rászánt időt. mélyülnek a lövész-árkok, forognak a pénzek, hullanak a fejek. és azt gondoljuk, hogy ha gengszteres műsort nézünk, akkor alanyi jogon járnak nekünk a gépfegyveres leszámolások, a közelről arcba lőtt sheriff-helyettesek, a köpönyegforgató politikusok. és ma nyugodtan hátradőlve, egy jó whiskey-t szopogatva nyugtázhattuk is, hogy ez így is van. minden adott volt egy jó epizódhoz, és nem is vétettek célt. sőt, még kis képi ötletekkel is fel lett rázva a nagy egész. (+11.16.)

„above the muck that i have walked through here in babylon, where we each of us have been exiled.”

a múlt egy nagyon furcsa dolog, valahogy mindig belefurakodik a jelenbe is. emlékeztek még, hogy milyen volt van alden ügynök az elején? ő maga is csak most kezd visszagondolni, hogy milyen is volt, amikor még törvénytisztelő/istenfélő volt, nem ez a hidegvérű meggyötört ember, mint most. gillian is emlékezik, talán még sosem hallottuk így egyben a tragikus gyerekkorának történetét. és a múlt köti gúzsba a szép énekesnőnket is, hiszen másképp nem viselné el ezt a megaláztatást a doktortól. de egy régi emlék lehet felelős a jelenkori pénzügyi zavaroknak is. megannyi színnel felfestett történet. (+11.16.)

„someone’s back from london, no, it’s not the queen / someone’s back from london, it’s not mr. bean.”

annyira megéreztem ezt a hiátust, hogy egy három órás részt is simán végigültem volna. megint milyen sztorik, milyen kis apróságok voltak itt már... én is a kora kilencvenes években szocializálódtam, így együttérző mosollyal tudok ben-re nézni, akinek mániája a korszak (a zenék még vállalhatóak is, de ruhák meg a színek...). viszont görkorizni sosem tudtam, lehet, hogy ezért nem is lett a perverzióm soha. igaz, a virtuális vadászatban is béna lennék... (+11.16.)

„permission to yawn, sir.”

az időkorlát mindig jó, most ezt éjszakázással, fáradtsággal, kialvatlansággal, kócos hajakkal, pitékkel, idióta arcvágásokkal és csini ruhával fejelték meg. kicsi terry örül... (+11.16.)

„my son loves deep... hates deeper.”

nem szeretjük a családon belüli konfliktusokat, de úgy tálalják az egész tara-ügyet, hogy megértőek leszünk. hisz’ évek óta látjuk, mi megy a klub körül, most is ezer oldalról szorul a hurok, emelkednek a fegyverek, bármelyik nap lehet az utolsó, így értjük az o’lady-k aggodalmait, de ahogy ez az önmagából kifordult nő intézte ezt az egészet, azt nem könnyű feldolgozni. igen, ma is sokat foglalkoztunk a teller család szétesésével, de ettől lesz olyan piszkosul átélhető a dolog, nem a nagy ívű fegyverlóbálástól. persze, kell az is, kell a kavarás a különböző szubkultúrákkal, kell a motoros üldözés (zene nélkül, hasznos hangokkal!), kell a nagy terv fenyegető árnyéka is. és kellenek azok az apró pillanatok, amikor mosolygásra késztetnek ebben a nagy sötétségben (lásd a trip-et a latino car-ban). (+11.15.)

„it’s the curse of old men to realize that in the end, we control nothing.”

nyúljunk csak vissza a régi recepthez, két ember egy szobában, miközben minőségi párbeszédek hangzanak el, nem kell ennél több. ilyen az igazi kémesdi, suttogások, zsarolások, beszervezések, bármennyire is szeretnének az emberek a romantikusabb, hősködősebb verzió álomvilágában élni. nagy idea volt az írók részéről saul-t ennyire a középpontba helyezni, részről részre bizonyítja, hogy eleget tanult a sokévi alja munkával a piszkos szakmájában. amit jól ellensúlyoznak quinn ügynök besokallásával, nem mindenkinek a gyomra alkalmas ezt a szennyet befogadni. de ő legalább tisztán látja a valóságot, nem úgy, mint a begyöpösödött politikusok, akik előszeretettel tapogatóznak a sötétben (kacsint). carrie meg szépen várja, hogy eljöjjön az ő ideje is. ami már ott kopogtat az ajtón. (+11.15.)

„it was only a matter of time until this escalated into an all-out war.”

hát ez magasan ms.carter epizódja volt, végre igazi badass asszonyságot faragtak belőle, aki nem fél tűzbe borítani az egész várost, csak hogy vége legyen a hr-nek és annak fejének. jól játszott végig a lapjaival, klasszikus módszerekkel ugrasztotta össze az addigi szövetségeseket, felcsapta az ellenségem-ellensége kártyát is, még a barátai körül is kavart kicsit, hogy ne csak a rosszfiúk, de a nézők is összezavarodjanak. némi múltszálat is kapott, ami a szomorkodós búcsúval együtt egy hagyományos hollywood-i produkcióban a karakter végét jelentené, de hé, ezt itt newyork, itt kicsit máshogy zajlanak a dolgok. legalábbis nagyon remélem. hogy ezt hogy szeretnék még fokozni a jövő hétre, azt nem tudom, de magas a bizalmi és várakozási faktorom. (+11.15.)

„i suppose there is no any need for a doctor anymore. make me a warrior now.”

szeretem moffat bácsiban ezt a hagyomány-tiszteletet, valószínűleg ezért is szerencsés, hogy az ötvenedik évforduló idején ő a vezető író. ebben a kis felvezetésben is a múlthoz nyúl, egy olyan szeletkével adományozza meg a régi rajongókat, amire majd’ húsz éve várnak. de még egy ilyen hozzám hasonló zöldfülünek is izgalmas, ha egy ennyire fontos regenerálódást láthat. eddig is be voltam sózva, de ezzel végleg fel lett tolva az a népies zabszem... (+11.15.)

„she had a monster for a mother. this last act was the only kindness i ever did for her.”

a rossz anyák epizódja. kezd megint egészséges katyvasz kialakulni. ma a dráma működött leginkább, ahogy fiona botorkált a kórház falai között, aggódva és csodát téve. de lángoló bosszúja is megcsapott rendesen. ugyanakkor ott voltak bomló barátaink is, a walkingdead-ből importált z-k, akik szép gore-osan haltak ki a sorozat szövetéből -valószínűleg direkt ilyen parodisztikus túlzással, vagy csak feszegetni akarták a határokat, hogy egy basic kábelen mennyire fér bele egy (khmm...) láncfűrészes akció. továbbra is minden a főzet arányain múlik, az összetevőkkel nincs baj. és egyszer elhívhatnák az igazi tarantino-t is az imposztor helyett (vö. égetéses jelenet)... (+11.14.)

„what business does an antique dealer have laundering hr’s money in the first place?”

kicsit sok idén a scumbag, nem? azok, akiknél egy cseppet sem sajnálnád, ha nem dobta volna ki a számukat a gép. a nagyszerű az, hogy mégis el tudják érni, hogy érdekeljen a sorsuk. most duplán is játszottak velünk, jött az átverő átverésének az átverése. de ami még fontosabb, hogy most is becsatlakoztunk a nagyobb eseménybe, rég volt már ennyire hangsúlyos minden korrupt rendőrség mintapéldánya, a hr. talán ki akarják tenni a pontot velük kapcsolatban, de akkor mindenképp mozgalmas hetek elé nézünk. (+11.14.)

„well, it appears will schuester has taken up the age-old question that has vexed creepy pederasts since socrates. before katy versus gaga, it was jackie versus marilyn, betty versus veronica, mary todd lincoln versus martha washington. why must we always choose between female pop archetypes?”

a gyász elmúltával egy archetipikus glee résznek kellett jönnie, ahol az ifjúságra is releváns tanulságot csomagolnak popdalok közé. mi, jófiúk és jólányok mindig csodálattal néztük azokat, akik mertek kitűnni, mertek ellentmondani, merték felvállalni önmagukat. hiába hangoztatja mindenki, hogy ő mekkora egyéniség, azért a legtöbben gyávák vagyunk kiállni, és azt kiáltani, hogy ’hé, kapjátok be, én ilyen vagyok’. úgyhogy az üzenet átjött, adam lambert-nek is örülünk, csak ezt a szenvedős tinihisztit kihagyhatnák végre, eleget csapkodtak már vele öt éven át. (+11.14.)

„-shot contest. like in raiders of the lost ark, schmidt.

–i’m not ripping a page from that pro-nazi film.”

az milyen már, hogy egy, csak a pilot-ban szereplő karakter ennyire megmarad az emberek fejében, és amikor lehetősség adódik (a.k.a. törölték a sorozatát) a készítők vissza is hozzák. hogy jó lesz-e nekünk, hogy megbontják vele a megszeretett dinamikát, majd meglátjuk. most még szokni kellett, főleg, hogy ezt is egy jess/nick próbatétel keretében tálalták. (heteroszexuális férfiként is azt kell mondanom: taye diggs-nek milyen hangja van már, baszki...) (+11.14.)

„challng... accptd-d.”

bár mi féltünk, hogy hogyan fog működni az évad, ha leszűkítik egy helyre és néhány órára, azért nem kell félteni a srácokat, megoldják ügyesen, hogy a régi díszletek se porosodjanak a raktárban. ahogy a régi ügyeket is fényezni kell néha, hogy jobban látszódjanak, régóta fontos pillére a sorozatnak a ’mindenki robin-t akarja’ hozzáállás. megszoktuk, mint egy két kürt hangját... ha már kék meg régi, azért az új is belefér, játszanak az anyával is, ha már végre megtalálták. (+11.14.)

„lot of songs written about those scrambled eggs. zz top’s ’she’s got legs’? originally ’she’s got eggs.’ led zeppelin? ’scramble on’. steve miller? ’the yolker’. if you listen to pink floyd’s ’dark side of the moon’ while eating her eggs, it lines up perfectly.”

így közeledve a kétszázadik epizód felé, egyre nehezebb újat mondani. de egyébként is a jól megfigyelhető minta alapján haladtunk ma is. lilly-t túlzásba viszik sajnos, ted-nél már megszoktuk a kétségbeesett romantizmust (ez mondjuk a végén kifizetődő lett), jött a szomorkodás is a megfelelő helyeken. és mióta nincs a goodguys, elmondhatja magáról a sorozat, hogy ők használják legjobban a feliratokat... (+11.14.)

„that’s what happens when it’s hit with close to 2,000 megajoules of electrostatic energy. that’s almost double the power of a lightning bolt.”

gondolat-meneti körképem: mi ez az ijesztgetés, kiadta az abc az utasítást egy halloween részhez? nolám, mennyi humor, ebben mindig is erősek voltak a marvel-produkciók. jaj, ne, ez is egy gyilkos után szaladgálós nyomozós shit lesz comic környezetben. áh, nem! csavartak rajta, sőt, a nagy elődhöz nyúlnak, helyes, helyes. hümm, végre foglalkozunk kicsit jobban a geek-ekkel is. jaj, jön a dráma, nehogy baja legyen a cuki akcentusosnak! hát tényleg komolyan gondolják, hogy coulson visszatérésével valami nagy tervük van. hello haver, itt bond, james bond, kérném vissza az ejtőernyőmet. hello, titus welliver, remélem maradsz egy darabig. milyen álmos vagyok, mégis elpörgött ez a negyvenkét perc, egész jó rész volt... (+11.13.)

„where i was, they have you choose a new name. i chose ta-er sah-fer. it’s arabic. for canary.”

komolyan gondolták, hogy fontos mellékszereplőként hozzák vissza a szöszit, még külön flashbacket is kapott, lám. kicsit tépelődős epizód volt a lance-lányok és queen-anyu miatt, de azért kellően sikerült ellensúlyozni a drámát a verekedésekkel. mert ha már itt ólálkodik az árnyak ligája, akkor muszáj, hogy összecsapjanak hőseinkkel, nem? azon kívül, hogy baromi működik idén a sorozat történetvezetése, az ilyen apró (vagy jóval vaskosabb) utalásoktól lesz olyan érzése az embernek, hogy ezek tényleg lementek a sarki közértbe egy kiló dc képregényért, feltölteni az írói szoba polcait. (+11.13.)

„-i’m gonna need you to shut the fuck up about her and get over your shit.

-or what?

-or i will fuck you. literally. i will sneak into your bunk in the middle of the night and i’ll lick your pussy. and i will do it so good and so soft that you’re gonna be on the edge of coming by the time you wake up, and then i’ll stop. and you’ll be half asleep and you’ll beg for it. oh, you will beg for it.”

(tudom, hogy kisregény, de ez volt a legszexibb fenyegetés, amit valaha hallottam...) mindenkinek ki kell tűznie maga elé egy célt, amit el kell érnie, ami miatt van értelme élni, ami miatt visszatérhet a helyes ösvényre. ez utóbbi nyílegyenes útként futott végig az epizódon, a helyes döntésről, a jó választásról (is) szólt a mese, de azért nem rágták a szánkba. sok kis színessel festették tovább a dráma szövetét, külső megborulással, idegen asszonnyal, az árulás és besúgás mibenlétével, az utolsó vécé-ajtó romjaival. megfutottuk a célt. (+11.11.)

„a colleague of mine e-mailed that to me this morning. apparently it was posted on prisonpoon.com, labeled as ’litchfield poonanny’.”

anya-komplexusok, rasszizmusok, régi és új színek a börtönben. kicsit úgy lehetett érezni, mintha az őrök szempontjából is látnák a benti életet. csak kicsit karikírozva szűrték át. eddig is jól látható volt, hogy kasztokra különülve élik a mindennapjaikat, de most a választással rágyúrtak erre. mint látható, nem említettem hősnőnket, aki kicsit háttérbe szorult, vagy inkább a többiek fontossága nőt fel hozzá. lehet, hogy a hozzáállása is szerepet játszik ebben, beletörődött a sorsába, nem hibáztat már senkit, és piszkosul hiányozni kezdett neki a külvilág. de most majd ismét jön valami, ami kavarja majd a vizet. (hehe, a fülke rejtélyt milyen ügyesen oldották meg.) (+11.10.)

„i’m the scumbag outlaw, and you’re the pillar of justice. and neither one of us likes looking at ourselves in the mirror.”

két párbeszédet fűztek össze az elején, mégis az járt a fejemben végig, milyen kurva erős ez a kezdés. és fokozták. kicsit az öregek epizódja volt ez, clay dicsőséges visszatérésével (az a beszéd! az a harapás!), gemma őszinteségével. a sok álnokság és hazugság után üdítő volt végre az igazság levegőjét szívni a tüdőnkbe. jó, hogy nem hagyták a végére jax brutálisan fájdalmas eszmélését, így biztosak lehetünk benne, hogy még idén szíven fognak ütni a konklúzióval. és nem ignorálhatjuk azt a tényt sem, ahogy a múlt egyre tolakodóbban tör be a jelen problémáiba. lehet mondani sutter-re, hogy beképzelt fasz, szadista sutyerák paraszt, de hogy nagyon tudatosan építi a sorozatát, azt mindenkinek el kell ismernie. (+11.09.)