„welcome to arcadia. safest place on gallifrey.”
még egy kis előkészület a nagy durranás előtt. meg az sosem baj, ha egy háború nyitányát megmutatják nekünk. a belső-nézetesség miatt volt egy kis rejtély-faktor is, így kénytelen voltam a fotóval is trükközni. (+11.24.)
„we’re going to kill my mother. kill her once, kill her good, kill her dead.”
tulajdonképpen kire is vonatkozott a cím? túl sok a túlvilág-szökevény idén... sőt, még egy nyelv sem rohadhat meg kedvére... na, összeszedem a darabkáimat, és próbálok valami értelmeset is írni... lehet, hogy csak elvette az eszem a threesome... még ha halottakkal is történt a dolog... sima dugás csak szellemekkel jó... alakul szépen az évad, vannak meglepő húzások (zoe bedurvulása, queenie pálfordulása), őrülten jó hangulatot tudnak a bőröd alá préselni, és még egy ilyen alapozót és pirosított gazdagon tartalmazó epizódot is úgy elénk tudnak tálalni, hogy élvezetes legyen. ki vagyok én, hogy ellenálljak a vudunak... (+11.23.)
„this here is a fully loaded, standard issue smith & wesson. i’m atlanta city police and i have enough artillery in here to kill you every day for the next 10 years.”
veszélyes dolog ez, amikor így kiemelnek egy karaktert és rászánnak egy egész epizódot. mert lesznek sokan, akik ki nem állhatják őt, így a fenébe kívánják majd az írókat 42 percen keresztül. főleg, ha egy ilyen ellentmondásos figuráról van szó, mint a kormányzó. nekem nem volt vele bajom eddig, még a törekvést is megértem, hogy meg akarják mutatni, hogy nem alapvetően rossz ő, csak a körülmények meg a lelkiállapot, blablabla, csak egyáltalán nem éreztem úgy, hogy ez engem érdekelne. persze, david morrisey-t éltethetjük, kihozott mindent a szakállból, az új csajok is szimpatikusak voltak, csak valahogy nem sikerült bevonzani. ez van. (+11.23.)
„a soldier in the berserker army.”
fel lehet itt hozni láng és füst közötti eltérés ősi mondását, mert túl beharangozták, hogy itt majd mennyire a thor folytatását kapjuk majd, de persze az nem lett volna járható út. elintéztük öt percben, némi takarítással, aztán úgy fordultunk más felé, hogy azért fél szemünkkel skandináviát néztük. van még elég lap a mitológiájukban, amit ehhez hasonló ötletességgel fel lehet használni, nem csak mindig a jó pasikat kell kirángatni asgard-ból. megcsinálták a házi feladatukat a srácok, én legalábbis elhittem, hogy eljutottak a könyvtár viking-szekciójáig. az ősi mag köré a szokásos shield-építményt kaptuk, kis karakter-építés, kis beszólogatás, kis bunyó. thor hiányában is baromi szórakoztató volt, minden más csak hintőpor. (+11.23.)
„-ben, what is the first rule of the leslie knope emotional support task force? –don’t let her get a tattoo.”
mintegy mellékesen jött a halloween, mert annyi más üggyel kellett foglalkozni, nem is baj. nem húzták tovább a választást, ez nem az a sorozat, ahol az ilyesmit a végére kell hagyni a heppiend miatt. sokkal izgibb érzés egyszerre száni és kikacagni a megzuhant leslie-t, nem? de azért kéjesebben nevet az ember az internet legtrendibb önjelölt életmód tanácsadóin. (+11.23.)
„my clitoris beat my vagina? that’s crazy.”
az első repedések a házasság feliratú üvegajtón...? ha már szex, akkor fel kellett bukkannia freud-nak, elsősorban azért, hogy leszámoljanak hőseink az elmaradott és hímsoviniszta nézeteivel. egyre mélyebben merülünk az orgazmus témakörébe, hát csoda, hogy egyre jobban élvezzük...? féltem, hogy gyászos lesz a hangulat a múlt hét után, de ügyesen áthidalták, nem felejtettük el, de nem is telepedik rá az epizódra az árnyéka. vagy csak a floridai napsütés meg a tipikus 60-as lounge-zenék űzték el. végre kihasználják, hogy sikerült megkaparintani allison janney-t, aki ebben a szerencsétlen, mondjuk ki, baszatlan asszonyság szerepében is nagyon jó. cseppet sem csodálom, hogy minden rész után úgy állok fel (...), hogy mindenkinek receptre kéne felírni a dugást, szigorúan tudományos alapon... (+11.22.)
„there’s a skunk in your cellar.”
a sors egy kegyetlen ribanc, ahogy a költő mondaná. amikor úgy érzed, hogy megadatott a boldogság, akkor csapja az orrodra az ajtót gurgulázó nevetések közepette. ma két személlyel is ilyen példát statuáltatott az élet, gilliant utolérte a régóta leselkedő végzet, chalky meg csak simán bedőlt egy szép nő igézésének. és valahol nucky-t is ide lehet sorolni, aki talán már elhitte, hogy simán mehet az üzlet, hogy nyugodt lehet a családja körében. ha már a tengerparton jártunk, akkor azt mondanám, hogy olyan volt ez a rész, mint mikor a hullámok mossák a partot, lassan bomlasztják a sziklát, ami reped-reped egyre, hogy aztán egy nagy robajjal összeomoljon. valószínűleg ez jön a jövő héten, most még kellett az a néhány tempó, hogy eljussunk a cél elé. (+11.22.)
„we both know i don’t have the balls to free fall through life with you.”
baljós árnyak. sőt, kibaszott sötétség. tipikusan az finálé volt ez, amikor még egy utolsót rúgnak a karakterekbe és belénk, hogy biztos, hogy sajgó fenékkel hagyjuk el a tetthelyet, és alig várjuk, hogy újra megagyaljanak minket. és mindenki kedve szerint gondolhat bele a kettős szakításba, red néni szánalmas kapálózásába, a vallásharc kibontakozásába, rátok bízom. mosolygást csak keretes szerkezetként a karácsonyi műsortól kaphattunk az elején és a végén, bár ez utóbbi inkább a könnycsepp-törölgetős szeretetet-sugárzós fajta volt, ahogy legördültek azok a csodálatos hangok a szívünkig. egy ilyen keserédes pillanat tudja csak igazán meghozni az ünnepi hangulatot... (+11.22.)
bánja-e az ember, ha vígjátékot várt és drámát kap? háááát, úgy tűnik, nem igazán... persze, sosem mindegy a színvonal, de talán itt a kulcsszó nem a ’mély’, hanem az ’őszinte’ volt. a történetek, a karakterek és a körítés hiteles volt (itt sok ezer mérföldnyire a kanapén, persze, de...), mint a főcímben a bőrhibás, szőrpihés, szeplős, tökéletlen arcok. megmaradt a korábban emlegetett erős érdeklődésem a szereplők sorsa iránt, amit nagyban segített a lost-os szerkezet is (minden részben láthattuk egy-egy karakter korábbi sorsát). valahogy vonzott, hogy mihamarabb indítsam a következő részt, talán a benne lapuló nagy dobogó szívnek nem tud ellenállni az ember. más testrészekről már nem is beszélve... fuck, miért hozzák ki a leszbikusok mindig a heteró férfiakból a perverz állatot...? so, jól beválasztottam a netflix portfólióból, egyből kurva magasra került az a sokszor megénekelt léc: nagyontetszett. belesajdul a szívem, ha arra gondolok, mennyi ideig kell nélkülözni a csajaimat...
„if you wanna have babies and remodel your bathroom, then, please go. do. nest. if you wanna do x on a beach in cambodia with three strangers in drag... i’m not saying it’s gonna happen, but it could.”
karácsony környékén mindenki kicsit magába száll, keresi a lelki békéjét, keresi az istent. nézzétek csak meg, mennyi ember tolong ilyenkor az éjféli misén... nincs ez másként a börtönben sem, mindenki kicsit elmélkedősebb hangulatban, múlton merengve, vallásokkal ismerkedve tölti az idejét. de azért valljuk be, a bigott megszállott katolicizmus nem mindenkinek való... megkedvelhetünk-e kicsit valakit, ha jobban megismerjük a múltját? ez is kérdés volt ma. meg az is, hogy mihez kezd a kiszabadult ember odakinn, miért esik vissza oly’ sok elítélt, ha nem jön be nekik az élet. mindenki az ismerős egyszerűség felé tör. (+11.22.)
„-i heart you.
-you heart me? what is that? is that like ’i love you’ for pussies?”
annak ellenére, hogy nagyon nem vidám epizód következett a sorban, nagyon húzott a hangulata. nem is vártam sok jókedvet bele, hiszen néhány órával vagyunk csak a haláleset után, de a terhesség-gond is tornyosul felettünk, plusz még a fless-ben is szakítás volt. persze mondhatjuk, hogy nem sírósan oldották meg a dolgokat, legalábbis a megemlékezés inkább szeretetteljesen aranyos volt, újabb színfolt a börtön-szokások feliratú kartonon. nem segített a rész hangulati felemeléséhez piper kényszeres őszintesége sem, inkább szépen mélyítette a drámát. a fene se’ gondolta volna az elején, hogy a pitebaszóból ennyi színjátékot ki tudnak préselni. (+11.22.)
„i just have one real question, mom, and i want an honest answer. is there a scenario... and hear me out... where you might consider doing kind of a three-way deal with both of our dads?”
süvegelendő, hogy visszahívnak a záróévadra mindenkit, akit csak lehet. ez főleg nagy öröm, ha ilyen nagyöregek mókázhatnak kedvükre. klasszikusan őrült epizód volt ezen felül is a rész, a fekete/fehér éneklésnél és a agathachristies nyomozásnál lehetett érezni, hogy még az utolsó agyament ötleteiket is bele akarják préselni az írók, amíg lehet. nem beszélve barney család iránti vonzalmáról -bár abba már keveredett egy kis himym-es elgondolkodtató szomorkodás is. (aztaku… 2000. blogbejegyzés!!!) (+11.22.)
„godfather paradox. more distance i try to create, closer i get.”
minden évben van egy epizód, ami nem hogy behúz egy isteneset, de egyenesen kitépi a belső szerveidet, és diadalmasan felmutatja. pedig szokásosan indultunk, csendes reggel, készülődés, pofás akció. dicsérgettem magamban peter weller-t, aki ma a túloldalon brillírozott a sok kézi-kamerázásával. aztán, amikor beindult jax igazi terve, akkor közöltem a monitorral, hogy „asztakurva”, és elvesztem. nem akarok példálózni, de érdekesen jött ki, hogy egymás után két sorozatom is elveszített egy-egy kulcsszereplőt, csak míg az országos tévén fel volt építve az egész, várható volt a halál, itt brutálisan váratlanul, de mégis logikusan történt mindez. de most komolyan, ki számítana ilyenre, két résszel az évad vége előtt, az epizód közepén, a jövő évi várhatóan utolsó évad előtt? de ez még csak parasztvakítás lenne, ha nem sűrítettek volna bele annyi mindent abba a hihetetlen pillanatba. arckifejezéseket, összenézéseket, amikből sok év érzelmei tükröződnek vissza. ettől és az érezhető átgondoltságtól lesz méltó a búcsú. és hogy innen hogyan tovább? nem véletlenül van ott tara egész évben kulcs-pozícióban, az ő döntésén múlik most minden, és a mai után biztosan jelenthetem ki, hogy fogalmam sincs, hogy sutter bácsi keze merre fog eldörrenni... (+11.22.)
„even an optimist can’t be two places at once.”
...és ezek után, hogy a gép a főhős számát dobta ki, majd megint random emberek után fogunk futni...? faltól-falig feszültséges epizód volt, ilyen zúzást vártunk a múlt heti zárás után, plusz végig volt egy zümmögő baljóslatúság is benne, ott volt a levegőben, hogy nem mindenki éri meg a végefőcímet. mert a tapasztalt vénember kiszagolja az ilyen jeleket, ha a két bajbajutott közül csak az egyiket sikerül időben megmenteni, ha váratlanul elcsattan egy csók (btw, én sosem éreztem a vonzódást ezen két karakter között, tudom, hogy vannak rajongók, akik ezt követelték, de nem kell ám mindig megetetni a nagyszájúakat). szóval a sorozat ismét bizonyította, hogy miért érdemes követni, miért jó dolog kilógni az országos tévék nyomozós átlagából, csak az ember tényleg aggódik a nyitó felvetéstől: ha ennyire működik az átívelés, miért kell visszatérni a heti-ügyekhez -és ez a 'hagyományos' nézőkre milyen hatással lesz? főleg, ha még az is kiugrassza őket a komfort-zónából, hogy év közben elveszítik az egyik főszereplőt is...? (+11.21.)
„i can’t get through this without somebody to touch, without somebody to love. is that because sex numbs the pain? or is it because i’m some evil fuck-monster? i don’t know.”
kemény leckék az életről egy életre. és ez persze nem csak azért nagyon szép tétel-mondat ide az elejére, mert kicsit megtévedt tiniknek mutatták meg a csajok, hogy milyen is a böri-élet, hanem mert hősnők is bizonyította ismét, hogy milyen lélekvájkálás a benti élet, plusz ott volt az egyszerre elszomorító és felháborító drámai fordulat is. amikor valaki nem bírja az élet nyomását, és vannak olyan elvetemült faszok, akik még tekernek rajtuk egyet. oh, és bírom, hogy a félrement múltak feltárása mellé fokozatosan kapjuk továbbra is a piper-mozaikot, avagy felfedezhettük, hogyan lett egy női csevejből és egy kínaikaja-rendelésből párkapcsolat. (+11.20.)
„you orthodox?”
a nagy terv megvalósulása érdekében minden megengedett. legalábbis, ha alámerültél a hírszerzés sötét oldalára. az írók már megtették ezt, ezért nem kímélnek minket sem. mert azt már megszoktuk, hogy mindenhez van hozzáférésük, hogy lehallgatgatnak, megfigyelnek, de hogy még a saját kollégájukat is harcképtelenné teszik, ha félnek a lebukástól, az már igazán sokkoló. jól kavarnak a cia-sok egyébként, élvezet nézni, ahogy próbálják az ügyet göngyölíteni. és az a durva, hogy a megmozdulások nagy többségét természetesnek is vesszük. a sok kémtevékenység mellé kell a magánélet, hogy kidugjuk kicsit a fejünket a fülledt megfigyelő-kocsikból, így jó, ha többet látunk saul házasság-mentéséből, egy perzsa-amerikai nő lelkivilágából, és carrie természetes esetlenségéből a klinikán. (+11.20.)
„a sad soul can kill quicker than a germ.” (john steinbeck)
ha múltkor utaztunk, most a börtönnel kellett foglalkoznunk, a betegséggel való küzdelemmel. gondoltam majd jól elmoralizálunk a végre előtérbe került dokival, ez jött is szépen, de emellett, úristen, mi volt itt... egy pillanat alatt sikerült olyan feszültséget generálni, hogy csak arra eszméltem, hogy meglehetősen szorítom a párnát a fejem mellett. elérték azt, hogy olyanokért izguljunk, akiknek szinte száz százalékos a túlélési mutatója (bár azért leptek már meg az írók, emlékszünk jól). és megint nem az volt a legérdekesebb aspektus a torokszorítás mellett, hogy kacsavadászatot tartanak a börtön-udvaron, hanem amilyen hidegséggel lereagálták a gyerek-szereplők a kinn és benn egyaránt zajló vészterhes őrületet. tudjuk, hogy már rég vége a gyermekkornak, de ez mindig mellbe vág. (+11.20.)
„do you know a saxophone is called an axe?”
hát a cold opent, azt imádtam! noir hangulat és jazz, ilyet többet, még, még. arra is jó volt ez a kezdés, hogy utánaolvassak egy tényleges neworleans-i legendának, az ottani baltás rémnek, akit nagyszerűen építettek be a show-ba most. de a szaxofon is jól tolakodott be a zenei témák közé, mondom ezt annak ellenére, hogy (nagyon) nem a kedvenc hangszerem... a szöszik epizódja volt ez egyébként. tetszik, hogy zoe-ból hirtelen határozott csajszit faragtak, akiből felbuzog a tenni akarás és ’fajának’ megvédése. cordelia karakterének jót tett a vakság, sokkal izgalmasabb színei lettek (és bár szörnyen hangzik, de jessica lange-nek is jó lesz a betegség...). lilly rabe-tól meg elolvadok még mindig, akárhány perc képernyő-időt kaphat ezzel a hippi-hajjal is. nem mellékesen a háttérben is érdekes dolgok alakulnak. féltávnál elégedetten, most jöhet egy kis ritmus-váltás, hogy repítsen a jazz! (+11.19.)
„we are the pilgrims, you bitches are the indians. this is the holiday where we cooperate.”
nem erre a fuck-ra gondoltam, amikor a címet olvastam... várható volt, hogy egyszer meglátogatjuk a sokat emlegetett magán-részleget, de hogy pont egy ünnepen, az gonosz volt. elgondolkodtató, hogy néhány óra alatt mennyire megtörhető egy ember. legalábbis az adott pillanatban. aztán nem biztos, hogy magába száll és szent lesz. tele volt az epizód csalódásokkal és kicsinyességgel. emberi dolgokkal. az nem lehet, hogy ennyire undorító őröket alkalmazzanak a börtönökben, ugye? az nem lehet, hogy semmit sem tudsz tenni a kis kötekedő görcsökkel szemben sem a gyerekkorodban, sem később (btw, ügyesen megvezetős volt az első fless). az nem lehet, hogy ne egyél pulykát hálaadáskor. (+11.19.)
„are you a doer or a dumpling-er?”
valami visszaszivárgott a régi őrületből. jess megszállott és hülyét csinál magából, de a fiúk sem fogják vissza magukat, ha túlzásokról van szó. a vége nagy adagban tanulságot és feelgood-ot tartalmazott, de ezektől (is) finom az íze. (extra pontot osztanék ki a jason street-es poénért!) (+11.19.)
„didn’t you learn anything from the hyper-inflation fiasco in zimbabwe?”
hehehe, valakinél beakadt a közgazdaságtan-lemez. annyira szépen leképezték a gazdaság történelmét a cserekereskedelemtől a pénzügyi válságig, hogy szinte megkönnyeztem ezt a precíz alaposságot. a kormányok adhatnának egy esélyt (kacsint) chance-éknek, hogy szakértőnek álljanak. plusz. gyáva és béna férfiként azt mondom, éljenek a talpraesett nők! (+11.19.)
„you know, there’s a lot of strangers who hand treats to kids in this town, but your cookies are by far the best.”
azért volt jó a zenés összefoglaló az elején, mert tényleg előhozott egy csomó emléket, és ráébresztette az embert, hogy mennyire szereti ezt a proli kompániát. akik most sem hazudtolták meg önmagukat, jöttek a szokásos poénok sorban, még az sem volt zavaró, hogy a rejtélyes személy kiléte igen könnyen kitalálható volt. maradhatna még egy kicsit, egy önimádó meleg jól színesítené a palettát. (+11.18.)