soroló

„is your finger where i think it is? on your hand with your other fingers petting my back?”

kicsit félrenéztünk a nagy rejtélyről a család felé, de nem baj ez, bár kirsten-t csak ilyen kisebb dózisokban lehet elviselni. nestor carbonell-t is jó volt látni, főleg egy tőle szokatlanul szánalmas szerepben (van az a pénz mi, kedves apukák...?). de a legjobb persze az volt, hogy hogyan forgatták ki wilfred segítségével a függőség összes fázisát. (azért vicces lehet, amikor jason gann produkálja magát a forgatáson, elijah-nak meg fa arccal kell tűrnie rendre...) (++07.10.)

„i did it for me. i liked it. i was good at it.”

szerettem, hogy walter utolsó küldetésére volt felfűzve az egész részt, lenyestek minden felesleget róla. és hogy működött a nagy terv. az elején még megleptek, hogy mi is volt a célja a swartz házaspárral (yo badge and skinny!), de aztán végre fel lett használva a ricin, és jöhetett minden idők legkielégítőbb gépfegyver-ropogása. valahogy így kell befejezni egy sorozatot, hogy a néző elégedetten áll fel a kanapéról, eljutottunk a végső pontig, még a szomorúság és a búcsúzkodás ellenére is mosoly ül ki az ember arcára (jesse utolsó, katartikus jelenete és a szeretett kémiai felszerelések ölelésében záruló kép miatt elsősorban). és ugyanakkor nem tagadták meg önmagukat, nem rohantak, megfontoltan lépkedtek a végzet felé. velünk együtt, kéz a kézben. (++07.10.)

az építészek érezhetnek ilyet, amikor a sok egymásra rakott téglából egyszercsak kialakul a ház formája, a kis darabokból egész lesz. szerintem minden sorozat-íróra jó hatással van, ha ki van tűzve egy cél-dátum, mert kiterítik a lapjaikat, és nyílt kártyákkal kezdenek játszani, sőt, ha van elég kurázsijuk, akkor betolják az összes zsetont az asztal közepére. megszabadultunk a sallangoktól, a gátaktól, és határozott irányt vettünk a pokolba. végleg kifejlődött az a halálfejes lepke, akit walt annak idején heisenberg-nek keresztelt el, és akinek a tettei komoly kereszteket helyezett minden körülötte lévő vállára. erős volt a történet, működött a hatalom-átvétel, működött a lebukás, és működött az elbukás is. furcsa ez, hogy az ember annak tud örülni, ha még feketébbre festik a festik a vásznat. nagyontetszett.

miért szeretjük az elbukás-történeteket? miért nézünk szívesen olyan karaktereket, akiket meg kéne vetnünk a tetteikért? az anti-hősök aranykora ez az évszázad, és az egyik legjobb példa erre walter white. nem lehet egyszerű úgy nyúlni egy figurához, hogy a nézőket a sok szörnyűség ellenére érdekelje a sorsa, ha nem is szimpatizál vele, de kötődjön hozzá. és hát walt gyönyörűen fel volt építve ez alatt a 62 rész alatt -illetve le volt építve. egy esetlen lúzer lelke mélyéről bújt elő a kapzsiság, a sok kis komplexus, a hatalomvágy, és rántott magával mindenkit egyre mélyebbre. tényleg mesteri volt ez a következetesség, ezért nem értem, hogy miért nem tudott teljesen magával ragadni. hogy miért nem tudtam hozzá annyira kötődni, mint mondjuk a valahol testvérinek mondható samcro-hoz. mert működött intenzív daraként, de lehet, hogy a heti várakozás fokozta volna a ragaszkodást? mert nincs semmi baj a lassabb tempóval, a megfontolt építkezéssel, csak nem tudtak bevonni minden szálba ugyanakkora intenzitással? valószínűleg sokat fogok még ezen merengeni egy-egy borongós napon. az viszont kétségtelen, hogy a kapott élményt már senki nem veheti el. a borzasztóan magas színészi jutalom-játékok örömét. a feszültségtől összeizzadt pólókat. a hihetetlen képi világ csodálatát (talán egyszer sem írtam le michael slovis operatőr nevét, és ezt itt a végelszámolásban meg kellett tennem. plusz a védjegyszerű alsó beállításokról is a sorozat fog még sokáig az eszembe jutni (főleg akkor, ha olyan anyagon is keresztüllátunk, amin nem is kéne)). tanáriasan rá kell néznem a naplóra, és sajnos az az egy csillagos ötös nem tudja felhúzni az eredményt. tetszett. bár ilyen jó lettem volna kémiából, akkor nem kellett volna rettegnem egyik félévkor, hogy meg lesz-e a kettes...

„why don’t you just just die already?”

robert forster nem csak óvadék-ügyeket intéz, hanem embereket is eltűntet...? mindegy, hogy milyen színe van a pokolnak, egy pince vagy egy kietlen havas táj a háttere, szinte elviselhetetlen benne az élet. átvezető epizód volt, úgy telt az idő a múltkori lórúgások óta, hogy ne tudjanak behegedni a sebek. és erről a legbrutálisabban a horogkeresztesek tettek, fenyegetésekkel és gyilkossággal. de walter magánya is szívbemarkoló volt. tetszett, hogy a korai részekből is kerültek elő arcok, ilyen az, amikor a készítők szeretetteljesen megsimogatják a kitartó nézők buksiját, és odanyújtanak egy nyalókát. főleg, hogy tudják, hogy mennyi fájdalmat okoztak most is. (++07.10)

„what the hell is wrong with you! we’re a family!”

ha az ember azt látja, hogy csak szuperlatívuszokban beszélnek egy epizódról, hogy az megnyeri a junkie-n az év epizódja szavazást, azt persze, hogy várni fogja. főleg úgy, hogy fogalma sincs, hogy mi lehet benne, miért éltetik annyira. a kezdésnél hümmögtem, ’flashback-epizód lesz talán, de nem lehetnek ennyire agyafúrtak’, aztán egy gyönyörű áttűnés után megértettem, hogy csak egy kis békét szerettek volna átnyújtani nekünk a robbanás előtt. azt hiszem ilyen alattomos mélyütés-sorozatot rég láttam már negyven percbe sűrítve. még meg sem kezdték a nevek kiírását, de máris két testet kapartak el a sivatagban kíméletlenül. ott volt a második évad óta őrzött titok odaköpése, ami után teljesen mindegy lesz jesse-nek, hogy mi történik vele (pedig nem lesz egy kellemes utazás, azt már most tapasztalhattuk). aztán jött marie fölényeskedése, és mi csak csóváltuk a fejünket, mert tudtuk, hogy mennyire össze fog törni hamarosan. mint a többiek a white-családban. biztos többen is húzták a szájukat arra, ahogy skyler és junior reagáltak, pedig logikus volt, és szívbemarkoló, talán ezért megérték azok a percek, amikor magam sem szerettem őket az elején. és jött walt monológja a telefonba, amit az ember szeretne úgy elkönyvelni magában, hogy ’tudta, hogy hallják a zsaruk is azért mondta’, nem pedig azért, mert a lelkének az utolsó darabja is oda lett. …miután végighúztak minket egy kaktuszmezőn, kitépték és eltemették a zsigereinket, kikötözve várjuk a tűző napon a halált. mert nem tudom elképzelni, mi rosszabb jöhet még a maradék két epizódban. (++07.09.)

„i know you’re a lying, evil scumbag, that’s what i know. manipulating people, messing with their heads.”

ennél nincs keményebb játszma. minden megengedett. fenyegetések és trükkök százai a győzelemért. és nem csak walt képes elszánt lépésekre, hank-ék is ugyanolyan furmányosan játszanak, átverés átverés hátán, csak hogy csattanhasson a bilincs ennyi idő után azon a kézen. és mi más lenne walt veszte, ha nem a pénz. jó látni, hogy a nagy mastermind-ot is ki lehet játszani a saját pályáján. már csak az a kérdés, hogy a kétségbeesett megmozdulásokat túl lehet-e élni. (idén egy gonosz klónt alkalmaznak az eddigi vágó helyett, hogy ilyen helyeken van lecsapva minden rész vége...?) (++07.09.)

„pinkman’s like a bad penny. sooner or later, he’s gonna turn up.”

egy újabb gyenge pontomra tapintottak rá -amikor párhuzamosan mutatnak meg egy eseményt. én tényleg abban voltam, hogy jesse-t most kiírták a képből egy kicsit, amíg meg nem láthattuk, hogy ténylegesen mi történt. de így sokkal jobb, hogy frakciók alakultak az egykori barátság romjain. ebből a walt-elleni összefogásból kisülhetnek érdekes dolgok. a másik oldal viszont lelkileg megy át érdekesebb átalakuláson. walt még most is kötődik jesse-hez, tényleg csak végső eszközként akar a végső eszközhöz nyúlni. skyler-nél viszont kimondhatjuk, hogy ő is elveszett -akinek nem számít még egy élet, hogy a sajátjukat megmentsék, abból rohamosan fog fogyni minden lelkiismeret. ...vesszük szépen az utolsó kanyarokat a célegyeneshez. (jé, most tűnt fel, hogy a náci nagybácsi, az buck, minden kómás nő kedvenc ápolója...) (++07.09.)

„why don’t you kill yourself, walt?”

úgy látom, úgy gondolják a srácok, hogy elég, ha pár erős jelenetet egymás mögé raknak, és kész is az epizód. és baszki, igazuk van. oké, volt pofájuk felhúzni a nézőket. hogy todd-dal és a neonáci bandával kezdtünk, nem a jesse vs hank-kel, de egyből utána megkaptuk azt is. aztán jöttek sorba azok a bizonyos részek, amiktől egymás után hullott ki a csipa a fáradt szememből, a feszült éttermi jelenet, csúcspontjaként az idézetben is recitált marie javaslattal; a walt által gondosan kifundált vallomás -kiemelve az arcokra kiülő reakciókat; a sivatagi találkozás a nagy öleléssel a végén; és persze az a régóta várt fejlemény, hogy jesse végre rádöbben a mérgezéses csúnya ügylet valódi értelmi szerzőjére -és tombolni kezd. sosem lehet az embernek nyugta, ha ezt a sorozatot nézi. de miért is akarna nyugalmat...? (++07.09.)

„what the fuck?! i mean, it’s freezing and it’s stupid! it’s fucking stupid!”

(mindig a második rész a legnehezebb...) az emberiség két részre osztható: akik vállalják a kihívást, és akik feladják rögtön az elején. ma sem értünk semmivel közelebb a sorozat esszenciáját tekintve, de ez nem is baj, mondhatjuk spirituálisan, nem érteni, érezni kell. én például nagyon szeretem, amikor ledobnak egy gondosan kiművelt világba, fogódzkodók nélkül, és a szereplőkkel együtt én kukkanthatok be minden rejtett helyre, fedezhetem fel a nagy egészet. legtöbbször ezt egy pilot-nál érzi az ember, de itt a második órára is hasonlóan elvesztem a sok szál, érdekes kis morzsa között. annyira, hogy csak a kikapcsolás után realizáltam, hogy a sarokról simán idehallatszik a kocsmai kivetítőtől a szurkolói őrjöngés, addig fel sem tűnt. nagy szerepe lehetett ebben a zenének is, btw. (ja, és a kezdésnél keresztben voltak az ujjaim, hogy kapjon valami jó kis hbo-s főcímet a sorozat, és aztán jött is, és maximálisan meg voltam elégedve.) (++07.08.)

„am i under arrest?”

mennyi mindenre használható ez az elképesztően gyönyörű táj -mindenféle illegális tevékenységre... ügyeletes főzőink is képesek voltak egy egész buszt beásni a föld alá? mondjuk az ásás-király címet ma walt kapta... szép logikusan végigjártuk ma azokat a stációkat, amik azzal járnak, hogy hank rájött az igazságra. nagy respekt skyler-nek, hogy kitart a férjura mellett, bár tegyük hozzá, hogy valószínűleg a saját bőrét és a gyermekei érdekeit nézi inkább. szívbemarkoló volt, amit a két nő lerakott mellénk a hitvesi ágy szélére. de hank kétségbeesése is jól átjön, nehéz az érzelmeket és a racionalitást összeegyeztetni. jesse-nél viszont már nincs mit, hibára pörgött ki az agya. viszont úgy vártam, ahogy hank a képébe mondja, hogy ’tudom, bitch, tudom’, erre legnagyobb meglepetésemre elvágták a jelenetet... (++07.08.)

„you’re still gonna be two miracles short of sainthood.”

uhh, még sötétebbnek tűnik a jövőkép, amibe újfent bepillantást nyerhettünk az elején. de nincs mit csodálkozni ezen. a jelenben még a nyugalom hullámain szörfözünk egy ideig. igaz, mindenki másképp reagál a visszavonulásra. jesse-t már láttunk ilyen megzuhant állapotban, most is a drogok és a lüke haverok könnyű világába menekülne, de nem olyan egyszerű magunk mögött hagyni a démonokat (pedig egy jó startrek sztori mindenkit felvidít, nem...?). walter úgy tesz, mintha csupán egy jómódú vállalkozó lett volna egész életében egy szerető családdal. na, az ilyen álarcok szoktak könnyen törni millió darabra. ismét megmutatkozott, hogy ennél a sorozatnál a sarokba kell dobni a hagyományos elvárásokat. máshol beérték volna néhány jelentősségteljes csúnya nézéssel a két nagyágyú között, de itt nem, itt máris kibuktak azok a szavak, az a mérhetetlen feszültség, amire már régóta várunk. welldone, and welcome to the last ride of hell. (++07.08.)

„how big does this pile have to be?”

nem tudom, hogy szóltak-e már be a sorozatnak, amiért a (szinte) vidám zenékkel elveszik a súlyos dolgok élét, hogy menőbbnek tűnik a főzés, kisebb súlyúnak egy börtön-béli mészárlás, lazábbnak a nagyüzemi nemzetközi terjeszkedés. én nem akarom ezért bántani, szerintem működik ez a morbiditás, csak túl sokat forogtam prűd körökben valószínűleg, hogy ezt kell feltételeznem. eljutottunk egy nyugvópontra, ami után látszólag minden meg fog változni. nyitva maradt nekünk, hogy walter visszavette-e az uralmat heisenberg felett, vagy csak látszólagos a meghátrálás, van-e az a pénz, van-e újra betegség, nem csak üres szózat volt-e a család mindenek-felettiségének hangsúlyozása. és persze mindig az ilyen nyugisabb időszakokba jönnek azok a fránya véletlenek, amik felkavarják újra az iszapot. (ha hetiben néztem volna, ide jönne a félévad értékelője, de most egy kis szunyálás után úgyis egyből jön a folytatás, úgyhogy eltekintenék attól, hogy kényszer-mondatokat préseljek ki magamból, képzeljetek ide sok dicséretet, köszi.) (++07.08.)

„you just had to blow it up. you and your pride and your ego! you just had to be the man.”

(ugyanmár, ha nem nyúlják le a címhez, ti is tudjátok, mi lenne az idézet...) a legnagyobb baj az volt a résszel, hogy olyan magasan kezdtek a nyitányban, hogy hozzá képest a többi perc csalódás volt. heinsenberg teljes valóját mindig öröm látni, még annak tudatában is, hogy walt-ot teljesen elveszítettük ezáltal. sőt, már jesse-t is részben, várható volt (jesse plemons szerződtetésével), hogy fontos szerepe lesz todd karakterének. és hogy mennyire meg felel walt-nak ez az idomított majom hozzáállása, szánalmas... aztán a végén ismét emelkedni kezdett a folyópart, és eljött egy újabb kikerülhetetlen halál. és valahol van benne logika, hiszen túlságosan szorongatták a hatóságok, nem volt garancia, hogy továbbra is csendben tudja tartani az embereit, de igazából a pisztoly eldördülésében nem volt logika -walt már megint elveszítette a csatát az önérzetével szemben... (hát ez zavaros szósaláta lett, bocsi) (++07.08.)

„jesse, you asked me if i was in the meth business or the money business. neither. i’m in the empire business.”

törések. ha több üzleti partner van egy vállalkozásban, akkor biztos, hogy lesznek érdekellentétek. főleg, ha az egyiküket csak az uralkodás érdekli, és nem a bevétel. hihetetlen mélységbe tudták walt-ot taszítani, ahogy fütyörészik egy mély beszélgetés után, ahogy lelkileg kínozza a feleségét, ahogy mindent megtesz, hogy nyeregben maradjon. jesse megzuhanása várható volt, tudjuk, hogy a gyerekek a gyenge pontjai. mike félreállási szándéka is érthető -de túl nagy az összefeszülés, nem hiszem, hogy túl sokáig élvezhetjük még a pofavágásait. érdekes íve volt az epizódnak, a megrázó kezdéstől (nyom-eltűntetés sosem volt még ilyen szomorú) a kínos vacsoráig sokféle színt meglátogattunk az érzelmi palettán. (++07.08.)

„i am as big a fan of the french vagina as you are, eric, but come back to earth.”

az milyen már, amikor az ember megörül egy utálatos karakter visszatérésének? (én mondjuk bírtam a hisztijeit valami fura okból, plusz körbevették csodálatos seggekkel, hogy elvegyék az élét a meglepinek.) az is fura, hogy bár nagyon nem vagyok a cél-csoport, mégis szívesen elnéztem volna egy egész részen át a két szöszi múltbéli kalandjait (btw, a rajongó-lányok biztos aléltak, egy svéd franciául beszél, asszem ez a végpont a szexualitásban...). de azért nem baj, hogy zajlottak az események a kissé jellegtelen erdőben (spórolgatunk?). úgy tűnik, itt belátták az írók, hogy az utolsó évadra el kell dobni minden tartalék lőszert, nyugodtan lehet irtani a szereplőket. persze a legjobb, ha ezt jó okkal teszik, és nem csak a sokk-faktor kedvéért, és úgy gondolom, hogy a mai fő halálnak célja volt, meg kellett tisztítani az utat az igaz szerelem előtt. (nem bántam, hogy tudtam, hogy valakit ma elveszítünk, mert lehetett találgatós játékot játszani, és ebben jó partner volt az epizód -több jelöltet is kínált.) (++07.07.)

„i have done this long enough to know, that there are two kinds of heists: those where the guys get away with it and those thatleave witnesses.”

elkezdtek az írók nagyban gondolkodni. hordók? ugyan. itt vagyunk a végtelen (vad)nyugaton, legyen egy egész vonat... és persze szem előtt tartották a heist-filmek összes alapszabályát, beleélhető és látványos előkészületek, az utolsó pillanatig túlfeszített megvalósítás. ami több volt, hogy a levegőbe bokszolós sikerélmény után minden átmenet nélkül csapott állcsúcson minket a dráma. de a nagy terv előtt is volt ám érdekesség (btw, megint jesse-től jött az ötlet, ez már nem lehet véletlen idén), mondjuk, hogy hogyan is bántak azzal a szerencsétlen nővel a pincében. walter-ről lassan hűtőszekrény-márkát lehetne elnevezni, olyan hideg attitűdöt vett fel. (ja, és heat, hehe, direkt utalás no.2 idén...) (++07.07.)

„tomorrow night, i’m going to put the ’v’ in your valentine.” (ujjaival puncit formáz és nyalást imitál)

végre valaki őszintén bemutatta, hogy mennyire szomorú ünnep a valentin-nap. és nem csak azoknak, akiknek épp nincs párjuk. főleg nem egy ilyen sivár helyen. tetszik, hogy különbözőképpen párosítják az embereket, és mindegyik interakció működik, legyen szó újonnan szövődő barátság(?)ról, vagy ellentétről. aranyosak voltak a kamerába elmélkedések is, nem a sablon-szövegeket kaptuk a szerelemről. és köszönöm a flash-t is, kicsi p nem csak azt bizonyította, hogy szép a cicije (és hogy a csoki és a vanília igenis összepasszolnak), hanem végre valaki elérte, hogy szexisnek találjam a német nyelvet. hogy ne csak a zavarodott érzelmekről és az egyre jobban hiányzó érintésekről beszéljünk, nézzük az üzleti oldalt is, mert hirtelen két csatorna is megnyílt a kereslet kielégítésére. és ennek nem lesz jó vége. (++07.07.)

„life is good, skyler.”

mert miért ne élvezhetné valaki, ha épp nyeregben van? mert nagyot lehet onnan esni... ismét a magánélet került a középpontba, de most kevésbé bántam, mint az eddigi évadok hasonló szakaszában. és meglepő módon skyler miatt volt magasabb az élvezeti értéke. oké, hogy a terve eleve kudarcra volt ítélve, de a medencés különszáma, a fröcsögve kimondott szavak, és a megvető cigarettázás mind olyan elemek voltak, amiket elismeréssel néztem. és mennyire szánalmas, hogy walt még így is mosolyt erőltet az arcára, mert eldöntötte, hogy (a.) csak neki lehet igaza, (b.) ő a legtökösebb ember a földön. a főzős szálon csak kicsiket léptünk, de azokat cuki felemás cipőben tettük meg... (++07.06.)

„he handles the business, and i handle him.”

szóval nem is olyan egyszerű beindítani a bizniszt, komoly agytorna kell a logisztika felépítéséhez. meg badger és skinny p... nagyon tetszett, ahogy végigmentek a lehetséges fedő-üzleteken (lazertag pálya nem maradhatott ki, hehe), és aztán ahogy meglett a nyertes, majd betanították a munkásokat, és a már szinte szerelmi vallomás a főzéshez. ezek a fun dolgok után a shit dolgok is mélyebbnek tűnnek, borzasztó látni, hogy walt milyen pénzéhes lett, ami a pár rész óta megerősödött önérzetével együtt igen veszélyes elegyet fognak alkotni. skyler kikészülése hatásos volt, csak azt sajnálom, hogy a tavalyi tökösebb verziója így kirepült az ablakon... (ilyen direkt utalást is ritkán látni, ahogy walt élvezettel nézi a scarface-t a tévében...) (++07.06.)

„i don’t know what movies you’ve been watching, but in the real world, we don’t kill 11 people as some kind of prophylactic measure.”

nemzetközivé lett a világ. eddig is hallottunk a német anyacégről, meg az egyéb leányvállalatokról, de jó volt látni is. meg belegondolni, hogy hogyan is működhetett ez az egész, kik voltak beavatva, kik végeztek bizonyos rész-feladatokat. és persze a dea-s arcok is igyekeznek belegondolni ebbe, kicsit talán fölényesen is játsszák a ’majd most megfingatunt’ zsarukat. ami nekünk annyiban jó, hogy ha összekerülnek egy mike-félével, akkor biztos lángra kap a vászon. ráadásul az öregnek egyéb kármentést is kell végeznie. ha valamiben hiányt szenved a sorozat, az a nagy mennyiségű női karakter, így örülnék neki, ha az új szerzemény maradna egy kicsit. segíthet a srácoknak pénzt csinálni. mert természetesen walt-nak nincs megállás, be kell tölteni a piaci rést minél hamarabb. (++07.06.)

„yeah, bitch! magnets!”

romeltakarítás. oké, hogy van egy okos főhősöd, aki mindenre gondol, hogy eltüntesse a nyomokat, de neked, íróként az a feladatod, hogy olyanra is gondolj, amire ő elsőre nem. és ez a laptop nem is volt evidens -ha elsőre végigfuttatod az agyadban az eseményeket. welldone. ahogy a megoldás is remek lett, főleg, hogy két hangulatos jelenet is kapcsolódott hozzá (az előkészületek egy meglehetősen vicces fazonnal és a megvalósítás a szokásos feszültséggel körítve). de egyébként is, erős volt ma atmoszférában a rész, lásd még a baljóslatúságot, ami hank-kel együtt szállt alá a labor romjaiba, a sárgított autós-közeledést mexikóban, vagy a meglehetősen rejtélyes nyitányt minden idők legszomorúbb születésnapi tortájával. szóval nem panaszkodom, most elsőre sikerült magához rántania (...),de mondhatjuk, hogy ez még technikailag az előző évad végéhez tartozik, úgyhogy innen lesz érdekes, hova mozdulunk. oké, walter-rel megyünk a pokolba, a kérdés az, hogy meddig... (++07.06.)