„previously taken or sucked dicks.”
(pedig azt hittem, hogy az igazi ptsd-vel foglalkozunk, de jobb volt így, ötletes címadás: ötös) jaj, gyerekek, hány kört kell járni... viccesek ezek a ’jaj, csak dugunk, de azért féltékenyek vagyunk’ párosok, és továbbra is jól játszanak rá ezekre, kikövezve mindenféle mellékes poénokkal, kocsiban és fikás sikátorban szexeléssel. imádom, hogy egy tanulmány mindig hőseink arca... (++08.30.)
„a new reich rose from the ashes of this one led by a new führer, who’s able to deliver everything hitler promised and more.”
na mit mondtam múltkor, hogy lesz tudományos magyarázat az ezüst magas sebzési értékére... de ma elsősorban a némettel foglalkoztunk, mindkét idősíkban, nagyon helyesen. másképp volt szörnyeteg emberként, akkor még elsősorban szavakkal bántott, tesztelt és filozofált (azon remélem senki se lepődött meg, hogy milyen ács-munkát végeztetett). jó kis macska/egér harc kezd kibontakozni, még a végén samu is a jó oldalon végzi. apropó, ismert színészek: azt értem, hogy aaron douglas-nek kötelessége minden kanadában forgó sorozatban feltűnnie, de hogy három percért képesek szerződtetni, az fura... a végével sikerült nagyon felcsigázniuk, hogy ki ez a nem emberi kommandós vadász. és néha ennyi elég, hogy az embernek várós legyen az a sorozat, ami alapjáraton csak elduruzsol csendben. (++08.29.)
„it's fuckin’ hot for october.”
lindelof bácsi csak nem bírta ki flashback nélkül... de mennyivel jobb volt így, mintha ezt kaptuk volna pilot-epizódnak, hogy megtöltötte drámaisággal a tudás, hogy mi fog történni később. fájdalmas volt látni a mindennapokat, a kvázi boldogságot -a jövő prizma-fényében megtörve. bár már itt is látszanak a repedések, amiket az esemény csak felerősített. a vége is oda tudott csapni a lelkünknek, pedig pontosan tudtuk, hogy mi fog történni, bár azt nem gondoltam volna, hogy lindelof-ék tudnak még kegyetlenebbek lenni az eddigieknél is... fura volt látni más szögből bizonyos karaktereket, akár olyanokat is, akik már a jelenben nem élnek, megérteni, hogy miért jutottak el bizonyos szituációkba később. (és milyen fura lehetett amy brenneman-nak szöveget tanulni ennyi idő után...) a dohányzást, mint metaforát értem, a szarvas még ad egy kis gondolkodni-valót... (++08.28.)
„you do realize they have the same physiology, don’t you? the difference is merely melanin... skin pigment. would you make the argument that our brown-eyed subjects are sexually distinct from our blue-eyed ones?”
ahogy elnézi az ember a mai világot, sajnos nem nagy a változás az ötvenes évek óta (az elmúlt időszak egyik fő híre volt, hogy amerikában egy fehér rendőr lelőtt egy fegyvertelen néger srácot, és véres összecsapások lett az ügyből). úgyhogy örülök, hogy behozták a szegregáció/integráció témakörét, talán mindenki tanulhat majd belőle valamit. bár tudom, hogy azokat, akik megkülönböztetik egymást bőrszín alapján, nem lehet meggyőzni. de legyünk az egyenlőség bajnokai! még leszbikus szál is kerekedik a komoly szerepben is meglepően jól teljesítő sarah silverman-nel. bár a nők közötti viszonyt eddig is jól kezelte a sorozat, szeretem például azt a bonyolult érzelmi hálót, ami ginny és lillian között feszül. de hát ilyen lesz a show, ha a nők állnak a kormányrúdnál. és milyen jó lesz ettől. a ’hideg nő szexuális parancsait teljesítő férfi’ jelenetet csak ők írhatták így le, és olyan szexuális töltete lett az egészen, hogy minden férfi elolvad tőle. (btw, többször felbukkant ma bennem a rész nézése közben, hogy nézném már az új boardwalk empire évadot, erre megnézem az imdb-n a rész írónőjét, és látom, hogy ott is tevékenykedett. nincsenek véletlenek.) (++08.28.)
„i’ll never forget you.”
lezárult a kör. szép utalás volt, hogy sookie hallani kezdte bill gondolatait, mert ugye annak idején pont az ellenkezője vonzotta hozzá. örültem neki, hogy a nagy szerelem lezárult, így ez lesz az, ami összefogja ezt a hét évadot -és adott drámai mélységet az epizódnak. bár most kivételesen nem néztem ellenségesen a happyendre sem, annyit szenvedtek már a karakterek az elmúlt időkben, hogy talán megérdemelnek ennyit. kell a fény a sok sötétség után. és könnyebb is úgy elengedni őket, hogy nyugvópontra érkezett az életük. mert jöhetnek még számukra új kalandok (hosszú ám az az örök élet), de nélkülünk. (szomorú vagyok, hogy az általam nagyon kedvelt love theme-t csak egy kicsit hallhattuk utoljára.) (++08.27.)
egész a mai napig gondolkoztam, hogy mi az, ami hiányzott az idei évadból, és bizony rá kellett, hogy jöjjek, hogy nem volt egy markáns főgonosz, akit utálni lehetett volna. mert a vírusokat nehéz személyesíteni, a japánok meg inkább nevetségesek voltak a sportkocsijaikkal meg ál-keménykedésükkel. és volt még egy, ami eltűnt idénről: az ütős cliffhangerek, ami miatt úgy várná a jövő hetet az ember. ami nem hiányzott, az a túlbonyolított történet, szép lineálisan haladtunk a vége felé. lehetett érezni, hogy lezárásnak szánják az évadot, tele pakolták érzelmekkel, karaktereket írtak ki és hoztak vissza, megvoltak az utalgatások, a nosztalgia-hangulat, és az elmúlás szomorkás illata. örültem, hogy jessica ilyen fontos szerepet kapott idén végig, szeretjük őt, érdekes is a karakter, és mondhatjuk, hogy együtt érett a sorozattal, és vált önálló (vámpír-)nővé. aki boldog lehet. szívesen néztem végig az ő útját és persze a többiek botladozásait még egyszer, utoljára. tetszett.
szomorú, de elfogytak a lapok a bestiáriumból. már nem emlékszem, hogy a barátnőm unszolt, vagy szakmai kíváncsiság (a.k.a. alan ball megint az hbo-nak forgat) vezetett-e oda, hogy bepróbáljam 5 évvel ezelőtt show-t. azt viszont tudom, hogy az első négy rész alatt nem voltam meggyőzve, lehetetlen volt komolyan venni ezt a vámpír keménykedést, talán a romantikus vonulattól is ódzkodtam kicsit (túlságosan uralta a mainstream-et a twillight akkoriban), de míg a vampire diaries-t másfél rész után üvöltve dobta a lomtárba, addig itt kitartottam, és nem bántam meg. ami elsőre megfogott, az a fülledt louisiana-i hangulat, azok a gyilkosan elnyújtott délies kiejtések, hogy volt egy egyedi atmoszférája, ami kitartott végig, amiben aztán nagyon szerettem elmerülni. hozzátartozott a nyárhoz a sorozat ízvilága. persze hamar elkezdett érdekelni a történet is, bár úgy a harmadik évad tájékán már néha ráncoltam a homlokom, hogy mennyi szálat és csavart voltak képesek belezsúfolni egy-egy körbe, de valahogy ez is hozzátartozott a trublood élményhez (btw, azt hiszem a második évadot szerettem a legjobban, legalábbis ez él a fejemben). ekkoriban neveztem el bestiáriumnak is a show-t, mert mindig újabb és újabb csodalényeket dobtak be a szórakoztatásunkra. persze túlzásokba is esve. de ha van sorozat, aminek jól állt a túlzás, akkor ez volt az. mert miért kéne komolyan venni a természetfelettit? a vámpír-létet? a szexet? nem mondom, tudtak drámaiak is lenni, jobban mondva, tudtak játszani az érzelmeinkkel, de egészséges maradt az arány. sosem állítottam, hogy a kedvencem lett volna a sorozat, félig a ’szeretem’, félig a ’guilty pleasure’ földjén állt, de most, ahogy próbálom róla összeszedni a gondolataimat, most is látszik, hogy kötődtem hozzá. és nehezen tudom elképzelni, hogy jövő nyáron már nem lapozunk bele ebbe az őrült szörnyhatározóba. tetszett.
„i have lied to her, threatened her, almost raped her. and yet, like a moth to a flame, she always returns to me.”
a dolgok végén mindig feldúsulnak az érzelmek a véráramban. és én, a nagy cinikus, ki vagyok ezzel békülve. szerettem jessica minden jelenetét, az elengedését és a hoyt-tal való reunionját is (de hogy deborah még most a végén is azt kérje, hogy legalább egy kéz takarja a cicijét, ejj-ejj...). jason-ék nemszex ágy-jelenetére meg féltékeny lettem, mert én is imádtam mindig a csajokkal az ilyen típusú kontaktusokat, ezek intimitását. ezen kívül még mindig tudnak jason-nak kifejezetten vicces sorokat írni. ahogy ginger-t is a humor miatt tartják a show-ban, most is jót derültem a várva/várt szex-jeleneten. hogy a főhősökről nem ejtettem eddig szót? kivárom, hogy mit akarnak velük kihozni, meg valahogy a többiek mindig jobban elszórakoztattak, mint a sook/bill páros, most már commingout-olhatom ezt azt hiszem. (btw, sam ennyit kapott búcsúnak...?) (++08.27.)
„i warned you...”
ehh, eljött a ’senki sem hiszi el’ fázis, amit mindig nehezen fogad be a gyomrom, mert miért beszélne valaki ilyeneket kétségbeesve, miért nem lehet azt mondani, hogy ’hé, nézzük már utána, vagy legalább gondoljuk már végig’, ehelyett megy a makacs tagadás minden szinten. beszélhetsz a családoddal is -semmi (két példa is volt erre ma). azt meg már megszoktuk, hogy az fbi-t inkompetens kretének gyülekezetének ábrázolják hollywood-ban, úgyhogy amikor az ő nyakukra is rátapadt a nyák, legalább éreztél valami elégtételt, megérdemeltétek köcsögök. ez volt a cél. az évadzáróba vártam volna a beharangozott napfogyatkozást, úgyhogy meglepődtem, hogy túl is vagyunk rajta, arra volt csak jó, hogy kicsit növelje a dögök populációját. igazából az ő részeik tetszenek igazán, illetve az, amikor lecsapnak rájuk. valahogy nem igénylem a magánéletet. (peter weller is jól bánik a hagyományos trükkökkel, volt elég dolga velük színészként is.) (++08.27.)
„you’re searching for pornography in a child’s bedroom.”
jó feedback lehet egy szülőnek, amikor látja, hogy vannak nála még elcseszettebbek is... meg egyébként is, ki kell mozdulni, ha már nincs otthon szex, legalább más panaszait hallgatva enyhülnek a te problémáid. vagy valami hasonló. egy felhorkanásom volt, egyből az elején, sose beszélj a szexuális problémáidról szülői értekezleten... (++08.27.)
„purpose. that’s all any of us want now, every single one of us. not answers, not love. just a reason to exist.”
túlfeszíteni a húrt. pattanásig. ma úgy alakultak a történetek, hogy mindenki elment a falig -vagy még tovább is. ebben vannak ártatlanabb dolgok is, mint jill igazság-keresése; van, ami csak egy-két pofonnal jár (a tiszteletes újabb hergelő akciója, és ennek a következménye, a némaság feladása). és van sajnos, ami halállal végződik. az újabb időkiesés már végzetesnek bizonyult, ismét a brutalitáshoz nyúltak az írók (btw, ez volt az első rész, ahol lindelof neve nem szerepelt íróként). hozzátéve, hogy a fehérek fő-nénijének minden szava provokáció volt, aztán mégis egy radikális tetthez kellett nyúlnia, mert másképp nem érhetett célhoz. megismerhettük a szekta fő elveit, így tisztább a kép, de inkább azt mondanám, hogy megértettük, mintsem, hogy megértjük (a.k.a. egyetértünk) a céljaikkal. de ez még mindig nagyobb tudás, mint amit az erdőbe került ingek felett érzünk... (michelle maclaren megint nagyszerűen játszott a fénnyel és a beállításokkal.) (++08.26.)
„sometimes you gotta take a journey. even if it’s a blind one.”
szegény violet. de legalább hatásos búcsút kapott (nem gondolok a tüzes dildóra, nem gondo... áhhh...). vele kezdtem, mert kapcsolódik ahhoz, ami a legjobban tetszett ma. jessica alapvetően imádnivaló, de mind a jason-nel, mind a hoyt-tal való jelenetei emeltek ezen a magas szinten. a két pupák megbeszélte a barátságuk természetét, így most már el tudom fogadni, hogy a szép vörös visszatér a régi szerelméhez (partner-csere...?). bár ezt hittük a sook-bill párosról is, de úgy tűnik, van az a v-lét, ami megfertőzi végleg a lelket. sookie hozta a régi formáját, meggondolatlanul hülyeségeket csinált, de most legalább nem lett belőlük nagyobb baj (köszönheti eric gyors kapcsolási sebességének elsősorban). úgy tűnik, hogy most már sikerült végleg lezárni a tara-szálat -egy kissé jellegtelen flashback-kel, amiben csak a gyerek-laff meg kicsi-sook tetszettek igazán. és végül mondjuk ki, hogy a vallási fanatizmus mindig visszaüt, a hagymázas lázálmokból sosem született még jó dolog. (++08.26.)
„-an ancient creature. who feeds on the blood of his victims.
-like a vampire.
-i use the term strigoi.”
pedig azt hittem, itt is kerülni fogják a v-betűs szót, mint a zombis sorozatokban a z-betűst. maradtak nyomai a hagyományoknak, a román utaláson kívül bizony itt sem bírják a dögök a napfényt meg az ezüstöt, de simán kinézem del toro-ékból, hogy bedobnak majd valami tudományos magyarázatot ezekre is. az ilyen magyarázatok közül engem most az izgat a legjobban, hogy miért eltérő az átalakulás ideje -vagy ez tényleg olyan, mint egy hagyományos vírus, aminél számít, hogy kinek milyen az immunrendszere? no mindegy, ma jutott idő a ’túlélőkre’ bőven, de mondhatjuk, hogy van egy kis monster-of-the-week érzés is, mivel az öreg és hősünk szisztematikusan járják a lények otthonait, szépen kinyírva az aktuálisat. örültem a világháborús flash-nek, ami sztoriban sok újdonságot nem hozott (a fő-dög szereti a nyomorúságos helyeket, persze, hogy felbukkant egy koncentrációs táborban is, de erről már volt is szó), inkább csak a hangulatot erősítette fel. (++08.26.)
„you know why i don’t want to pick peter gabriel or phil collins? because you are just waiting for me to pick wrong so you can judge me, and why would i want to put myself through that?”
mi a fene van ezekkel az fx-es húszpercesekkel? itt is azt érzem, hogy el akarják vinni a dolgokat egy kicsit komolyabb irányba. oké, mosolyogtatva tálalják a házasság kudarcát, egy ex-katona szörnyű élményeit, egy komolytalan kapcsolat komollyá válását, de érezni, hogy a felszín alatt felsértik a lábadat a kövek. és ez így nagyon rendben is van, ha, hangsúlyozom, ha a kezdetek óta meglévő báj-réteg megmarad mindvégig. (és szeretnék én is beszállni az ’üsd a hipszter-t, ahol éred’ játékba, mert jó mókának tűnik...) (++08.26.)
„he could help me find unimaginable happiness.”
back to square one. újra az öngyilkosság szélén, de ismét visszatáncolunk (bár biztos találnék olyan elméletet a neten, hogy nem...). felgöngyölítettük a szekta-szálat, és ezzel megkaptuk az utolsó magyarázatokat is, amik nagyon érdekesen működnek: kielégítőek, ugyanakkor baromi lehangolóak. nem kellenek mindig bonyolult válaszok, normálisnak lenni unalmas; megnyugtató, amikor megérkezünk valahova, amikor le tudunk mondani a hamis álomképről. de. látni a valóság képeit, az borzasztóan rá tud telepedni a hangulatra, máshogy fáj így a vége, mint elképzeltem. örülnék, ha meg tudnám fogadni a nagy tanácsot (magadba keresd a boldogságot), és nem állnék ellent a bölcsességének. igyekezni fogok, mert tudom, hogy ez az igazság. elégedett vagyok a lezárással, mert olyan volt, mint a sorozat -vagy mint az élet, boldog és szomorú, kéz-a-kézben. (++08.25.)
még jó, hogy ilyenkor vissza szoktam olvasgatni -emiatt csinálom elsősorban ezt a blogot, ugye-, mert majdnem szó szerint azzal kezdtem ezt az évad-értékelőt, mint az előzőt. de hát ha most is elmondható, hogy nem igazán akartak viccesek lenni az írók, sőt, most mondható el igazán, egy heréletlen kan bátorságával vállalták be a komolyságot és a drámát. sokkal többet foglalkoztunk a nagy rejtéllyel is, de mint kiderült ez csak ügyes figyelem-elterelés volt, hogy átlássuk a nagy egészet. de nem ártott, hogy az eszünket is kicsit használjuk, mert így elterelték a figyelmet arról is, hogy mekkorákat ütöttek a szívünkre. nehezen tudok dönteni, hogy milyen értéket kapjon, mert nagyon a határon billeg, de az ember mégiscsak kivételezik a kis kedvencével, nem? nagyontetszett.
egy srác, aki jelmezbe öltözött embernek látja a szomszéd kutyáját? hát milyen alapsztori már ez -gondolta mindenki négy évvel ezelőtt, és egy masszív réteget leszámítva gondolja ma is. mert nem való mindenkinek a sorozat. mert a húsz perces hossza ellenére csak akkor vicces, amikor ő akar az lenni (szegényen örökre rajta ragad ez a biléta: ’a sorozat, ami mer komolykodni’). néha nagyon nyakatekert sztorikat hozott elő a sarokból. és nem félt lemenni kutyába. makacs egy jószág, na. hogy miért szerettük meg mégis? mert hatalmas szíve volt, mert ordenáré és beteg módon is tudott vicces lenni, ha akart, a szeleburdi lükesége miatt, mert finoman vezetett a tanulságok felé. mert szerettük azt a játékot, amire invitált. mert szokatlan volt, kiszámíthatatlan és egyedi. egy különleges barát. hjaj, nem szeretem, hogy annak idején címkéket kezdtem aggatni a sorozatokra, mert be kell rakni azóta is mindent valahova, mikor eljön a zárás, és ezzel a fajta-besorolással be kell korlátozni azt, amit nehezen lehet. megnéztem, két tetszett, két nagyontetszett évad, merre dőljek? tök fölösleges dilemma, ez csak egy pecsét mementónak. (nagyontetszett, mert mindenki a boldog végre vágyik, nem?)
„there are things that make you happy, but it’s not a sustainable feeling. parades don’t last forever. fireworks burn out, colors fade.”
mint egy romantikus komédia happyend előtti kötelező drámázása, megvolt a kötelező ’boldog flashback’, a ’visszatér az ellenfél, hogy elbizonytalanítsa hősnőnk/hősünk’, csak mindez cinikusan az arcunkba vágva. mert az ilyen filmekben nem villog az inzert a végén: ’a happyend gyávaság miatt elmarad, megértésüket köszönjük’. nem gondoltam volna, hogy már most eljutunk a sírós végpontig, hogy keserű analógiával mutatjuk be egy barát elvesztését. mert mi jöhet még az utolsó részben? (főleg, hogy wilfred túlságosan bizonygatta az ’isteni’ elméletet, kell, hogy legyen még csavar.) (+doctorwho idézet!) (++08.25.)
„context is everything, son.”
a twinpeaks óta tudjuk, hogy az álmok fontosak -csak nehéz őket megérteni (és akkor még nem beszéltünk a hangokról...). azt hiszem, eljutottunk arra a pontra a sorozatban, amikor elkezdik robbantani az agyunkat. vagy legalábbis jól eső feszítést érzünk a sok kérdéstől. '72-es natgeo-szám? születendő gyermek, mint híd? már nem tudjuk, hogy mit nézzünk szimbólumnak -a kutyákat, a fulladást, a különböző szálak egymásra reflektálását (az nem lehet a véletlen számlájára írni, hogy hősünk és (nevelt) fia ennyi ponton (postaláda, kéz-sérülés, telefon-törés) kapcsolódnak)? ...nincs menekvés ebből az állapotból. nekünk sincs. csak egy kis engedményt kapnánk, egy mosolyt, és a következő pillanatban máris szétfeszítik a tüdőnket. talán csak az ötödik randival nyugtatják meg a lelkünket (bár a szex-jelenetben is van valami kényelmetlen (ritmus-váltásokkal játszanak erre), de azért látszik, hogy mimi lader nő, mert egyszerre tud ízléses és szexi jelenetet rendezni). ...most megyek, és hallgatok egy kis egyházi zenét, hátha még jobban összezavarodom... (++08.25.)
„don’t start calling them ’the three’, ok? it’s not lord of the fucking rings and you’re not a hobbit or a fucking space goblin, right?”
az ellentétektől lesz mozgalmas egy kompozíció. a fény és árnyék-hatásoktól. a perspektívák ütköztetésétől. bele kellett férnie az idei főszálak lezárásának és a karakterekkel való bíbelődésnek is, plusz némi lazán felspriccelt jövő évi alapnak -bár sajnos kétséges a folytatás... a formula adott volt, a rossz ember következetesen tette a dolgát, míg a többiek loholtak a nyomában, és közben nyomorultul érezték magukat. hova jutott a világ, ha jessica-nak jobban megy a másokért való aggódás, mint a lövöldözés? de mindenki kicsit kifordult magából -jó és rossz értelemben véve egyaránt. az emberiség megmenekült, egyenlőre, már csak az a kérdés, hogy megérdemelte-e...? (++08.25.)
van az egyszerűbb út. amikor mindent változatlanul hagynak, mert akik szerették az első kört, azok így elégedettek lesznek másodszorra is. és van a bátrabb út. amikor egy alkotó bele mer nyúlni az alapokba, átfesteni a falakat. persze nem radikális a változás, de azért markáns az eltérés. a rejtély-központúságot lineáris történet-vezetés váltja, máshová kerülnek a fenyegető hangsúlyok. érdekes megnézni, hova jutottak el a karakterek a kezdetektől, nyoma sincs az ártatlanságuknak, vagy épp ellenkezőleg, sokkal több érzelmet mutatnak, mint amire régen képesek voltak (még akár a nevük megváltoztatásával is kimutatják ezt az új ént). másabb lett sok minden, de azért megmaradtak azok a pillérek, amiket szerettünk előtte, a megkapó vizualitás, az egyedülálló színkezelés. és az elgondolkodtató mondanivaló. mert lehet ezt csupán csak egy izgalmas összeesküvés-thriller-ként nézni, csak nem érdemes. egy jó erős tetszett-et tudok felajánlani (külön kis csillagocskákkal a bátor és hangulatos kezdő-részért), de ígérem, terjeszteni fogom, mint egy vírust...
„sweeney todd without the pies.”
eljött végre az új doktor napja, amire annyira vártunk karácsony óta. hogy lássuk, miben lesz másabb. persze még sok következtetést nem lehet levonni, mert a regenáció után mindig furák, de talán egy kicsit komolyabb doktort kapunk most, aki nem hebehurgya, de azért zizzent annyira, hogy szerethető legyen. hogy öregebb? viccelődnek is ezzel sokat, meg úgy tűnik, tényleg beépítik a történetbe, hogy peter capaldi már felbukkant a sorozatban korábban. elsősorban az új doktorsággal foglalkoztunk kezdésként, hogy clara hogyan dolgozza fel az átalakulást, de azért egy kis történet is belefért, sőt, egy rejtélyes átívelés is kezdetét vette. de ugorjunk vissza az elejére, cool kezdéssel kapták szét a rajongói énemet (dínó! londonban! tardis-t kóstolgatva!). mindig is jól állt a viktoriánus kor a sorozatnak, és most is jól működött benne, főleg, hogy sherlock-i nyomozással erősítették a hangulatot (moffat bácsi már nem tudja magában szétválasztani a sorozatait..?). örültem, hogy úgy gondolták, hogy az új arc mellé kell néhány ismerős támogatás gyanánt, szeretem ezt a fajokon átívelő csapatot. ...az új ruhatár feltöltve, a tardis belseje megújult, minden kész a következő őrült utazáshoz. (++08.24.)
„typical wilfred... ’do as i say, not as i do’.”
ezt a nyomasztást! nem elég a három láb miatti trauma, kapunk még egy okot, hogy előre sirassuk a blökit, aki ráadásul bakancs-listát is csinál, élén azzal, hogy meghatóan elbúcsúzik macitól. hogy mindezt ellensúlyozza-e a régóta várt szerelem beteljesülése, mindenki döntse el a saját ízlése szerint. (++08.22.)
„these are just a few harmless insects.”
azért nem lehet egyszerű ezeket a nőket eljátszani -mindegyikükben ott lakozik a bonyolult személyiségük. tudni azt, hogy nem fogja szeretni a nézőközönség, amikor hitelesen kell hoznia a hisztit, kínoznia kell a néger szolgálólányt. vagy ott a másik, amelyiknek hideg és erőteljes nőnek kell mutatnia magát, ugyanakkor ott kell hogy legyen benne a sok felszín alatti érzelem, a szeretet-éhség a féltékenység. vagy van, akinek azt kell ábrázolnia, hogy felemészti a sötét múltja, a titkai. a férfiak egyszerűbbek -mint a való életben. vágyaik vannak, vágynak a szexualitásra, az otthon melegére, a családra. és ösztönösen cselekednek, ütnek, ha úgy hozza a sors. erőteljesen jelen volt a magánélet az epizódban, annak minden mélységével és komolyságával (magány és megcsalás), de azért néha mosolyra húzta a száját, és kacérkodott velünk egy picit. (++08.21.)
„everyone in this place is sad and mad. i mean, i get it. we’re in prison. it sucks. but we should be leaning on each other... finding support in our fellow criminals... so we’re not isolated. i need a friend.”
annyi dologgal kellett foglalkozni itt a végén, hogy még másfél órába sem fért bele flashback, sőt, néhány pillanatot nem számolva végig a lichfield-ben töltöttük el perceinket. azt nem mondanám, hogy végig vidáman és mosolyogva, mert megint sikerült narancsszínbe csomagolni egy csomó komoly mondanivalót (pl. a börtön a legmagányosabb hely, kikerülés után sem egyszerűbb a volt rabok sorsa). de pont ezt a kettősséget szeretjük a sorozatban. ahogy fáj ránézni a két vöröshajú öreglányra, de mégis mosolyogsz, ahogy játsszák a nagy ellenállót és közben az orgazmusról csevegnek. frappáns feloldása lett a gonosz négernéni szálának is, ahogy sorban tértek észhez az apostolai, és lecsapott a voodoo ereje. de caputo is ezt érezhette, egy kellemes napot egy kurvaszar követett, this is life, dude. nem kell mindig cliffhanger a végére, az is kielégítő tud lenni, ha csak elautózunk a naplementébe. (++08.17.)
börtönben lenni még mindig jó. nekünk nézőknek. még akkor is, ha kicsit kevesebb fény világított idén, sötétebbek voltak az árnyékok. örültem, hogy pennsatucky-t új irányba vitték idén (és érdekes maradt), hogy új gonoszt kaptunk. ennyire karaktert már rég utáltam, zseniálisan zsigerien hozták ki, hogy ez embernek minden mondata után ökölbe szoruljon a keze. és vitte magával a többieket is, élezte az ellentéteket. ami jó, mert történetet generált, de én őszintén mondom, ha csak üldögélnének a karakterek, némi interakcióba lépve egymással, azt is imádnám. mert még mindig tömve van a lichfield nagyszerű karakterekkel, rabokkal és őrökkel. ahogy láthattuk is idén, nem kell mindig chapman-nek a középpontban lennie, hogy maximális legyen az élvezet. most is ott volt a sorozat az ’amint lehet, indítani kell a lejátszást’ csoport előkelő helyén, úgyhogy még gondolkoznom sem kell az értékelésen: nagyontetszett. és már megint azt érzem, hogy piszok mód hiányozni fognak a csajok a majd’ tíz hónapos hiátus alatt. de hát ez a szerelem...
„do you think i just materialize out of the ether whenever you want me? that i exist in some suspended state of crypto-animation only made material when your balls tingle?”
megváltozik-e a véleményünk valakiről, ha kiderül egy hibája? oh, milyen klasszikus téma, de megpróbáljuk nem normális módon megközelíteni -ross például elmenekült a rendetlen csajtól a jóbarátokban, itteni hősünk megértőbb a defektussal. a haverok szála most csak mellékesként lógott a korpuszon, de sebaj, mert az ’önmagunk elfogadása’ téma is jó, ha aranyosan van tálalva. mondjuk egy méretes hátsóval az autó ablakában. (++08.17.)
„he is an insecure fuck like all beautiful but handed-everything-on-a-silver platter people.”
igen, más is látja, nem csak én, hogy vince icipicit seggfejke, nem csodálom, hogy e besokallt a sokéves szarságtól. persze csak látszólag borítottuk a status quo-t, minden barátság helyrehozható. de azért a forgatásra való készülődés mindenképp hozott egy finálé-fílinget. nem felejtettünk el odaszurkálni hollywood-nak sem (minden meghallgatás szívás, főleg, ha egy olyan szutyokhoz kéne hajbókolnod, mint a csi: minneapolis...). nem maradhatott el a vendégsztár-alert sem, larry david, még oké, na de scarjo már elég nagy név volt 2004-ben is, hogy elismerjem, hogy behálózták. (++08.14.)
első körben az volt a hivatalos indokom a kaszára, hogy nem sikerült megkedvelnem a karaktereket -és akár ebben még lehetett is valami. még mindig van benne egy fura ellenérzés, ha turtle vagy vince megszólal, de ez csak a szervezetemben kialakult arcoskodás elleni rezisztencia. bár érdekes, hogy drama-t meg bírom, bár az más fajta arc. e is szimpatikus, hasonlóan tutyimutyi, mint én, talán innen. so, nyolc epizód még nem győzött meg, de eléggé ellötyögtük partikkal az időt, érződik benne, hogy lesz még nemulass, remélem, hogy marky mark rajta tartotta az ujját az ütőerén. a hangulat miatt, és mert mindenkiből lehet potenciálisan sztár, halvány tetszett-re értékelném.
„is that your thing, being on time? i won sundance at 24.”
dolgozzunk-e valakivel, aki bár tehetséges, de seggfej? vállaljunk-e be merész dolgokat feltörekvő színészként? pacino megtette. dicaprio nem habozott. de vince-nek is szüksége van erre? komoly kérdések, amiket ma körbejártunk, ám mégsem komorodtunk el, mert drama-ék csinálták szokás szerint a hangulatot, plusz végre kihasználták, hogy az hbo-n megy a show, úgyhogy, mint minden amerikai sorozatban és filmben, itt is a cicik legfőbb lelőhelyére, a sztip-bárba vezetett az út... (++08.13.)
„so give us our goddamn money so that i can straighten my daughter’s teeth so some douche like you can jizz all over her face someday!”
kispolgári kalandokat élhettünk át hőseinkkel, mindig az a rohadt pénz, csak az számít, azt hajtjuk nap/mint/nap, mert kell a gyereknek a kurva fogszabályzó, hát hol az önbecsülés, emberek...? (bocs, a dolgozó sirámai estek ki a számon.) (dolgozói panasz vol.2: sose fogalmazz 3 sör után...) (++08.12.)