soroló

„i knew that everyone only knew me as the drummer in nirvana. but i felt like i had nothing left to lose.”

szokták mondani, hogy a nirvana zenéje bipoláris, egy dalon belül keveredik a megtört dráma és a tehetetlen düh -és ez az epizód is ilyen kétarcú lett, nem csoda, tele volt nirvana-val... tudtuk, hogy milyen érzelmi kötődései vannak dave-nek a városhoz, a kérdés inkább az volt, hogy mennyire tud minket is beültetni ebbe az érzelmi vasútba. hát nagyon... az elején jöttek a szokásos szcénák, kicsit belesni a városba az esőfüggönyön át, rácsodálkozni egy különleges stúdióra, feltérképezni a korai évek zenéit. aztán elértünk a kora kilencvenes évekhez, és bumm, felrobbant az egész -pont úgy, ahogy a grunge felrobbantotta a kultúrát akkoriban. félelmetes belegondolni, hogy mit adott nekünk zenebuziknak ez a borongós város. és mivel dave is nyakig részese volt ennek az egész őrületnek, nem tudom ki tudná hitelesebben bemutatni. az összeomlást is. (sóhaj) aki élt akkoriban, biztos hogy van emléke róla, amikor megtudta, hogy kurt meghalt. én hetedikes kis pöcsös voltam, aki néhány különc haverjával épp a beatles-korszakát élte, így nem nagyon volt fogalmam róla, kiről van szó, de megmaradt, ahogy egy technika-óra előtt egy osztálytársam hozta a hírt. csak utólag tudtam meg, hogy milyen fontos embert vesztettünk el -de most már a szívem szakadt bele, ahogy átadták nekünk ezeket a képsorokat. és az érzéstől, hogy seattle-ben minden megváltozott. igaz, már előtte is egy kicsit, amikor az underground-ból a pénzszaglászókon vezetett át az út a mainstream-be. de azért a végén kaptunk egy kis fényt -a csoda nem egyszeri, megismételhető. jó ezt érezni. (++11.30.)

„my speed is gone.”

amekkora arca volt barry-nek a rész elején, annyira nyilvánvaló volt, hogy történnie kell valaminek a képességével (meg egyébként is, ez egy bevett formula szuperhőséknél, max. az volt a meglepő, hogy ilyen hamar meglépték). ha jobban megnézzük, ez egy spórolós epizód volt, mert a ’bezárjuk a karaktereket’ toposzhoz nyúltak, kétszeresen is, mondjuk a sok áram-kicsapás meg vitte a költségeket. jó, hogy barry-nek szintet kellett lépnie, és tetszik, hogy a doktor ennyire az emberek fölé helyezi a céljait, mindig érdekes, ha egy karakter a morálisan szürke tartományban helyezkedik el. derengett, hogy robert knepper-t már láthattuk az arrow-ban ebben a karakterben, de azért utána kellett kutatnom -továbbra is pacsi, hogy ilyen szinten is fűzik össze az univerzumot. azt mondjuk furcsállom, hogy a jövő heti dupla epizódra nem kaptunk semmi utalást. no, kis megtorpanás után a flash újra száguldhat... (++11.29.)

„-you’re pretty handy for a valet.

-butler, mate. i’m the butler.”

mégiscsak megérték azok a pár percek, amiket selina-ra szántak az elmúlt hetekben? többet tudunk-e a karakterről most, hogy egész sok időt kapott ma? nem hiszem, de az biztos, hogy ma jól működő páros voltak bruce úrfival, több volt a felszín alatt, mint a ’jaj, meneküljünk’. pedig egy nagy kergetőzés volt az egész epizód, a harciasabb alfred is kifizetődött, és nem csak az ökleit és a fegyverhasználati készségeit mutathatta be, hanem jól forgatta a szavakat is, még fish-t is lenyűgözte a very british szófűzés, de az évelődés is jó volt bullock-kal. kicsit megint változtatnak a játékszabályokon, találtak módot, hogy jobban bevonják arkham-et is (oké, meglátjuk majd, milyen eredménnyel, végülis ivy felbukkanása sem volt rossz ma.) (++11.29.)

„rise and shine, master leprechaun. time to be up and about.”

kicsit klasszikusabb volt az epizód -elsősorban a zenék miatt éreztem így, ahogy az elején lekövette batman mozgását, aztán jött egy kis brahms, de a gyerekeknél is hangsúlyosnak kellett lennie, hisz’ nem beszéltek a lurkók. ügyesen el lehet rejteni egy ifjúsági történetbe olyan borzalmat, mint a gyerek-rabszolgaság. (btw, ha ez a mocsok gonosz a hamelni patkányfogó parafázisa volt, akkor miért nem volt nála furulya...?) (++11.29.)

„i figured out this trick for dealing with the pain ’cause it’d come in waves, you know. and just like a wave, eventually it’d pass, so... i just... i’d start to count. 1, 2, 3, sometimes 20, sometimes 100.”

a titkolózás gyilkos tud lenni -de az sem egyszerű, ha kikerül az igazság... most megleptek ezzel, hogy mindkét szálon máris bevallották hőseink a félrekefélést, nem húzták el a dolgot egész az évad végéig, szeretem az ilyen bátor írói döntéseket, ahogy mindig próbálják más szögbe fordítani az egészet. végre a házastársak is szerepet kaphattak (ha már ilyen kvalitású színészeket választottak), érdekes volt látni a különböző reakciókat, mert mindenki máshogy akad ki, ki azonnal, ki lassabban, de fájdalmasabban. alig várom, hogy lássam, hogy innen hova vezet az út tovább, mert most mindenki visszasüllyedt abba a katatón állapotba, ami kívülről úgy néz ki, mint egy működő házasság, pedig ilyen repedéseket (avagy a sorozat metaforáját vegyük -rohadó kerítést) nehéz befoltozni. (++11.28.)

„nonsexual touching only.”

hmm, szeretem, amikor nincs előjáték, csak azonnali izgatás. még úgy is, hogy a jelenetnek pont az volt a lényege, hogy fokozatosan, simogatással, lassú közeledéssel érik el a végcélt, a sikeres szexuális együttlétet. de szokás szerint olyan ízlésesen volt tálalva, hogy az ember önkénytelenül is mocorgott bizonyos helyeken... a szépség a későbbiekben is velünk maradt, nem véletlen, hogy tükrök fontos szerepet kaptak, kicsit elvéve a direktbe mutatott meztelen testek élét. megmaradtak a szokásos párosok is, a küzdelmek a kapcsolatok bonyolultságával, a különbözőségekben rejlő feszültségekkel (tényleg, ez most esett le, van, akik ízlésben nem egyeznek, mások társadalmilag más körökben mozognak, és akkor az evidens bőrszín általi különbözőségről még nem is szóltunk). az igazi dráma viszont a végén jött el, amikor a munka és a magánélet összeegyeztetési problémája igazán szomorú konklúzióba torkollott. én már akkor megszakadó szívvel néztem virginia-ra, amikor látszólag rezignáltan mesélte bill-nek, hogy mi történt az ex-férjével, valahogy olyan fura volt a hangulata, de aztán leszakadt az egész, és mi nézők mindannyian szaladtunk volna megvigasztalni őt. nem tudom, mi lesz a következménye ennek (főleg lelkileg), de talán reménykedve kéne nézni a jövőbe -egy új korszak következik. ahol egy fiatal elnök reményt adhat. ahol elindul valami változás a társadalomban. bár így lenne... (++11.28.)

szeretjük a drámát, de nem mindegy, hogy milyen körítéssel tálalják. mert még mindig nagyon magas az a minőség, amit a sorozatban kapunk, de azzal, hogy háttérbe szorult a kutatás, és ezzel a feelgood jelenetek sora, valahogy kevésbé tudja szeretni az ember. mert kell egy kis fény a komolyság mellé. az sem segített, hogy masters doki problémája rányomta a bélyegét az évad második felére, talán egy picit túl is húzták ezt a történet-szálat, igaz nem mondhatjuk, hogy nem szolgálta ez is a karakterek épülését. láthatóan többről akarnak nekünk mesélni, mint a szex-kutatás, és ehhez találtak egy nagyon jó módszert, párokba rendezték a szereplőket, és az ő interakcióikból rengeteget lehet tanulni a korabeli társadalmi viszonyokról, problémákról. jól működött ez a modell, ahogy a sorozat is nagyon tud működni, ha a szokásosan bátor, provokatív, de mégis ízléses módján nyúl a dolgokhoz, fejbe tud verni néhány jól irányzott ütéssel. csak a habkönnyű desszertről felejtkezik el néha, pedig az is ugyanolyan fontos része a vacsorának, mint a nehéz húsok. tetszett.

„now play your funky music, white boy.”

hogy ne csak mindig a mandy-kört járjuk, behoztak egy kis rap-zenét mellékesnek, ahol a legviccesebb az volt, ahogy drama előadta a kőlaza feka arcot. e meg megmutathatta, hogy igenis vannak tökei, bárki bármit is mond. (beverly d’angelo-t nem láttam vagy 15 éve semmiben, háááát, (khmmm), megváltozott azóta...) (++11.28.)

„-i can’t stop frank from leaking things.

-no, but you can make sure he suffers more than us.”

nem elég az otthoni baj, nagyobb körben szórjuk szét a repeszeket. és egy teljesen életszerű külpolitikai problémához nyúltak, nap/mint/nap lehet hallani a távol-keleti apró szigetek miatti nézeteltérésekről. valahol beértek a gazdagember tervei is, sikerült a közvéleményt underwood-ék ellen fordítani, de úgy tűnik, nem lehet őket kimozdítani a megrendíthetetlenségükből (és nagyon szeretem, amikor a sok politikai vihar közepette megállunk kicsit, és nézzük ezt a különleges kapcsolatot, ami a testiség helyett a kölcsönös tiszteleten alapul). de nem volt elég a botrányokból, hát robbantunk egy újabbat, vagyis itt is szélesítjük az ívét, nagy lesz a verseny, hogy ki szerzi vissza az emberek hitét, és ki bukik bele a balhéba -bár tudjuk, hogy ki a főszereplő, ami azért szűkíti az írók mozgásterét, de a ’hogyan’-ok ugyanolyan érdekesek lesznek. (++11.26.)

„you are a traitor, and i am the fucking cia.”

...és akkor a homeland írói egy ’fuck you motherfuckers!’ felkiálltással az ellenségeik közé rohantak kivont fegyverekkel, élesített bombákkal... fényesen bizonyították, hogy tud még a sorozat úgy ragyogni, mint a dicsőséges kezdeti időkben. már az elejét is nagyon szerettem, ahogy carrie teljes letámadást vitt véghez a kikérdezőben, és igazából nem is kellett nagyon rájátszania, mert volt alapja a dühének. aztán szépen előkészítették a fogolycserét, aminél a nézőre is átragadt ez a tehetetlen düh, és a baljóslatú érzés, hogy valami történni fog. már nem bízunk az írókban, tudjuk, hogy szeretik meggyötörni a karaktereket -és minket. csak még azt nem tudjuk, hogy meddig mernek elmenni. saul fejét kivették már egyszer a kötélből, hányszor kegyelmeznek neki...? most jöhet a szokásos frázisom, hogy ’még jó, hogy nyílt téren zajlott a csere, mert egy épületet szétvitt volna a feszültség’, blabla, de képtelenség visszaadni, hogy milyen jól össze volt rakva ez a rész is emocionálisan és dramaturgiailag. de volt még néhány perc... amikor az ember már csak levezetésre számít, akkor tud igazán elszabadulni a pokol. és hamarosan jön a válasz a korlátokról is: szerintem ezúttal túl mernek majd lépni a határokon... (++11.26.)

„sounds like you’re enjoying your temporary assignment as a weapons and tactics instructor, mr. reese.”

erős fegyvertény, hogy a sorozat írói mindig meg tudnak lepni jobbnál/jobb erős női karakterekkel. ma nem csak ms.shaw szempilla-spiráljai emelték a rész fényét, de jó nézni a hivatalos bérgyilkos szöszit is a maga hidegségével (persze félretéve azt, hogy mi a feladata), és még egy cuki újoncot is adtak nekünk, aki okos, jól lő, és valami félelmetesen jól áll a farmer a fenekén... bár a múltheti cliff feloldását inkább b-szálként vezették a fő események mellett, a hetiügyet nagyon ügyesen integrálták be a gengszteres (azaz a másik) átívelésbe. és érezhetően fokozni akarják majd ezt még, már az olaszok és a feketék mellett megjöttek a spanyol rosszarcúak is, és már láthattuk, hogy ki lesz a jövő heti szám -aki ennyi év után mennyivel másabb pozícióban kapta meg ezt a megtiszteltetést, mint anno az első évadban. és nagyon utáltam, hogy a női pipere-osztályon vágták el a részt... (++11.26.)

„if everybody i made laughed at this, then my penis would be sore all the time. i would have... i would need skin grafts. i would need to exfoliate often.”

az idősödő alkotók időről/időre perverz vénemberként olyan jeleneteket írnak maguknak, ahol kiélhetik magukat. mondjuk a mindig gyönyörű és a csilingelő nevetésével minden férfit az ujja köré csavaró yvonne strahovsky-val. csak az a különbség, hogy míg más író/rendező saját magát fényezné ezerrel, addig louie megint megalázkodik, csak hogy mi jól szórakozhassunk a szerencsétlenségén. és amikor már maga alá temetne a tudat, hogy ennyire komolyba elvitte a hangulatot, bedob egy kis mosolyt, amitől te is önkénytelenül elvigyorodsz, te is tudsz örülni annak a kis hangya-fasznyi hamis reménynek... (++11.26.)

„i think he might be an angel sent down to earth like denzel washington in the preacher’s wife.”

addig ügyeskedtek, míg bepasiztatták hősnőnket. ugyanakkor a viccek mélyén komoly tartalom is adódott, mondjuk a ’miért is tanítanak a tanárok’, vagy a férfias férfiak, akik szerelemre vágynak. vagy azok a felnőtt emberek, akiknek fogalmuk sincs, hogyan kell bekapcsolni a mosógépet (itt jól láthatóan jelentkezek én is...). (++11.26.)

„trying and doing are two different things.”

ma nem volt kivételezés, mindenkit bezsúfoltak az epizódba -kicsit szó szerint, mert az eddigi szétszálazás után most kicsit darabosnak hatott, hogy sokfelé kellett néznünk, gyakran vágva ide/oda. viszont nem tököltek azzal, hogy mi történt rick-ékkel az elmúlt időben, egyből szerszámolták a lovaikat, és indultak atlanta-ba hősködni. már egy egyszerű terv-kiválasztásnál is előjön a morális alap, beleférnek-e az ember-áldozatok, vagy meg kell-e próbálni pacifista módszerekkel elérni a céljainkat. és még mindig vannak olyan naivak egyesek, akik a második megoldásra böknek... (sajnos ennél nyilvánvalóbb nem lehetett volna az epizód vége, kicsit hanyag írói megoldás volt...) kis színesekkel törték meg a napalmtól szétfojt hullák látványát (yack), aranyos lesz glenn, ahogy egyre nagyobb háremet fog tartani... érezhetően visszafogták a lovakat, hogy a félévad-fináléra maradjon a kocsin elég puskapor, de ezért ilyen kellemetlen utolsó előttinek lenni. (és nagyon remélem, hogy ezen időhúzásból kifolyólag kellett néznünk a papot ennyi ideig, és nem azért, mert beleszerettek az írók...) (++11.25.)

„what brings you to this mecca of polygamist pretension?”

kicsit mindig zavarja a szemem, ha az írók túl sokat használják az ’épp akkor’ deus ex machina-ját -gondolhatjátok, hogy azért hozom fel, mert itt is számolatlanul bukkantak fel szereplők bohannon körül, hogy dramaturgiailag kicsit továbblökjék a karakterét és a történetet. mindig úgy gondoltam, hogy ő a vasút nélkül félkarú óriás, de úgy tűnik, találtak neki másik tüzet, ami hajthatja előre -és egy másik vasutat is... láthatóan hátrahagyjuk cheyenne-t az utolsó évadra, vagy legalábbis kevesebb időt töltünk majd ott, szépen szétválasztották a csapatot. de nem baj, ha szélesedik a látókörünk nyugat felé, a lényeg, hogy minél több gyönyörű hegyet lássunk... (az iszap-birkózás talán egy kicsit túl komikusra sikerült, viszont tök megörültem, amikor láttam, hogy a mohawk-frizurás kékzubbonyos katona még mindig köztünk van. ja, és eva über-laza a pisztolytáskával az oldalán...) (++11.25.)

érdekesen alakult a viszonyunk az évaddal. egy kicsit kivártam az elején, ami kifizetődő lett, mert kiéhezve vetettem rá magam, hogy behozzam a lemaradást, és nagyon is élveztem, hozta a sáros hangulatot, bebizonyosodott, hogy a mellék-karakterek lettek annyira érdekesek, hogy elvigyenek a hátukon egy részt bohannon nélkül is. hamar utolértem magam. aztán a dupla kitérő epizódoknál kicsit megtört a lendület, az istennek nem akart működni a kifordítva visszahozott karakter, plusz a végén kiderült, hogy nem is volt értelme az erőlködésnek. innentől egy korrekt szintet hoztak a végéig, az új rosszarcúak is sokat hozzátettek ehhez. aztán meglepődve vettem tudomásul, hogy idén nem csak tíz részt kaptunk (meg is ijedtem, hogy azért a plusz három epizód, hogy lezárják a történetet), viszont megint lett egy törés az ívben az egy hónapos szünet által. a végén még rágyúrtak a drámára, aztán az utolsóban már a következő évad alapozását kezdték el. itt tartunk most. összességében megkaptuk azt a szintet, amit megszoktunk, azt a hangulatot, amit várunk. tetszett.

„i hold the vibrator against the shaft and then i slowly rotate it against the balls.”

bár eltelt két év, louie élete nem lett könnyebb. szarok a reggelek, idegesítőek a gyerekek, köcsögök az emberek, ennyi idősen már romlik az egészség. csak a haverok jelentenek egy kis vigaszt, mert itt érezheti hősünk, hogy vannak még nála is nagyobb idióták... (trükkös volt a cím, mert kihasználta, hogy angolul kettős hasznosítású, de azért én bátran kimondom, welcome back, you fucking ginger fuck!) (++11.23.)