soroló

„life is good. even at its worst.”

ohh, de jól tud esni egy kis lélek-emelés, egy ilyen kedves lelkifröccs! és az a jó, hogy minden erőlködés nélkül hozzák ezt pamela-ék, nem félve a kicsit komolykodós irányoktól sem... a tipikusnak mondható tinilány-hisztikből nagyon szépen emelték ki a legidősebb gyermeket, aki pont jókor döbbent rá, hogy mennyire elcseszte a középiskolás éveit (mikey madison-nak van valami nagyon érdekes furcsaság az arcában, de pont emiatt tetszik). ohh, és azt is imádtam, hogy hősnőnknek ilyen erős a baráti köre, akikkel tabuk nélkül lehet bármiről beszélgetni egy jó bor mellett. (hű, nem bántásból, de lucy davis-t csak a szeme alapján ismertem fel a csapatban, jól megváltozott az office óta.) ($$10.09.)

„it is a secret bar with a hidden entrance. a magical land full of beautiful people, and strong beverages, and retro decor, called a speakeasy."

csakis a lusta vasárnap délelőtt jöhetett szóba, hogy mikor nézzem az idén is kötelező sunday funday epizódot... és megint tudtak egy kicsit csavarni rajta az előzőekhez képest, most egy jó kis rejtélyes kincs-vadászatra fűzték fel a részt, amibe okosan bele tudták szőni lindsay és edgar magánéleti problémáit is. (de például az is tetszett, hogy a rezignált jimmy-ből ki tudták hozni a lelkesedést.) (vicces, hogy pont a rész előtt néztem egy szobából kiszabadulós / probléma-megoldós youtube-videót, ami alatt már kicsit tornáztattam az agyam a feladványokkal -bár egy kocsma keresése láthatóan izgibb, mint egy zárt szobából való kijutás...) ($$10.09.)

„you’re just learning is that these feelings in your gut are just as important, more important than all the shit in your head.”

hmm, csak-azért-sem voltak hajlandóak gyorsítani a tempón még a fináléban sem, de igazából minek siettünk volna, ha így is eljutottunk azokra a pontokra, ahová el akartunk jutni... szegény agent beeman-nel például a pad alá (tudjátok, amit a két szék között találtok), mert hiába dobta be az fbi-nak az aduászát, akkor sem segítenek kiszabadítani nina-t a szovjetek karmai közül, viszont nem is fogják elbocsátani az irodából, mert van olyan a vezetősségben, akinek tetszenek a kétes ámde hatékony lépései... olyan érdekes, hogy elég egy fél utcakép, néhány megfelelő autó a háttérbe, és az agyam máris elhiszi, hogy a szereplők berlin-ben vannak (logikus egyébként, hogy egy kvázi semleges helyszínre mentek, mert azért az anyaföldre kockázatos lett volna utazni, az nszk-t könnyebb eladni mindkét oldal ügynökségének)... mondjuk a helyszín mindegy is lett volna, mert ebben az egyszerű hotel-szobában is működött a nagy találkozás, a valószínűsíthető búcsú a legendásan kemény asszonyságtól, aki láthatóan minden keménysége ellenére nagyon szereti a lányát... oh, egész végig, az utolsó pillanatig olyan szépen építették paige-et az egész évadban, erre a végén lerombolják az egészet a drámai cliffhanger kedvéért, ejj-ejj... (maga jelenet egyébként okosan volt felépítve philip lélekből jövő makogásával és a hírhedt reagen-i beszéddel a háttérben -és én mégis csak arra tudtam figyelni, hogy ’most-ezt-m’ér-kellett’...) ($$10.08.)

azt hiszem ezzel az évaddal végleg bekerült a sorozat egy nagyon elit körbe: azon show-k szűk körét gyarapítja, amiket sokkal jobban tisztelek, mint ahogy szeretem őket... igen, ez az a kategória, ahol az ember facebook-szörnyeken és youtube-csapdákon vágja át magát, mert húzza/halasztja, hogy elindítsa végre a részt, de könnyedén hátrébb sorolja a nézési sorrendben is -aztán amikor végre rászánja magát, akkor rájön, hogy ez egy kifejezetten igényes sorozat, amit érdemes néznie, és soha nem bánja meg a rászánt perceket. aztán másnap megint sóhajtva néz a menüre, és inkább még elcsesz egy kis időt a neten, mielőtt ráveszi magát a következő részre... pedig van értelme annak, hogy ilyen lassú tempóban prezentálják nekünk a show-t, ahogy annak is, hogy kicsit úgy érzi az ember, hogy részről-részre ugyanazokat a köröket járják a karakterek, mert igazából ezek a körök egyre szélesednek, ahogy apró lépésekben haladnak a szálakkal. ez azért is van, mert elég sok rész-történetet görgetnek maguk előtt, amik ritkán kapaszkodnak egymásba, inkább csak kiegészítik egymást... egyébként meg hogy panaszkodhatnék a lassúságára, amikor azokat a jeleneteket élvezem a legjobban, amikor összeeresztik a karaktereket lelkizni egymással, csöndesen, intim beszélgetésekkel, és ezek mellé csak kiegészítésnek van szükségem némi kémes akcióra... no, még van egy évadom, hogy szintre hozzam magam, és biztos, hogy küzdelmes lesz, de én jó sztahanovista módjára teszem majd a dolgom, és legyűröm az összes zavaró tényezőt -mert tudom, hogy a végén élvezni fogom azt, amit látok...

„if there were 200 infidels standing on the road, i would gut every one of them like a goat.”

sose hergelj fel egy hegylakó harcos afganisztánit, mert vérben tocsogva fogja levezetni a dühét... oh, már el tudják érni, hogy egy jelenet nyitányában azt tudom mondani, hogy ’ajjaj!’, mert belegondolok, hogy az aktuális ártatlan szituációból mekkora baj lehet -mondjuk például ha martha lakásán agent beeman és ’clark’ találkoznak... szerencsére jól működik a szovjet kém-hálózat, így elkerültük ezt az igencsak veszélyes szituációt, de folyamatosan ott vannak a levegőben ezek a veszélyek... már megint a paige-es szálat élveztem a legjobban, pedig nem kezeli a legjobban a család a nagy titkot, mert a tinilány mindent tudni akar, nem törődve azzal, hogy ki hallja a beszélgetéseket, a szülők viszont legtöbbször vonakodnak válaszolni, csak hümmögnek gondterhelten, odavetett fél-mondatok között. de valahogy mégis különleges hangulatot ad az utóbbi részeknek ez a játékszabályokat megváltoztató fordulat... (azt is szeretem, amikor némasággal hoznak létre egy erős pillanatot, és clark martha előtti philip-pé válásánál nem is volt szükség szavakra.) ($$10.08.)

„when he asks you, just look at the tip of his nose. it’ll look to him like you’re looking into his eyes, and you’ll be less nervous.”

ki hitte volna, hogy az lesz az epizód fénypontja, hogy két ember ül a garázsban az autóban, és az egyik mesél az életéről, a másik meg a sok korábbi hazugság miatt képtelen hinni neki... egyébként is fontos témái voltak a mai résznek a bizalom és a hazugság -bár egy kémsztorinál ennek nem kéne nagy relevációnak lennie... de az a durva, hogy ez a bizalom-hiány már ránk nézőkre is átragadt -például már nem tudjuk eldönteni, hogy bízhatunk-e nina-ban, hogy őszintén közeledik-e a kétségbeesett tudós-emberhez, vagy ez is csak a szokásos nina-s színjáték, és csak a bizalom látszatát építi önző célból... de szurkolni is tudunk a hazugságnak, legalábbis én kicsit szorítottam a nem létező karfámat, mikor martha mélyen a felügyelő fbi-os orrára nézet, és határozottan előadta az ártatlant (egyébként ötletes volt, hogy clark ezt az orra-nézős trükköt javasolta neki, mert rá lehetett játszani vizuálisan)... és ezek után vicces, hogy paige pont annak kérdőjelezi meg a szavahihetőségét, aki épp brutálisan őszinte vele szemben... (csak a mai különösen forró szex-jelenet közben realizáltam, hogy mennyire visszavettek a szexualitásból idén. enyje...) ($$10.08.)

„this place right here is switzerland. everybody knows that.”

nem kell sok a feszültség építéséhez, elég egy borotva meg egy rossz-fiú is... oh, épp mondani akartam, hogy mennyire tetszik, hogy kicsiben, minimálban megoldják a díszletezést, mert most is az epizód nagy része egyetlen helyszínen, az emblematikus borbélyságban játszódott, hát erre egy drámai jelenetben nem lerombolják az egészet...? pedig simán elhallgattam volna még pár részen át, hogy ülnek a sokat látott férfiak az üzlet előtt, és filozofálnak az élet nagy kérdéseiről. de megértem, hogy miért kellett már most a vezér-áldozat, ezzel lehetett a legkönnyebben luke-nak motivációt adni -igazából soha nem lehet megunni ezeket a hidegen tálalt bosszú-történeket... cseppet sem bánom, hogy ezt az epizódot még rászánták arra, hogy mozgásba lendítsék a hőst, mert közben sok aprósággal színesítették az összképet. például a múltkori csinos pofiról kiderült, hogy nem csak nyomozóként különleges, de van benne cool-ság is dögivel. mint ahogy a fő-ellenségről is sokkal többet tudunk már -például azt, hogy baromi menően tud megérkezni egy helyiségbe... oké, viccelek, mert tetszetős a karakter, van tartása, ugyanakkor nehezen kezeli a dühét -de ahhoz is elég volt két jelenet, hogy érezzük azt, hogy nem csak egy pénzéhes piti alak, hanem sokkal több van nála a felszín alatt. ($$10.07.)

„-who’s trevor?

-he’s the gay who comes with my room."

el kellett mennünk a nyílt óceánra, hogy lecsupaszítsunk mindent, hátrahagyjunk minden felesleges elemet, és csak a lényegre, a fő karakterekre koncentráljunk -és pfefferman-ék megtesznek mindent, hogy még idén utoljára megmelengessék a szívünk. mert persze hiába szálltak hajóra, a problémákat hozták magukra az útra is, úgyhogy nincs gondtalan kikapcsolódás a nyaralás alatt sem. viszont azért egy jó adag elengedéssel engednek minket az utunkra jill solloway-ék, így könnyed szívvel búcsúzunk a csodásan előadott alanis morrisette dal alatt, remélve, hogy jövőre könnyebb lesz az életünk... ($$10.07.)

nem bántásból, de idén kicsit lebegősebb, dekoncentráltabb volt az évad nem? mindenki járta a maga útját, amik néha kereszteződtek csak különböző családi eseményeken, de nem lehetett azt érezni, hogy minden egyfelé tartana. így egyfelől jó, hogy az összes családtag egy szintre emelkedett maura-val, mindenkinek a története ugyanúgy számít, nem csak a nagy transz-utazás, ugyanakkor nekem kicsit hiányzott, hogy erősebb legyen a vonal-vezetés. viszont, ahogy azt már az évad közben is fejtegettem, ez a szerkesztési mód nagy szabadságot adott az író-szobában, bármilyen ötletet elbírt a keret. ami még egy kicsit hiányzott, az a flashback-ek visszaszorulása, mert sokat hozzáadtak eddig a nagy egészhez a múlt különböző darabkái. ami viszont megmaradt, az az összetéveszthetetlenül eredeti hangulat, ez a keserédes indie-ség, az ön-ostorozás és a merészség szerethető keveréke. az igaziságra való törekvése.

„female, black, trans, just any... any kind of other that the patriarchy would try to objectify or silence. and what if that otherness were the messiah?”

the earth is not a happy place right now... de komolyan, miért hiszik azt mindig az írószobákban, hogy minden néző mazochista, és imádja, hogy jól elverik a lelkét...? jelenleg nincs a sorozatban egyetlen karakter sem, aki jól lenne, akire épp ne járna rá a rúd lelkileg. de tudjátok mit? bassza meg, valahol igazuk van az írószobákban, mert tényleg imádjuk ezt a szomorú alámerítkezést... ($$10.07.)

„trying to turn me into a travel agent?”

hmm, végig kell gondolnom, hogy mi történt az epizódban, annyira elhomályosított mindent a nagyjelenet, amit már régóta érleltek, és most tökéletesen valósítottak meg -egész meglepve engem, hogy az évad tizedik részében jött el a sors-fordítás ideje. de nem nagyon lehetett már tovább húzni paige beavatását, és ennek valahol örülnünk is kell, mert ha intelligens karakterként akarják kezelni, akkor tényleg ez volt a helyes lépés, mert sok hazugságot már nem nagyon lehetett volna lenyomni a torkán. a nagy feladat most az lesz, hogy hogyan kezelik a megváltozott viszonyt, hogy a kezdeti sokkból milyen irányba viszik el a tini-lányt... no, kiadtam magamból, nézzük mi volt még ma, távirati stílusban... igazából a megkezdett szálakat folytattuk, stan-nek megint a kezébe akadt a lefoglalt videokazetták közül egy kultikus darab (tron), de két jófejkedés között még mindig a házassága romjain mereng. a disszidált szovjet néniről már biztosan tudjuk, hogy igazából nem disszidált. és nem felejtettük el az afganisztáni szálat sem, ehhez hőseinknek ismét parókát kellett húznia és csáberőt bevetni egy puccos hotelben. ($$10.06.)

„she’s gone all the time. expects us to fix her meshuggeneh kid.”

kicsit hiányoltam eddig idénről a flashback-eket, amik a korábbi évadokban búvópatak módjára fel-felbukkantak rendre, hogy aztán a végén szépen összeálljanak egy egésszé -plusz az eddigi tapasztalatok alapján számíthattunk idén is speciális epizódra, úgyhogy ezeket most megkaptuk kettő-az-egyben, egy epizódban. egy újabb korszakot ismerhettünk meg maura/mort életéből (illetve korszakokat, mert volt egy keret-történet is egy nagy találkozásról) -és milyen érdekes, hogy a másik nemmé való transzformálódás már egészen fiatal korban megjelent nála is, így nem mondhatjuk, hogy csak ’társadalmi hatásokra torzul az énképe’... és nem csak a meg nem értett gyerekkor bemutatása működött ma, de az idealizált ötvenes évek légköre is, annak emblematikus légvédelmi szirénájával és atom-háborús paranoiájával együtt (a színész-újrafelhasználás ötletét ma gaby hoffmann képviselte, mert különben már két epizódból is kimaradt volna egymás után...) ($$10.06.)

„i don’t wanna be trans, i am trans!”

az utazás mindig szimbolizál valamit, akár a lelkünk fejlődését is, ami hosszú utat tud megtenni, a zavaros érzelmektől a megtisztulás felé, az öntudatosságtól az én-kép megkérdőjelezéséig. van amikor ki kell tenni a lábad a lakóhelyedről, de az is lehet, hogy lezajlik az egész helyváltoztatás nélkül. na jó, elég az ál-filozófiai bullshit-ből... azt hittem, hogy drámai lesz josh célba-érkezése, de olyan aranyosak a fiával együtt, hogy ez az aranyosság elvette a drámai élt. maura szokás szerint mérgesen kezdett minden mondatot a húga felé, persze hogy most is balhé lett a találkozás vége -erős színészi játékkal megtámogatva. ahogy a rabbi-néni megzuhanásánál is csak csodálni lehetett az imádni-való kathryn hahn-t. ($$10.06.)

„we don’t want to risk the martha operation any more than you do. you should trust the organization.”

szeretem amikor a jelentéktelennek tűnő apróságokból lesznek a fontos dolgok, amikor úgy építenek egy karaktert, hogy igazából nem is rajta van a hangsúly -mert bizony elizabeth sokat gazdagodott azzal, hogy elbeszélgetett egy rosszkor-rossz-helyen-lévő nénivel, aki megosztotta vele az élet-tapasztalatait, aki előtt nem kellett titkolóznia, mert tudta jól, hogy nem hagyhatja életben -és ebbe majd’ beleszakadt a szíve -mert mindig megbizonyosodhatunk arról, hogy a hideg szovjet tél sem edzette meg a kemény kémnőnk szívét kérgesre... és bizony igaz ez philip-re is, aki nem csak apa-oroszlánként védelmezi a családját, de kötődik martha-hoz is, pedig neki csak egy feladatnak kéne lennie, nem egy személynek, aki érzelmeket gerjeszt... apropó martha, fura látni, hogy ennyire nyugodtan viseli, hogy tudja, hogy az ő clark-ja körül nincs minden rendben, biztos vagyok benne, hogy nemsokára borulni fog az a közmondásos bili... érdekes látni, hogy a hidegháború közepén ilyen jó együttműködés tudott kialakulni az ügynökségek között -oké, beeman ügynöknek és oleg-nek ehhez a kooperációhoz egy közös érdekre, azaz egy nőre volt szüksége... ($$10.05.)

„how fucked up are you right now?"

nem mondanám, hogy az epizód rendezője, padraic mckinley ne tett volna meg mindent a figyelem-felkeltésért... először kicsit zavart, hogy egymást érik a zenés összevágások, bár egy idő után azt gondoltam, hogy akkor lehetett volna még radikálisabb, és szöveg nélkül kellett volna bemutatni jay megzuhanását... mert kétségtelen, hogy tele voltak hangulattal ezek a részek, csak amikor fél óra alatt több dal csendül fel, mint az előző 8 részben összesen, az kicsit kizökkent (aha! most néztem utána, az eredeti szakmáját tekintve vágó a srác, ez azért sokmindent megmagyaráz...). a legjobban viszont az tetszett, hogy a legmegfelelőbb pillanatban, a meccs közben tompultak el a hangok, hallgatott el a zene... de nem csak az ember füle tudott izgalomba jönni az epizód közben, de vizuálisan is összetett volt az élmény, sok hosszúra vágott kézi-kamerával felvett jelenettel erősítette a realizmus érzését, plusz rendre hagyta becsillanni a fényeket is, és még a fröccsenő vércseppek elől sem hagyta, hogy elugorjon az operatőr... szeretném ha vége lenne a jay-féle drogos mámornak, mert nem jó érzés nézni, ahogy ön-pusztít a srác -még ha a barátnője dögös is mellette, de ha dögös csajt akarnak mutatni, akkor már inkább vágjanak hosszasan alicia-ék üzekedésére, mert abban most épp kevesebb a dráma... hjaj, elkezdték előkészíteni lisa visszatérését is, előre rettegek tőle, hogy milyen lesz kiele sanchez-t újra a képernyőn látni, beszakad-e majd tőle a szívem... ($$10.05.)

„miss shea, girl, don’t you go get that pussy, darling. you know what they say? a chick with a dick is always paid.”

oh, indie hangulatú road-trip bohókás josh-sal és cuki, shea-vel, ide vele! jaj, azt hittem, hogy egész epizódos utazást kapunk, nem, nem érdekel most az anyu-féle öreglány-standup, még az sem, hogy a pasija kinyalja a konyhaszekrényen, menjünk vissza az utazókhoz, mert tök jók együtt, és süt a hangulat az egészből. oh, oké, ali-vel foglalkozhatunk egy kicsit, hehe, jól rákapott a nevető-gázra. ejj, ejj, ennyit a hangulatos trip-ről, csak sikerült elbaszni ezt is, mert josh nem csak bohókás, de kifejezetten otromba is tud lenni (plusz az írói kényszer még a cuki transz-lány köré is drámát szőtt). ($$10.05.)

„welcome to the first meeting to form the committee for the temporary american disabilities act for those of us with temporary disabilities."

azt hiszem carrie-nek és fred-nek az volt a célja a mai epizóddal, hogy összeszedjék az összes idegesítő karakterüket, és letudják őket ebben a húsz percben -mert remélem most elfogyott az összes... ($$10.05.)

„you are guilty of crimes against the people of south africa.”

mivel hőseink beleragadtak a dél-afrikai probléma-körbe, így bőven maradt idő ma a többiekre is. így meghallgathattuk, hogy martha folyékonyan hazudik a kihallgatóban, és láthattuk, hogy szegény nina-nak nem lesz jobb sorsa attól, hogy nem egy szűkös cellában (és barna melegítőjében) várja a sorsát, hanem ügyesen összekötötték a szálát a másik szovjetunióba száműzött vonallal... na de nézzük jennings-éket meg az apartheid elleni küzdelmet, mert tanulságos volt látni, hogy az elkeseredett dél-afrikaiak sokkal radikálisabbak, mint amit a szovjet kémek gyomra el tudna viselni -bár ki az, aki szívesen nézné, ahogy elevenen elég egy ember, tartozzon bármennyire is az ellenség közé... egyébként még mindig jól érezhető, hogy a készítői csapat kellően utána-ásott a korszak összes társadalmi problémájának, a világot akkor feszítő konfliktusnak, és be is tudják ezeket építeni a nagy képbe... a rész végére azért tartogattak egy drámai coda-t, azt hittem, hogy most jött el az idő clarke leleplezésére, de ez az ügyes kurafi még ebből a veszélyes szituációból is kidumálta magát... ($$10.04.)

„we all happen to be standing at 3333 cannibal-fucking-lane!”

kellett három-és-fél év, de végre megvilágosodtam: ez a sorozat nem csak az alap-filmjével kötődik a kilencvenes évekhez, ez a sorozat maga a kilencvenes évek mai megtestesülése... de tényleg, gondoljatok csak bele, azon a pár fuck-on meg hébe/hóba előforduló csöcsön túl mi különbözteti meg egy korabeli generikus network-fantasy-tól? még a reklám-szünetek után is pont úgy vannak vágva, mint az akkori emblematikus alkotásokban, azaz ugrunk pár pillanatot előre minden szünet után (példa: a szöszit már majdnem elkapja a megszállott seth, intimbetét-szünet, visszatéréskor a szöszi már egyedül fut a folyosón, üldözője jócskán lemaradva...). (mondjuk azt, hogy a trükkök színvonala sem nagyon haladja meg a húsz évvel ezelőtti szintet, azt inkább a rodriguez-féle spórolásnak tudnám be, mint technikai hommage-nak...) szóval, a sztori szerint megint volt heti-gonosz, meg kisvárosba zárt zombi-szerű kannibálok, de igazából ezeknél sokkal szórakoztatóbb az a fasz-méregetés, ami a karakterek között zajlik megállás nélkül... ööö, asszem kicsit eltávolodtunk egymással a show-val, talán egy erősebb mitológiával vissza lehetne csábítani. vagy mondjuk santanico-val -de tényleg, hol van az én drága szerelmem...? ($$10.04.)

„i am a jewish woman, joshy. and jewish women do whatever the fuck they want.”

ismét egy összejövetel, amin a teljes pfefferman család képviseltette magát, és ez azért jó, mert hiába van meg mindenkinek a maga külön szála, mégis azt érzi az ember az ilyen jelenetek látva, hogy egy egésszé olvad össze mind. az is tetszett, hogy jól használták a múltkori halál-esetet, hogy ezzel hozták kicsit közelebb a fiút az apához, plusz fel lehetett tépni a sebeket a rabbi-nénivel... ($$10.04.)

„she was in a pilot i directed about ten years ago. she was hilarious. network fired her because she had no tits.”

most már jól kirajzolódik, hogy a koncepció része az, hogy az epizód felében a magánélettel, azaz az anyaság terheivel foglalkozunk, a másik felében meg a szakmával, azaz a színész-lét visszásságaival. így az egyik fele mindig húsbavágóan őszinte, a másik meg cinikusan túlzóan őszinte. és így lesz jó elosztású az arány... ($$10.04.)

„-the hosts are supposed to stay within their loops, stick to their scripts with minor improvisations.

-this isn’t a minor improvisation. this is a fucking shitstorm.”

bár arra nem emlékszem, hogy gyerekkoromban láttam volna a michael crighton-féle eredeti filmet, viszont láttam egy másik alkotást, amit az ő regényéből adaptáltak, azt amiben ugyanúgy megvolt a ’téma-park, amiben rosszra fordul minden’ alapgondolata (mert az embereket és a dinoszauruszokat nem okos dolog összeereszteni), plusz nagy kedvencem volt az ’álompark’ című könyv is, ami szintén arról szólt, hogy a szórakoztató interaktív kalandtúrát megzavarja egy csúnya gyilkosság -szóval hamar belém-vésődött az a gondolat, hogy az ilyen futurisztikus parkokban csak baj érheti az oda látogatókat... és ha már most az intelligens androidok keverték ebbe a téma-parkba, akkor mindenképp meg kell említenem, hogy a szárnyas fejvadász is megfordult a képmagnómban annak idején -és biztos vagyok benne, hogy elsősorban csak hangulati benyomások értek belőle ifjú tinédzserként, de a robotika kérdésköre ott maradt az érdeklődésem felszínén... aztán jött némi kacérkodás asimov-val is, majd évekkel később beleszerettem a battlestar galactica-ba, ahol igazán mélyen kielemezték a mesterséges tudat minden aspektusát. sőt, a westworld készítője, jonathan nolan is foglalkozott már a témával, igaz, ügyesen elrejtette a filozófiai gondolatokat egy nyomozós sorozat burkába... most viszont nem kell visszafognia magát, hogy a tévécsatorna reklám-értékesítő osztálya elégedett legyen -és most nem csak arra gondolok, hogy nyelvezetében és testiségében máris sikerült megütnie az hbo-s mércét, hanem arra, hogy van idő és hely mélyebb gondolatokat is elhelyezni. és vannak hozzá megfelelő színészei is, mert sir anthony hopkins úgy fogja kimondani ezeket a gondolatokat, hogy biztos, hogy nem szállnak el a füled mellett... talán a pocsék ’cowboyok és űrlények’ című film idején éreztem azt, hogy a western egy olyan műfaj, ami ledobja magáról a más zsánerekkel való keveredést, de szerencsére most már be kell látnom, hogy ez nem igaz, csak értő kezeknek kell kevernie a műfajokat... (ramin djawadi nem csak a saját zenei anyagának komponálásával tette le a névjegyét a pilot-ban, de zseniálisan épített be néhány pop-számot (black hole sun, paint it black) is a vadnyugati zongorázások közé.) ($$10.03.)

„there is a difference between fucking and making love.”

az jól érezhető, hogy a nemátalakító folyamat egy egész évadon át húzódó probléma lesz, úgyhogy inkább nézzük a család többi tagját, akik a kapcsolati problémák körül repültek (megint) egy kört. ...mert lehet, hogy látszólag minden rendben van az ágyban, csak utána mond csődöt a kommunikáció. ...és lehet, hogy magadra tudod erőltetni a ’minden rendben van’ álcáját, de néha ki kell szaladnia egy gyomorból jövő fuck-you-nak, különben fel fogsz robbanni... (huh, kezdek ráérezni az írói gondolkozásra, az utolsó drámai jelenet előtt a mozgólépcsőzésnél egyből tudtam, hogy mi fog történni...) ($$10.03.)

„remember the four words. picture them out in the world. i picture love, justice, truth, beauty.”

tök jó látni, hogy solloway-ék bármilyen ötletet megengedhetnek maguknak, szabadon csaponghatnak -így jöhet mondjuk egy teknős, aminek a segítségével végigjárjuk a családi múltat, vagy mondjuk egy fogorvosi lázálom ali-vel és caitlyn jenner-rel... az epizód nagyrészében viszont egy hagyományos sorozatos vacsorát kaptunk, ami annyira simán indult, annyira jóban volt mindenki-mindenkivel, hogy üvöltött a jelenetről, hogy balhéba fog torkollni az ünneplés... egyébként én már vártam, hogy maura mikor határozza el magát a teljes átalakulásra. ($$10.02.)

„harlem is a community that welcomes everyone. all people. but at the same time, duke ellington, harlem has been the jewel of black america. it's a perpetual symbol of of hope and prosperity and excellence."

hé, yo, ez itt már nem a pokol konyhája, hanem az anyaszomorító harlem, csicskák! (na ilyen az, amikor egy fehér ember imitálja a feketék beszédstílusát...) no, végre visszatértünk a marvel filmes univerzumának az utca-szintjére, a katolikus bűntudat és az alkoholizmusba fojtott depresszió után egy újabb sötét szinnel festve a képet -egy hőssel, aki nem hajlandó használni a képességeit, miközben a harlem-i utcákat gengszterek vére festi vörösre... nagyon tetszik, hogy mindegyik marvel/netflix show-t az adott karakter képére próbálják formálni, és mi illene jobban egy olyan fekete karakterhez, akit a kora hetvenes években alkottak meg, mint egy nagy adag blaxploitation hatás? és nagyon jól kapták el az egykor nagyon menő stílus hangulatát, és ami még fontosabb, a zeneiségét, mert míg jessica-nál a jazz-szaxofon sírt folyton, itt komoly szerepe lehet a funky-nak. sőt, még a történetbe is beépítettek egy helyet, ahol majd mindig fel lehet dobni a jeleneteket élő-zenével. mert ezek a szörnyű gonosz gengszterek mindig nagyszerű zenei ízléssel vannak megáldva... btw, eddig mindig a gonoszok voltak a marel sorozatok erős pontjai, cottonmouth viszont kicsit talán másabb lesz, mint fisk vagy kilgrave voltak, kevésbé harsány, legalábbis most még a megformálója, a kimondhatatlan nevű ali nagyon visszafogja a karaktert (bár a b.i.g. poszter előtt már most szépen tud pózolni...). szóval vannak már gonosz gengsztereink, meg rosszban sántikáló politikus-asszonyunk, akadnak rendőrök is, úgyhogy minden adott egy harlem-i bűn-drámához. amiben mellesleg valakinek áthatolhatatlan bőre és szuper-ereje van... ($$10.01.)

„do you know what that’s like to watch your friend, someone you love, someone who is like a goddess with the power to fly to the moon and shine a light on the world, and she ends up using all of that power just to keep her fat, shit, useless, boring stoner husband barely afloat?”

aki már egy ideje benne van a hollywood-i körforgásban, az sok barátra tud szert tenni, akik később első szóra ugranak, ha a személyes kis projekthez emberekre van szükség -így láthatjuk bohóckodni pamela mellett újra david duchovni-t, vagy így alakíthat cuki rendezőt lenny kravitz... egyre jobban ülnek a poénok a show-ban, amibe persze egy jó adag kínos humor is beleszövődik -naná, louie írta a mai részt is, hogy maradhatott volna ki egy kis ártalmatlan rasszista viccelődés a családi vacsi közben... ($$10.01.)

„my liver’s been on vacation, and i got a month’s worth of drinking to catch up on.”

de fura, hogy nem egy fagyos januári napon indul az új évad, hanem egy kellemesen langyos őszi estén... egyébként nem sok mindent változott a sorozat háza táján az új időpontján kívül, frank még mindig egy elpusztíthatatlan csótány, fiona dacosan harcol az élet szar-hullámaival, és többieknek is megvan a maga apró/cseprő baja, igazából nincs kedvem megint névsorolvasást tartani... kábé már látszanak az évad fő probléma-vonulatai, bár azért még meg tudnak lepni, ma is előre tudni véltem, hogy mi lesz a sorsa carl előbőrének, de aztán tudtak bele olyan csavart rakni, amit én nem vettem számításba... hjaj, még akkor is azt érzem, hogy hiányzott ez a csomó szerencsétlen gallagher, ha most sokkal hamarabb találkoztunk, mint szoktunk... igaz, én könnyen megvehető vagyok, mert már a trainspotting-hangulatú frank-álomtól is egyből oda-meg-vissza voltam, a víz alá beszűrődő fények, a zene, a a nagyon pontosan elkapott pillanatok a gyerekeiről, tökéletes volt az összhatás... shit, én azt nem gondoltam tavaly év végén, hogy gyilkossági szándékkal dobták frank-et a folyóba a srácok, simán csak egy kijózanító bosszút láttam bele -de az mennyire tipikus gallagher-gyerek hozzáállás volt már, hogy így le tudták szarni, hogy az apjuk él és visszatért. mondjuk kialakult már bennük ehhez elég rutin az évek alatt... ($$09.30.)