soroló

„anarchy in the u.k.”

hát perszehogy a sexpistols-ra utalok az idézettel, mert amikor megláttam a ’1977, london’ táblát a nyitányban, egyből tudtam, hogy a punkok lesznek az epizód középpontjában -pedig a cím alapján jöhetett volna a hírhedt abba-küldetés is, amit nem igazán fedtek fel meg anno... no, de itt van nekünk egy kis anarchia, ahol nincs biztonságban sem a monarchia feje, sem a hűséges corgi-jai... ééééés persze az írók ezt a részt is a lelkükre vették, mert a cinikus punk constantine ahelyett, hogy mélyítette volna a zenei tudását, inkább egy családi problémával nézett szembe, ha már hazatért az anyaföldre -és egyből segítette is őt ebben az ügyeletes lélek-építő, zari... de a mágikus lénnyel való bánásmód is sokkal érzelmesebb lett, mint máskor, hiszen nem egy gonosz teremtményről van szó, csak egy örökös kívülállóról, aki nem véletlenül a lázadás igazi zenéjében találta meg önmagát (magamtól csak azt tudtam, hogy anjli mohindra baromira ismerős valahonnan -az imdb kellett, hogy a homlokomra csapjak, hátperszehogy pár éve még lelkes tiniként szaladgált sarah jane mellett)... és persze hallottam arról, hogy amaya valamilyen formában visszatér közénk, de nem gondoltam, hogy ilyen ötletesen oldják meg ezt az írók -szegény nate, pedig már a gary-féle bohókás barátság kezdte kigyógyítani a az iránta érzett szívfájdalmából... (×03.26.)

„your deal with oliver ruined my life and the city’s. all i’m asking of you is to hold up your side of the bargain.”

talán korai lenne panaszkodnom az évadra, mert türelmesen ki kéne várni, hogy mit akarnak felépíteni az írók, de jelenleg azt érzem, hogy kicsit sarokba írták magukat tavaly év végén ezzel a börtönös vonallal, mert addig nem fog tudni a sorozat előre lépni, amíg oliver a rácsok mögött van... persze az oké, hogy keménykedik odabenn a rosszfiúkkal, ma még a kaszkadőröket is átmozgatták kicsit két bunyó erejéig -és mondjuk az is igaz, hogy a kinti eseményeknek is lehet majd érdekes kifutása. vagy igazi célja... mert oké, diaz elkapása legyen fontos szempont, teljesen érthető, hogy felicity ragaszkodik ahhoz, hogy az a mocsok ne ronthassa tovább a szabad levegőt, de diggle-ék külföldi trippjénél nagyon azt éreztem, hogy időkitöltőnek kapták azokat a perceket, amihez még némi mű-drámát is kerítettek nekik (ha ma már nem volt flashforward, amivel meg lett volna a 42 perces kvóta)... de nyugodtan ignoráljátok ám a morgásomat, ha szerintetek nem fontos, hogy látszódjon az évad célja már ennyire az elején... (×03.26.)

„without continual growth and progress, notions such as improvement, achievement, and success, have no meaning.”

jó látni, amikor egy fontos gonosz-karakterre tényleg rászánják az időt az írók -mondjuk úgy, ha végigvezetik a negatív szereplővé válás útján egy flashback-epizódon keresztül... és bár elborzasztó volt látni, ahogy egy értelmes ember ilyen ütemben radikalizálódik, mint most lockwood professzor, logikusnak érződött az útja, ahogy folyamatosan rúgta ki alóla az élet a mankókat, és így már csak abba a toxikus nevelésbe tudott kapaszkodni, amit az apjától kapott (xander berkeley utálatosan is erős vendég-alakítást hozott)... és mindebben az volt a nagyszerű, hogy a karakter változásának sarokpontjait beépítették a sorozat eddigi történelmébe, egy-egy világrengető kulcs-esemény befolyásolta az ő élet-szemléletét is... és ami igazán erőssé tette ezt az epizódot, az az alsó nézőpont volt, azaz hogy lockwood-ékkal jobban megérthettük azt, hogy az átlagos kisember miként éli meg azokat a radikális változásokat, amit a világűrből érkezettek egyre erőteljesebb jelenléte jelent. hogy tényleg előfordul, hogy elveszik a munkádat. hogy a felelőtlenségük a családodat és az egzisztenciádat fenyegeti. így az eszem fel tudja fogni, hogy miért radikalizálódnak ezek az emberek, még ha a lelkem tiltakozik is mindaz ellen, amit vallanak... (×03.25.)

„sherloque is the best detective in the multiverse.”

tudom, hogy a képregény-iparban szokás a füzet címében ellőni a nagy poént (rá kéne keresni, hogy hány ’the death of...’ sztori jelent meg az elmúlt évtizedekben), de a sorozatoknál szerencsére ez még nem szokás, így biztosra vettem, hogy vibe velünk lesz a végefőcím után is. illetve hogy cisco velünk lesz, mert az alteregójától akár most búcsúzhatunk is egy időre... apropó, alteregó, szerencsére nem kell tovább várnunk, hogy megkapjuk az idei wells-ünket, aki a csapat mellé csöppen a multiverzumból, hogy tom cavanaugh ismét kiélhesse a komikusi vénáját, úgyhogy ezúttal egy simlis ám jó-szemű detektívvel gazdagodtunk, aki biztos hogy hasznos és szórakoztató lesz a továbbiakban... caitlin továbbra is az apa-szálon csüng, és meglepően jó párost alkottak digby-vel, főleg mert a srác elég empatikus tud lenni az ilyen ügyekben... és úgy tűnik, hogy empátiát akarnak építeni az évad-gonosz felé is, majd meglátjuk, hogy mennyire vagyunk képesek megsajnálni őt, de az mindenképp örömteli, hogy nem megint egy arctalan gonoszt kapunk, akit köré fújják a füstöt az évad két-harmadáig... kicsi nora megfelelési vágya már kezd egy kicsit sok lenni nekem, remélem most már lenyugtatják őt egy kicsit az írók... (×03.25.)

„finally our rulers would have culture.”

na ez tipikusan az a mini-scifi ötlet volt, ami egy frissítő zuhany alatt ugrik be egy pihent-agyú írónak, amin aztán jót mosolyog ön-önmaga sikálása közben, és már majdnem elfelejtene is, de aztán hirtelen kérnek tőle egy rövid írást egy antológia-magazinba, és kutya-futtában csak ezzel tud előállni... egyébként jópofa egy-ötletes kis szösszenet volt ez, egy kafkai felütés abszurd végigvezetése... (×03.25.)

„weren’t expecting gunfights with angry vampires. we’ve got two boxes of ammo for the p90s, four magazines for the sidearms, shotgun, couple of old battle maces, bottle of 2000-year-old wine and i’ve got a smidge of c4, if it helps.”

régóta harcolok már azért, hogy a vámpírok újra elfoglalják a helyüket a horror-tápláléklánc megfelelő fokán: azaz hogy újra undorító vérszívónak lássuk őket, ne szexuális tárgyaknak -de azért ez a japán hatásokat mutató gore-fest már talán nekem is sok volt egy kicsit... igazából talán a rövid formátum hátrányai jöttek elő most, hogy a nagy szaladgáláson és elkeseredett harcon kívül nem sok minden másra volt idő -maximum egy kis angolos suttyó-humorral ütötték fel a véres jeleneteket. pedig komplexebben, némi folklór-háttérrel megtűzdelve ez egy kőkemény hellboy-sztori is lehetett volna... (×03.25.)

„’quit your job’, they said. ’become a farmer’. never fucking mentioned the goddamn giant fucking insects!”

na, itt nem volt pöcsölés, egy nagy szörny-harc volt az egész epizód, ahol az emberiség megint gépeket vett a hátára, hogy legyen esélye az idegen létformák ellen (üdvözöl az aliens meg a pacific rif -és persze a teljes japán anime katalógus)... és néha nem kell több ahhoz, hogy egy merő feszültségben üljünk végig egy bő negyedórát, csak egy pár elszánt ember, korlátozott lőszerkészlettel, és végtelen számú, hegyes fogú, zöld vérű bestia... (×03.24.)

„i think i saw a murder.”

felejtsük el a scifi zsánereket egy pillanatra, és kalandozzunk át a thriller-ek mezejére. egy nagy feszült rohanás volt ez az epizód, egy dramaturgiai urborosz, messze magunk mögött hagyva a gyermeki játékosságot (bár vizuálisan érdekes párhuzamot lehet vonni a gyerekbarát into the spiderverse és e kisfilm között, és nem csak a 3d-re húzott 2d réteggel, de a képre kiíródó hangeffektekkel is). (és az a jó, hogy nem csak nekünk perverzeknek akartak kedveskedni az alkotók a női kitárulkozással, hanem dramaturgiai funkciója is volt a kendőzetlen valóság ábrázolásának...) (×03.24.)

„i'm trying to get into the whole ’we’re experiencing these human things for the first time’ vibe.”

az emberiség seggberúgta magát, és nem kell már sok, hogy kiiratkozzon a föld nevű bolygóról -most ezen kéne keseregnünk, amíg még élünk? hát inkább röhögjünk egy jót egy csapat kiránduló robottal és egy imádnivaló macskával! (×03.23.)

„women fight better than men.”

david fincher és tim miller összeterel egy csapat animációs arcot, hogy készítsenek egy mozgóképes novellafüzért? miért ne...? tizenhét percben nehéz komplex dramaturgiát végigfuttatni, egy kisfilm alkotójának sokkal inkább az esszenciával, a kompaktsággal kell foglalkoznia. itt az első kisfilmben is ez volt a helyzet, fogtak az alkotók pár klisét egy bosszúálló nővel, egy tömegszórakoztatásra szánt illegális harccal, egy gazdag akarnokkal, és nyakon-öntötték az egészet egy nagy adag hangulattal, kaiju gore-ral, leheletnyi leszbikus felhangokkal, és némi dögös badass-séggel. azt nem igazán tudtam eldönteni, hogy tetszik-e az, hogy vizualitásában és történet-vezetésében ennyire emlékeztetett egy playstation-játék cut-scene-re ez a kisfilm, de összhatásában működött, lekötött végig, sőt, most azt érzem, szívesen megismertem volna jobban is ezt a világot -és egy jó novella ilyen, meghozza az étvágyat... (ja igen, nyugodtan lehet izgulni a rajzolt mellekre is kedves férfitársaim -én ezt nagy képregény-olvasóként már régóta tudom (kajánul vigyorgó szmájli)...) (×03.23.)

„another great living novelist felled by the studio system, like f. scott fitzgerald or chuck palahniuk. how utterly cliché.”

nem nagyon kívánta a szervezetem így éhgyomorra ezt a megzuhanást, és a rom-kom klisékkel ellentétben ennél a sorozatnál nem vagyok meggyőződve arról, hogy a lelki mélypontot happyend követi majd... mondjuk jimmy egynapos depressziója még kezelhető volt (főleg a szépen fényképezett beállításoknak köszönhetően), a gretchen szál meg aya cash miatt működött igazán, aki (főleg a nagyjelenetben) beletette a lelkét az összeomlásba... (×03.23.)

„the first wave is all the unavailable married folks. (…) next, we have the youth, like 20s. way young. (…) then the third wave comes. the problem is, you don’t have chemistry right away. it’s a slow burn. but these are grown people, and they’ve got their shit together.”

nem hiszem, hogy a perszonál dramedy műfaját máshogy is lehetne csinálni, mint brutális őszinteséggel, és pamela adlon nem sem fél lecsupaszítani magát, és kitenni a képernyőre -így jöhetnek sorban a nedves álmok és az autóban való önkielégítések, a folyékony szexualitás, vagy az akaratos gyerekek nevelésének nyűgjei. és attól sem riad vissza, hogy harciasan kikeljen a saját szakmája munkakörülményei miatt, hátha valaki észbe kap hollywood-ban, és egy kicsit könnyebb lesz az egyszerű embereknek is belépni a forgatási helyszínekre egy munkanap kezdetén... (×03.22.)

„the devil’s hold over these witches is stronger than we have ever faced. hanging them will not suffice. they must burn.”

a legends írószobájában mindig kényesen ügyelnek az egyensúlyra, de talán most eggyel komolyabb volt az epizód, mint máskor, nem? mármint persze, most is tele volt a szokásos őrültségekkel a rész, egy igazi disney-s tündér-keresztanya is dalolva tette tiszteletét a színen, az isten szerelmére, de a másságtól való beteges félelem túlságosan eluralkodott a hangulaton, és teljesen érthetően zari ezt a szívére is vette. pedig tudhatná, hogy milyen szélmalomharc a bigottság ellen harcolni... nem nagyon tudom, hogy mit akarnak kezdeni nate-el, gyanúsan leválasztották őt most a csapatról, továbbgörgetve a családi magán-szálát, viszont azért jár a pacsi, amiért összepárosították ava-val, mert jó csapatnak bizonyultak... a komolyabb téma miatt most talán egy fokkal kevésbé szórakoztam jól, mint egyébként szoktam a sorozaton -de persze azért nagy vigyorgások így is akadtak, hé, ray és mick kismalacként rohangáltak a hajóban, hehehe... (×03.21.)

„my earth isn’t perfect. it’s nowhere close to perfect. but at least there’s hope. and i’m here to tell you that it's possible that freedom is possible.”

könnyen össze lehet foglalni ezt a fél órát: két akció között egy kis érzelem-bomba... mert igazából most nem kaptunk extra réteget a karakter melegségével kapcsolatban, de jó érzés volt látni, hogy képesek az írók elfogadó szülőket is írni, nem csak olyanokat, akikben összetörik valami, ha a fiúk kijelenti, hogy ő bizony a saját neméhez vonzódik... szóval ezt a beszélgetést vette körül két akció, egy all-star bunyó az elején, ahol be kellett kicsit segíteni a (rajzfilmes) vixen-nek egy fene-nagy robot ellen, aztán a végén jöhetett a címszereplő karakterre jellemző náci-verés -de ez nem baj, olyan jó látni, amikor ütik a világuralomra törő szvasztikásokat, hogy nem bánjuk azt sem, hogy ebben most nem volt nagy újítási szándék... (tök megörültem, amikor kifüleltem, hogy a karakterek eredeti főtémáit belecsempészték az itteni zenei anyagba is.) (×03.21.)

„this is not team arrow. this is an a.r.g.u.s. operation.”

csak nekem nem logikus, hogy a hosszú-íjról elnevezett alakulat egy pajzzsal, egy tű-lövővel meg egy némaságot generáló szerkezettel van felszerelve...? (btw, ez utóbbi kütyü elég furcsán hatott az akció-részekre, letompított hangokkal nem volt az igazi a csajos bunyó sem...) széttartóan haladnak egymás mellett a különböző szálak, és oké, a jelen eseményeinél oda lehet rakni összekötő kapocsnak a néha kifejezetten képregényes gonoszként működű diaz-t (lángszóró? tényleg?), de nem érezni azt, hogy igazán össze akarnák fűzni az egészet... oliver továbbra is kihívásokkal küzd a börtönben, miközben a számomra valamiért nagyon gyanús sidekick-je sugdos a fülébe; felicity folyton súrlódik a szabályokhoz és a törvény szavához ragaszkodó katona-fiúkkal (élükön ugye az örök kiscserkész diggle-lel); a legjobban talán a kanári-csapat működött nálam, mert badass tud lenni, amikor a csajok kieresztik a hangjukat, plusz eddig csak itt éreztették az írók quentin hiányát... (a jövő-flash-re nem érdemes sok karaktert fordítanom, egy nagy rejtély eddig az a szál, gondolom ki kell várni még pár részt, hogy kiforrja magát...) (×03.20.)

„it doesn’t matter where we were born because we are all the same. the character of a person or alien is not defined by where we are from, but by what we do.”

óh, már most bizsergek az évad fő témájától -szerintem tudjátok már rólam, hogy mennyire érzékenyen érint a kirekesztés témaköre, és most már látható, hogy az írószobában mennyire beleálltak ebbe probléma-halmazba ezúttal. és pontosan tudom előre, hogy mennyire inni fogom supergirl pozitív szavait minden alkalommal, amikor az egyenlőségről és az elfogadásról szónokol, és mennyire gyűlölni fogom a gonoszt, amiért előszedi az összes bullshit toposzt, amit a populista szalon-nácik pufogtatni szoktak, az ’elveszik a munkátokat’-tól a ’meg kell védeni a gyerekeinket ezektől a másoktól’-ig... és jól is játszanak az írók a mai világunkban sistergő bizalmatlansággal és lappangó gyűlölettel, fájdalmas nézni ezt a húsbavágó analógiát... kezdem terhesnek érezni, hogy kara nem mondhatja el magáról az igazat lena-nak, mert oké, hogy ma poénra vették, hogy nem tudott átöltözni a supergirl-ruciba, de hosszútávon fárasztó lesz, ha mindig ilyen trükkökkel kell operálnak majd... nia-ról az első benyomásom is pozitív volt a nyitányban, de most még közelebb került a szívemhez, ahogy beavatta james-t a transzszexualitásának titkába, és főleg azzal, ahogy bátran kiállt a marcona pizza-készítők elé -mert nagyszerűen reprezentálja, hogy mennyire meg tudja erősíteni valakinek a jellemét, ha egész életében harcolnia kell azért, hogy elfogadják őt a saját valójában. (×03.19.)

„bar, all the information this girl has on you comes from that museum. there’re literally statues of you on pedestals. how do you think she wants to impress her hero?”

családi kötelék ide-vagy-oda, nora-nak ugyanúgy végig kell járnia a side-kick lépcsőfokokat, mint a korábbi kölyök-flash-nek, meg kell tanulnia az ereje határait, hogy (kacsint) milyen nagy felelősséggel jár a képessége. és működik is a csaj, jól határozzák őt meg a szülein keresztül, a mosolya is aranyos, maximum akkor tikkel egy kicsit a szemem, amikor erőltetetten akarják ultramodern tinivé tenni... az évad-gonosz kiosztotta az első pofonokat barry-éknek, mert hogy máshogy kéne bemutatkoznia, ha nem egy kis keménykedéssel, de még jól kavarják körülötte a rejtélyeket, és remélem, hogy a sok vígjáték-szerep után komolyan tudom majd venni chris klein-t itt... cisco szívfájdalma volt ma a komikus oldás fő fegyvere, bármennyire is hangozzék ez oximoronként, de azért a nagy vidámkodásba csöppentettek egy kis drámát is a végére. igaz, nem elsősorban cisco-val, hanem inkább caitlin-nel... két rész, és élvezem az évadot -jó az irány...? (×03.18.)

„remaining interesting as individuals will stave off the malignancy that is romantic complacency, not thirstily doing everything together, like charles and camilla or the property brothers.”

hű, jordan vogt-roberts (lásd még: kong -skull island) szépen belehajszolta az operatőreit egy pár hosszú felvételbe, de baromi jól is nézett ki, ahogy pörgött/forgott a kamera a koncert előtti készülődésben, vagy ahogy folyamatosan siklott végig a parkban... most ehhez megpróbálhatnék valami sztori-analógiát keresni, hogy vajon miért akarta vágatlanul felvenni ezeket a jeleneteket, hogy mondjuk ez ’gretchen és jimmy kapcsolatát szimbolizálja’, de szerintem csak simán fel akart vágni a srác... a kapcsolattal persze most is foglalkoztunk, leginkább azzal, hogy mennyire figyelnek egymásra a jegyesek (háááát, nem nagyon)... eközben lindsey meg megkóstolta a főnöki puncit, sooooo what...? (×03.18.)