soroló

„this is the holy grail, the murder weapon.”

elég meta lett ez az epizód azzal, hogy láthattuk, hogy milyen hatása van (a srácok által forgatott) sorozat youtube-ra kerülésének a közösségre, hogy áradnak a kommentek, az őrültebbnél-őrültebb teóriák, és a szeretetből küldött punci-rajzok... és a közösségi háló segíti az újabb fontos bizonyíték feltárását is -és baromi jó, ahogy a srácok feltúrják az összes vertikálisan felvett party-videót, hogy ki tudjanak mazsolázni belőlük bármilyen fontos pillanatot -és meg is lesz az eredmény, egy kicsit megint sikerült előrébb lökni az ügyet. ügyes. (##09.17.)

„never post an ugly video of a chick on instagram, no matter how fucking dumb she looks. not worth it, dude.”

ki mondta, hogy egy paródia alapfelállású sorozatnak feltétlenül viccesnek kell lennie? persze, szórakoztató, ahogy játszanak a klisékkel a srácok, de azért néha hagyják azt is (nagyon helyesen), hogy komolyabbaknak érezzük a téteket -például most kiderült, hogy az iskolai kicsapásnál súlyosabb következményei is lehetnek a farkaknak; plusz akár barátságokat is kikezdhet a túlzottan hajszolt őszinteség... (már az előző résznél akartam mondani, hogy kifejezetten örültem, hogy ismeretlen arcokat választottak a szereposztás során, mert így hitelesebb a realizmus látszata, és ezért is tudnak kizökkenteni a máshol már látott színészek egy kicsit ebből az illúzióból...) (##09.16.)

„she’s like that guy from game of thrones. like, who’s that... like, the bald guy that has no dick. she’s just, like... you know, she’s playing the game.”

ideje volt jobban leásni a tanári kar mélyére is, mert a mutatott külső náluk is gyakran takarhat egy másik személyiséget. mint mondjuk a nevetséges töri-tanár, aki atom-lazának akar látszani, de annyira, hogy az erőlködéstől csokis lesz a nadrágja. de ott a mindig empatikus diák-kedvenc tanárnő is, akinek perszehogy csontvázak esnek ki a szekrényéből... de bátor hőseink nem félnek a kellemetlen leleplezésektől, és minden kis infó-morzsának utánajárnak, hogy felfedjék a nagy igazságot... (##09.16.)

„kiefer sutherland’s, like, a super-rich actor. you know, why would he be prank-calling some old guy?”

igazi klasszikus nyomozási technikákat láthattunk ma, először is megkérdőjeleztük a szemtanú hitelességét azzal, hogy a korábbi valóság-hajlító mondatainak ástunk utána, kergettük a valós tényeket, amiket az iskolai ’nyomozó-bizottság’-nak nem volt kedve végignyálazni, és a készítői lelkesedésből eredően alaposan megvizsgáltunk mindent szöget (akár szó szerint is), hogy lássuk, hogy mennyire nehéz bizonyítani bármit is (például egy tó parton megejtett kósza kézimunkát)... (##09.16.)

„i’ll never understand what’s so amusing about penises.”

egy tűpontos paródiához elég szükségszerű ismerni a feldolgozott ihlető közeget -és én szerencsére láttam már ilyen true crime bűneseteket feldolgozó műveket ahhoz, hogy értékelni tudjam ezt a kisstílű, av-klubbos verziót. mert a készítők tök jól elkapták, hogy milyen trope-októl húzódik majd széles vigyor az arcunkra (modjuk az interjúktól kezdve a számítógépes rekonstruálásokon át a spooky háttérzenéig). és az az igazság, hogy a kukifestős rejtélyt is úgy sikerült felépíteni, hogy érdekelje a nézőket, hogy ki volt a tényleges elkövető -hogy ezt el lehet-e húzni 8 félórás epizódra, azt még nem tudom, de örömmel fogadnám, ha tartalmasan lenne megtöltve az egész évad... (a közösségi médiás bevágásoktól és az állóképpel felvett telefonos felvételektől olyan mainak érződik a közeg...) (#09.15.)

„well, that show was insane. good insane. highbrow, lowbrow, comedy, drama, heartache, violence, at a fucking wedding?”

mert minden fináléba kell egy esküvő -ahogy én is szoktam mondogatni nagy bölcsen... de tudják ezt a glow háza táján is (mind az igazi sorozat írói, mind a sorozat-a-sorozatban kiötlői), és olyan glow-san meg is adják a módját, nagy kavarodással a ringben, vőlegény jön-megy, csajok esnek egymásnak pankrációra átalakított koszorúslány-ruhában, van régi, van új, van meglepetés és van unikornis is, mint minden kislány titkos vágyálmában... de a legfontosabb, hogy feelgood az egész, főleg amikor a srácok is megérkeznek, és egyszerre látványosabb és izgalmasabb lesz az évadzáró nagy bunyó... kicsit rendezzük a karakter-viszonyokat, elcsattannak azok a csókok, amiknek el kell csattanniuk, és vesszük a hátizsákot, hogy jövőre egy megújult környezetbe folytathassuk a szexi harcokat... (kicsit húztam a számat, hogy az alapjáraton mindig pozitív szemléletű bash-nek ilyen komor szálat kellett írni a végére, de az esküvővel az ő életkedvét is visszalendítették a megfelelő helyre...) (##08.26.)

azért az elején jól rám-ijesztettek a csajok... a nyitány borongósnak és rosszkedvűnek tűnt, inkább félre is raktam egy kicsit -de aztán megtaláltam neki azt a helyet a naptáramban, amikor egyébként is a nyolcvanas évek neon-fényében sütkéreztem egy kicsit, és szerencsére maga a sorozat is helyrebillentette az arányait a második résztől. volt idő a pankrációra és a magánéletre egyaránt, jól vezették végig sam-et a morgós medvéből a szívvel teli apa szerepéig, minden csaj megkaphatta a maga pillanatát, miközben elmosódott hátteret biztosított mindennek a sorozat-készítés kulisszája. összességében jól szórakoztam ezen a tíz részen is, mert szerencsére az igazi sorozat sokkal kevésbé guilty, mint az az alkotás, aminek a készítéséről szól...

„-rhonda has a stalker!

-i know! why don’t i have a stalker?”

minden a kapcsolatokról szól... a csajok nagyon egymáshoz nőttek a harcban, úgyhogy most természetes, hogy ragaszkodnak egymáskor akkor is, amikor közel a vég... sam közel került justine-hoz, mégis éretten viselkedik akkor, amikor arról van szó, hogy ki kell költöznie a lánynak tőle (az anyut játszó annabella sciorra ismerős volt, de nem tudtam hova tenni -manapság gyakran járok így, isten áldja az imdb feltalálóját)... nem igazán örülök annak, hogy ruth körül ilyen érzelmi hullámokat keltenek, hogy két bajszos fickó harcával akarják rombolni az idillt... pár szóban hátteret kaptunk rhonda-hoz és az angol múltjához is, a csajokkal töltött időből viszont arthie/yolanda pillanatok voltak a legjobbak -szurkolok nekik, leszbikus kapcsolatokból sosem elég! (##08.26.)

„i love america! democracy, coca-cola, walter disney, mickey rourke. ooga!”

eddig mindig csak a hátteret láttuk, csak átszűrve érzékeltük, hogy milyen show is készül a ring környékén, hát most megkaptuk teljes valójában, főcímtől főcímig, reklámokkal együtt, 4-3-ban felvéve -és ööö... nem vagyok róla meggyőződve, hogy néztem volna egy ilyen show-t a nyolcvanas években (már ha amerikába születek, ’82-nél egy kicsit korábban, persze)... mert oké, a készítők remekül szórakozhattak, amíg összerakták ezt a goofy-ságot az aláröhögős betétekkel, a falig túltolt színjátszással, a bájos esetlenségekkel, de azért félórában kicsit fárasztó volt ez az ’annyira-rossz-hogy-már-jó’ szórakozás... (##08.26.)

„your use of jumping the line in ’how it ate’ and the dysfunctional disorientation factor is masterful.”

sose vidd a ringbe a valós dühödet... mivel láttam pár fotót az évadból, így könnyen ki tudtam találni, hogy mi lesz a fájdalmas fordulat a rész végén, reméljük ez a sokk majd kihúzza debbie-t ebből a fárasztó ön-sajnálatból... na de nézzük, hogy mi volt a cliffhanger előtt az epizódban (btw, annyira azért nem volt ez drámai fordulat, hogy néma végefőcímet kelljen betenni mögé): a zenés montázs most kifejezetten jól működött, ahogy a csajok megkeményítik magukat, és sport-filmekbe illő képeken fejlesztik fel a mozdulataikat egyre jobban... na, csak megtalálták az írók a módját, hogy sam végre jó fejnek tűnjön, és elpárologjon belőle a morcossága egy része -kellett ehhez az egója simogatása (én is szeretnék többet látni a horror-filmjeiből!), kellett ruth, aki megint empatikusan állt hozzá, és kellett egy kis gőz-kiengedés, amit egy szegény szélvédő bánhatott igazán... (##08.25.)

„your use of jumping the line in ’how it ate’ and the dysfunctional disorientation factor is masterful.”

sose vidd a ringbe a valós dühödet... mivel láttam pár fotót az évadból, így könnyen ki tudtam találni, hogy mi lesz a fájdalmas fordulat a rész végén, reméljük ez a sokk majd kihúzza debbie-t ebből a fárasztó ön-sajnálatból... na de nézzük, hogy mi volt a cliffhanger előtt az epizódban (btw, annyira azért nem volt ez drámai fordulat, hogy néma végefőcímet kelljen betenni mögé): a zenés montázs most kifejezetten jól működött, ahogy a csajok megkeményítik magukat, és sport-filmekbe illő képeken fejlesztik fel a mozdulataikat egyre jobban... na, csak megtalálták az írók a módját, hogy sam végre jó fejnek tűnjön, és elpárologjon belőle a morcossága egy része -kellett ehhez az egója simogatása (én is szeretnék többet látni a horror-filmjeiből!), kellett ruth, aki megint empatikusan állt hozzá, és kellett egy kis gőz-kiengedés, amit egy szegény szélvédő bánhatott igazán... (##08.25.)

„an intellectual sexual predator! you’re so lucky!”

eddig mindig csak felvettük a show-t, és nem igazán foglalkoztunk annak a következményeivel, hogy a produktum adásba is kerül. úgyhogy ideje volt megismerni a rajongókat, akik persze egy kicsit őrültek, egy kicsit perverzek, de legalább hűségesek, mint egy jól nevelt farkaskölyök... kell is ez a kemény-mag, mert persze a nézettség a szimbolikus béka feneke alatt tanyázik, és ez általában nem szokott tetszeni a pénz-embereknek... először csak arra gondoltam, hogy a csatorna-tulaj ruth felé közeledésével csak egy újabb perverziót akartak a részbe illeszteni az íók, aztán kiderült, hogy igazából nagyon komolyan reflektálnak épp' a manapság olyan fontossá vált zaklatási ügyekre -és sajnos azt kell látnunk, hogy harminc év alatt nem igazán haladt előre a közgondolkozás. merthogy van aki szerint ruth-nak bele kellett volna mennie a játékba, a csapat érdekeit kellett volna előtérbe helyeznie egy kis megalázkodással... (bash szála kicsit kilógott, ahogy lógatja az orrát, bár azt nem értettem, hogy miért érzi magát olyan kellemetlenül a melegbárban...) (##08.24.)

„what’s a mother without a child? just a... person.”

hmm, érdekes szemszögből néztük végig a cím-meccset: végig a két harcoló félre koncentrálva... eddig nem gondoltam bele, hogy mindketten az anyaság problémáival küzdenek, és most jól kijött a kontraszt is (és nem csak azért, mert a két gyermek különböző korban van)... debbie még mindig dühösen reagál a házassága csődjére, de ezt ellensúlyozták némi humorral (impulzív bútor-vásár), tammé-t viszont inkább megsajnáltuk, amiért szégyelli azt, ami a jelenlegi szakmája... és a meccsen is kijött ez, ahogy a látványos (mű)bunyóból dráma lett -hogy aztán megint ruth mentse meg a dramaturgiát... (btw, most először igazán pankrációsnak éreztem az összecsapást, komolyan betanulták a csajok az összes kötelező elemet a szék-töréstől a kötélről való visszapattanásig...) (##08.23.)

„this is my lucky jacket, jenny. last time i wore it, scott baio hit on me, and i made out with his cousin.”

ehh, már a nyolcvanas években is létezett egy a mai ’aggódó szülők’-höz hasonló kártékony tömörülés, ami bele akart pofázni a műsorrendbe (ahelyett hogy odafigyeltek volna a tagok arra, hogy mit néz a retardált gyerekük)...? ohh, megleptek azzal, hogy cherry még része a show-nak (mert nem nézem a stáblistát), sőt, mielőtt még visszatérne a csajok közé, kapott egy külön sztorit a színészi kudarcról... hmmm, mindenféle fiziológiai problémák felmerültek ma, a szex-hiányt még értem is, mint jópofa témát, de hogy a kaki-szálat csak egyetlen poén miatt húzták végig a részen, az elég szomorú... grr, debbie mindig visszalép kettőt a szimpatikussági listán, amikor épp’ olyan kedve van, hogy kínozza az egykori legjobb barátnőjét... (##08.21.)

„oh my god, are you doing a ’white girl trying to breakdance’ act for the match?”

aha, szóval az apaság próbálgatásával (és egyúttal justine-t a show-ban tartással) próbáljátok emberré tenni sam-et? jaj, hosszú út áll előttünk ezzel kapcsolatban... ma azért nagyrészben a pankrációval foglalkoztunk, így az epizód is jobban tetszett, mint a nyitány, jobb-rosszabb ötleteket dobtak be a csajok az események gondtalan folyásáért, és persze megint ruth volt az mvp azzal, hogy egy vesztes szituációból győztesen került ki. no de ki tudná letörni a break-tánc erejét a stílus csúcspontján, a nyolcvanas években...? (##08.20.)

„freedom is not something anybody can be given. freedom is something people take, and people are as free as they want to be.”

elégedetten éreztem, hogy megannyi érzelmet mostak át rajtam a finálé másfél órája alatt, hogy ennyire érzelmi szinten közelítettünk az idei véghez... mert tök jó volt kavarogni ebben a lelki katyvaszban, mosolyogni, amikor leolvadt a monitor a cukiságtól (prison wedding), aggódni azon, hogy melyik általunk nagyon megszeretett karakter végzi majd csúnyán a fagyott mezőn, érezni, ahogy megfagy körülöttünk is a levegő taystee ítélet-hirdetésekor, és persze ott volt az a különböző elemekből összeálló érzet is, ami piper kiszabadulásával együtt jártak (a félelem a kinti világtól, a benti megszokások és barátok elengedése, a piszok nehéznek ígérkező távkapcsolat, a kinti világ szabadságának íze)... és bizonyos írói döntéseknek nagyon tudok örülni (mondjuk hogy a kickball meccs örömünneppé tudott változni a várható vérengzés helyett), mások miatt viszont kicsit morcos vagyok (leginkább blanca miatt, akitől a kapuban vették el a boldogságot, pedig már úgy beleéltem magam én is)... nick sandow (alias caputo) a kamera túloldalán is remekül helytállt, leginkább az az ötlete tetszett, hogy a tényleges ítéletet nem hallhattuk, csak egy szívdobogás hangját, és a látott reakciókból kellett kitalálnunk, hogy mi is hangzott el... szóval lezárult egy korszak, amit hat évvel ezelőtt kezdődött, és a szigorított életében is jöhet a nagy megújulás -ahol már nem számít majd, hogy ki milyen színű egyenruhát hord és melyik blokkban kénytelen álomra hajtani a fejét... (##08.05.)

magamnak sem akartam igazán bevallani tavaly ilyenkor, hogy az előző kör érezhetően gyengébb lett mint a korábbiak -vagy mondjuk inkább azt, hogy sokkal több nem működő eleme volt, mint amit a sorozattól elvárnánk. most annyiban nem kell finomkodnom, hogy ez egy céltudatosabban megkomponált évad volt, ugyanakkor ha nem akarok a tavalyi hibámba esni, akkor be kell vallanom őszintén, hogy már nem tudnak tűzbe hozni annyira a börtön-csajok, mint a kezdetekkor... ugyanakkor nem véletlen, hogy kilenc nap alatt végigszaladtam a szezonon, és jól is esett, bár egy csipetnyivel több feelgood-ot elviseltem volna... de hát a max komorabb hely, mint az eddig látott ’camp’, így a konfliktusok is keményebbek, az őrök viselkedését is könnyebb utálni, és hát az eddig megismert csajainknak sem csak a lázadás következményeivel kellett szembenézniük, hanem egy banda-háború kellős közepén is találták magukat... az új arcok között volt pár emlékezetes, de azért fájt a szívem, hogy a max-be költözés miatt elvesztettünk néhány szórakoztató karaktert (boo-t és soso-t mondjuk)... a dramaturgiában érdekes fordulatként el-elmaradoztak az eddig kötelező flashback-ek -szerintem próbáltak minél szabadabban gondolkozni jenji kohan-ék. például ahhoz sem ragaszkodnak mostantól, hogy chapman szemén át láttassák nekünk a börtönök mindennapjait -és ha más nem, már ez a fordulat kellően feltüzelne a jövő évre...

„not so easy to let it go, is it?”

megint csak az őrökkel kezdeném, mert most realizáltam igazán, hogy milyen diverz társaság is ők -mert oké, vannak az igazi vadállatok, akik bármivel korrumpálhatóak (főleg ha gyerekkoruk óta erősen él bennük egy ázsiai fantázia); vannak, akik túl hülyék, hogy végiggondolják azt, hogy mit beszélnek; vannak azok a szánalmas számítók, akik nem rosszindulatúak, csak bele sem gondolnak, hogy itt ember-életekkel játszanak; és vannak azok, akikből a rácsok még nem öltek ki minden emberséget, és látják még az embert a rabruha alatt... azt hittem, hogy a fináléra tartogatják taystee tárgyalását, de már itt elhangzott a piszok erősen megírt beszéde, de talán az előtte lévő jelenete még fontosabb volt, ahogy a csupaszív caputo erőt öntött a darabokra tört lányba... a háború csúnya fenyegető árnyéka vetül a börtönre, megy a rekrutálás és a felfegyverkezés, szépen felépült a nagy ellenállás a fináléra... eközben mozog még egy nagyon érdekes szál is, ahogy chapman próbál megszabadulni badison fenyegetésétől, így önkénytelenül egy jó és egy rossz dolgot is mozgásba lendít: alex-et visszalöki a törvénytelenség útjára, saját magát meg a rácsokon kívülre. na az lesz az érdekes dramaturgiai húzás, ha ezt meglépik az írók... (vajon mennyit tévézhetnek a rabok? csak mert badison profi a hunger games univerzumban, suzanne meg mániákusan ismeri a shondaland összes termékét...) (##08.05.)

„-bullshit.

-bulltrue.”

azt hittem a cím miatt, hogy most fordulunk át igazán a dráma területére, de inkább előkészítettük a terepet a nagyobb bajoknak, kaptuk a jeleket arra vonatkozóan, hogy könnyen összetörhet a szívünk, ha nem keményítjük meg hamarosan... mert mondjuk chapman naiv, és nem akarja belátni, hogy az idegbeteg szobatársa úgy érzi, hogy vesztett miatta a tekintélyéből, és bármire képes, hogy visszamásszon a létra tetejére -életveszélyes a csaj... vagy ott van nicky, akit most is csak a piszok jó dumálókája mentett ki egy véresen komoly szituációból... aztán kiderült, hogy cindy-nek lelki eredetű fizikai fájdalmai vannak, a lelkét nyomó kövek áthúzódtak a hátára is -de nem is csoda, mert a jogi útvesztőben arra vették rá, hogy hátba-döfje a saját (legjobb) barátnőjét... egy kis fény csillan azzal, hogy caputo háborút indít a volt munkaadója ellen, és ehhez első számú harcosként megtalálja sophia-t -és aztán jön a koppanás, amikor ő a könnyebb és kecsegtetőbb utat választja, az önzést ahelyett, hogy valami nagyobb jót szolgáljon... maria-t is sikerült ma jól megtörni, pedig már jó úton járt az üdvözüléshez és a lelki megtisztuláshoz -de ez egy ilyen mocskos helyen sohasem könnyű... (hmm, szolidan azért piszkáltuk azt is, hogy őrnek sem olyan leányálom itt lenni, évtizedeken át a rácsok mögött, szar fizetéssel...) (a humorról ma leginkább a tökéletes jó-zsaru/rossz-zsaru páros, azaz pennsatucky és suzanne gondoskodtak.) (##08.04.)

„c-block versus d-block. it could be very motivational.”

jó erősen megalapozzuk a főnök-asszonyok motivációit, de kellenek ezek az erős alapok, mert ezekre épül a szigorított teljes világrendje... mert anno béke honolt a blokkok között, csak aztán bekerült ez a két gyilkos természetű nőszemély, és megmérgeztek mindenkit a toxikus viselkedésükkel -és ahogy az már csak lenni szokott az ilyen konfliktusoknál, az eredeti indokok már rég elfelejtődnek, csak a régen beidegződött utálat marad. bár ez esetben annyiban módosul el, hogy mind-a-két öreglány még él, úgyhogy első kézből szíthatják a kedélyeket... jó kis karakter-pillanatokkal volt ma is végigpettyezve az út, gloria lépéseivel az egyik blokkból a másikba (először félelem, majd öröm és aztán jöhettek az anyai lecsesző szavak), suzanne nagy momentumával, amikor kiáll a barátság fontosságáért freida-val szemben, és persze nem lehetett nem szeretni caputo columbo-s pillanatát (még a klasszikus ’csak még egy kérdés’ mondatot is el akarta sütni, hehe)... az évad ezen pontján már érzi az ember a viharfelhőket, de sajnos tudja, hogy a sorozat dramaturgiájával jár, hogy meg-megütnek néha minket nézőket is... (mi a fene van cindy hátával -vesekő?) (##08.03.)

„fuck unconditional love. hate keeps me warm at night.”

ühüm, azzal akarják közelebb hozni hozzánk a c-és-d-blokk királynőit, hogy közel engednek hozzájuk egy-egy már általunk szeretett karaktert? az eredmény mindenesetre felemás, mert míg a gyengélkedőn aranyos poénkodásba megy át a megtisztulós ismerkedés, addig red-éket a kártyázáson túl csak a gyűlölet és a harag tartja egyben... de minden jó dolog képes megromlani a börtönben, chapman-nek megint az lesz a veszte, hogy túl lelkes valami miatt (pedig tök szép gondolatok vannak a megszállottsága mögött, egy kicsivel jobb körülményeket akar elhozni a börtön népének. ja, és szívmelengető volt a békülésük maria-val is.)... szegény gloria sem élvezheti, hogy ennyi idő után rázhatja kicsit a csípőjét, mert a féltékenység átka egyből lecsap rá (luschek-et ne kárhoztassuk, egy jól csavart csípőmozdulat minden férfi (khmm) szívet megkeményítene)... és taystee meghallgatása is pont ilyen kettős volt, mert épp’ emeltük a kalapunk, hogy caputo milyen szépen kezeskedik a lányért, amikor az ügyésznő közbeszólt (oh, és nagyon szeretném, hogy a fig/caputo páros tartós maradjon! légyszi!)... (aha, szóval almeida-t azért tartották meg idénre, hogy a lánya vezetésével hülyeséget csináljon -mondjuk elég idő jutott az elkeseredésének ábrázolására, úgyhogy megérthető a kétségbeesése tulajdonképpen.) (##08.03.)

„we are locked in cages, but they are the animals.”

elsőre furcsa írói húzásnak tűnt, hogy taystee egy régi ismerőse feltűnik az őrök között, de kifizetődni látszik ez a fordulat, mert a flashback-ben be lehetett mutatni, hogy éltek már át közösen rizikósabb dolgokat, a jelenben viszont a bonyolult viszonyuk ad egy extra réteget t szálának, mert a régi ismeretség meglágyítja a lány szívét, ugyanakkor jobban tudja azt is sérelmezni, amikor taystee a brutálisan fellépő őrökről beszél (btw, danielle brooks megint brutáljó volt az interjús jelenetben)... eközben nincs vége a banda-háborúnak, bár az őrök épp azon vannak, hogy minél jobban szeparálják a különböző színű rabruhát hordó csoportokat, de akik meg akarják találni egymást, azok most is megoldják -legyen szó segítség-nyújtásról vagy néhány pofonról... de akár akaratán kívül is belekeveredhet az ember a zavarosban, szegény alex is rejtegetheti a telefont a cipőjében a nagy átkutatás alatt... viszont vannak olyanok, akiknek szükségük van a konfliktusokra, akik nem bírják ki, hogy ne fókuszálják a negatív energiáikat egyetlen személyre -és hát red-et mindig fűti az orosz bosszú, most épp freida lett a kiszemelt célpont... meglepőt húztak blanca-val idén, hogy ennyire a szexualitását helyezték az előtérbe -bár ha belegondolunk, hogy úgy ismertük meg őt annak-idején, hogy szenvedélyesen telefonált diablo-val, a pasijával, már nem is olyan meglepő ez... (##08.02.)

„the first letter of each line spells out ’i wanna lick yo’ pussy’.”

még ennyi év után is durva látni, hogy milyen könnyen bejuttatható bármi a börtönbe, még akár a szigorított részre is -csak néhány alulfizetett őrre van szükség igazából... az oxy-hiány máris érezteti a hatását az összes blokkban, idegbeteg lett hirtelen mindenki, aminek a végeredménye csakis dráma lehetett (bökővel előadva, mégiscsak böriben vagyunk, vagy mi a szösz)... nem tudom felhőtlenül nézni, hogy daya-t is belerángatják ebbe a szálba, mert túl sok szarságon húzták már keresztül az évek folyamán (viszont az jó volt, ahogy a beleszarós elszántságát ábrázolták)... érezhetően próbálják elérni, hogy olyanok iránt is legyenek érzéseink, akik eddig semlegesek vagy akár ellenszenvesek voltak, így kapnak érzelmesebb jeleneteket blanca és maria is... badison még ettől messze áll, ráadásul ma neki jutott a flashback, ami az előző részhez hasonlóan nem sokat adott hozzá sem a karakterhez (oké, tiniként is hasonlóan harcolt az elismertségért, mint most), sem az epizód egészéhez... (úgy látszik, idén minden részben el kell töltenünk egy kis időt odakinn is, ma ezt egy romantikus randival abszolváltuk, ahol fig egy pillanatra ledobta a cinikus orrhangját, és cukivá változott...) (értjük ám, chapman emlékrajz írásába fog -kacsint!) (##08.01.)

„like kate moss said, ’nothing tastes as good as shitting feels’.”

egy ilyen blokkokon átívelő börtön-háború gyorsan exkalálódni tud, patkány-szar, emberi szar, ki tudja, mi jöhet ezek után... érdekes, hogy mind a kettő főnököt játszó öreglány ilyen forrófejű őrmestert talált magának, akiket folyamatosan szabályozni kell, mert kicsúszik a kezükből az irányítás... kár, hogy a férfias vonásokat mutató daddy a rész elején még nem érdekelt annyira, hogy meg akarjam nézni a flashback-jét (igaz, nem volt bántó a múltja, tele jó csajokkal alig-ruhában), de aztán a végére emberiesítették azzal, hogy ő is meg tud zuhanni a nyomás alatt, hogy most már egy kicsivel jobban törődöm vele is... persze még mindig a régi csapat sztori-töredékei tartanak leginkább a show mellett, a chapman/vause romantika, morello hangulat-ingadozásai a kis poronty miatt, red sértettsége és magánya, a menopauza fájdalmas közelsége, és persze flaca-ék poénjai (mondjuk a börtön katasztrofális testszőr-problémáiról) (és plusz pont, amiért blanca kiemeltebb szerepet kapott idén) (ja, és el ne felejtsem az ellentétük miatt tökéletesen működő párost, a probléma-megoldások gyönyörű csillagait, linda-t és fig-et!) (##08.01.)

„i gotta say, i have always wanted to gamble on human lives. so this is just a... a dream come true.”

szóval amekkora ügyet csináltunk alex lehetséges halálából, most olyan simán tért vissza (egyszercsak ott volt a böriben, és kész), úgyhogy chapman (gapman!) is igencsak hamar összekapta magát a korábbi zuhanás után. de ez rendben van, mert mindig jó őket együtt látni. az már egy más kérdés, hogy a börtön-táplálékláncban felettük állók mit szólnak majd a meghitt kapcsolatukhoz. főleg az új szöszi veszélyes, mert egyszerre uralkodó és behódoló... de nem csak vause volt az egyetlen, aki most tért vissza börtönbe, megjöttek a volt őrök is, luschek persze szokás szerint ontja magából a hülyeségeket és a perverziókat, nyoma sincs annak, hogy megviselték volna a történtek... de daya-anyut is rég láttuk már a litchfield környékén, kicsit szájalt ő is, a maga tüzes módján hozta az energiát az epizódba... kis kitérővel megint hosszú perceket szántunk a fura trióra -és pennsatucky-ék bár nem fájnak, de nincs is nagy szükség rájuk mostanság... ahogy a flashback is olyan volt, ami alapokat adott nicky jelleméhez (a.k.a. borzasztó szülők), de igazán nem volt rá szükség (viszont a kicsi-nicky aranyos kislány volt, ezt elismerem)... egyre szűkül azok köre, akik még az elkülönítőben maradtak, ahogy a nyomozók minél hamarabb rá akarnak bökni valakikre... (##07.30.)

„tall one killed in pool.”

áh, már el is felejtkeztem linda-ról (a beszerzésről), még jó, hogy az író-gárda szeretett volna még vele poénkodni egy kicsit, úgyhogy egy újabb komolyabb félreértés után már a töketlen cége felsőbb köreiben találhatta magát -parókában... a múltkori cindy-s flashback-nél sokkal relevánsabbnak tűnt freida múlt-darabkája, mert ez utóbbi láthatóan kihatással lesz a későbbiekre, akár még háború is kialakulhat a különböző blokkok között az idősebb bentlakók vezetésével... apropó, kezdjük magunkat kiismerni a max rendszerében, hogy ki hová kerül, hogy a különböző részlegeken milyen az élet. és ahogy tágul a látókörünk, úgy kezdik összecsoportosítani az eddigi arcokat, így létrehozva olyan vegyes csapatokat, akik az elmúlt hat évben elég valószínűtlen kompániák lettek volna... a kihallgatásokkal továbbra is fenntartják a feszültséget -ami új elem volt, az a kegyetlen félreértés, ugyanis red jószándékú figyelmeztetése törte össze annyira chapman-t, hogy egy nagy sóhajjal feladja az egészet... (plusz adalékként is lehet használni ezeket a kihallgatós részeket, mondjuk azzal, hogy milyen ügyvéd érkezik az adott csajhoz -nicky-hez például a majdnem-mostohaanyja...) (##07.29.)

„we’ll owe a life sentence for murder, and three minimum tens for the riot leaders.”

miért nem lepődök meg azon, hogy előre ki van számolva, hogy hány embert kell elítélni a lázadásért...? azért is izgalmas most nézni a kihallgatásokat, mert bármelyik csaj elszólhatja magát, ezzel bajba sodorva egy társukat -de persze van amikor direkt terelik a gyanút, mint a halálos ellenségekké váló latin nők (közülük is gloria az eszesebb, még az isteni segítséget is beveti, hogy tisztázza magát)... de ma már nem csak a szigorítottban töltöttük az időnket, nagyobbra nyílt a kép, néha azért, hogy egy pillanatra beköszönjön mondjuk lorna, néha viszont komolyabb időt töltöttünk a korábban fontos férfiak társaságában is (és mind a road trip-ben, mind capullo egzisztenciális válságában volt valami keserűen szórakoztató). érezhetően ez a mozaikos szerkezet lesz idén a dramaturgiai vonalvezető... (lassan tudnak leesni ezek a hülye böri-szlenges rövidítések, mondjuk hogy a gen pop a general population-t takarja...) (cindy flashback-je tipikusan orange-os volt, viszont nem tudom, hogy mennyit adott hozzá a karakterhez, hogy már tudjuk, hogy ő is anyuka.) (chapman sztori-töredéke egy csattanóra volt felépítve, de mivel szépen csattant, ezért nem lehet egy rossz szavunk sem.) (josh segarra-nak már megint sikerült begyűjtenie egy idióta karaktert a portfóliójába, innen is gratulálunk haver! (szmájli)) (##07.28.)