soroló

„do you like clouds?”

no, akkor nyissuk ki újra a nagy színes képeskönyvet, és merüljünk el a tobzódásaiban. de komolyan, nem sok sorozat tudja kiváltani nálam, hogy öt perc után kurvaanyázzak a beállítások és a színek miatt... mondhatjuk, hogy még egyszer be kéne raknom az évadnyitó tag-et, mert bizony ez is az volt. bár a múltban játszódó kezdés sem ment veszendőben, más szemmel néz az ember bizonyos mondatokra/karakterekre. jól szétdobták a csapatot, úgyhogy most egyetlen céljuk az volt ez alatt a negyven perc alatt, hogy a többségüket újra egybe tereljék. nem maradhatott el a kötelező erőszakosság sem, de mit várnánk, ha jessica hyde és arby (kihúz) pietre a színen vannak (plusz még egy meglepetés-ember, akit remélem nem azért hoztak vissza a halálból, mertcsak, hanem nemesebb céllal, mondjuk, hogy cool legyen, ahogy mosolyogva nyomja a fenyegetéseit…). (++07.26.)

„you’ve got your whole life ahead of you, and your anal cavity is still taut, yet malleable.”

mi történik akkor, ha valaki megnézi a backtothefuture filmeket nagyon betépve, majd ötletelni kezd...? főleg, ha az egyikük dan harmon, akiről már a commu óta tudjuk, hogy súlyos vesztésre áll a normalitással való harcban? természetesen tömény idiotizmus. remélhetőleg sok klasszikus scifi megidézése és féktelen kacagások sora vár majd ránk ezen a túlélőtúrán. a böfögést meg majd megszokom útközben... (++07.26.)

„castro is in new york right now begging for money. he’s broke. the fucking idiot doesn’t realize he’s sitting on five of the biggest moneymaking hotel-casinos on earth.”

de rég volt az az 1959... bár nem most volt, mikor az első évadot néztem (több, mint két éve...), de elég sok emlékem maradt belőle, annak ellenére, hogy kicsit érdektelennek tituláltam anno. mondjuk nem is a történetek, amik itt motoszkáltak azóta is, hanem az íze, hogy rohadt melegben néztem a tetőtéri szobámban, és ez a párás döglesztő hőség passzolt a fülledt hangulathoz, ami áradt a sorozatból. meg a főcím-zenéjét is szerettem, erre azt most lecserélték erre az évadra... koncentráltabb volt ez a nyitány, mint az eddigi részek, és jó kezdő-epizódként elővetített több érdekes szálat is idénre -elodázhatatlan lesz az összecsapás hősünk és a maffiózó között, valamint nagyon érdekel, hogy mit hoznak ki a kubai vonalból, főleg úgy, hogy azt lehet a leginkább a valósághoz ragasztani. és igen, voltak indokolatlan csöcsök is a részben, a starz nem enged a védjegyéből, szerencsére... (++07.25.)

„-freud probably said it best.

–’there are no accidents’.”

veszélyes dolog drámai évadzárót írni, mert ez azt is magával hozza, hogy a nyitány is hordozza majd a nyomasztó kézjegyeit. a tanulmány aktív folytatása nélkül a sötét színek maradtak a palettán, csak virginia vonzott be néhány viccesebb momentumot. de kellett ez a rész, hogy megalapozzunk az évadnak, hogy legközelebb már jobban szemügyre vehessük a női reprodukciós szerveket (danny huston is jó lesz ide, mint perverz főnök). a viszonyok nem sokat változtak az elmúlt időszakban, bill-ék továbbra is zavarosban a brutálisan nyilvánvaló vibrálás ellenére, plusz még ott vannak a problémái a családi múltjával és a saját gyermekével, nincs az a pszichológus, aki könnyen helyrehozná ezt. mint ahogy nincs senki, aki meggyógyítaná a melegséget. bár nehezebben volt szerethető ez a nyitány, azért tele volt nagyszerű pillanatokkal, főleg a több szemszögből bemutatott flashback-ek voltak emlékezetesek. (++07.25.)

„you’re the magnum p.i., motherfucker.”

szegény merci, annyi szarság miatt kell ray-nek visszafordulnia az ellenkező irányba, hogy biztos sokat kopott már a szervó... mert persze nincsenek nyugodt napok a donovan-családban, mindig beüt valami probléma, amit meg kell oldani. és csak egy kicsit segít be ebbe a sztárvilág, sokkal inkább magánéleti gubancokat kell csomózni. azok meg ritkán viccesek. így meglehetősen komoran kezdtük az évadot, pont abban a tónusban, ahogy tavaly befejeztük, de a sorozat idejében csak két hét telt el, így nincs mit csodálkozni a mosoly-szüneten. oké, ray próbál kiállásával nyugodtságot sugározni, de nem kell ahhoz mély analízis, hogy tudjuk, hogy ez bullshit, és fortyog, meg aggódik, hogy mi fog még a fejére borulni. persze mickey azért van, hogy az optimizmusa ránk ragadjon, és tényleg szörnyű belegondolni, hogy egy ilyen szarzsákon milyen jól szórakozunk, de mit lehet tenni. betolni egy kis tequilát, majd jöhet az ’hola ladies!’ (++07.25.)

„no one gives a shit about old ladies. we remind everyone that they’re gonna die.”

ahogy a költő mondta anno: kutyául kopott a karma / na ki az, aki hinni akar ma. mert az élet egy kegyetlen mocskos kurva. egy kézzel ad, másikkal elvesz. (az ember kiművelődik ám a börtön könyvtárában...) volt egy keserédes történet az idén szerencsére nagyobb szerepet kapott rákos nénivel (egy kedves urbanlegend-es elátkozott háttér-sztorival), amire chapman sztorija tromfolt rá, ahogy felemelkedett a mennybe, majd egyre erősebb kezek húzták le a kínzóan kaparó pokolba. de egyébként is szerettek dobálni ma a két véglet között, először csak mosolyogsz caputo felpörgött őrjöngésén, aztán komollyá változtatják. szomorkodsz a kirúgáson, de aztán beléd sulykolják, hogy ez nem is olyan rossz dolog. aztán, amikor tele lesz a fejed érzelmekkel, egy kisebb pofon erejével tisztítják ki a gondolataidat: mindig jöhet rosszabb... (++07.24.)

„you just spit on my vagina.”

szoktam arcoskodva, nagy hangon arról elmélkedni, hogy egy kapcsolat csak akkor működhet, ha brutálisan őszinte benne mindkét fél. ezt a gondolatot most lehet, hogy revideálnom kell, mert úgy tűnik, hogy az őszinteségnek is van határa... egy kis sündisznó lesz a sorozat, ha jók a megérzéseim, mert elsőre cukinak tűnik, de jól meg is tud szúrni a cinikusságával, ha túl közel hajolsz. már elsőre sikerült levenni a lábamról a jó dumákkal, a természetességgel ábrázolt szexualitással, a lábfetisizmussal, és a brit akcentussal. és persze már most dobban a szívem aya cash-ért, de ez nem meglepő, a traffic light-nál is ő volt a kedvenc csaj. tipikusan ’ide a második részt’ érzésem volt a végén, az mindig jó. (imdb-alert: most látom, hogy a készítő renoméjában ott a weeds meg az orange, még bizakodóbb vagyok.) (++07.24.)

„i would like to stop dealing with the goddamn baby fuckin’ jesus!”

azt hiszem megtaláltuk a legelbaszottabb karácsonyi hangulat ever twist-verseny első helyezettjét... megint csavartunk egyet a formulán, mert most nem egy ember szemszögét kaptuk meg, hanem egy családét (pedig a cigizősöktől tudjuk, hogy nincs többé olyan, hogy család). rendőrapu a tőle megszokott vehemenciával küzdi végig az ünnepeket, erőből akarja megoldani a dolgokat, miközben ésszel legyőzik. a lány továbbra is lázad, de mindig visszalép a határról. a fiú érdekes utakon jár, nála villódznak leginkább a kérdőjelek fényei (jövőlátó faszmutogató? hullazsákok az úton? isteni telefonhívás?). de azért otthon is kapjuk az apró rejtélyeket, hogy egy kicsit táplálják (vagy próbára tegyék?) a hitünket. és én mégsem ezeket akarom mindenáron kiemelni, hanem a válási igényt dekraláló érzelmi csúcspontot. egyébként érzem a szándékosságot abban is, hogy mindig a giccs-vonal jó oldalára esnek a kötéltáncoló jelenetek. (++07.23.)

„like an echo of a voice, maybe your own voice, when your ears and nose are stuffed.”

láttátok volna, hogy mekkorát lendült az öklöm örömömben, amikor felvillant david weddle és bradley thompson neve a monitoron -akik minden idők egyik legjobb sorozat-epizódját írták, azoknak mindig ott lesz a helye a szívemben. most még nem volt idejük kibontakozni, mert továbbra is alapozunk, mind a rejtély-, mind a magánélet-vonalon, de azért voltak már felvillanások a panelek között. nagyon tetszett a nácivámpír és a zsidó öreg közti szóbeli csörte, és az aa gyűlésen elmondott beszéd érzelmi hulláma (és persze mindkét emlegetett jelenet erős színészi jelenlétet kívánt). jó látni az átváltozás fázisait, a zajoktól a szem-bevérzésen át a kívánóssá válásig. úgy építették fel a részt, hogy a végére jusson a paráztatás, a fő-lény tarkója, a sötét boncterem és a fürdőkádas nagyjelenet mind kúsztak a zsigerekben, ahogy kell. (++07.22.)

„whether i’m an evil god or not, rehashing the past isn’t gonna do you any good, ryan.”

bár akadtak ma is poénok, azért baszki, mennyire depresszív tud már lenni a sorozat... a múlt elengedése c. leckéhez is a legfájdalmasabb példához nyúltak, amandá-hoz. kinek kell ilyenkor egy nagy slukk cigi... nézzük inkább más szemmel a dolgot -mennyire kemény volt már, ahogy kutyapozícióból láthattuk a visszaemlékezést, végre tudjuk, hogy milyen bear valódi alakja, és milyen a színe. szürke, mi más lenne... (++07.22.)

„even when we have sex, it’s not like real sex, you know? it’s like somewhere between pity sex and necrophilia.”

már m’ér kéne szomorkodni egy kapcsolati drámán? kialudt a szikra? nincs szex otthon? unod a markodat? szerintem mindenki élt már át ilyeneket egy hosszútávú kapcsolatban. és lehet ezeken keseregni vagy alapvető jókedvvel hozzáállni a szituhoz. mert lehet, hogy jófej az asszony/férj, és leveszi rólad a pórázt. oké, lehet, mert tudja, hogy úgyis csak elbénázod a legális félrelépést, de legalább az esélyt megadja... óh, bírom én az ilyen csipkelődős, gyakran kényelmetlen életrevaló bohókás semmiségeket, főleg, ha van humoruk és tele vannak tűzdelve nagyszerű karakter-színészekkel. (++07.22.)

„we are motherfucking celebrating life.”

nem kell mindig ömlenie a vérnek a képernyőre... oké, eric-ék meglehetősen szórakoztató külön-szála durvulásba torkollott, de azért nem ez volt a jellemző itt a végjáték félidejében. inkább rámentek az érzelmekre, amivel semmi baj nincs, ha jól csinálják. örültem neki, hogy nem egy újabb kesergőt raktak be a cédéjátszóba, hanem egy partival próbáltak életet vinni a sokat szenvedett városba. persze mindenki máshogy dolgozza fel a gyászt, így megérthető, aki ellenkezett ezen szokatlan módszer miatt, de én is voltam már olyan temetés utáni eszem/iszomban, ami nagy mosolygásokba végződött, arra használtuk az időt, hogy a ritkán látott családtagokkal legyünk kicsit. érdekes módon nem forrt fel a vérem a szerelmi sokszög alakulásától sem, úgy érzem, csak próbálnak mindent megtenni az írók, hogy a megfelelő párok alakuljanak ki végül -mégha kicsit sután is teszik ezt. (nem tudom, miért lepődtem meg a beck számon a végén, nem ez az első eset, hogy dalt ad a sorozatnak.) (ja, és töri-suckerként én élveztem a bill-flesseket is.) (++07.21.)

„we’re not trying to end the human race.”

na ezért ki fog bátorsági érdemrendet kapni...? ilyet bevállalni évadnyitónak, megáll az eszem... egy flashback epizód, amikor az ember alig emlékszik a történtekre (pedig nekem csak fél éve volt), és csak szép lassan áll össze a kép -és ez nem panasz, én imádok ’aha’ élményeket szerezni a labirintusban. és ehhez hozzájött még a hitelességhez való őrült ragaszkodás. azt megszoktuk, hogy a hetvenes években játszódó dolgoknál ki szokták lúgozni a képi világot, de hogy klasszikus 4:3-as formátumban tartsák a képet végig, hümm, elismerően tapsolok (azért tegyük hozzá, a gyönyörű színvilága így is átjött). és még egy csomó valóban megtörtént eseményt is bekapcsoltak az összeesküvés-elméletbe, az már tényleg mindennek a csimborasszója. szerettem rose leslie-t, hogy ennyi arcát meg tudta mutatni, elszörnyülködtem a nyulas sztori vizualizálásán, és szíves örömest mentem egy megszállott tudós egyre elboruló elméjébe. csak egy utópisztikus világban jöhetnek létre ilyen epizódok... (++07.21.)

„if we can no longer separate the innocent from the guilty, everything that happened to us, all of our suffering, is meaningless.”

nyaraláskor egy nyugodt délelőttre sorozat-epizódot keresel? ne ez legyen az... először azt éreztem, hogy jobban tetszett, amikor sodródtunk a sok szereplő közti bizonytalanságban, mint ez, amikor csak egy karakter sorsára fókuszáltunk, de rövid időn belül nagyon kezdett működni ez a formula is. és érdekesek volt a lelkészbácsi megpróbáltatásai, még ha nem is volt lelkileg egyszerű átélni. finoman feszegettük a hit kérdését, akár ha ránéztünk a gyülekezett megcsappanására, akár a rejtélyes üzenetet hordozó galambokra. bármilyen igazságtalannak tűnik is ez a világ (az álomjelenetben fájdalmasan sűrűn voltak ábrázolva a csapások), az isteni igazságszolgáltatás még működik. mert nincsen könnyű út, mert ára van annak, ha bűnös eszközökhöz nyúlsz, még ha a látszólagos jó érdekében teszed is azt. (úgy tűnik, ez is utánaolvasós sorozat lesz, de így legalább már tudom, hogy miért jóbot ábrázolta a festmény, és miért van a címben két csónak meg egy helikopter...) (++07.17.)

„you don’t like terrorists? try negotiating with a virus. a virus exists only to find a carrier and reproduce. that’s all it does and it does it quickly. it has no political views, it has no religious beliefs, it has no cultural hang-ups. and it has no respect for a badge. it has no concept of time or geography.”

guillermo del toro szereti a horrorokat. mi meg szeretjük, amikor egy őrült mexikói rendező gyermeki lelkesedéssel mesél nekünk. és minden mesében ott vannak a megszokott fordulatok, nem várjuk el, hogy sok újdonságot adjanak nekünk. ismerjük a karakter-típusaikat, tudjuk, hogy miknek kell megtörténnie, hogy beinduljon a történet. de ezért nem bántjuk őket. ha kapunk melléjük valami pluszt. ha olyan a hangulata, hogy kirázza az embert a hideg a meleg nyári éjszakában. ha csavarokat csempész a toposzok közé, ha egészséges mértékben keveri őket (akkor most ez egy vírusos és/vagy vámpíros cucc-e...?). ha a szép fényeléssel a nagyobb testvérekre (aka blade2, helboy1-2) emlékezteti. de a repülőgépes kezdés miatt egy sorozatos referencia is bevillanhat. ha elérik, hogy egy horror iránt meglehetősen hűvösen viseltető ember jövő héten is vissza akarjon jönni. (kis mellékes: de nehéz corey stoll-t hajban megszokni...) (++07.16.)

„...it causes paranoia and hallucinations.”

erre az ágaskodó agyfaszra már megint mit lehet írni...? nem húztak be a csőbe, várható volt, hogy ryan lesz a lab-rador, nem wilfred, és persze a kép egyre jobban facsarásával rá is játszottak erre. aki azt várta, hogy már most, a negyedik részben válaszokat kapunk, az nem tudom, hogy eddig milyen sorozatot nézett, az egész jó szokás szerint arra volt jó, hogy kis gonosz bogarat pakoljanak a fülünkbe. meg hogy jól szórakozzunk ezen az elborult izén, ami egy sorozat alakját vette fel. (++07.15.)

„almost everyone i’ve ever known and loved is dead. and even as we’re talking right now, jessica, you’re dead, too. so, i’m sorry, but i just don’t give a fuck about you or your problems.”

valahogy tavaly óta érezni, hogy a haláloknak igazán súlya van a sorozatban (uppsz, bocsi alan ball). de megtalálták a legjobb módját, hogy ellensúlyozzák a kötelező szomorkodást ma, méghozzá egy erős flashback-kel -tök jó volt látni az ’origin of the fangtasia’ sztorit, ginger-rel az élen, persze. és ezzel nem merült ki a nosztalgikus könnycseppeket morzsolgató rajongók kiszolgálása, hisz’ kaptunk még egy karaktert, akitől épp tavaly búcsúztunk el nagy sóhajok közepette. nos. lezártunk egy szakaszt az évadból, mindenki egy helyen, túszok szabadok, sok rossz ember és ex-ember elhullott, de akkor most merre is megyünk tovább...? az biztos, hogy érezni, hogy bár most kaptunk egy kis megnyugvást, nem a napos happyend felé törünk. hamis is lenne a fénye az alkonynak. (++07.14.)

„bitch, look around you. we in the prison-business complex. a cow breaks me out of here, i’ll stop eating meat that day.”

jól belemerültünk a blackmarket sötét világába. végig ott éreztem a fenyegetettséget az epizódban, a something bad happen’-et, de még elodáztuk a baj nagyrészét. az őröknek is most lett kiadva, hogy be kell keményíteni, és ez nem csak összeveszős és drámai jeleneteket hozott, hanem kicsit el is gondolkodtattak, hogy kinek hol is van a helye, hogy lehet jópofáskodni, de az őrök mégiscsak szabadok. bár lehet valaki duplán is rab, mert minden közösségben kialakulnak az alá-fölé rendeltségi viszonyok. de lehet valaki a szenvedélyei és az érzelmei rabja is, obviously. csak aztán a felelősséget is kell vállalni. a nagymamáért aggódást ügyesen összekapcsolták a demenciás nénivel, plusz egy szomorú dallammal -és itt jöttem rá, hogy ezúttal is mennyit hozzáad a zene a hangulathoz. (++07.14.)

„we’re like the goonies”

igazi gesamtkunst commu volt, ahol a ’70-es években tett utazás különleges hangulatot adott, volt érzelmi csúcspont, és persze abed osztotta a metát -sorozatokat, pilot-tot, kaszát emlegetve. valahogy így kell búcsúzni úgy, hogy jó legyen szájíz. (++07.13.)

ha egyszer egy évad egyenletes színvonalat fog hozni, akkor azért fogok panaszkodni, tuti... mert most is megvolt a szokásos hullámzás, az őrült ötletekkel megtűzdelt agyeldobások és a kissé középszerű jó-jó-de típusú részek. de más szempontból is vasutaztunk fel/le, méghozzá érzelmileg. nem sikerült kiheverni troy távozását -mert az oké, hogy egy karakter búcsúja nyomott hagy, de abed-del nehezen tudtak mit kezdeni egyedül. meg egyébként is, no more troy and abed in the morning...? so, kaptuk a szokásosat, így ők is kapják tőlem a szokásosat: tetszett. ...és annyira jó, hogy most nem kell egy nagy levegőt vennem, és írnom tovább szomorkodva, mert agyon sem lehet csapni ezt a dilis bagázst. six-season-and-a-movie!

„#savegreendale”

először nem értettem a kissé katyvasszá váló történet-nélküliséggel mit akarnak kezdeni, de aztán szépen keveredett ki belőle a rész, ahogy a sok szép és jó dolog, amit a greendale-ért tettek, a vesztét is okozza a greendale-nek. mintha a lezárásra készülnének... (++07.13.)