soroló

„son, there’s not a challenge on god’s earth that can’t be overcome by an american. i truly believe that.”

azért arra csettint az ember, ha egy sorozatban felbukkannak camus nem túl szívderítő gondolatai -persze hol máshol tennék ezt, ha nem a fargo-ban, ahol a halál mindig is központi elem volt. már egyből az epizód nyitányában learatja a maga gyümölcsét, teljesen váratlanul és nagyon hatásosan, a hóban, ahogy errefelé szokta. mert megkezdődött a háború, cinikus módon egy félreértés alapján (bár igaz, hogy ’hentes’ névvel tényleg illethetnének valami alvilági alakot is). de ha maradunk a hónál, akkor érezhető a lavina-effektusa, hogy nő és nő egyre ez a harc, mindenkit magával sodorva. vagy akár épületeket elpusztítva. a hentes-üzlet szál mesterien volt felépítve, egy szerencsétlen sráccal együttérezve, egy vonzó tinilányért aggódva, és mindez torkollott bele a végzetes összecsapássá a hátsó helyiségbe. szegény ed-ék megint hajtanak a legszerencsétlenebb szerelmespár címre, ahogy képtelenek közös vágányra kerülni a kedves feleségével. (érdekes keretet adott a résznek reagen jelenléte, és nem is bánnak kesztyűs kézzel az öreggel, mert a piszoáros jelenetben minden volt, csak amerikai hős nem.) ($11.15.)

„we’re back, bitches!”

amióta négy éve az arrow megtörte a cw-s átkot, azóta már nem tekintek minden sorozatukra pestisként, és néha-néha még fel is vetődik bennem, hogy be kéne próbálni valamelyiket. persze az ember nem azért teszi ezt, hogy mély drámát várjon, de nem is hiszem, hogy a sorozatozásnak kizárólag arról kéne szólnia, hogy alámerülünk a lélek bugyraiba, és összetörjük magunkat hétről-hétre -kell a szórakozás-faktor is, amikor nem kell semmit sem komolyan venni, amikor hétvégén ellustulva elindítod a laptopot, és kikapcsolódsz a hétköznapokból. és ehhez nem kell sok összetevő, legyen elég érdekes az alapötlet, legyen jó ránézni, és hogy igazán bűnös legyen az élvezet, jöhetnek a jó csajok is. eddig távol tartottam magam a young adult mozgóképes inváziótól, de miért kéne bármit alapvetően elvetni, mert nem én vagyok a megcélzott közönsége? na, vegyük sorra, az alaptörténet jó, posztapok felhangok játszanak erős scifis hagyományokkal; a pilot látványvilága tetszetős volt, az űrben siklik a kamera, a bázison csillog a lens-flare, odalenn meg jöhet a vancouver-i erdő; örülök, hogy vannak azért ismerős megbízható színészek, a többieknek meg elég lesz szépnek lennie... simán behúzott egy újabb körre ez a nyitány, annak ellenére, hogy kapkodós volt, mert egy csomó infót kellett megosztania 42 perc alatt, és azért a kezdődő tini-frakciózásnál kellett nyelnem kettőt, de minden az arányokon fog múlni. ($11.14.)

„you’ve faced down mirakuru soldiers and the league of assassins. are you honestly telling me that you couldn’t say no to my mom?”

ha már a flash-nél arról értekeztem, hogy milyen fontos az időzítés, azt kell mondanom, hogy itt örülhetünk, hogy eddig húzták az első nagy veszekedést az olicity párosnál. persze, hogy most jöttek elő a problémák, amikor felbukkant az ex... bár (jelenleg?) még nem beszélhetünk love triangle-ről, csak a két hősünk rágja magát, és így egymást is -felicity hibáztatja magát, oliver-nek meg az a legnagyobb problémája, hogy miért pont őt választotta a lány -még jó, hogy van némi dugi-whiskey az arrow-cave-ben... (főleg, hogy még mindig úgy gondolják az írók, hogy fun dolog felicity-anyut hallgatni hosszabb távon...) no, azért nem maradhatott el a bunyó sem, egy kis betörés is belefér a profilba, és megint sikerült túljárni damien darkh eszén (ha már átnéztetek a flash linkre, ott szó volt a fő-ellenféllel való összecsapás időzítéséről is). no, félre a szerelmi gondokat, nézzünk inkább a jövőbe, újra köztünk atom, és sarah is elkezdett fehér felsőben járkálni... ($11.14.)

„you like to fish with bait? i do too.”

érdekes látni, hogyan építenek fel egy évadot -hagyományosan minden olyan dolgot, amit vár a közönség, azt el szokták tolni annyira, amennyire csak tudják. ezért van az, hogy sokszor kiabálnál a karakterekkel, hogy ’csókoljátok már meg egymást!’, de nem tehetik még meg dramaturgiailag... de itt a flash-nél eléggé más módszerekkel dolgoznak. az első csókon már múlt héten túlestünk, és azt is tudjuk, hogy barry igen hamar fel szokta fedni a kilétét az ismerősei előtt -így most már linda is a belső körbe tartozik. de nem is ezért jutott eszembe ez az egész, hanem a gonosz behozásával kapcsolatban. azt még nem tudjuk, hogy ki rejtőzik a zavarbaejtő maszk és a félelmetes hang alatt, de máris áthozták őt erre a földre, hogy megvívják barry-vel a csatájukat. illetve, hogy demonstrálják, hogy igenis kell félni tőle, mert az első menet eléggé egyoldalú lett -jól szétkapta szegény barry-t. és ha belegondolunk, hogy még csak a hatodik epizódnál tartunk, akkor mindenképp bátor húzást volt már most meglépni ezt. és olyan jó, hogy nem csak heti-gonoszok jönnek szakmányban... (az epizód egyébként tökéletes flash-esszencia volt, rengeteg jól működő humor az első felében, érzelmes és izgalmas dráma a másodikban. és remélem láthatjuk még a láthatatlan doktor light-ot...) ($11.14.)

„lass, if you remember what you’re fighting for, you will never miss your target.”

ennyi év után sem jutottam el odáig, hogy a merida-t megnézzem, de könnyen elképzelhető, hogy úgy mint tavaly a frozen esetében, itt is a sorozat adja majd meg a pótláshoz a végső lökést. végülis szeretem én a hegyeket meg a skót nép mentalitását, úgyhogy akár be is jöhet. mert végre a lehetetlenül vörös hősnő is megkapta a maga epizódját, és hatott is, amikor átvette a jogos helyét a trónon (és jól is nézett ki, végre nem a szokásos vancouver-i stúdió-belsőt láttuk). de ez mégsem volt elég, mert ezzel egyenrangúan a szépség és a szörnyeteg is megkapta a maga idejét, elsősorban egy klasszikus témára, rumple gyávaságára koncentrálva. ami mára a múlté, mert emma elérte a célját, a szerelemért még az egykori világ-gyávája is képes volt ragyogó hőssé változni. és újabb lépést tehettünk a fő csapásirányon (ezt segítette elő merlin videoüzenete is (hehe), amivel szintén a jövendőt, egy új fontos karaktert készítettek elő). ($11.13.)

„that is your orgasm. you collect us and create us and get us addicted to the light of your love just so you can take it away. you feed off the heartbreak.”

mindig az a legnagyobb horror, ami a fejedben játszódik -ezért is könyörögtem, hogy ne mutassák meg a bizarr vámpír-bébit, de az utolsó jelenetben nem bírták ki, hogy ne forduljon rá a kamera, pedig addig tök jól működött, hogy mindig az ő perspektíváját láttuk csak, ezért volt kényelmetlen. meg azért, mert félelmetes bébi, érted, a babáknak cukiknak kéne lenniük, nem pedig... de egyébként jól tudják murphy-ék, hogyan okozzanak nekünk kényelmetlenséget, például bemutatják az egyik legbizzarabb szerelmi drámát, amit csak el tudnánk képzelni az eddig megismert szereplők között, és félreértés ne essék, nem a melegségre gondolok, mert egyébként is, liz egy hetero nő, akinek történetesen farka van, hanem hogy a legtöbb emberben fel sem merülne, hogy ez a két nagyon különböző ember összejöhet –de jól meg van indokolva. bár lehet, hogy sokaknál inkább az okoz kényelmetlenséget, ahogy a dokinéni hidegségét nézik, amikor ő a lányára néz. de úgy látszik, vérszívóéknál ez már csak ilyen, könnyen eldobnak embereket. az epizód fő témája a ’célt találni’ volt, azt hiszem egyre többen tűzik ki maguk elé azt a célt, hogy tönkretegyék a grófnőt. bár a ’keféljük és rémisszük a vendégeket’ cél nekem jobban tetszik... ($11.13.)

„this guy got jerked off by meadow soprano...”

nem is tudom, hogy jó dolog-e összeakaszkodni drama-val, mert lehet, hogy kielégítő lesz a pillanatnyi győzelem, de aztán le fog húzni a saját szintjére, és az fájni fog... végre nagyokat léptünk az évad fő témáiban, méghozzá szórakoztató és kielégítő módon, stílusos lett a megoldás, örülhet lloyd, és örülünk mi is -back to business, baby! ($11.13.)

„all i know is i’m not getting what i deserve.”

ülhetnek a férfiak füstös szalonokban viszkit kortyolgatva, a legtöbb érdem a nőket illeti. legalábbis ebben az epizódban mindenképp, és ez egy olyan sorozatban, ami egy nem-túl-nőbarát korban játszódik ez igen nagy teljesítmény. kapargatjuk is a feminista felszínt, hogy miért van az, hogy egy nő csak a nővérségig viheti, de orvos nem lehet belőle; hogy ha előkelő származású, akkor csak a szalvéták és virágok színéről értekezhet; ha esetleg színesbőrűnek született volna, akkor viszont csak a konyhában lehet helye, de ha esetleg az asztalhoz ülhet, akkor is kuss a neve... pedig vannak ők is olyan okosak, mint a férfiak, sőt, találékonyságban, és befolyásolásban mindenképp megelőzik őket -legyen szó egy bírói döntés megmásításáról vagy egy ifjú orvos farkának felállításáról... örülök, hogy dr.thack kísérlete a szifilisszel sikeresen zárult, igaz, én már jóval a doki megvilágosodása előtt azt mormogtam, hogy ’dehát ott van a főző-ágy, miért nem használják?’. mindenesetre a kétes kimenetel ellenére ez biztonságosabb eljárásnak tűnt, mint az éterrel való játszadozás... ($11.12.)

„you wish to become italy’s protector?”

most, hogy a csapat többsége visszatért firenzébe, most érződik igazán, hogy mennyit változtak a karakterek az elmúlt időszakban. oké, zo mosolya és fanyar megjegyzései megmaradtak, és leo mindig is kicsit kattant volt, de az önvád és a szerettei miatti aggódás hozta ki belőle az igazi megszállottat. tetszik, hogy mindenki kapott valamilyen saját küldetést, azon felül, hogy meg kell védeni az országot a törököktől, persze -riario elővette a legédesebb nyelvét, hogy megszervezze a keresztes hadjáratot; lucrezia a könyv nyomába eredt, de csak őrületet és szenvedést talált; zo meg ott van, ahol segítség kell, sárkánytüzet lő és madame-okkal barátkozik. az évad feléhez hajózva még nem látjuk át az egész sakktáblát (ahhoz igazán kéne leo vizuális látomásos észjárása), csak azt érzékeljük igazán, hogy mozgásba hozták a figurákat. (ha már emlegettem leo látásmódját, meglepő, hogy ennyi rész után is működik ez az apró trükk a sorozatban.) ($11.12.)

„who the hell made you judge, jury, and executioner?”

azt hiszem, most már minden szemszögből megvizsgáltuk az inhumánok témáját, de még mindig vannak érdekességek. mert nézzük az emberi szempontokat, felbukkan egy csomó lény, akik potenciális veszélyt hordoznak -így mit tehetünk? nem bízunk egyikükben sem, és jól elzárjuk őket, mint problémaforrást? vagy próbálunk különbséget tenni azok között, akik jók, és azok között, akiknek ösztönösen gyilkolniuk kell (ahogy a racionális és joviális doktorból is így lett minden értelemben szörny). és akkor rögtön ott van az ellenkező oldal, hisz’ az inhumánoknak sem mindegy, hogy hogyan reagál az emberiség rájuk. szerencsére az írók nem csak az agyunkat dolgoztatják, hanem a szívünket is. mert andrew sajnálatos esetét may-en keresztül hozzák hozzánk közel, szegény nőt elég csapás érte már az életben, és most itt egy újabb, nem csoda, ha úgy érzi, hogy ő nem érdemli meg a boldogságot. de a többi szálon is ott van ez az értelmi/érzelmi ráhatás, mert felfigyelsz arra, hogy fitz mit talál a kinyert adatokból, de közben szomorúan sóhajtozol, ahogy a reménytelen romantikust látod. és igazán fáj, amikor a plusz-jelenetben felfednek egy újabb titkot -mert nem akarod, hogy a hőseiddel együtt a te szíved is összetörjön. ($11.12.)

„live from terror world! it’s the premiere and final edition of ’intergalactic gladiators’!”

annak örülök, hogy nem fárasztanak sosem az előzményekkel, hanem mindig az akció közepébe dobnak minket, jó kis nézettség-növelő-eszköz ez -mit mondtál? nézettség? csak nem...? ehh, azt hittem, hogy egy életre elfelejtettük mojo-t az intergalaktikus televíziózás hősét, sajnos volt még egy köre az x-ekkel... ($11.12.)

„terrible things happen in this world. and the only comfort we get is that we didn’t cause them.”

kicsit megijedtem, amikor fél szemmel azt láttam a twitter-en, hogy lindelof-ék válaszokat adtak a nagy kérdésre, de aztán egy hatalmas megnyugtató mosollyal vettem tudomásul, hogy csak trollkodásról van szó, mind a bejegyzés kiírója, mind a sorozat írói részéről. pedig még egy tudóst is beküldtek, hogy az átlagnézőnek felcsillanjon a szeme... de örülhetünk, hogy ennyi könnyedséget hagytak nekünk, mert szokás szerint megérkezett utána a légkalapács is, amivel a szívünket verték szét újra. a két anyát helyezték a középpontba, akik nagyon hasonlóak egymáshoz, látszólag nyugodtak, de néha elemi erővel törnek ki -és mind a ketten erősen önhibáztató típusok, akik csak rágják magukat belülről a gyerekeikkel történtek miatt. igazi anyák. és az egész akkor emelkedett magasfokra, amikor lecsupaszítottak mindent (még a zenészeknek is pihenőt adtak), és egymással szembe leültették ezt a két karaktert. emlékezhetünk még arra, hogy milyen volt, amikor nora a munkájából kifolyólag tett fel ehhez nagyon hasonló kérdéseket, de most még inkább reflektált a saját életére a sok fura sablon-kérdés. az viszont nem kérdés, hogy a két színésznő brillírozott a jelenetben. és a végére maradt még egy coda, mert kevin végre betartja a ’mindig-őszinték-vagyunk-egymással’ alapelvet -és ez még sok mindent megváltoztathat. ($11.11.)

„i’m not superman’s cousin. i’m supergirl.”

szegény írókat jól csapdába csalta a warner –’csinálhattok supergirl sorozatot, de a híres uncsitesót nem szerepeltethetitek, mert...’ izé... mert a nézők összezavarodnak, ha a mozivásznon meg a kisképernyőn is látják...? és ez itt az elején mindenképp probléma, mert a nagy s-betűs lenne az igazodási pont, a hős, aki mellett kara is meg akarja mutatni, hogy egyenrangú hős vele, aki saját jogon viseli a köpenyt -és ezekkel a homályos, kissé megerőszakolt jelenetekkel, az ’itt-is-van-de-mégsem’ játékkal elrontják az egészet, mert így zavaró a jelenléte, vagyis a jelen-nemléte. úgyhogy remélem, hogy kara hamar a saját lábára áll, és csökkenek ezek a kényszer-megoldások -vagy a warner-nél végre észhez térnek, és nem akarják szétszakítani tovább a családot... pedig az alap-témák működtek, egy az út elején járó hőst látunk, aki egy súlyos lelki traumával küzdködő negatív figurával küzd meg, és közben elkezd körülötte sűrűsödni a magánélet is. és tudom, hogy minden csajos sorozatba kell szerelmi háromszög, de nem lehetne most az egyszer, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, és nem töröljük le a hősnő csodálatos mosolyát az arcáról? na, léééégyszi... ($11.11.)

„if i’m the one on the moral high ground, you’ve fallen quite a ways, ms.swan.”

ehh, oldalakat tudtam volna írni a lányok kegyetlenségéről, a minden alkalommal szívet-kitépő ’legyünk-csak-barátok’ mondat borzalmáról -de kivették a kezemből ezt az írók, úgyhogy kénytelen vagyok minden frusztrációmat rájuk zúdítani... mert tényleg megtették, hogy emma-ból gonoszt csináltak. és nem csak úgy, hogy jennifer morrison csúnyán néz a fehérre festett haja alatt, hanem pont azzal a tettével, amit emlegettem az előbb, amivel kifogták a vitorlámból a szelet -mert nem a kislánnyal töretik össze henry szívét, hanem a saját anyjával. és az már régen rossz út, ha emma úgy akar megszabadulni a gonoszságtól, hogy gonosz tettet követ el -és ott volt az az érdekes félmondat is, hogy ’csak akkor űzhető ki belőled a gonosz, ha te magad is akarod’. és emma szereti használni ezt az erőt, az gyönyörűen látszott a merlin-kiszabadítós jelenetben, ott volt az arcán, hogy élvezi, hogy ekkora erő van szó szerint a kezében (egyébként pofásan is nézett ki a trükk). a másik, amit kiemelnék, az a merida és rumple közös szál, mert biztos vagyok benne, hogy ízlelgették az írószobában a ’merida a bátor’ címet, majd egyszercsak valakinek beugrott, hogy össze kéne párosítani a leggyávább emberrel a birodalomban. ($11.11.)

„i mean, one minute i’m living in this cute little studio near beachwood, interning at new line, swing dancing at the derby. just me and my dog and pizza and condoms. remember those? suddenly i have a child and a mortgage, and it’s like, ’what’?”

micsoda kellemes meglepetés -justin kirk a szomszédban lakik! ehh, full depis leszek ettől a soritól mostanában, ahogy követjük gretchen-t ezen a kétségbeesett boldogság-kereső tripp-jén, az szívbemarkoló. most egy párhoz látogathattunk el, akiknek látszólag tökéletes az élete, gyerek, kutya, összhang a beszélgetésekben és az ágyban -és persze kiderül, hogy ők sem ’a tökéletes pár’, mert hiába is keresnénk olyat, nem létezik. ugye, mondtam, milyen vidám leszek tőle...? ($11.11.)

„i am the problem. i bring down everyone around me.”

...és végül carrie megtörik... és az a legérdekesebb ebben, hogy nem az készíti végleg, hogy meg akarják ölni valami ismeretlen oknál fogva, hanem hogy saul nem bízik már benne többé. és ez mindent elmond a karakterek viszony-rendszeréről. bár az öreg szakállasnak jelenleg komolyabb gondjai vannak carrie lelki problémáinak rendezésénél, mondhatjuk úgy is, hogy nem idegi problémák miatt paranoiás, hanem tényleg rászálltak a saját elvtársai (igaz, hogy már kopott a régi saul-ból, mert túlreagálja kicsit, igaz, ezzel nekünk is ad át némi feszültséget). viszont a dar adal-os verbális összecsapás megint a színészet magasiskolájába tartozott. kicsit megértőek kell lennünk a quinn-szállal, mert recseg a dramaturgia az ’épp ő talált rá’ kérdés alatt, de mivel maguk a jelenetek jók, ezért nem kötekedünk -főleg quinn-nel nem tennénk, hisz’ láthatjuk, hogy még leszakadt vesével is simán kinyír bárkit... (tanulhatnának a firkászok az itteni üzenetből, hogy bizony lesz következménye annak, ha megszellőztetsz dolgokat -például olyanokat is szabadon kell engedni, akik a legjobb helyen lennének a börtönben.) ($11.10.)

„you’ve never seen magic before?”

milyen furcsa belegondolni, hogy milyen realista volt annak idején a sorozat, és onnan hogy jutottunk el idáig, a metahumánokon át a mágiáig (és az írók is érzik ezt, mert többször is utaltak idén már a kezdetekre). kár, hogy a pr-osok nem tudják tartani a szájukat, így telekiabálták a netet, hogy john costantine beköszön az epizódba, kár, hogy elvették tőlünk a meglepetést erejét. én örülök az ilyen kikacsintásoknak, és sarah szálával meg is indokolták, hogy egy okkult srác felbukkanjon a show-ba. azt viszont kicsit erőltetettnek éreztem, hogy nem a telefonkönyvből keresték ki a nevét, hanem a flashback-be is belenyomorgatták, hogy oliver-rel ismeretséget kössenek már korábban is (bár lehet, hogy lesz értelme a végén, főleg a tetkó-átadás után, de attól még ma csillogott a jeleneteken az írói izzadság). és persze plusz pont, hogy bear mccreary-től kölcsönkérték a szomorú sorsú sorozatának a fő zenei témáját is. a látványos sarah-bunyók mellett volt némi lelkizés laurel-lel és thea-val, valamint diggle is foglalkozhatott a testvérével. akit viszont kiemelnék, az neal mcdonough, mert egyre jobban belerázódik a gonosz-szerepbe. ($11.10.)

„you know, our dr.wells may have been evil, but you’re just a dick.”

van a seggfejségnek az a foka, ami már szórakoztató -és örülök, hogy dr.wells2 nem azt a negédes mosolyt hozza, mint a tavalyi (kamu)verzió, hanem ezt a tudálékos ki-ha-én-nem tenyérbemászósat. aki mindenkinek fájdalmat okoz, már csak azzal, hogy pont úgy néz ki, mint a hasonmása -amiben viszont mindketten hasonlítanak, az az, hogy titkokat rejtegetnek (és neki van egy csinos lánya is). és köszönjünk szépen, hogy végre felfedte cisco titkát, és nem kell azzal foglalkozni, hogy szenved a srác a képességének rejtegetésével. örülök, hogy elkezdték kijátszani, hogy mindenkinek létezik egy föld2-es verziója, most épp szegény linda-nak tűnt fel a doppelgängere (és egész pöpecül kinéző képességet kapott), de lesznek még itt meglepetések (főleg zoom-nál, figyeljétek csak meg, zizeg a megérző-szenzorom...). az is tök jó, hogy nem csak dráma és halál van a sorozatban, hanem tömve van humorral is, én végig mosolyogtam barry rövidlátó fázisát, és ebbe beletartozott a szó szerinti vak-randi is. (azt meg utólag tudtam meg, hogy cisco kiszemeltje a sólyomlány... ja, és köszi az aquaman utalást is!) ($11.10.)

„you don’t like the fantasy world i’ve created for you?”

minden álom rémálommá változhat. először csak egy szokásos what-if sztorinak tűnt, ahol élnek bruce szülei, és belőle sosem lett batman, de aztán egyre visz lejjebb az örvénnyel -illetve feljebb, mert stílusosan egy harangtoronyban (és esőben) zajlik az elképzelhetetlen összecsapás: bruce wayne vs batman. örülök, hogy figyelnek az olyan valóságos álom-elemekre is, mint az összekeveredő betűkre az újságban. ($11.10.)

„this is what life looks like now. we have to see it. we have to fight it. if we don’t fight, we die.”

már eltöltöttünk ennyi epizódot alexandria-ban, és még mindig nem tudom feldolgozni az ott lakók beszariságát -egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ennyi időn át nem szembesültek az új világrenddel, hogy ennyire burokban éltek, hogy ennyire egyívásúak lelkileg, hogy szinte nincs köztük egy sem, aki némi bátorságot mutatna. és az a baj, hogy így nálam az egész koncepció bukik el -pedig nem lenne ez rossz, hogy végignézzük, ahogy az ártatlanok elveszítik az ártatlanságukat, csak túl erős a dózis. mert így a nagybeszédek érik a nagybeszédeket, amiknek mind ugyanaz a lényege -felejtsétek el az eddigi kényelmes életeteket, és növesszetek végre tököket, különben beledöglötök. és van, aki hamar hallgat a szóra, valakinek több idő kell, nekünk viszont ennyi talán elég volt a leckéből. de lehet, hogy az a baj, hogy nem állnak (még?) közel a szívünkhöz a karakterek -mert a maggie/aaron párosért könnyedén megszakadt a szívünk. ja, szív, gyanúsan megnövekedett a romantikus szálak száma a városban, nem hiszem, hogy ez túl sok jóra vezetne... ($11.09.)

„truth or consequences.”

a legstílusosabb az lenne, ha bemásolnám a doktor nagybeszédét, és bezárnám az internetet. mert azt hiszem, hogy moffat-ék elérték a lehető legközelebbi pontot, hogy megalkossák a tökéletes háború-ellenes monológot -hatásosan, szívbemarkolóan, úgy, hogy minden szava igaznak hangzik. és tudom, hogy pont azok nem fogják ezt hallani, akiknek kéne, de ha csak egy ember gondolkozását megváltoztatták, akkor már megérte (és remélem, hogy a díjakat odaítélők most jól feljegyezték peter capaldi nevét). pedig elsőre úgy tűnt, hogy háttérbe szorul a múlt héten elkezdett allegória, hogy inkább magára a történetre és a feszültségre koncentrálunk ahelyett, hogy tanulságot kapnánk a mai világban zajló kulturális problémákról. és igazság szerint ez a fele is működött, nem csak a csodálatos finálé, elsősorban azért, mert végre rengeteg clara jelenetet kaptunk, hisz’ dupla adagban volt velünk jenna coleman, és nagyon-nagyon meggyőzően hozta a két arca közti különbséget (és persze az íróink sem fukarkodtak a két karakter kapcsolatánál az ötletekkel. a nyitó álomjelenet meg elég kellemetlen lett...). ($11.09.)

„love is a weapon, dearie. the most dangerous weapon of all, which means the pain you should worry about isn’t the kind inflicted by a broken sword, but the kind that comes from a broken heart.”

flash-a-flash-ben, de ez kellett, hogy megismerjük egy kicsit jobban camelot királyságát (és igazából nem is hiányzott a most hanyagolt jelen). az ilyen régről eredeztethető történetek mindig olyanok, mint egy shakespeare-dráma, és itt is megvan hozzá minden elem, hogy ezt érezzük, az egész epizód tele volt árulással és szerelemmel, csavaros észjárással, és karddal hadonászó lovagokkal. és egy elbukás-történettel, mert még ha célt is ér a király megszállottsága, és sikerül bizonyítania elsősorban magának, akkor is a küzdelmes küldetés alatt elveszítette a legfontosabbat: a szerelmét. (annyira naiv tudok lenni, hogy még mindig bedőlök az olyan ósdi trükköknek, mint hogy látszólag összeveszejtik a hősöket, aztán kiderül, hogy ez csak a látszat volt, a nagy terv része. pedig tényleg számtalanszor láttunk már ilyet, nem értem, hogy miért működik még mindig...) ($11.09.)

„shadows on the cave wall.”

hogyan lehet ábrázolni egy ember megtörését? mert azt nem mutathatták ötven percen át, hogy kínozzák da vinci-t, így inkább ráküldtek egy látomást. trükkösen volt felépítve a rész (ami nem mellesleg megakasztotta az évad történéseit, bár szerintem mindig érdekesek az ilyen különleges epizódok), mert első pillanatra azt hihettük, hogy flashback-et kapunk leo gyerekkorára, aztán hamar realizáltuk, hogy ez egy elképzelt jövőkép. ami csodásan idillikusnak indul, érezhető volt az álom-mivolta, mert ekkora happyend-et nem érhet el egy ember sem. aztán szépen beúsztak az árnyak, és kegyetlen anti-utópiává változtattak minden, ahol az írók kiélhetik perverz hajlamaikat, és leölhetnek minden olyan szereplőt, akiket a valóságban nem tudnak. érzékelhetjük azt is, hogy a labirintusosok milyen uralmat képzelnek maguknak, hogy épülne ki a diktatúrájuk. mert erről szól az egész küzdelem, hogy az embernek megmaradjon az egyéni hangja, a saját gondolatai, hogy ne hódoljon be az egységnek, ne nyelje el a tömeg. bár leo túl van a közvetlen veszélyen, azért elhintették bennünk a kétely magvait, biztos, hogy lesz még hatása a kegyetlen átnevelési kísérletének. ($11.08.)

„i matter!”

az eddigiektől eltérően ez a halloween környéki event nem igazán lett duplarész, mert igaz, hogy ez az epizód is az ünnepen játszódott, de most félreraktuk a szellemeket, és a vámpírokra koncentráltunk. akik szépen gyülekeznek az első rész óta, most már egész kis csorda van belőlük -és minden esély megvan rá, hogy tovább terjeszkedjenek. mint egy igazi kórság. és hát mi lenne félelmetesebb, mint hogy gyerekek is érintettek benne. hatásos is volt a rész eleje, ahogy a véresen induló nap egyre dagasztotta a hullámot az iskolában (ahol aztán kísértett a mostanában sajnos gyakori mészárlások árnyképe is). és ez a vad átváltozás tovább-gyűrűzött a részben, mint fő téma, mert nem csak a gyerekek érezhették meg az első csepp vér ízét, hanem mondjuk a mindenki számára láthatatlan recepciós is, aki végre, így holtan már kiélheti minden frusztrációját (katy bates hengerelt természetesen, szegény darren criss kárára, akire asszem végleg rá fog ragadni a piperkőc-szerep). és végre láthattuk azt is, hogy hogyan került fel az első mélykék szemfesték liz taylor pilláira. ($11.08.)

„a night of mischievous criminal behavior, which is why every year at this time, mr.march holds his annual dinner event. the guest list is tres exclusive.”

azt már öt éve tudjuk, hogy halloween estéje különleges a holtaknak -így a sorozat életében is mindig kiemelt szerepet játszik. jó alkalom ez arra, hogy a valóságot kicsit beengedjék a történetbe, és hogy egy pár vendégszereplővel emeljék a részek fényét. most egy egész kis csapat érkezett ünnepelni, amerika kultikus gyilkosai, akik elborzasztó tetteikkel örökre nyomott hagytak a történelmen. és hát a nívós szereplő-gárdával sem volt gond, a csodás lily rabe így elcsúfítva is hengerelt (és elsőre lehetett tudni, hogy kit alakít), john carroll lynch a tavalyinál egy kedvesebb bohócot hozhatott, seth gabel-nek meg elég volt csak az asztalnál ülnie, hogy félelmet keltsen. és mindennek az őrületnek a közepébe belehelyezték a mi szegény meggyötört zsarunkat, akinek elég nehezére esik összeraknia a történéseket. de vannak jó pillanatai, főleg, ha internet közelébe jut... azért mára is jutott egy szomorú anya-történet, és a vámpírkór is fontos áldozatot szedett. ($11.08.)