soroló

„this is hawkins, okay? you wanna know the worst thing that’s ever happened here in the four years i’ve been working here? do you wanna know the worst thing? it was when an owl attacked eleanor gillespie’s head because it thought that her hair was a nest.”

csak annyit kellett olvasnom a sorozatról, hogy olyan, mintha stephen king írt volna egy gyerek-szereplős x-aktákat a nyolcvanas években, amit aztán spielberg rendezett meg, és tudtam, hogy nagyon hamar fel fogok pattanni a rajongói hajóra... tök jó dolognak tartom, hogy mostanában egyre többször kell arról értekeznem, hogy a generációm abba a korba ért, hogy komolyan vegyék őket, mint film/sorozat-készítőket, és ők élnek is ezzel a lehetőséggel, legtöbbször úgy, hogy a gyermekkorukhoz nyúlnak vissza ihlető forrásnak (lásd még: midnight special). és az a jó, hogy nem érzi üres rablásnak az ember ezeket az alkotásokat, mert szépen összeállnak a kölcsönvett elemek egy magasabb szintű egésszé. vagy csak simán jó nézni újra azt, hogy egy nyugis kisvárosban valami rejtélyes dolog történik, ahogy a fehér-kerítéses házak között veszély leselkedik az ott lakó gyerekekre, akik persze aztán dacolnak ezekkel a veszélyekkel, bátorságukkal példát mutatnak az ifjú nézőknek. de az eggyel idősebb generáció is megtalálhatja benne a neki való john hughes-i romantikát. mi vénemberek meg csak vigyorgunk ezerrel a gyerekkori kliséinken, a jól elrejtett horror-faktoron, a carpenter-i szinti-muzsikán, a fantasy- és comic-utalásokon. és nyugodtan élvezhetjük a gátlástalan nosztalgiát -mint mikor előkerül a fiók mélyéről a kedvenc autóskártyánk egyik megsárgul lapja... ($$07.19.)

„what power does the great khan have? all of this is an illusion of power! real power comes from being true to one’s self.”

marco polo szexuális kalandozásai, második rész... ideje volt, hogy marco mester túllépjen a szívzűrjein, és elvarázsolódjon egy különleges hölgytől, aki világlátott, művelt, szépen énekel, és tüzes az ágyban... bár látható, hogy azért a hercegnő is fontos maradt a számára, de ezt vehetjük egy pusztán baráti segítségnyújtásnak is... valahogy számomra nem volt kérdés, hogy az ’igazi hercegnő’ csak egy head-karakter, talán túl egyértelműek voltak a jelek, főleg azt kell figyelni egy ilyen gyanú esetén, hogy beszél-e mással a rejtélyes alak... érdekes látni, hogy a két jelölt mennyire eltérő módon készül a választásra, mert az eddigiek alapján pont fordítva vártad volna a cselekedeteiket -mert most kajdu az, aki sötét cselszövésekbe és titkos szövetségbe keveredik, és a kán akarja hagyományos módszerekkel meggyőzni a szavazó-bázisát, azaz lemegy közéjük gazsulálni, italt és kurvákat ad nekik, és persze cirkuszt, tűzijátékot, azaz mindent, amivel az egyszerű lelkeket le lehet nyűgözni... ($$07.19.)

„why aren’t they helping us? they’re just watching...”

kinyitod a szemed = főcím. rácsodálkozol a világra, amit látsz magad körül = az epizód első percei. azt hiszed, hogy kezded megérteni, hogy mi is történik = az epizód közepe. rájössz, hogy tévedtél, de akkor már fájdalmasan gyomron vágtak = az epizód csattanója... kockázatos dolog a hőssel együtt ennyire a sötétben tartani a nézőt, mert lehet, hogy feladja, hogy a sötétben tapogatózzon, hogy azt érezze, hogy egy kisköltségvetésű slasher-t rakott be a különleges sorozata helyett, mert nem mindenki olyan türelmes ám, mint én, azt hallottam egyesektől... ugyanakkor a hozzám hasonló türelmeseknek viszont kifizetődő lesz ez a képességük, mert utólagosan minden szépen összeáll, felül tudják írni az összes korábbi gondolatodat. mert nem csak a nyomasztás tűnik egyszerűnek a rész elején, hanem az üzenet is, hogy az emberek manapság nem tesznek semmit, megfigyelő szerepbe húzódtak hátra, főleg amióta az a legfontosabb, hogy kellően dokumentálva legyen az adott esemény a zsebben hordott mini-számítógéppel (a.k.a. okos-telefonnal). aztán ez a gondolat a nagy csavar után sokkal összetettebb problémává változik át, mert ezt a passzivitást meg is bünteti kegyetlenül -így új kérdés merül fel: az igazságszolgáltatás lehet-e ennyire kíméletlen, legyen bármi is a bűn... ($$07.18.)

„today started just like yesterday and the day before that and the day before that and every day for the last month, a loop, my perfectly constructed loop.”

mi történik, miután győztek a hackerek? egyáltalán győzelemnek lehet-e nevezni azt, hogy féltérdre kényszerültek a bankok, de meg nem törtek. a kormány a helyén, a kisember ugyanúgy szív, mint eddig, ha nem jobban. egy vezető kéne a nagy anarchista mozgalom élére, de ki lenne az? darlene próbálkozik, de hiába mond gyújtó hatású beszédet, azért igazán nincs erő a tetteiben. akik arra lennének hivatottak, hogy vezetőkké váljanak, azok eltűntek a világ szeme elől. mr.wellick ki tudja merre jár, elliot meg csak egy dologra tud koncentrálni: hogy kiűzze magából mr.robot-ot... szabálytalan sorozat, szabályos évadkezdéssel. kellett a dupla premier, mert így volt hely mindenkire, hogy megnézzük, hol tartanak a nagy bumm után. hogy ki hogyan próbálja kézben tartani az életét, mert még nem jött rá a sok botor, hogy a kontroll csak illúzió. főleg hősünk küzd ez ellen, radikálisan, megvonva magától a veszélyes számítógépeket, monoton loop-ban élve az életét, fokozatosan beleőrülve a küzdelembe... és persze ez pont olyan kényelmetlenül van ábrázolva mint eddig, szándékosan gonosz módon sam esmail mindig kizökkent minket, az aszimetrikus képeivel, az oda-nem-illő zene-választásaival, és a fejünkbe ültetett legfőbb kérdéssel: bízhatunk abban, amit elliot mond...? ($$07.18.)

„i’m going to kill you. but i need to decide how far i’m willing to go how many of my own rules i’m willing to break to get it done.”

már a kezdés is baljóslatú volt, mivel mr.finch azon elmélkedett, hogy mekkorává is vált a kockázat, hogy vajon túlélhetik-e a leselkedő veszélyeket. mostanában ilyen gyenge lelkiállapotban volt szegény, nem csoda, hogy aztán el is követett ma egy hibát, amitől hatalmas lett a kockázat és egyre kisebb az esély, hogy túlélhetik a veszélyeket... és olyan jó, hogy nem csak agyatlan lövöldözésekkel rakták tele a részt -mert persze a maguk túlzásaival azok is szórakoztatóak, de kellettek a közbevetett karakter-pillanatok is, hogy igazán magával tudjon ragadni az egész (mr.finch és mr.elias közös jelenetei mindig is működtek, és örülök, hogy figyeltek arra, hogy ott végződjön a koszos lakótelepen ez a szál, ahol annak idején kezdődött; vagy ott voltak pl. ms.root metafizikai értekezései is hasonló funkcióval). emelték a tétet, több szempontból is. komoly áldozatok árán jutottunk el a rész végére, ez már igazi háború, amit nem lehet megúszni vér nélkül, és mr.finch-nek is meg kellett hoznia élete legfontosabb döntését -és ugye nem kell mondanom, hogy michael emerson minden kiejtett mondata és arc-mimikája tökéletes volt. ...és aztán beúszott az a nine inch nails dal, ami az epizód címét is adta, és az egész testem bizseregni kezdett, és azt sem tudtam megállni, hogy a vége-főcím kezdetekor tapsolni kezdjek -ilyen az, amikor egy tökéletesen megkomponált mű elemi erővel hat a testedre és a szellemedre... (update: azt hiszem a ma éjszakai menekülős álmomról a sorozat tehet...) ($$07.17.)

„nobody ever confesses because it’s the right thing to do. they confess out of self-interest.”

nem nagy baj, hogy mára nem kaptunk flashback-et, mert helyette a szigorított részlegben töltöttünk el komolyabb időt, és csak zsúfolttá tette volna a részt még egy szál. így is volt elég érzelem, amit szokás szerint ránk zúdítottak... nichols végre újra köztünk, de persze ebbe a szíves viszontlátásba keveredett bőven keserűség is, pedig elsőre úgy tűnt, hogy a cinikus humora és az aa-csoportja segít neki a felszínen maradni, de túl sok szart kéne eltakarítani, így csak újra lefelé vezethet az út (natasha lyonne köszönte a karaktere nehéz pillanatait, és élt a lehetősséggel, hogy csilloghasson). ehhez a szálhoz szorosan kapcsolódott a luschek-féle vonal, persze, hisz’ miatta került át szegény lány, és a nemtörődöm formájából ki is nézem, hogy csak most kezdte emiatt baszkurálni a bűntudat. egy nagyon picit talán emberibb lett a lusta kurafiból, bár a lényeg a ms.king-gel való kapcsolata volt, ami nagyon működik a képernyőn, kíváncsi leszek, hogy mi lesz most, hogy szintet léptek... a fő-börtönben is baljóslatúan alakulnak az események, mert nem kell ahhoz tenyérjósnak lenni, hogy lássuk, hogy chapman húzásai egyre nagyobb bajt hoznak a fejére... (egyéb heti megfigyelések: két ember között egy vallási ellentét könnyen elsimítható egy harmadik vallás együttes fikázásával; az rendben van, hogy testi kapcsolatok kialakulnak a zuhanyzókban, mert azokra minden szervezetnek szüksége van, de ilyen helyeken érezhetünk-e igaz szerelmet...?) ($$07.17.)

„your optimism smooths the road ahead. it's what makes us human thinking we are administrators of the fates.”

még ha ma fájóan aktuális is a téma, azért bátor dolog öngyilkos merénylőkkel kezdeni egy epizódot... de egyébként sem vádolhatóak töketlenséggel mostanság az írók, úgy is tele volt pakolva súlyos jelenetekkel az epizód, hogy érezhetően csak felvezetésnek szánták a későbbi zúzásokhoz. ami elsőre kicsit furcsának tűnt, az a hirtelen támadt nagy ellentét az al-régens és marco között, mert én nem figyeltem fel rá, hogy lettek volna ennek előzményei. viszont az tetszik, ahogy felépítik a pókháló közepén ücsörgő nagy cselszövőt, főleg most, hogy egy flashback-kel meg is erősítették a motivációs hátterét (egyébként ez azért ütött komolyabbat, mert az első múlt-ugrásnál csak arra gondolhattál, hogy a különbségeket akarják hangsúlyozni, hogy ilyen-volt-és-ilyen-lett, aztán a jókedélyű srác betoppant a bordélyba, és minden megváltozott. azért is respekt, hogy nem rágták a szánkba a sokkoló tényeket, csak egy egyszerű dallamra kellett emlékeznünk...). a végére aztán kikristályosodott, hogy marco gyanakszik a hataloméhes és áruló kurafira, úgyhogy nem tartom már hibának, hogy a rész elejétől marakodtak... nem csak ahmed esetében van egyre fontosabb szerepe a múltnak, de a kék hercegnőnél is sok mindent meg fog változtatni, és az ősi mongol hagyományok is egyre erősödnek fel a nagy események felé közeledve -a nagy örömömre, mert az ilyen szertartások hangulata mindig sokat hozzá tud adni egy történelmi sorozathoz. ($$07.17.)

„you’re not enough of him! you are nothing!”

wow, hailey atwell és domhnall gleeson! a tehetséges vörös sráctól már megszoktam, hogy keresi a különlegesebb alkotásokat, de a széplánynál szokatlan volt ez a drámai szerep, kiindulva abból, hogy a valóságban mennyi vitalitás van benne, vagy hogy mennyire tud(ott) erőt sugározni az agent carter-ben. de nem mondom, hogy ne állt volna neki jól ez a melankólia is... megint nagyszerűen működött, hogy egy szomorú emberi történetbe ágyazták a technikával kapcsolatos mondanivalót, mert így egyaránt dolgozhatott a szívünk és a lelkünk... mert többszörösen is elgondolkodtattak, már az okostelefon segítségével a közösségi oldalra ráfüggő srác kezdő-jelenetével is, aztán azzal, hogy ebből az online létből rekonstruálni lehet-e valakinek a személyiségét. és innen lépdeltünk tovább a gyász fokozatain, ahogy a technika is egyre komolyabb lett (írásban majd szóban kommunikálás, majd a fizikai megjelenítés is). mert bizony az egyik legnagyobb lelki megterhelés számunkra az, ha el kell engednünk valakit -a szív már csak olyan botor szerv, hogy ragaszkodik a megszeretett dolgaihoz... (bár a rész nagyrészében azt éreztem, hogy vigasztalás céljából ölelném magamhoz ezt a szegény lányt, de azért a melltartóra vetkőzésnél meginogtam egy kicsit...) ($$07.15.)

„we’re not building a railroad, mr.bohannon. we’re building a bridge. across the great land of ours linking europe and the orient.”

valamiért tele volt a mai epizód a választott idézetemhez hasonló kinyilatkoztatásokkal (a gazdaságról, a jövőről), de belefér, ha a karakterek egy évben egyszer okosabbak az átlagosnál... a másik dolog, ami több volt ma az eddig megszokottnál, az a távol-keleti nyelvhasználat (sajnos ahhoz nincs fülem, hogy mandarin vagy kantoni-e amit beszélnek a kínaiak a sorozatban) -de nem is meglepő, mert ma különösen hangsúlyos volt a szerepük a central pacific (és bohannon életében). láthattuk, hogy vezetett az út a tengeren át, hogyan emelkedhetett ki valaki közülük. azt is hittem az elején, hogy végre eljött az idő, hogy mr.chang-ből erős nemezist faragjanak, aki mosolyogva intézi a mocskos ügyleteit, ugyanakkor jól ismeri a kungfu összes mozdulatát, de aztán meglepő módon rövidre zárták a történetét, mert bohannon annyira cool, hogy még ellenségre sincs szüksége... (pedig még érdekes párhuzamot is kezdtek pedzegetni azzal, hogy hősünknek is voltak rabszolgái, igaz, ő nem bánt velük úgy, mint mr.chang a kurváival). gondoltam, hogy arra megy ki a játék, hogy bohannon mellől elvegyék a szerelmet is, hogy csak a vasút lebegjen a szeme előtt, de aztán úgy tűnt, hogy nem ez a helyzet, majd mégiscsak visszacsavarták a dolgot -ja, a nőkön nehéz kiigazodni... ($$07.14.)

„how many explosives did you build for the voice and where are they located?”

rohamosan közeledünk a századik epizód felé, de még mindig le tudom írni, hogy meg tudnak lepni a sorozat írói, és ez tök jó. pedig öt évem lett volna rá, hogy megtanuljam félrerakni az első percekben felállított elméleteimet, és gyermeki lelkesedéssel hagyjam, hogy vezessék a kezemet az úton. persze ez nem azt jelenti, hogy minden egyes percben leesik az állam, mert azért vannak fordulatok, amiket ki lehet következtetni, de a fejemben folyton vissza kell törölni azokat a mondatokat, amiket az elején kitaláltam... például nem reméltem, hogy már ma összerántják a teljes csapatot a nagy fináléra készülve, de szerencsére ms.shaw hazatalált, és pont az élete legfontosabb személyébe botlott bele, aki kicsit helyre tudta rakni a zavarodott elméjét. és mr.fusco is megbékélt egy kicsit a nagy lövöldözés közepette... mert bizony végigvittük a nyolcas körzet ostromát, egy olyan ellenféllel, aki komoly visszatérőnek számít, kár hogy én nem emlékeztem rá korábbról... de jól működött az ördögi terv kifejtése is, volt izgalom bőven, és természetesen a vége volt a leghatásosabb -de nem a győzelem miatt, hanem mert egy új lelki-állapotba lökték mr.finch-et, a végén még ő lesz a legkíméletlenebb a csapatból... ($$07.14.)