soroló

„if he had a motorbike, someone would beat him, kill him for it. i don’t want him to go that way. better to die fighting for citizenship, for freedom, yes?”

azért szeretem a sorozatban gyakran felbukkanó esti hálószobás beszélgetős jeleneteket, mert az intimitáshoz sokat hozzátesz, hogy elizabeth mindig cuki neglizsében folytatja le ezeket a beszélgetéseket. viszont azért nem szeretem ezeket a beszélgetéseket, mert mindig az a vége, hogy valamelyikük megsértődik és bedurcázik -tisztára, mint a való életben... viszont az epizód végén nagyon működött egy ilyen ágyban beszélgetés -főleg mert a rendezés is támogatta az érzelmi töltetet, elizabeth pont akkor fordult meg, amikor kellett. ez a dicséret azért is nagy szó, mert ez volt noah emmerich (aka beeman ügynök) első munkája a kamera mögött. és nem is ez volt az egyetlen jelenet, ahol elégedetten húztam fel a számat mosolyra. például tetszett, hogy sokat voltak fókuszban az arcok, és hát azt eddig is tudtuk, hogy martha arca egy tanulmány mindig... és most sokféle érzelemnek kellett végigfutnia az arcán, mert ennyi rész után szedték elő újra a poloskás szálat, hogy legyen még egy dolog, ami miatt fájhat philip-ék feje (mert nem elég, hogy meg akarják nyerni a háborút afganisztánban, plusz még az apartheidet is megdöntenék dél-afrikában)... ($$09.29.)

„la call line, i’m here to help you.”

hmm, megszoktam már a sorozat különcségeit, de arra nem számítottam, hogy egy ennyire különleges epizóddal nyitjuk meg az évadot... mert én csak szerettem volna felvenni az évad fonalait, de jill solloway-ék inkább csak hangulatilag akartak minket elindítani az úton. mással nem tudom magyarázni az elmélkedős rabbis keretet például... mert az még rendben is lenne, hogy maura áll egy évadnyitó középpontjában, hiszen mégiscsak ő a főszereplője a show-nak, de aztán ő története is különös kanyarokat kezdett venni -még akkor is, ha nagyon maura-s volt az összes döntése, hogy beáll hívásokat fogadni a segély-vonalhoz, hogy megszállottan akar segíteni egy hozzá hasonlónak, hogy nehezen érteti meg magát az emberekkel... hjaj, azt vártam, hogy megnézem ezt a részt, és megnyugszik a lelkem, hogy újra ezzel a különleges családdal lehetek, de igazság szerint csak még éhesebb lettem ettől a 20 perctől... ($$09.29.)

„i don’t like the side effects. they make me feel blotchy. okay? it’s just turning down the volume."

eddig jól elviccelődtünk edgar veteránságán, pedig ez egy igen komoly téma, főleg a ptsd-vel súlyosbítva. persze eddig is voltak jelei annak, hogy a srác nincs jól, de most jött el az ideje, hogy egy egész epizódot rászánjunk az állapotára -és nagyon nincs jól a srác... nagy húzás volt a készítőktől, hogy ez a rész párhuzamosan zajlott az előzővel, mert ebből a perspektíva-váltásból sok mindent más szögben figyelhettünk meg. például ha edgar szemével nézzük jimmy-éket, akkor kifejezetten idegesítő embereknek tűnnek... hmm, jó kis komplett indie-film élményt adott ez a huszonöt perc, egy kompakt szomorkás rövid-film volt ez, ami tök oké volt ebben a formában, de azért egy picit igényelném vissza a humorosabb részeket is. ($$09.29.)

„a team that trusts is a team that triumphs.”

bár már régóta arról hallani, hogy a doctor strange filmmel fogják behozni a marvel filmes univerzumába a varázs-világot, de most úgy tűnik, hogy a shield-be osonó-pályán egy kicsivel hamarabb érkezett meg a természetfeletti (oké, ha objektív akarok lenni, akkor mindketten vesztettek, hiszen a skarlát boszi már az ultron-ban is használt mágiát...). és érdekesnek tűnik ez a szellemes szál, mert valami rejtélyes könyvet emlegettek, ami spiritualitásra utalhat, ugyanakkor egy laborban voltak tárolva a pórul járt lelkek, úgyhogy lehet még itt tudományos háttér is, majd kiderül. de nem is baj, hogy nem sietjük el a történéseket (olyan tempót úgysem tudnának még egyszer diktálni, mint a tavalyi évad első felében)... okosan közelítenek az írók az idei nagyágyújukhoz, mert tudják jól, hogy képtelenség lenne kigazdálkodni azt, hogy egy egész epizódon át lángoló koponyával rohangáljon a lovas, ezért inkább érdekessé teszik őt emberi mivoltában is, így kielégítő lehet a nézőknek az az egy-két tüzes jelenet is epizódonként. plusz nagy találmányuk volt az is, hogy összepárosították őt daisy-vel, mert mindkettőben annyi energia és dac feszül, hogy majd’ szétvetik a tévét a közös jeleneteikkel... az új igazgató is feltűnt végre, bár először nem értettem, hogy mire fel a netes éljenzés, egy simulékony vezetőnek tűnt csupán, aztán jött a csavar, és én is hívővé váltam vele kapcsolatban... két rész, és még mindig csak alapozunk, mintha csak egy kábeles show-t néznék... ($$09.28.)

„i baptize you now in the name of the father, of the son, and of the holy spirit.”

nem gondoltam volna, hogy ilyen éretten kezelik majd a vallásosság és a keresztelés témáját, de nagy örömömre hiszti nélkül kezelik a szálat, ügyesen átszőve vele az epizód egészét. a legjobban ebből azt tetszett, hogy philip is beépítette a james nevű álcájába a templomban szerzett benyomásait, mert jézus tökéletes kifogásnak tűnt ahhoz, hogy ne kelljen behatolnia egy tizenéves kislányba... de egyébként is célravezetőnek tűnik, ha az igazi életéből csepegtet élményeket a kitalált karakter történeteibe, mert igazibbnak tűnik a megjátszott figura ezektől (a vallásos vonulat mellett előkerült a soha nem látott fia motívuma is)... de az is jó, hogy elizabeth nem csak mondja, hogy közelebb került a lányához, hanem tényleg úgy viselkednek, mint két éretten gondolkodó felnőtt, igaz, látom előre, hogy ez úgyis meg fog szakadni, amint ki akarja majd használni majd a lánya spirituális megvilágosodását arra, hogy beszervezze őt maguk közé (most még csak apróbb kapaszkodókat ad, például azt ecseteli neki, hogy ők is voltak lázadók és forradalmárok az apjával annak idején)... (szegény beeman ügynök megérdemelne már egy kis nyugalmat -vagy legalább egy szenvedélyes szexet callie thorne karakterével...) ($$09.28.)

„i hate to tell you, but you have the reproductive system of a 16-year-old.”

mi lenne egy 50 éves nőnek az egyik fő témája, ha nem az öregedés -de persze pamela a maga pamelás módján nyúl ehhez is, a menopauzán és a menstruáción keresztül, mert ki más merné kinyitni a száját az ilyen kellemetlenebb témák miatt, ha nem egy nagypofájú nőszemély... (hmm, nem csak a lányaival lesz különlegesebb a kapcsolata hősnőnknek, hanem az anyjával is -lehet majd építeni a generációs problémákat...) ($$09.28.)

„it’s one of the ironies of this work that so many lives depend upon one man’s relationship with an adolescent girl.”

lassan főzzük az eseményeket, hogy minden szépen összeérjen, majd hopp, elizabeth egy autót dob valakinek a fejére... ideje előszedni az erkölcsi normák kérdését -mert az eddig is tudtuk, hogy (anti)hőseink gond nélkül ölnek, ha úgy alakul egy küldetés, és bárkivel szexuális kapcsolatba lépnek, ha az a haza érdeke, nade elcsábítani a tizenöt éves kislányt, az egy új szintje az alávalóságnak... persze philip ágáll is ellene tisztességgel, és mindent megtesz, hogy ne kelljen a testiség szintjére eljuttatnia a kamu kapcsolatot, hogy elég legyen információt szerezni úgy, hogy bivalyerős afgán fűvel kiüti a kiscsajt. pedig nagyon ügyesen most mutatták be nekünk azt a flashback-et, amiből kiderült, hogy milyen borzasztó is volt a szovjetúnióban a kém-kiképzés szexuális kondicionálás része, ahol bevésődhetett minden jelöltnek, hogy bárkivel képesnek kell lenniük kielégítő aktus bemutatására. még szerencse, hogy azért philip morális iránytűje (és szexuális preferenciája) nem ment ettől teljesen tönkre... elizabeth is jól halad a maga projektjével, hihetetlen, hogy mennyire be tudják hálózni hazugságokkal az áldozataikat... ($$09.27.)

„what exactly is itthat you wanted the fuck to say to my mother?”

kicsit megrekedtünk a nagy meccs leintése óta, nem? legalábbis ez már a második rész, amikor ugyanazokat a köröket futjuk... oké, az jól jött, hogy a megzavarodott pszichiáter-srác épp jake kezei közé tévedt, mert a tökéletes hasizmait mindig szívesen mutogató lüke srác fel tudta dobni így a részt a kikérdezős jelenetével, és jonathan tucker most is nagyszerűen hozhatta a túlzó manírjait. egyébként egy felől christina-val együtt mi is aggódunk a srácért, mert elég riasztó méretet öltött már az önpusztítása, ugyanakkor nekem is megfordult a fejemben, hogy egy szolid fuckyou-t mormoljak feléje amiatt, hogy leszarja azt, hogy az anyja épp tiszta, ugyanúgy csapja szét magát otthon, nem érdekli, hogy mennyire erős a kísértés szegényben... jó látni alvey-t kicsit boldogabbnak az átlagosnál, mi változást tud hozni az ember életében egy jóleső punci... a többieknél tényleg mennek a szokásos körök, ryan hisztizik egy sort (btw, egész pofás volt vele a vágatlan kezdés, igaz, az én ízlésemhez mérten már kicsit túlhúzták az edzőteremben keringést), alicia edz a meccsére, nate meg barátkozik a melegsége gondolatával... lehet, hogy baj volt azt kívánnom, hogy ne legyen annyi dráma a show-ban...? ($$09.27.)

*it's a brand-new day*

*and i feel fine*

*it's a brand-new chance*

*to get it right*

én mindig is mondtam nagy bölcsen, hogy ki kell lépni az olyan kapcsolatokból, amik nem működnek -vagy legalábbis egy kicsit ki kell próbálni valami mást, hogy értékelni tudjuk az a köhögő izét, amiben eddig éltünk... (nagyon rámentek idén carrie és fred arra, hogy komplett indie-filmeket perezentáljanak nekünk húsz percben, de működik a koncepció, főleg, amíg van tanulság is, és zoe kravitz látványa is sokat javít az összképen...) ($$09.27.)

„for years i’d been building this son of a bitch up in my head. what a monster he’d be. but here’s the thing. when you lay eyes on him, the devil’s a real letdown. just a man.”

tudtuk előre, hogy hova fogunk kifutni, hogy ez egy elbukás-történet lesz, és abból látszik, hogy az írók jól tették a dolgukat, hogy egyáltalán nem éreztünk kielégülést, amikor bekövetkezett a vég -mert beérett a két évados humanizálás eredménye, mert bár az agyunkkal felfogtuk, hogy pablo escobar egy szörnyeteg, aki megérdemelte, hogy agyonlőve feküdjön egy piszkos háztetőn, papucsban, de mégiscsak sajnáltuk, hogy el kell búcsúznunk, mert hozzánk nőt az ellentmondásos személyisége... feszültséget is ennek a véres végnek az árnyékában kellett teremteni, és szerencsére sikerült is -mondjuk én például fura módon nem akkor zsezsegtem az izgalomtól amikor a rendőrök fegyverrel a kézben közeledtek a ház felé (egyébként is elsőre nyilvánvaló volt, hogy itt is eljátsszák azt az ordas klisét, hogy nem egy helyszínen vannak az ellentétes felek), hanem amikor pablo kiment kiszellőztetni a fejét, az egyszerű emberek közé, elmélkedve egy parkban -nem tudom miért, lehet hogy csak nem akartam, hogy konfrontálódjon bárkivel is az élete mélypontján (btw, álom-jelenettel nyitás és képzeletben beszélgetés, pablo mentálisan is megzavarodott a bujkálás hosszú időszaka alatt)... gondolom az is az életből jött, hogy a rendőri oldalon sem lehetett teljes az öröm -dramaturgiailag meglehetősen szokatlan húzás volt, hogy az egyik főhős nem lehetett ott a nagy finálénál... és azért sem lehet teljesen elégedett a rendőrség, vagy maga kolumbia, mert hiába tűnt el az egyik szörnyeteg, ha máris van, aki betöltötte a helyét... ($$09.26.)

függsz tőle, pedig nem mindig kellemes az élmény, de nem bírsz leállni, folyton újabb adagra vágsz -ilyen sorozat ez a narcos... de tényleg, idén sem volt egy rész sem, ami ne szippantott volna magába, még a lassabb tempó ellenére is hamar elszaladt mindig a játékidő, és bár néha nagyon fel tudtam magam húzni azokon az undorító tetteken, amiket pablo escobar végrehajtott, elkezdtem kötődni hozzá, mint emberhez, érdekelt ez a puta pokoljárása... mert ez most tényleg az anti-hősünk évada volt, a sok bujkálás és menekülés közben sikerült felépíteni őt, mint embert, és ebben persze tökéletes partner volt wagner moura is, aki rengeteg erős pillanattal gazdagította a tévé-történelmet... pablo még hangsúlyosabbá válását steve-ék sínylették meg, akiknél így kevesebb idő jutott a magánéletre, csak két megszállott zsarut láthattunk, akik mindent megtesznek, hogy pontot tegyenek az ügy végére. plusz bőven szántak időt a drogbizniszben tevékenykedő konkurenciának is, nem véletlenül, mert gondolom fokozatosan akarták őket beintegrálni a történetbe, hogy jövőre már régi ismerősként üdvözölhessük őket -mert hiába bukott el pablo escobar, azért van még mit feldolgozni a kokain mocskos történetéből. reméljük, hogy a követői között is lesz olyan erős és ellentmondásos személyiség, aki kellően érdekes lesz, aki cipeli majd a hátán a sorozatot...

„best way to make a bad story go away is to come up with a better story and sell it hard. this is one of the cornerstones of american foreign policy, and one we learned through years of trial and error in latin america, chile, guatemala, panama.”

mindig csodáltam azt a bátorságot, amikor az írószobában úgy döntenek, hogy a finálé előtt állnak meg egy kicsit, és egy kicsit lelkizősebb, felkészülős résszel fordulnak rá a végjátékra. mert a nézők többsége már a felfokozott állapotában lehet, hogy csalódni fog, hogy nem érkezik az a pörgés, amit elvárna... először azt gondoltam, hogy escobar félreállítását kihasználva elsősorban a többi szereplőre akarnak koncentrálni, de szerencsére azért vissza-visszanéztünk a bujdosó pablo-hoz is. szerencsére, mert még egyszer kihasználták, hogy az emberi oldalát mutassák meg -nem is tűnt fel eddig, hogy csak az édesanyját láthattuk a családból, de így lett jól időzítve a konfliktus az apjával, és így ütött igazán a nagy párbeszéd a felakasztott döglött disznó árnyékában... bár a farmot és nyugodt életet szép képekkel ábrázolták, azért a drámaibb jelenetekben előszedték a sorozat elejére jellemző kézi-kamerát is a hatás kedvéért... kicsit nyomasztó volt a hangulat végig a részben, és nem csak escobar nyomora miatt, de igazából mindenki csak szívott az egész epizód alatt (plusz ott volt még az atmoszférikusra vett zene is, ami szintén erősítette a hatást)... ($$09.26.)

„make me understand...”

hmm, én szeretem, amikor bevisznek az erdőbe, és ott hagyják, hogy eltévedjek... mert ugyan érdeklődve vártam, hogy a furgon hátuljában vajon hova viszik angela-t (a szokásos szokatlan kameraszögekkel felvéve az egész utat), de arra nem számítottam, hogy egy david lynch ihlette epizód közepére lyukadunk ki, ahol az ember el tud veszni az apró részetekben (commodore-ról feltett kérdések??), és az a tény, hogy nem ért semmit, az nem felbosszantja, hanem pont hogy élvezettel tölti el... nem is tudom, hogy miért van az, hogy én ennyire szeretek elveszni az ilyen rejtély-nehéz történetekben, hogy szeretem átfolyatni magamon a hangulatukat, de általában működnek nálam a mások által csak ’bölcsész lila köd’-nek titulált porhintések... de ne mondja nekem senki, hogy nem hatásosak ezek a felépítmények, most például kellett az addig gyűjtögetett összes bizonytalanságunk, hogy igazán üssön a vég-játszma. mert rég elérték már azt, hogy ne higgyünk el semmit elliot körül. de a másik véglet is igaz, azaz minden feltételezésünket igaznak tudjuk vélni, mert könnyen lehet, hogy minden csak képzelődés, hogy mindenki csak egy hasadt elme képzeletében létezik. így teljesen nyitottá vált a fő drámai jelenet -maximum csak az billenthette el a mérleget, hogy a dráma-irodalom nagyjai óta tudjuk, hogy egy színen lévő fegyvernek el kell sülnie... (szeretem a sorozat tempójában ezt a visszafogott rohanást -például az fbi-os nénit sem csak arra használják, hogy drámaian megmutassa darlene-nek, hogy mennyire előrehaladott állapotban is van a nyomozás, de például kapott egy csöndes jelenetet is, amiben a modern ember magányosságát képezik le a segítségével a mozgókép nyelvére, és abban is jól működik...) ($$09.25.)

bármennyire vágyom rá, hogy meglegyen a tehetségem ahhoz, hogy igazi alkotó váljék belőlem, azért valahol rettegek is attól a gondolattól, hogy ki kéne adnom az alkotásomat a kezemből. szegény sam esmail is kapott hideget/meleget idén a sorozata második évadáért, és most úgy érzem, hogy (vele együtt-érző) nagy tisztelőjeként meg kell védenem őt. pedig valahol megértem a csalódott embereket, mármint azt, hogy túl nagy volt a buzz tavaly a sorozat körül, túl nagyot robbantott a csavaros történet-vezetésével, a megkapó vizualitásával, az alattomos gyomrosaival, túl hamar került kult-státuszba -így a nézők többsége nehezen tudta elfogadni, hogy a művészeti koncepció alapján idén kicsit más lett az irány, hogy behúztuk a kéziféket, hogy rászántuk az időt nem csak elliot-ra, de a mellék-karakterekre is. és igazából ez csak azért volt furcsa, mert szándékosan passzivitásra kárhoztatta a főhősét az évad első felében, de teljesen logikus lépés volt ez, főleg miután kiderült a nagy csavar (ejj, de bánom, hogy az internet szorgos népe hamar megneszelte, hogy mire megy ki a játék...)... és az a baj, hogy az ember nehezen viseli, hogy egy másfajta hatás-mechanizmussal kezd működni valami, és persze én is éreztem, hogy nem üt meg annyira, mint tavaly, de ennek ellenére végig imádtam, ahogy a bőröm alá mászik. viszont azt senki sem veheti el mr.esmail-tól, hogy az esetlegesen megkérdőjelezhető írói döntéseit nagyon erős rendezői koncepcióval kompenzálta...

„gabby shuster’s mom told her if she ever wanted to smoke pot, she’d get it for her. like, don’t you want me to have clean organic pot? you should want me to have good nugs.”

pamela adlon most már jó pár éve velem van (lásd californication, lucky louie, louie), de még nem tudtam megunni azt az egyarcú cinikus nőt, akit minden alkalommal alakít, aki általában egy dolgot csinál: jól lebasz mindenkit azon a szexi rekedt hangján... és úgy tűnik, hogy nem szakad meg a sorminta, a kvázi szerzői sorozatában is bírni fogom ezt az apróra nőt spinét, akkor is, ha most a gyereknevelés lesz a fő témája, és nem a szex... bár lehet, hogy tartanom kéne a gyerekektől, mint általában, de úgy tűnik a pilot alapján, hogy jól fogják kezelni őket, biztos vagyok benne, hogy pamela-ék nem a szokásos klisé-vonaton akarnak járni. főleg, hogy most is ott van a kamera mögött a hű társ, louie c.k., aki már a saját sorozatában is megmutatta, hogy hogyan kell érdekes és szerethető kislányokat írni. btw, a rendezés, a zene-használat nagyon louie-s volt, bár néhány érdekes kereszt-vágással sikerült meglepnie. egyébként a sorozat humorának hatásmechanizmusában is tetten érhető a nagy nevettető, néha mar, néha felhorkantasz, néha kényelmetlen, de mindig élvezet nézni... ($$09.25.)

„i thought i was dreaming."

egy sorozat halála az, amikor az ember azon kezd le gondolkozni a rész nézése közben, hogy miért is ezzel tölti az idejét, amikor számtalan másik show áll sorban, amik lehet hogy jobban megérdemelnék ezt a negyven percet... és nem arról van szó, hogy unalmassá vált volna idén a sorozat, csak már nem először hozták elő a sötét klisé-tárból ezt a szellemes tematikát, és már nem sok érdekes marad a váratlan helyekről felbukkanó kísérteties alakokban, kiveszett belőlük minden rejtélyesség. igazából egyetlen rész volt, amikor ma is jobban kezdtem fókuszálni -amikor előkerült egy kopott vhs felvétel a ’90-es évekből denis o’hare-rel... és látom az esélyét annak, hogy a későbbiekben még felfejleszthetik majd az évadot, kathy bates is még csak most kezdett gonoszkodni, a többi emblematikus színész neve meg még csak a stáblistán bukkant fel, de jelenleg nem érzem azt, hogy megérné kivárni, amíg összeáll a kép -esetleg visszarérek, ha nagyon jókat olvasok a neten a későbbiekről... ($$09.25.)

„hey. dad just got me the new yaz album.”

egyszer majd fogunk kérni magától valamit, nina szergejevna... mert a diktatórikus rendszerek így működnek, működj együtt velük, és akkor tesznek feléd valami nagylelkű gesztust... úgyhogy nina elő is szedi az összes színészi képességét, és magára erőlteti a legdrámaibb anna karenina arcát, amivel telibe találja a cellatársnője szívét... no de mi a helyzet philip-pel és a fiatalokkal? elég érdekesen összetett probléma-gubancot sikerült összerakni ezen a vonalon. mert ugye ott van egy kiskorú, akit meg kell környékezni az ügy érdekében, kíváncsi leszek, hogy meddig lesz hajlandó elmenni egy olyannal, aki alig idősebb(?), mint a saját lánya. mert most még csak egy kis összebújás meg közös füvezés a téma -és persze a zene, mert minden fiatal életében kulcs-fontosságú a popmuzsika (jé, én nem is tudtam, hogy ismerem a yazoo (amerikában yaz) számait, de úgy tűnik, hogy a késő nyolcvanas évek magyarországán élő óvodásra is ragadtak ezek a szinti-hangok...). és nem véletlen, hogy ennyi közös jelenete volt ma paige-dzsel is -és hogy a zenével is összekapcsolták a két lányt. főleg, hogy elizabeth még mindig nem tett le arról, hogy segítsen beszervezni a saját lányukat... (meglepő módon paige nem idegesít azóta, mióta nem hisztizik, hanem ez az üdvözült keresztényi mosoly van az arcán...) ($$09.24.)

„are you sinners or are you saints?”

ha már scott fuller-t egy rock-zenekar élén hozták vissza, akkor már a heti-gonoszok is lehettek olyanok, mintha egy törzsi metál-bandából érkeztek volna... ja, mert ma is jöttek új gonoszok, hogy kicsit elpáholják a gecko-tesók seggét, és nem is a vad kinézetük vagy a harci stílusuk tetszett a legjobban (a fő-srácnál kicsit túl is tolták a pörögve rúgást), hanem az, hogy hárman összesen egyetlen mondatot ejtettek ki a szájukon az epizódban (plusz az az ötlet is jó volt, hogy a szív-dobbanást figyelő képességük beépült a rész hang-képébe és a zenébe) (plusz kettő: annak is örültem, hogy eszükbe jutott az íróknak, hogy az új lényekhez kössék richard kését, ami a kezdetek óta velünk van, ugye -ügyes, ügyes...). de azért hogy ne csak egy heti-ügy (illetve heti-gonosz) legyen, ezért megtörtént a nagy harc első menete a kate testét bitorló nagy-gonosszal -és ennek a legfőbb tanulsága az, hogy kate lelke még ott van a mélyben, tehát vissza lehet még hozni a hagyományos karakterét a győzelem után -nem hiszem hogy kérdés lenne, hogy ez is a végső írói szándék vele... ($$09.23.)

„the most emotional movie characters always die. kane from citizen kane. the wife from up. table-dancing destitute on the bottom deck of the titanic. and the ones who survive in movies: robocop, terminator, chappie."

a gyász az egyik legkülönösebb érzelmi állapot az ember életében -de persze ebben a fura sorozatban rá tudnak tenni még egy lapáttal a különlegességére. mert nem elnyomni akarják, hanem siettetni, igaz, a szomorúságot kiváltó helyek sem mindig szomorúságot váltanak ki belőlük -hanem mondjuk szexuális vágyat... ($$09.23.)

„a guy who knew no bounds, no limits, had finally gone too far. he probably didn’t know it then, or maybe he just couldn’t accept it, but the end was coming for him, and it was about time.”

tudtuk előre, hogy ez egy elbukás történet lesz, de abba talán nem gondoltunk bele, hogy a végét ennyire eluralja majd a nyomasztó hangulat... mert igen közel már a vég, mondanám, hogy pablo utolsó vergődései vannak már csak hátra, ha ez a vergődés szó nem érződne tiszteletlennek az ártatlan áldozatokkal szemben. mert pablo-t már nem érdekli semmi, felrobbantat egy gyerekekkel teli plázát is, ezzel maga ellen fordítva a közvéleményt, de nem számít már neki az ember-élet, sem a biznisz, sem a pénz. már csak egyetlen dolog lebeg a szeme előtt -hogy megmentse a saját családját. vagy legalább kapcsolatba lépjen velük... még az sem számít, ha ezzel a megszállottsággal a saját embereit sodorja veszélybe. vagy hogy a cali kartell átveszi az uralmat a kokain-lánc összes fontos állomásán... nem a legvidámabb dolog egy ilyen emberi roncsot nézni, de kifejezetten érdekes, és wagner moura ismét bizonyítja a tehetségét (és nála senki nem mondja hatásosabban a ’puta’ szót!)... a rendőrség is aktivizálta magát itt a végjátékban, kézre kerítve több kulcs-figurát a kartellből -ez utóbbiak persze hamar bizonyítják is azt tételt, miszerint a haláltól való félelem felülír minden hűséget... ($$09.22.)

„the production of too many useful thing results in too many useless people.” (marx)

...és nekem meg holnap fogorvoshoz kell mennem... és igazából nem is a fájdalmas valósága tetszett a foghúzós jelenetnek, hanem az, hogy egyetlen szó nélkül lehozta a házaspár az egészet, mert nem kell mondaniuk semmit, tudják anélkül is, hogy ezt meg kell tenniük, mert életveszélyes lenne elmenni egy doktorhoz... nem mintha nem lenne alapvetően veszélyben az életük -főleg ha olyan után hallgatóznak, akit gondosan körbevett a cia. és láttátok hogy mennyi izgalmat lehet generálni azzal, hogy emberek vezetnek a forgalomban körbe-körbe, fogócskát játszva...? még az a jó, hogy így is sikerült fontos információt begyűjteni, csak aggasztó az a tudat, hogy egyszer egy ilyen információnak komoly ára lesz... de el kell fogadniuk, hogy ez a munkájuk, amit a központ mond, azt be kell tartani -kivéve persze ha arról van szó, hogy a lányukat is beszervezzék... (ja, philip nem tud leszakadni a témáról...) (ügyesen áru-kapcsolták azt, hogy elizabeth az évad eleje óta tanítgat egy srácot kémes dolgokra, múltkor például az autós követés volt a lecke, erre most a tanárnak kellett a gyakorlatban bemutatnia a tudását.) (hehe, azok a drága nyolcvanas évek, amikor a mobil-telefonok még bőröndnyi nagyságúak voltak...) ($$09.22.)

„stan beeman from the american fbi is going to rescue a soviet traitor from a soviet prison?”

egy szép nő egy vödröt használva wc-zik, egy másik nőt egy dobozba bújtatva adnak postára titokban, egy harmadik holtestét meg összehajtogatják bőrönd-méretűre -üdvözlünk az amerikai kábel-tévék világában... philip egész pragmatikusan tud gondolkozni, oké, elveszítette az egyik fontos forrását, hát gyorsan kerít egy másikat azzal, hogy behálózza a pakisztánit. igaz, hogy a munka terhével már nehezen bír, úgyhogy bevonja elizabeth-et is mind a hulla eltüntetésébe, mind a későbbi információ-szerzős akcióba. pedig még mindig túlaggódik érte, és hát azért nincs is jól a kedves felesége a múltkori néhány pofon után (nézőként lehetett aggódni, hogy elintézik némi sminkkel a verekedés utáni nyomokat, pedig ismerhetnénk már jobban az íróink körültekintését, tudják ők is azt, hogy egy kilazult fog nem fog elmúlni reggelre...). szépen görgetik maguk előtt a paige-problémát is, és nem véletlen az sem, hogy elizabeth egyre többet gondol az anyjára és a saját beszervezésére, lehet majd analógiát vonni a dolgok között... ahogy már az elején emlegettem, visszakaptuk niná-t, de még fura ez a passzivitása a börtönben -de ez még biztos változni fog, legkésőbb akkor, amikor kiheverte a rendszer a brezsnyev halála okozta béna állapotot... ($$09.21.)

„when the rider burns you he burns your soul. and a soul can never heal.”

fröccsenő vér és lángoló koponya -a shield-nél láthatóan beváltják az ígéretüket, hogy a későbbi időpontnak hála keményebben lesznek idén... tudom, hogy a marketing lényege, hogy felkeltsék az érdeklődést a termék iránt, de azért kicsit sajnálom, hogy az egész reklámanyagot ghost rider-re építették, mert így egy percig sem volt meglepetés a szereplése, hiába takargatták az arcát (az meg mennyire sorozatos húzás volt már, hogy egy pillanatra feltűnt a háttérben, amikor mack meg coulson elmentek mellette, tök le lehetett vágni, hogy ki az a srác -az emblematikus kulcs-pörgetésről már nem is beszélve...). de jó hogy itt van a lángoló pofa, mert nem csak badass módon néz ki a tunning-autójával együtt, hanem morális kérdéseket is lehet vele feszegetni -mondhatjuk, hogy lehet még belőle egy képregény alapú dexter, aki a szürke-zónában taposva tesz igazságot, és öli az arra méltókat... egyébként ügyes volt az epizód címének többfenekűsége, mert nem csak a lovasra utalhat a ’szellem’ kifejezés, de daisy is szellemként éli az életét, és bűntudattól telve üldözi a rosszat, plusz behoztak valami szellem-szerű lényt is, gondolom évad-gonosz gyanánt... apropó daisy, visszatértünk vele a hacker-életének alapjaihoz, egy magányos farkas a kisbuszban -de nagyon remélem, hogy mihamarabb közel kerül majd a szála a többiekéhez. egyébként is utálom, amikor így szétbarmolnak az írók egy ilyen jól működő csapatot, csak hogy könnyek közt újra tudják őket egyesíteni... (ja, és még több pajkos yo-yo-t a show-ba!) (a rendezéssel cseppet sem voltam kibékülve, nagyon sok fura kamera-mozgás és -szög volt, pedig megnéztem, nem kezdő a direktor úr, egy csomó nagy kedvenc sorozatomban láttam már a munkáját...) ($$09.21.)