soroló

„the empire will make mandalore stronger than ever before.”

hmm, eléggé elment mellettem ez a rész, lehet, hogy csak én voltam dekoncentrált, de lehet hogy az volt a baj, hogy nem sokat adott hozzá a már eddig is ismert mandalore-i témához (oké, egy dolgot, hogy vannak köztük olyanok, akik beálltak a birodalom csatlósai közé. de meglepő...). vagy csak az a baj, hogy túl felületesen nézem a sorozatot, és nem vagyok képes megjegyezni minden korábban látott mellék- és vendég-szereplőt (ma is így kezdtem a mandalore-i fickót látva: ’te meg ki vagy?’...) (hehe, most olvasom, hogy kevin mckidd és ray stevenson is adott hangot az epizódhoz -rome forever!) ($$11.27.)

„he needs to finish this battle his way.”

dave filoni-ék csak nem tudják lezárni magukban a clone wars-os korszakukat... úgyhogy írtak egy epizódot arról, hogy mennyire nem lett lezárva ez a háború, hogy mindenki veszített -kivéve persze palpatine-t és a hamar szárba szökkent birodalmát... pedig először azt hittem, hogy azoknak a japán katonák történetét akarják starwars-osítani a robotok segítségével, akik a világháború lezárása után is még a dzsungelben várták a harcot, de inkább az összefogás fontosságának hangsúlyozása felé sodródtunk idővel -mert úgy lehet igazán lezárni a harcot, ha meg tudsz békélni... (tetszett, ahogy rex-nél előjöttek a régi reflexek, és bevallom, mosolyogva fogadtam a rég látott droid-humort is. roger, roger.) ($$11.27.)

„„bite the bullet, baby. bite the bullet.””

(◄◄) mark frost jó tanítványa volt david lynch-nek a képi világ creepy-esítésében, és egyébként nem kell sok, hogy a néző furán érezze magát, csak kreatívan kell használni a közelieket (pl. jacques szája a középpontba kerül az undorító sztorija alatt, vagy amikor doktor jacoby szemére fókuszálunk, majd ebből jön a vágókép a rulett-kerékre) -de az is jó, ha egyedi beállításokat alkalmaz a rendezés (nem tudtam nem észrevenni, hogy hank pont úgy állt meg az egyik jelenetben, hogy a falon lévő szarvak pont a fejére passzoltak)... az egész rész nagyon finálésan volt felépítve abból a szempontból, hogy szétterítette negyvenöt percre a cliffhanger-cunamiját, azaz minden szálra jutott valami meglepő, sokkoló, elgondolkodni-való. bár a sorozat eredeti vetítési korszakából csak nagyon felszínesek a tévés ismereteim, ennek ellenére ki merem jelenteni, hogy ez a fajta sokkoló befejezés újdonság lehetett a nézőknek, mint ahogy az is, hogy ennyire összefügg a nagy egész, és nem csak heti negyvenkét percben lehet gondolkozni íróként (vagy csak a vágyaimat akarom kivetíteni, hogy ez egy korát megelőző modern látomás volt...?) ($$11.25.)

laura palmer plasztikba csomagolva. cooper ügynök kávét iszik. táncol törpe. a baglyok nem azok, amiknek látszanak. mindenkinek ezek jutnak eszébe, ha nagyon régen látta a twin peaks-et, mert ezek épültek be a kollektív tudatba. pedig a sorozat ezeknél sokkal több, és főleg itt az első évadban még nagyon nem az a mindfuck, ami később olyan legendássá tette. mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyi humor volt a show-ban, hogy mennyire hangsúlyos volt a nyomozás és a szappanoperai jelleg. hogy először csak a felszínt jártuk körbe ebben a baljóslatú kisvárosban, és csak később merültünk el igazán. nekem ezzel nincs igazából bajom, csak megszólal az andalító főcím-zene, és máris érzem, hogy megérkeztem, nagyon szívesen nézem ismételve is az epizódokat, húz magával az egyedi hangulata, sőt, az újranézésnek hála tudom vadászni az apró jeleket / fél-mondatokat, amiknek később jelentőségük lesz.

„let’s gamble.”

(◄◄) a nyitó-jelenetben kezdem azt érezni, hogy mennyivel érzékenyebb karakternek tűnik cooper ügynök kyle maclachlan eredeti hangjával. így elkezdtem gondolkozni a hangokon, és vannak, akik majdnem ugyanolyanok mind-a-két változatban (például lucy és andy), és vannak, akiknél markánsabban érződik a különbség -pldául leo-nál szabó sipos barnabás másfajta bunkó hoz, mint az originál verzió... magában a részben a szokásos dolgok zajlottak, a természetfeletti továbbra is bujkál a háttérben, és a nyomozás meg a magánélet kavarog inkább a szemünk előtt. annak szerintem mindenki tud örülni, hogy audrey ennyire kiemelődött a sok karakter közül, mert jó nézni az okos ámde kissé naiv lépéseit, és a mai napig nem értem, hogy hogyan lehet nyelvvel megcsomózni egy cseresznye-szárat, ez csak valami szupererő lehet... (az direkt van, hogy maddy valahogy vállasabb tűnik laura-nál...?) ($$11.25.)

„there’s always music in the air.”

(◄◄) jó kis zeneisége volt az epizódnak, már a nyitányban daloltak az izlandiak, cooper ügynök nagy bánatára, de később is fontos szerepe volt a zenének, az erdőben talált kabinban is megállás nélkül pörgött a lemez a tű alatt, és leland palmer is újra keserves táncra perdült a partiban szóló muzsikára -és persze a legszomorúbb pillanatokban mindig vissza-visszatért a zongorára hangolt szívfacsaró laura's theme... jó tempóban halad előre a nyomozás, persze kell hozzá a kávé- és fánk-beöntés is, valamint az összehangolt munka, hogy felfedezzenek minden apró nyomot, legyen az egy szobában vagy kinn az erdőben (btw, volt idő egy kicsit tájképeket is bevágni -és nem kell mondanom, hogy ezek alatt is szólt a zene)... nem csodálkozom azon, hogy log lady ennyire kultikussá vált az évek során, mert eléggé egyedi és emlékezetes karakter, és nem arra figyel az ember vele kapcsolatban, hogy milyen őrültség az, hogy egy fatuskót hordoz magával, hanem a sejtelmességre, ami körülveszi... ($$11.23.)

„the problems of our entire society are of a sexual nature.”

(◄◄) miért tart valaki a kanadai határvidéken lámát otthon...? ja, megint egy lüke poén, ami miatt felhorkantasz, és ezzel nagyszerűen ki is zökkentenek a komor nyomozós hangulatból. mondjuk pont ez a céljuk... nyomozás ennek ellenére van dögivel, itt a címbéli egykezű ember, és rejtélyes madár után is túrják az aktákat, sőt, még audrey horne is nyomozásba kezdett (némileg önös érdekből és lángoló tiniszerelemből)... jut eszembe, eddig még nem írtam arról, hogy mennyire jó ízléssel válogatták lynch-ék a lányokat, mert egytől-egyik mindegyik szép arcú, csodás teremtés. különösen mädchen amick vonásaiban tudok elveszni, de persze azt én is érzem, hogy sherilyn fenn-nek van a legerősebb kisugárzása... ennyi női szereplőnél óhatatlan, hogy a magánéletükkel is foglalkozzunk -na jó, ezt most majdnem visszatöröltem a szexista felhangja miatt, de tudjátok mit, itt hagyom, hogy érezzétek, hogy szoktam én is seggfej lenni... szóval nők vagy férfiak, mindegy, magánélet mindenkinek jár, mert nem csak a nők éreznek és élnek párkapcsolatban. hé, még cooper ügynök szívét is összetörték egyszer... ($$11.23.)

„-is ’fuck you’ the new thank you?

-yup.

-then fuck you too.”

business as usual. illetve azért van újdonság, mert hé, ez chicago, nem new orleans, mi ez a jazz-es fel/levezetés...? és hogy mi a régi és megszokott? hát hogy gyönyörűen hullámoztunk az egész részen át, valahogy úgy, mint fiona, amikor a fáradtságtól kikészültek az idegei, és a szervezete képtelen volt eldönteni, hogy nevessen-e vagy sírjon. na valahogy mi is így billegtünk eközött a két szélsőséges érzés között... mert nagyon működtek az epizód felemelő pillanatai, mondjuk lip meghallgatásán, ahol csodálatos mondatok hangoztak el, de a fiona/kev egymásra-találásnál is elégedetten dobbant a szívünk, mert nagyon hiányzott már a show-ból, hogy fi rendezze a viszonyát a szomszédokkal (plusz kev megint bizonyította, hogy lassan forognak a kerekek a fejében, de ha végre be tudja indítani őket, akkor igenis vannak jó ötletei -és persze akkora szíve van, ami kitölti azt a méretes testét...) shit, még frank-re is tudok pozitív jelzőket használni, mert bizony vannak jó napjai, amikor valahogy az önzőségét áttranszformálja kölcsönös segítségnyújtássá, azaz ott van az önző hátsó szándék a tetteiben (jelen esetben az, hogy ne fagyjon be a segge az utcán), de ezért olyan dolgokat is megtesz, amiből másnak is előnye származik (lásd takarítás, mosás)... a sírós részeket nem hiszem, hogy magyarázni kéne, fi-nél volt pár mélypont ma is, lip-et meg az istennek nem akarják kihúzni a permanens szar napok közül. és akkor még ott volt debbie kálváriája is, akit talán most először sajnáltunk meg, mióta megkapta ezt a kellemetlen baba-szálat... ($$11.22.)

„’show, don't tell.’ isn't that what you writers prefer?”

gonosz írói alapállás, hogy lengetik előtted a vörös posztót, és te mégsem biztos, hogy észreveszed a nyilvánvalót... pedig manapság az íróknak már nincs könnyű dolguk, mert nem csak a csavarosan járó egyéni elmékkel szemben kell kiállniuk a próbát, és úgy meglepni őket, hogy közben ügyesen elhintsék a megoldás magvait, de az interneten összekapcsolódott kollektív tudat is erősen ellenük dolgozik. még szerencse, hogy én nem szeretek kombinálni, meg elméleteken rágódni, szeretem hagyni, hogy elvezessenek arra a pontra, ahol jól arcon-csapnak a megoldással -számomra ez kielégítőbb sorozat-nézési forma... persze érzem én is, hogy valami nagy dobásra készülnék nolan-ék, mert vannak mondatok, amik önkéntelenül is megütik az ember fülét, események, amik kicsit kilógnak az összképből, de türelmesen ki tudom várni, hogy behúzzanak a csőbe. viszont azért kicsit tudom irigyelni azokat, akik nagyítóval néznek minden részt, és olyanokra is könnyen vissza tudnak emlékezni, ami felett én vakon siklok el (mondjuk egy arcra, amit már láthattunk korábban is)... de hogy felületesebb nézőként is igazán szórakozni tudjak, ahhoz igazából csak elegendő hallgatni anthony hopkins eszmefuttatásait... na jó, azért én is be-bekukkantok a felszín alá, és kicsit rágom az androidok és az emberek érzései közti különbségeket, és thandie newton-nál épp annyira élvezem a karaktere fejlődését, mint a teste látványát... ($$11.21.)

„you do things for the ones you love. loved.”

...én ilyen perverz vagyok, hogy örülök a gyásznak... de tényleg tudtam értékelni, hogy végre foglalkozunk azzal, hogy mennyire viselte meg a brutális halál azokat, akikkel évek óta együtt járjuk a zombik-lakta környékeket -de persze ezt azoknál lehetett igazán megmutatni, akik igazán gyászolnak, azaz maggie-nél és sasha-nal. bár nem volt túl sok idő lelkizni a síroknál, mert jött az itteni közösség vezetője, hogy mindenkinél felforralja az agyvizet... és xander berkeley még mindig elismerésre méltóan hozza ezt az ütnivaló gyáva agyalágyultat, akit múzeumban kéne mutogatni, mint a vezetésre alkalmatlanok legszebb példányát... mert az egy dolog, hogy tövig benyal a megmentőknek, és így a lehető legkönnyebb utat választja a túlélésre, de hogy a mocskos alattomos játékukra is csak bamba arccal reagál, az már kicsit sok volt (alattomos játék: a saviour-ök kis éjjeli meglepivel készültek, nyitott kapuval, bömbölő zenével -és gregory vezetésével az egész hilltop csoport úgy reagált, hogy 'hümm, meg hammm'... így ismét tudok értetlenkedni egy sort azon, hogy ezek az életképtelenek (a.k.a. alexandria és hilltop lakói) hogy élték túl eddig... mert megint az kellett, hogy két tökös nő mutasson nekik irányt...) a kicsinyes huzavonák közben alakulgatott a tini-románcunk is, és nem is sajnáljuk carl-éktól a lopott csókokat, csak kár, hogy egyebet nem tudtak ma sem hozzátenni a nagy egészhez... közepesen szenvedtem az eseménytelenségtől, és ezzel be is áraztam a mai részt... ($$11.21.)

„we could do some instrumental shit, you know, like a kendrick album.”

aki nem tudná, hogy mi az a streissand-effektus: mindenki kedvenc barbra-ja megpróbált eltüntetni valami kellemetlent az internetről, de csak rosszabb lett a helyzet a hisztije miatt. hát a srácok is majdnem beleszaladnak egy ilyen troll-veszélybe -úgyhogy ma az internet veszedelmeiről tanultunk gyerekek... meg a csóróságról, ami miatt valaki drogot árul, valaki rappel, valaki meg bevágja a zaciba a telefonját... (kezdem bírni a havert, darius-t is, mert érezhetően nagy tudás van a hülyeségei mögött...) ($$11.21.)

„family history as living art.”

akkor ma hera következik a karakter-rulettben? igen-is-meg-nem-is, mert kiemelt szerepet kapott a kedvenc pilótánk, ugyanakkor nem csak ő volt kulcs-szereplő, hanem az egész syndulla-család és a szülőbolygójuk is. valamint egy félelmetes kék úriember hófehér egyenruhában... már most jönnek elő thrawn előnyei a gonoszsági rangsorban, mert nagyon működik az intelligenciája, hogy láthatóan gondolkozik minden cselekedete előtt, hogy tanulmányoz, mérlegel, és olyan döntéseket hoz, amik szokatlanok, jelentősen ki tud tűnni a birodalmi döntéshozók közül -és nem csak a színével... ($$11.20.)

„there’s not gonna be anyone left to fly for the rebellion.”

annyira meggyőző volt a nyitó űr-csata, hogy azt hiszem ezt fogom referenciaként mutogatni, ha bizonyítani kell, hogy miért érdemes nézni a sorozatot... elértünk a ’minden szereplő kap egy epizódot’ szakaszba, ma sabine emelkedett főszereplővé egy küldetés során, és jól állt neki ez a szólózás (és a barna haj is!)... de igazán azért tetszett a rész, mert megint kicsit beleláthattunk a birodalom felépítésébe a pilóta-képzéssel, megint kaptak arcot az arctalan sisakos katonák. és persze azért is jó volt, mert lehetett utalgatni sokat wedge-el a klasszikus trilógiára. ($$11.20.)

„do you know where dreams come from?”

(◄◄) jó nézni, ahogy szép lassan hozzák be a témákat a sorozatba -sokszor úgy is tűnik, mintha csak mellékesen emlegetnének dolgokat, mint sólyom helyettes az erdőben lakozó gonoszt. (persze nekem most könnyű, egy ilyen újranézéskor jól fülön tudnak vágni az ilyen később fontossá váló mondatok...) szóval megérkeztek a könyvtáras fiúk a nem túl titkolt köszönésükkel, be is vonták őket gyorsan a nyomozásba -mert még mindig jó nagy hangsúly van a nyomozós szálon, mégha ez most nem a gyilkossági fő-ügy, hanem a városban elharapódzott drog-probléma... ebben a részben tudtuk le a temetést is, és fura, hogy ennyire kiesett a jelenet a fejemből, mert azért elég emlékezetes, ahogy leland palmer lóg a koporsón, miközben az fel/le liftezik... gyorsan összedobtak sheryl lee-nek egy unokatestvér szerepet is, mert nem akarták, hogy szegény csak egy hullát játsszon az egész sorozatban... (egyébként vicces, hogy pont a felbukkanása előtt halljuk a tévés szappanopera szereposztását, és ott is van egy színésznő kettős szerepben...) ($$11.19.)

„i am still your mother, do you hear me?”

ryan murphy-éket érezhetően beszippantotta a true crime tévéműsorok világa, de láthatóan a felkészülés alatt bőven kapcsolgattak más reality-kre is, és ezek most mind megjelentek itt a horror-fináléban -ez azért van rendben, mert igenis érdekes, ha a médián húzzák keresztül a történetet, mert a mai világban ténylegesen így feldolgozva kapjuk meg az eseményeket nagyrészét. így működött a bírósági rész tévés-műsoros bemutatása, a régi rajongókat kiszolgáló mély interjúra való kísérlet, és a kifinomult nézők számára érthetetlen szellemvadászos show kifigurázása is... jó, hogy eszembe jutott ez a kifigurázás szó, mert az egész évadra jellemző volt, hogy végig érezte az ember a legvéresebb jelenetek közben is, hogy erőteljes kritikája ez a mai tévés és internetes szokásainknak (ma hangsúlyosan megjelent a youtube is)... úgy érzem, hogy a zárást is jól eltalálták, mert megismerhettük minden szereplő végzetét, búcsút vettünk a háztól, de azért a vérhold alatt nem aludtak ki a fáklyák... ($$11.19.)

„i had subconsciously gained knowledge of a deductive technique, involving mind-body coordination operating hand in hand with the deepest level of intuition.”

(◄◄) áh igen, a kulcs-epizód, ami elkezdte megmutatni a sorozat valódi énjét -és nekem mégsem a vörös szobában játszódó kultikus álom-jelenet maradt meg a fejemben, hogy ebben az epizódban van, hanem a tibetet emlegető empirikus kérdés-feltevés a nyomozás során... mert valahogy annyira egyedi és twin peaks-es az, ahogy kitelepül az egész sheriff-iroda az erdőbe, fánkostúl, és ott cooper ügynök vezetésével nekiállnak ennek a furcsa kísérletnek (és jól a fejünkbe vésik így a sok j-betűs karaktert) -igen, szerintem ez pont annyira a sorozat esszenciája, mint amikor a törpe táncolni kezd a függöny előtt, majd megszólal visszafelé... mert ez utóbbi inkább csak a creepy-séget hozza be a show-ba (de milyen látványosan!), és jól aláhúzza, hogy mennyire fontos szerepe lesz az álmoknak ebben a világban... a két jelenet közti perceket most is szappan-habbal töltik fel, valamint a horne tesókkal, akiket egyaránt használnak túlzóan idétlen poénokra és perverz thriller-hangulat gyártásra egyaránt... ($$11.18.)

„it’s like i’m having the most beautiful dream and the most terrible nightmare all at once.”

(◄◄) érdekes, hogy amíg az ilyen ultra-pozitív szemlélettel rendelkező embereket általában ki nem állhatjuk, cooper ügynöknek nem tudunk ellenállni, és csak ragad és ragad ránk a lelkesedése... persze elég egyszerűen faragták ki a karaktereket itt az elején, vannak a szimpatikusak és vannak a seggfejek, nincs középút. és persze nyomozós-sorozat révén már most el kellett kezdeni gyanúsítottakat gyártani -például a jelenlegi legnagyobb seggfejet, leo-t, akire csúnyán ráhúzták így elsőre a véres inget... mert meglepő módon még mindig a realizmus talaján állunk, két teljes lábbal, bár egy ikonikus megjelenésen máris túl is vagyunk, bár valószínűleg a legtöbb néző itt még nem tudta mire vélni bob nevetését... érdekes élmény, hogy mennyire otthon érzem magam a twin peaks világában, csak elindítom a lejátszót, és úgy suhannak a percek, hogy közben azért sok minden a mai napig megmaradt a fejemben az első nézésből. ($$11.18.)

„you’re really giving up those big naturals?”

annyira tipikusan worst-ös megoldás volt az évad vége, hogy nem is tudok elképzelni más befejezést (rossz poénnal élve ezt volt a worst case scenario...) -mert odaadják neked egy pillanatra a szívüket, amitől te elolvadsz és tapsikolsz örömödben, majd egy nagy tűvel kilyukasztják, és így ott maradsz a végén vérbefagyva... legalább a másik két szálon felemelőbb lett a vég, mert hiába lett vége egy-egy kapcsolatnak, ha a kapcsolatból kilépő egyén úgy érezheti, hogy felszabadultabb lett az elválástól... (paul gonosz-nevetése milyen beteges volt már, mehetne a srác rajzfilmekbe szinkronizálni!) ($$11.18.)

elég csak egy kicsit arrébb tekerni a potmétereket, beállítani a balanszot, és máris radikálisan változik meg a hangulat, és a nézői hozzáállás is. tavaly nem nagyon szerettem, hogy gretchen szálát mély drámába taszították, így örömmel konstatáltam, hogy bár nem lúgozták ki a sötétebb színeket a sorozatból, azért idén senkivel sem mentünk igazán mélyre. oké, edgar-ral sokáig táncoltunk a szélén, lindsey-nek is voltak húzósabb pillanatai, de valahogy jobban sikerült kikeverni a keserédes hangulatot a kissé piszkos koktélos-pohárban...

„a beautiful struggle”

egy lakás, három helyiség, számtalan egymás fejéhez vágott szó... szépen érlelték egész évadban ezeket a veszekedéseket, amik most teljes pompájukban törtek ki. és meglepő módon gretchen és jimmy voltak azok, akik a legkisebb amplitúdóval vezették le a feszültséget egymáson -mert ők be tudták látni, hogy a sok hiszti és probléma ellenére egy működő páros, a többieknél meg valószínűleg a frissebb sebek is emelték a kiabálások mértékét... (lindsey cicit a képernyőre, ne legyetek már ilyen takargatós pussy-k!) ($$11.18.)

„this is exactly how every horror movie works. god, the cops don’t believe it until it's too late!”

nem volt elég anyag már a tíz kicsi négerben, úgyhogy jött egy kis friss vér, hogy azt is ki tudják ontani -vagy csak ryan murphy-éknek túl sok színész-barátjuk van... kicsit elviccelem a dolgot, mert logikus egyébként, hogy a szenzációra és közösségi médiás hírnévre vágyó fiatalok bukkantak fel a helyszínen, olyan mai dolog a jelenlétük, és az is karcolja a korszellemet, hogy ennyire ragaszkodnak egy show-hoz. az már más kérdés, hogy nem igazán nézték a rajongásuk tárgyát, mert akkor tudták volna, hogy kurvára nem menő vérhold idején az elátkozott ház közelébe menni... úgyhogy elveszejtettek, de legalább igen látványos volt a végzetük (mindig tiszteltem azokat a kaszkadőröknek, akik hajlandóak felgyújtani magukat egy-egy forgatáson)... eközben a már eddig megismert karaktereink is rohangáltak körbe/körbe, míg végül tényleg csak egy maradt a végére -az, akinek a legtöbb veszíteni-valója van azzal, hogy kijutott ebből a pokolból, mert súlyos bűnöket lehet rajta számon kérni. gondolom a fináléban valami ilyesmi irányba megyünk majd el. ($$11.16.)

„it’s a hell of a lot easier just to be an employee for the rest of their lives. less stress.”

hölgyeim és uraim, a shameless írói idén nagyon akarnak mondani valamit a társadalmi problémákról -az eddigi hajléktalan-kérdést felváltották az iskola-rendszer problémáit feszegető percek. de az a nagy szerencséjük, hogy frank gallagher a szócsövük, mert rajta keresztül átszűrve sokkal kevésbé lesz didaktikus ezeknek a témáknak a beemelése. meg egyébként is, néha belefér, ha a sok bohóság közé valami valóságot is beengednek... ennél nagyobb baj, hogy a kiszámíthatóságok is bekukucskálnak a hátsó ajtón át, bár lehet hogy csak kiismertük az elmúlt hét évben az írók gondolkozását... azt mondjuk tuti minden néző előre megjósolta, hogy fiona-nál nem fog simán menni a mosoda átvétele, hogy ezernyi gebasz lesz, és némi hullámvölgybe kerülés után megerősíti magát újra (hogy később újra összetörhessen majd)... ian-ék a sok szenvedés, kerülgetés és felkészülés után végre szexeltek egy jó, kár hogy már láttunk ebben a stádiumban eleget a srácot, így nem merünk bízni abban, hogy tartós lesz ez a kapcsolat... debbie továbbra is túlzás, nem is fecsérelek rá több karaktert... lip meg hozza a szokásos ’ő lehetne minden nő álmai pasija, mert kedves, jófej, van szíve és jó az ágyban, de úgyis elbaszódik valami’ témáját... ($$11.16.)