soroló

„it was part of a larger and bolder strategy.”

a tavalyi epizódok óta minden egy irányba mutat, mégis kell még néhány toporgó lépést tennünk, hogy elérjük a nagy végcélt -hogy elbúcsúzzunk a főszereplőnktől. talán tényleg jobb így, hogy a sokkoló szál-elvágás helyett felkészülünk, hogy méltóak legyenek a nagy harcoshoz az utolsó percek. mármint nem egy hősies halálra gondolok itt, hanem olyanra, ami lelki megbékélést hoz, ahol azt érezzük, hogy ragnar okkal lépett erre az útra, és nem csak azért, mert a vikingek mindig a halálra gondolnak... és teljesen logikus, hogy ecbert királlyal lelkiznek egy sort, mert mindig is lelki-társak voltak ők, főleg az athelstan-hoz való ragaszkodásukban, vagy a hitük megkérdőjelezésében. és persze a stratégiákon alapuló ésszerű uralkodásban. jó látni, hogy még egyszer közös nevezőre tudnak jutni -és nem csak az elfogyasztott alkohol mennyiségében... tudom, hogy elég apokrif dolog meglépni azt, hogy egy (fél)évad közepén búcsúzzunk a legfontosabb karakterünktől, de a jövő hét ideálisnak tűnik ragnar saga-jának lezárására. kattegat: itt viszont gyorsan búcsút vettünk egy régóta velünk lévő szereplőtől, és logikus is az ő búcsúja, mert így lett teljes a hatalomátvétel, de valamiért fura érzete van az embernek ettől a lagetha-száltól, nem tűnik helyesnek... ($$12.25.)

„for some reason, all i could think about. was the fourth of july when i was a kid. i loved to make my own firecrackers, cherry bombs, ladyfingers. i loved to blow up dirt clods and pop bottles. looked forward to it all year. that day, i saw the most awesome display of firepower i’d ever seen.”

 (◄◄) azért is jó, hogy kiemelnek nekünk egy-egy arcot minden epizódban, mert amikor később csak a háttérben tűnik fel az a bizonyos személy, már kötődni fogunk hozzá, hiszen ismerjük őt jól, tudjuk, hogy milyen érzései vannak -most is így éreztem például, amikor a doki beszaladt a képbe egy-egy jelenetben... talán azért is most csapott meg ez a felismerés, mert olyanoktól is búcsúznunk kellett ebben az istenverte erdőben, akik a kezdetektől fogva velünk voltak. és nézőként talán ezért volt ez az egyik legmegterhelőbb epizód, mert valami bennünk is kicsit eltört, ahogy láttuk a leszakadt végtagokkal fekvő ismerőseinket, vagy azokat, akik képtelenek tovább elviselni ezeket a veszteségeket. de lehet, hogy azért tűnik durvának ez a sokkolás, mert koncentráltan kaptuk meg a javát, már félórája ment az epizód, mikor a németek kezdték belőni a srácokat, és elszabadult a pokol... bár a rész első fele sem tűnt unalmasnak, sokat tanulhattunk közben arról, hogy milyenek a jó vezetők a katonaság alsóbb szintjein -és milyen az, amikor valaki csak az előmenetele miatt téblábol a fronton. csak az a baj, hogy az utóbbiak nem csak önmagukra veszélyesek, de a hozzá beosztott emberekre is... (egy narrációval lehet plusz személyes réteget adni a sztorinak, úgyhogy valahol meglepő, hogy csak ritkán használták a sorozatban.) ($$12.21.)

„i need morphine. i need bandages. whatever you got. we got nothing.”

(◄◄) reggelre esett némi hó, ki is mentem elsöpörni a járdáról, csak a kesztyűt felejtettem el felvenni -most itt ülök kipirosodott fagyos kézzel, és átérzem, hogy mit jelenthetett a srácoknak igazán fázni az ardennek-i ellentámadáskor... szerintem jó ötlet volt, hogy minden epizódban változtatjuk a fókusz-pontot, hogy különböző szögekből vizsgáljuk meg a háborút -így nem csak a klasszikus katonák történeteibe mélyedhetünk bele, hanem az olyan különleges személyekébe is, mint a felcserekébe, azaz a harctéri doktorokéba. mert ők azok, akik mindig a saját életüket kockáztatják mások megmentése érdekében. de persze bármennyire is kérgessé válik a lelkük a sok borzalmat látva, nekik is vannak olyan napjaik, amiken nehezen jutnak túl szellemileg... főleg ebben a különleges szituációban volt érdekes a szerepük, amikor egy rossz állapotban lévő sereget kellett ellátniuk elégtelen felszereléssel... örülök, hogy sikerült legalább ennyi romantikát becsempészni a sivító lövedékek alá -nem sok jutott, de szívmelengetőnek érezte az ember, mint egy sisakban főzött rosszízű teát... bár az elején egy kis kéz-fázást hoztam fel példaként, de igazából nem lehet felfogni azt, hogy milyen lehetett a hóban és mínuszokban fagyoskodva arra várni egy sebtében kiásott gödörben, hogy mikor indul meg a német hadsereg feléd... ($$12.21.)

„we’re paratroopers, we’re supposed to be surrounded.”

(◄◄) óh, a szelektív memória -teljesen úgy marad meg bennem ez a rész, hogy winters ül egy asztalnál, és ezen kívül nem sok minden történik, hogy egy kicsit átmeneti jellege van -oké, ez utóbbi igaznak bizonyult, de hogy az hogy eshetett ki, hogy ez rész is tele van akcióval, azt fel nem foghatom... egyébként jól használták ki a választott szerkezeti formát -azaz hogy jelentés-írás közben jönnek elő a flashback-ek, mert így 1. könnyebb áthidalni azt a nagyobb időt, amit lefed ez az epizód, és 2. jobban érződik az, hogy winters százados erősségei igazán a terepen mutatkoznak meg, ahol tökéletes vezetői képességeivel az első sorból irányítja az embereit -de a hadsereg már csak így működik, ha jól teljesítesz, akkor előléptetnek, és ha magasabb rangod lesz, akkor már az íróasztalnál kell bevetned a taktikai képességeidet, nem a harcmezőn... az elmúlt epizódokban a sok szereplő mellett kicsit elsikkadt a kvázi főhősünk, úgyhogy örömteli, hogy újra kiemelték őt, ráadásul nem csak azt nézhettük meg, hogy mennyire bátor és taktikus ember, de azt is, hogy ő is emberből van, így persze megviseli a sok borzalom és öldöklés (lehet hogy szájbarágós az ide kapcsolódó párizsi metrós jelenet, de működik, so...). (hehe, mindig fura jimmy fallon-t színészként látni, annyira megszoktam a late show-s műsorvezetői szerepében.) ($$12.20.)

„the entire european advance has been put on hold for this operation. (...) that could end the war and get us home by christmas.”

(◄◄) azért furán hangzik az, hogy a három hónapja harcoló srácok már veteránnak számítanak, és így kicsit bölcsen, kicsit lenézően tekintenek az újoncokra. azokra a zöldfülüekre, akiknek érezhetően rövidebb volt a kiképzése, mert láthatóan nem csak a tapasztalat hiánya miatt vétenek elemi hibákat... (azért 2001-ben még tényleg nagyon más világ volt színész-szemmel, amikor james mcavoy-nak csak egy egy-epizódos vendégszereplés jutott csak...) a holland helyszín rengeteg olyan jelenetet hozott magával, amik plasztikusan mutatják be egy megszállt terület mindennapjait és felszabadulását, és itt nem csak a kollaboráns nők megbüntetésének sokkjára gondolok, hanem arra a csodás életképre is, amikor egy kisfiú életében először kóstolhat csokoládét... de rövid ideig tart csak az öröm, mert a németek keményen válaszolnak a szövetségesek érkezésére. örömteli, hogy a készítők nem jelentéktelenítették el a kudarcot, sőt a vége-feliratban is komoly mementóként áll a veszteség-lista. a harcok vizuális megjelenítése meg... hát, wow... le a kalappal david nutter előtt (akinek a nevét mindig jó látni, és nem csak a rengeteg pilot-nál, amit életében forgatott), mert magával ragadó, ahogy a tank-csatás, robbanásokkal teli támadást levezényelte. (viszont annak idején emlékszem, hogy túl hosszúnak találtam bull bujkálását, pedig ott sem vagyunk híján a feszültségnek...) ($$12.20.)

„your role is to act as a measured response to enhanced threats.”

dicsérendő, hogy a marvel televison-nél van idő és energia arra, hogy a rajongóknak extra ajándékokkal kedveskedjenek. és nem csak arról van szó, hogy néhány percnyi komolytalan szösszenettel reklámozzák az abc honlapját, hanem egy szinte teljes értékű shield-epizódot szeleteltek fel, így minisorozatként prezentálva a sztorit. méghozzá egy olyan sztorit, ami szépen belesimul az anyasorozat nagy egészébe, fel tudja vonultatni annak minden erényét -és minden karakterét is be tudta építeni egy-két felvillanásra. azért is jó, hogy van lehetőség egy ilyen mellék-kalandra, mert a népes szereplőtábort mozgató alkotásokban a mellékszereplőkre nem mindig jut elég idő, és örömteli, ha találnak helyet arra, hogy kicsit közelebb hozzák őket is hozzánk. ezért is volt jó választás (remélhetőleg mondhatom azt, hogy elsőre) yo-yo-val futni egy kört, mert daisy-ék mellett azért el-el tud sikkadni a gyorsan futó inhumán... (azért az nem kicsit lepett meg, hogy az első részt a marvel egyik főnöke, joe quesada rendezte, de úgy látszik nem volt még elég multifunkciós a fickó, kellett még a portfólióba egy újabb képesség a képregény-írás/rajzolás/szerkesztés mellé...) ($$12.20.)

„i have to see. i guess the motherfucker really did love the crazy bitch.”

gyászolunk -gallagher módra... john wells készítőként nagyon ismeri a karaktereit, így pontosan úgy reagálnak a halálra, ahogy az elvárható tőlük. frank került csak igazán mélyre, mert a gyerekek azért nehezen felejtik, hogy milyen gyerekkoruk volt a szüleik mellett. de. ez az az időszak, amikor fiona is tud megértéssel viselni az apja iránt, és egyébként is, gallagher-ék az a család, akik az ilyen szomorúbb időszakokban a legösszetartóbbak -és olyan jó nézni, amikor mindannyian ott vannak együtt abban a lepukkant lakásban, amikor egymás nyakába borulnak a rég látott testvérükkel. örültem, hogy nem kapott mély drámai körítést az epizód, hogy mondjuk nem szívet tépő hegedű-dallamokat kevertek a képek alá, hanem voltak kifejezetten meglepő zeneválasztások is. de úgy általánosságban működött a rész, és úgy volt felépítve, ahogy már elvárjuk a sorozat fináléjától: tudták mosolygással oldani a feszültséget, hagyták kibontakozni a színészeiket (olyan jó ennyi év után is látni, mikor eljön emmy rossum és william h. macy nagy közös pillanata), és a megható pillanatok után átnyújtottak egy kis reményt is -mert talán létezik egy fényesebb jövő gallagher-ék számára is... ($$12.19.)

talán a sorozat-nézéseknél is beáll a bioritmusunk egy rendszerre, és gondot okoz, ha ettől el kell térni -ez csak azért írom, mert az elején kicsit aggasztott, hogy idén dupla adag gallagher-shit-et kapunk, nálam túlságosan az év eleji rituálé része volt eddig a nézése, így nehezen tudtam elképzelni őszi sorozatként... attól is tarthattam, hogy a felgyorsított gyártási tempó a minőség rovására megy -de aztán pár rész után be kellett látnom, hogy pontosan ugyanazt kapom a szokatlan időpontban is, mint eddig, ugyanazon a minőségi szinten, maximum csak abban lehet hiba, hogy az ember a hetedik évben már nem tud annyira lelkesedni, mint az elején... a hatodik évadhoz hasonlóan most sem akartak minket teljesen összetörni, azaz egész a fináléig nem vitték olyan mélyre a drámát, de igazából én örültem a szokásosnál egy fokkal pozitívabb évadnak. egyébként is, ettől még megmaradt az íróknak az a rossz szokása, hogy mindenki gallagher-nek átnyújtják a remény szikráját, aztán lerántják őket a földre, hogy koppanjon a fejük, hogy ne felejtsék el, hogy honnan jöttek, hogy milyen családba is születtek. most még megbékélek ezzel a hullámzással, de ugye a sorozat zárásakor azért kisüthet majd a nap chicago felett...? (mikor kikapcsoltam a lejátszót, mi volt az első dolog, amit megláttam a twitter-en? a showtime berendelte a shameless nyolcadik évadát. ennyike, bitches...)

„listen, fraulein rutledge, it’s time to get your schiesse together.”

ez a finálé nem csak évad összegzése volt, hanem kicsit az elmúlt három évad tetőpontja is -hailey pont úgy ment meghallgatásra, mint a pilot-ban, és végre beteljesedhetett az a szerelem, amire az elejétől kezdve várunk (btw, gael garcía bernal erőt tud nekem adni azzal, hogy 168 centisen nőcsábászt játszik)... messzire jutott már hősnőnk a kezdetektől, de azért még mindig le-lenyomják őt az írók a padlóra -de ő szerencsére pont nem az a típus, aki feladná a bukkanók miatt (hehe, kábé a legjobb ötlet volt, amit manapság láttam, hogy hailey ’elkapta’ rodrigo-tól a mozart-lázat). a mellékszálak (thomas és gloria, thomas és cynthia) is nagyon aranyosak voltak, nem véletlen, hogy végigvigyorogtam az egész epizódot. így kell magasra tekerni a feelgood-ot a végén, hogy a néző lebegve várja a folytatást. ($$12.19.)

az a jó a zenében, hogy sokféleképpen lehet játszani, hogy lehet vele kísérletezni, mixelni, és ha valaki értő kézzel és füllel nyúl az alapanyaghoz, akkor garantált, hogy minőségi lesz a végeredmény... a mozart készítői nem restek újítani, kísérletezni, megcsavarni a formulát, új impulzusokat adva a nagy egészhez -és szinte minden esetben sikert érnek el. nem vált az évad kárára, hogy két különböző félből rakták össze, hogy a velence-i rész más hangulatot hozott mint a new york-i folytatás (amibe ráadásul beékeltek egy dokumentum-epizódot is, ami megint egy újabb hatásmechanizmust használt sikeresen). és közben mégis egységes maradt szerethetőségben, tele volt szívmelengető karakter-pillanatokkal, plusz meglepetés-vendégekkel emelték magasabbra a fényét. és mindent áthatott az az isteni zene. egyszerűen jó volt nézni idén is.

„the molto espressivo, really think, go for it.”

áh, a maestro már a kamera túloldalán is dirigál -welldone, mr.bernal, welldone... egyébként magának színészként szerzett a részhez egy rodrigo-san goofy-s és mégis szívmelengetős szálat (ahol aztán meglehetősen furán vágta a bankban játszódó jeleneteket, de ez is növelte a goofy-ságot). hailey-nél meg aggódtam, hogy tönkreteszik az első nagy szereplését (elsősorban thomas a kényszeres kibicelésével), de aztán olyan jó volt látni a mosolyát a végén, hogy nem is akarok mást köré ezentúl, csak hatalmas sikert... ($$12.19.)

„i hate shots, man.”

egyébként sem vagyok egy klubokba járó ember, de ha még a nagyon fontos személyek sem érzik ott jól magukat, akkor én hogyan tenném ezt...? hehe, jól voltak szívatva végig a srácok, nem jutott sem punci sem elég lóvé, még jó, hogy lecsúszhatott néhány gyanús színű pezsgő és gyomor-gyilkos rövid... (’heti őrültség’ rovat: lecsap a láthatatlan autó...!) ($$12.19.)

„it’s a game, blithe. that’s all. hell, we’re just moving the ball forward one yard at a time. nothing but a game.”

(◄◄) mindig veszélyes dolog egy akarat-gyenge karaktert kiemelni egy katonás környezetben, mert a közönség sokszor nehezen viseli, ha valaki nem hősként viselkedik a csatatéren. pedig igenis érdemes megmutatni, hogy vannak gyávábbak is a hadseregben, vannak olyanok, akiknek idegeit könnyen kikezdi az a sokk-hatás, ami ebben a nyomasztó élet/halál-szituációban éri az embert. és azt mindenkinek be kell látnia, hogy a sorozat írói jól nyúltak ehhez az embertípushoz blithe közlegénnyel, bár kétségtelenül szokatlan ez a tűnődő csendes katona az őrület közepén -ráadásul egy gonosz coda-t is tettek a története végére, hiszen a magában bátorságot találó katona veszte épp az újonnan megtalált bátorsága lesz... most lett igazán komoly erőpróbának kitéve az easy-század, úgyhogy nem véletlen, hogy az idegi problémák most is jöttek elő történet-szálként -de jól érzékelhető volt a habitusok közti különbség, azok a katonák között, akik nyugodtan alszanak egy kiásott lyukban is, egy bokorra az ellenségtől, míg mások rémülten döfik oldalba a bajtársaikat is szuronyukkal, ha elveszítik a fonalat... nem hiszem, hogy ecsetelnem kéne, hogy az epizódból csak a csata-jelenetek maradtak meg igazán a fejemben a korábbi nézésből -leginkább az a jelenet, amikor egy tank keresztül megy egy katona fején, azt azóta is szoktam emlegetni, mint az ifjúkori sorozataim legdurvább pillanatát... ($$12.18.)

„are you ready for the changes, hailey?”

mennyi történés, mennyi érzelem fér bele szűk harminc percbe... mindenféle kitérők után a fő karaktereinkre került a hangsúly, kicsit szükség is volt erre, hogy jobban építgessük őket. mert tényleg komolyan gondolják, hogy hailey-t a karmesterség felé terelik, és jól átjön a szenvedélye, működik a tanulási folyamata is. eközben thomas és gloria szenvednek egy kicsit a kapcsolatuk felett, sosem könnyű a romantikával megbirkózni... de aki igazán küszködik, az rodrigo, főleg azért, mert most jött el az ideje, hogy a gyászára tudjon koncentrálni, hogy maga módján újra összerakja magát (itt aztán tényleg volt minden, az érzelmes pillanatoktól a viccesekig). ($$12.18.)

„i just closed my eyes and i was letting the instrument just come to me, and i just felt free like that, you know?”

roman coppola szeret kísérletezni a sorozat játszóterén (emlékezzünk csak a csodás lovas/partis epizódra az első évadból), de ezzel nincs baj, ez pont az a show, ahol elfér, ha valami új formába öntik a mondanivalót... bár én jobban örültem volna, ha a végén kiderül, hogy jason schwartzman annyira beleélte magát a szerepbe, hogy ő maga dirigálta le ezt az ál-dokumentum darabot. mert sok minden igaznak érződött az epizódban, és így lett volna igazán autentikus (például hogy igazi börtönben, igazi rabok előtt folyt a forgatás)... és belőle is kinézem, hogy ugyanilyen excentrikus lett volna a végeredmény, mert az ifjú coppola nagyszerűen imitálta a kezdő dokumentum-filmesek összes kliséjét és hibáját, minden túl van művészieskedve, beveti az összes trükköt, ami a stílusra jellemző, a kézikamerát, a furcsa vágásokat, a kimerevített képet. és tök jó, hogy ez az egész kulimáz nem telepszik rá a nagy üzenetre, miszerint ’a zene felszabadít’. ($$12.17.)

„when you hear thunder, it’s only thunder. but for me, it is still thor beating his hammer.”

ragnar-t már figyelmeztették az istenek az előző rész végén a viharral, de az ő akaraterejét nehéz már megtörni ennyi megpróbáltatás után -nincs mit elveszítenie ugyanis, ő már tudja, hogy neki ez az utolsó útja, és igazából ivar-on kívül nincs is már szüksége senkire. ez utóbbi nekünk nézőknek is örömteli, mert sikerült ebben az egy részben nagyszerűen felépíteni az apa/fiú kapcsolatot, jól egymásra találtak mind az élcelődésben, mind a gyilkosságokban. és milyen sokat fog jelenteni ivar-nak az, hogy legalább egyszer az életében hallott dicséretet valakitől -főleg, hogy az a valaki az általa nagyra tartott saját apja... a dicsőséges déli utazás sem megy olyan simán, ahogy björn elképzelte, hiszen rollo már szinte teljesen frankká vált, nem teheti meg, hogy szó nélkül átengedje a viking flottát a vizein -de azért maradt még benne épp elég viking vér, hogy feltüzelődjön egy véres hadjárat gondolatától. örülök, hogy michael hirst megtalálta a módját, hogy rollo visszatérhessen az övéihez, még ha azok nem is látják őt olyan szívesen... eközben haza is látogattunk, de szerencsére most nem kell húznom az orrom a felesleges kattegat-i eseménytelenség miatt, mert lagetha megtalálta magában a harcias viking asszonyságot, aki odacsap a pajzsára, hogy követelje a jussát. fokozódik fel az évad, örülünk. ($$12.16.)

„i love this fucked up orchestra. i’d take a bullet for it.”

tudom, hogy baromira elhasznált már bizet carmen-je mozgóképek kísérőjeként, de mennyire jó volt már ma is, ahogy erre a dallamra vonult a két tárgyaló-fél... mert igen, végre egy helyre terelték a teljes csapatot egy mondvacsinált indokkal (keresztelő), és elkezdték közelíteni az álláspontokat -hogy szó szerint bezárással vessenek véget a kizárásnak... eközben persze elfértek még apróbb sztorik is, amik közül nekem hailey újabb bizonytalan lépései tetszettek a legjobban, amiknél maestro pembridge is nagyszerű partner volt. (európa újabb diadala, jön a sorozatba a ’30-as évek csehszlovákiája is.) ($$12.16.)