soroló

„love isn’t real. it was never anything more than lust with a good marketing campaign.”

szükségünk volt arra, hogy némi egészséget jókedvet is szívjunk a tüdőnkbe, hogy meg ne fullajdjunk a hideg nyomasztástól -így baromi üdítően hatottak most a flashback-ek, ahol egy szerelem kibontakozásának lehettünk tanúi. mert bármit is mond a commander, igenis létezik az az érzelmi vonzódás, amit a ’szerelem’ szóval szoktunk azonosítani... (mozgóképen főleg akkor hisszük el ezeknek az érzelmeknek az ábrázolását, ha minél természetesebben sikerül képre vinni őket, és itt ezzel nem volt gond, főleg hogy előszedték a kézi-kamerát is jelenetekhez a raktárból, és ezek a remegő, kicsit szemcsésnek tűnő képek szintén felüdülést jelentettek a fojtogatóan gyakori arc-közelik után)... persze nem véletlen, hogy a ház ura ilyen kijelentéseket tesz, legalábbis nehezen tudjuk elképzelni, hogy a hideg feleségével valaha is érzelmi kapcsolatban álltak... pedig mind a ketten képesek érezni, a commander-ben vágy ébred a szolgálólánya iránt, a mrs. meg egyre megszállottabb a gyermek-kérdésben, akár olyan cselekedetekre is képes, amik ellentmondanak a szigorú törvényeknek... szép párhuzam volt az epizód során végig a szerelem és a vágy között, bár a jelen-szálon még jelenleg csak az utóbbival találkozhattunk -amit egy bevállalós elisabeth moss formájában abszolváltunk... (#08.24.)

„there are things in this room to discover. i am like an explorer, a traveler to undiscovered countries. that’s better than a lunatic, lost in her memories.”

eddig eléggé elsiklottam a vallásos szövegek felett, így csak most realizáltam, hogy az egész szolgálólány dugás onnan jött, hogy szó szerint vették ezek az őrült fanatikusok a bibliát... és gyönyörűen látszott az, amikor a lányok a ’tanulmányaik’ során is rádöbbentek arra, hogy milyen életet szánnak nekik, miután kikerültek a közösségből... egyébként gondosan volt szerkesztve az epizód az idősíkokat tekintve, mert nem csak a ceremónia és annak gyakorlása között lehetett párhuzamot vonni, hanem lépten/nyomon a lázadó barátnő is felsejlett, akár a fába vésett szövegről, akár a szökési vágyról volt is szó... mert hősnőnk is egyre inkább forr belülről, és jól működött az, ahogy ábrázolták ezt a benne lévő feszültséget (sokszor hangeffektekkel aláhúzva a lelki törést), de szerencsére bőven szorult belé kurázsi, hogy túllépjen a bezártság fojtogató érzésén, és úgy manipulálja a ház urát, ahogy csak szeretné... (amikor azt hinnéd, hogy nem hozhatnak újabb beteg elemeket a show-ba, betoppan a perverz nőgyógyász, aki lelkesen felajánlja a spermáját a kedves páciensnek...) (#08.23.)

„are you comparing me to matt hughes? this piece of fuckin’ cornbread. he goes to bed at 8:00 every night with a glass of milk in his hand. he drives a fucking tractor.”

szép finoman hajlítgatják a karaktereket, arra edzve őket, hogy a megfelelő pillanatban törjenek el... mert persze alvey-t frusztrálja a közeledő nagy meccs, így tipikus lelki tüneteket produkál (pl. fura álmot lát, droggal és fegyverrel festve a képet), és ez a testére is kihatással van... hamar kiderült, hogy nem cukormázas mézeskalács jay-ék kapcsolata, de hogy is lenne az, ha a cuki kislány az első aktus alkalmával fogant, látni előre, hogy a különböző világnézetek miatt hamar kenyértörés lesz a vége -főleg most, amikor ryan felpiszkálta jay-ben az állatot... szegény lisa-nak is komoly önértékelési gondjai halmozódhattak fel az évek során, ha csak a rosszfiúk vonzzák, és elsőre ellöki magától a jólnevelt úriembereket... meglepő módon christina tűnik jelenleg a legerősebbnek a csapatból, és persze bejött az, amire számítottam, hogy a kupleráj tyúkanyójává transzformálódott (de azért ő is beszáll a bizniszbe, illetve mondjuk azt, hogy bedobja a közösbe a cicijeit, hogy meglegyen a heti betevő falat)... (#08.23.)

„you know, what you do, what we do together is so terrible... it’s terribly hard, and we must remain strong.”

csepegtetik nekünk a hatalomátvételről az információkat, hogy hogyan is alakult ki a jelen elnyomó rendszere lépésről/lépésre -és sajnos most úgy éreztem, hogy nekem ebből nem elég, inkább időznék még a múltban, hogy kiszálazzam az okokat... mert durva belegondolni, hogy a társadalom hogy hagyhatta, hogy egy átlátszó ürüggyel (terroristák!) átvegyék a szélsőségesek a hatalmat, hogy aztán fokról-fokra olyan törvényeket hozzanak, amikkel hátrányos helyzetbe kerülnek bizonyos csoportok -elsősorban a női nem... viszont ahogy bemutatják ezeket a lépéseket, azzal általánosabb szintre emelik az elnyomást, mert a hatékonyságuk miatt azt érzed, hogy bármelyik csoportot megroppantanának ilyen intézkedésekkel (elbocsátás+banki zárolás). aztán jön a vérbe-fojtott tüntetés, ahol igazán megmutatkozik a fasisztálódás borzalma... (férfiként fura belegondolni abba, hogy az ősi védelmező ösztönt is problémásnak találhatják a nők -bár szerencsére én sosem voltam az a típus, aki azt hangoztatja, hogy ’az erős férfiak dolga a nők megvédése, az anyagi javak megszerzése, blablabla’...) sokat csacsogok a flashback-ekről, pedig azért a jelen is megrázott eléggé, hiszen a kifejlett diktatúra besúgó-rendszere jól működik, jön is a fekete autó -jobb esetben csak kihallgatásra. mert azt nem akarod, hogy példát statuáljanak rajtad... (alexis blendel azt a feladatot kapta, hogy szinte kizárólag azokkal a lehetetlenül kék szemeivel játsszon -és sikert ért el, hatásos lett az alakítása.) (#08.22.)

„breathe, breathe, breathe. and hold, hold, hold. exhale, exhale, exhale.”

ügyesen kihúzták a valós szentfazekak alól a tiltakozási alapot azzal, hogy a sorozat-béli mániákusok keresztény templomokat rombolnak... de a diktatúrák már csak ilyenek, nem tűrik a maguktól eltérőeket. és egész jól fogják meg az elnyomásban élés aspektusait a sorozatban, leginkább a lélekölő bizalmatlanság telepedett ránk (is)... elsőre azt gondolnánk, hogy a kiváltságos feleségek mennyire szánalmasak, ahogy a szülést kezelik, hogy partit kerítenek az esemény köré, hogy eljátsszák azt, hogy ők maguk is végigmennek a vajúdás folyamatán, de elnézve azt, hogy mennyire kétségbeesetten szeretnének ebben a világban a nők gyermeket, már nem tudsz igazán szánalmat érezni feléjük... abba viszont kegyetlen belegondolni, hogy a tenyésztéshez használt szobalányoknak milyen érzés az, amikor a szülés utáni pillanatban elragadják tőlük a gyermeküket... hogy még átélhetőbb legyen mindez, hősnőnk flashback-jével megtámogatták az anyaság érzésének fontosságát... (elindítottunk egy resistance szálat is, gondolom ez lesz az egyik sarokpontja az évadnak.) (#08.22.)

„you know about death, that it’s just a change, not an end.”

a nagy lynch/frost mixerben megint elképesztően különböző hangulatú jelenetek kerültek egymás mellé, nem véletlen az sem (gondolom), hogy ilyen hangsúlyosan leblendével voltak elválasztva egymástól, hogy néző is fel tudjon készülni arra, hogy valami egész más következik az elsötétülő kép után... a nyitány a régi twinpeaks legszebb időszakát idézte, a kisvárosi magánélet romantikáját, egy csodálatos szerelem beteljesülését, miközben egy ötvenes-évek-beli dal szólt a fülünkbe... aztán jött az idén megszokottá vált mindfuck, ahol úgy sikerült helyettesíteni david bowie-t egy gőz eresztő óriási teáskannával, hogy azért maga ziggy is elégedetten nyalta volna az ujjait... aztán egy tragikus szerelem végét láthattuk, amiben nekem az a legmegdöbbentőbb, hogy alicia witt ugyanazt a hayward testvért játssza, akit huszonhét évvel ezelőtt kislányként... és ha már elmúlás, szívbemarkoló búcsút vettünk a tuskó lady-től és az őt játszó catherine e. coulson-tól is. viszont a halál sohasem a vég... mert nagy ígéretek is voltak az epizódban, például dougie egy áramütésnyire van csak attól, hogy újra cooper lehessen, és audrey is ott toporog már a küszöbön, igaz nála vannak olyan szemetek lynch-ék, hogy nem engedik még mindig szabadjára... (#08.21.)

„-blessed be the fruit.

-may the lord open.”

kevés riasztóbb dolgot tudok elképzelni, mint hogy szélsőségesen vallásos emberek átveszik az uralmat a világban, és egy elnyomó milicista államot kiépítve rákényszerítik az emberekre az akaratukat... nagyon fura tudathasadásos állapotban voltam a kezdő perceknél, mert hiába tudtam, hogy ez egy jövőben játszódó disztópikus történet, de a sorozatból látott képek alapján (elnézve a pilgrimista hagyományokat felelevenítő jelmezeket) semmi jövőszerű nem volt a fejemben, így kicsit sokkolóan hatott, hogy egyből egy autós-üldözéssel kezdtünk... a feszült nyitány csak arra volt jó, hogy berántsa a nézőket, mert aztán persze arra használták a készítők a pilot-ot, amire kell, azaz szemléletesen bemutatták ezt a riasztó világot -egy olyan hősnő szemén keresztül, aki bár a külső szemlélők számára tökéletesen megtestesíti az engedelmes tenyészkanca ideálját, számunkra a narrációja segítségével kiüvölti az összes bánatát. segít az összetett idő-kezelés is, ahogy láthatjuk a boldog múltját és a kiképzése kínjait egyaránt. egyébként érdekes lett volna még egy hangot behozni ellensúlyként, aki viszont tökéletesen magáévá tette a szent eszméket, de még csak az út elején járunk, így könnyen lehet, hogy az írók is gondoltak erre... a pedigrés színészgárdát látva már a kezdés előtt tudtam, hogy az alakításokkal nem lesz gond, bár nagyon fura lesz a szívemnek, hogy a fejemben folyton mosolygó csodanőként élő yvonne strahovski egy ilyen hideg perszónaként kell elfogadnia... örömmel láttam az imdb-n, hogy a pilot-ot rendező reed morano nem csak hogy hölgy, de eredeti szakmáját tekintve operatőr is, mert ez megmagyarázza azt az érzékenységet és csodás fényjátékot, amik jól működtek az epizód egészében... nem mondom, hogy jól fog esni darálva ez a tíz rész, de már most látszik, hogy érdemes lesz végigülni ezeket a perceket -maximum a falat kaparom majd a vallási bigottság és igazságtalan elnyomás láttán... (#08.20.)

„-it’s a no-win. i mean, if he’s happy and successful, it’ll just be this painful reminder of what could have been.

-if they’re a bunch of losers, then you got to worry about shared genes.”

rájöttem, hogy val sokszor nem azért érződik seggfejnek, amit mond, hanem azért, ahogy kifejezi magát, ahogy a túlzó érzelmei átütnek a mondatain -és ez nem jó jel egy pszichológusnál... alex megint túl belelovalta magát valamibe, de legalább szép lassan közelednek a főnökasszonyával. laura meg egy hippi-kommunán át láthatta, hogy a legigazabbnak tűnő, csodásan ragyogó embereknek is vannak hibáik... (erősen támogatom, hogy a kilenc éves gyerekek popkulturális oktatásban részesüljenek!) (#08.19.)

(superheroes competition)

ajjaj, saints szurkolóként kezdek bajban lenni -mert ez a bucs tele van szimpatikus fiatalemberekkel... hardknocks nézőként viszont jó jel, hogy tudok egy maréknyi játékossal szimpatizálni, mert jobban érdekelni fog a sorsuk, mire elérünk odáig, hogy ősszel/télen a pálya két oldalán állunk majd... de tényleg nehéz elbújni jamies winston lelkesedése elől, vagy az elkapók alázata elől, vagy a batman-relikviákat gyűjtő kíméletlen defensve back elől... és így persze drámaibb lesz az ember hangulata attól is, ha valaki a tehetségénél gyengébb teljesítményre képes csak, így búcsút kell mondania a csapatnak... (#08.19.)

„king kulina casts a long shadow, brother.”

azt hittem, hogy azért hoznak be két új férfi-karaktert, hogy mind lisa körül legyeskedjenek, de úgy látszik, hogy ezt a pozíciót megtartották kiele sanchez férjének, zach gilford-nak, míg csendesen morgós kirk acevedo-ra más szerep vár, ő egy újabb problémás ex-bunyóst fog hozni, mert alvey-val még nem mutatták meg, hogy milyen mély tud lenni a gödör... oké, oké, hősünk épp’ kifele jön, mert új célt adott neki a leendő meccs, a mindennapi rutin az edzésekkel -és az is tetszik, hogy ilyen jó viszonyban vannak nate-tel, még ha tudom is, hogy pár epizódon belül jön majd a menetrendszerű dráma, amikor ki kell majd jönnie a srácnak a szekrényből az apja előtt... bezzeg jay-jel már nincs meg az összhang (megvolt valaha is?), bár szegény srácnak van elég baja az apján kívül is -mondjuk a saját apasága, a szar melója, vagy az a tény, hogy már nemhogy két végéről nem égetheti a gyertyát a bulikban, de egyik végéről sem... értem én, hogy ryan a nagy haver, de hülyeség volt elhívnia a friss apukát a kísértés melegágyába... egyébként sem szokott tisztán gondolkozni a srác a sokat ütött/vágott fejével, most is simán be lehetett palizni némi kokain, egy pár csöcs és egy sluszkulcs segítségével... eközben christina támogatásával a pornó is betör a sorozatba -de itt leginkább az az aspektus tetszik, hogy mennyire tyúkanyóként tud viselkedni a lányokkal. ha már a fiaival (vagy az unokájával) nem teheti... (#08.19.)

„last night i had another monica bellucci dream.”

...és én még azt hittem, hogy lynch csak egy poénnak szánta a fenti idézetet, aztán megjelent ténylegesen az olasz nagyasszony a képernyőn... kicsit lehet hogy kényelmes megoldásoknak érződtek ma bizonyos dolgok (truman seriff telefonhívása, diane családi kapcsolatai), de valahogy muszáj volt elindulnunk a finálé felé a sok kanyar után... de egyébként is, minden ilyen jelenetre jut hat másik, amik kellemesen inzultál... először is szép referenciákat kaptunk a fire walk with me-re (azért a sok philip jeffries emlegetés után az volt a minimum, hogy legalább archív képeken bevágják az isteni david bowie-t)... majd eljött a nagy pillanat, a cserkész-csapat megérkezett az erdőbe, és a szokásos lynch-i szaggatott képeken és ködön át elszabadult a pokol (btw, sajnos csak utólag esett le, hogy a távol-keletinek tűnő hölgyet láttuk már az évad elején egy hasonlóan morbid jelenetben)... nagyon megörültem, amikor a vortex-en túli szobában andy tudta meg a nagy igazságokat, mert annyi humort ragasztottak már a karakteréhez, jó lesz most őt látni komolyabb szerepben is (az is mennyire tipikus volt már, hogy csak benne volt annyi empátia, hogy megfogta a nő kezét)... de twinpeaks-ben mindig történik valami fura, már különbejáratú szuperhősük is van (gumikesztyűben, mint captain hammer), és palmer-anyuról is kiderült, hogy sötétebbek a gondolatai, mint azt valaha is sejthettük volna... (#08.19.)

„i am the shield that guards the realm of men.”

ha kidobsz egy maréknyi embert a senkiföldjére, akkor beszéltetned kell őket, mert nem kutyagolhatnak csöndben... úgyhogy ki lehetett használni a sokszínű csapat korábbi kapcsolatait vagy a személyiségükből fakadó súrlódásokat, így szórakoztatóvá téve a nézőknek a fagyos kalandot -aztán persze véget kellett venni a csacsogásoknak, mert ha a mások földjére merészkedsz, akkor nem árt, ha a kezed ügyében tartod a fegyveredet... tök érdekesnek tartom azt, hogy az emberi szervezet miképp reagál azokra a mozgóképes helyzetekre, amiket már láthatott számtalan alkalommal, így kevés meglepetéssel szolgálnak -viszont hiába tudja a tudatunk, hogy mi fog következni a következő pillanatban, a testünk mégis pozitívan vagy negatívan reagál, mert a képekkel és hangokkal pont úgy tudnak hatni az érzelmeinkre, ahogy csak az alkotói szándék megkívánja (itt elsősorban a deus ex dragons-ra gondolok, ami egy tüzes változata volt a peter jackson által tökélyre fejlesztett deus ex sas-nak)... de az is természetes reakciónak érződik, hogy a sok aggódó jóslat után a nézőkre is átragadt az aggódás, így érezhette, hogy valami baj fog történni, ha a királynő északra indul mentőakciózni, és így is lett -múltkor azt írtam, hogy az írók ki akarják egyenlíteni a sárkányok okozta egyenlőtlenséget, de korábban eszembe se’ jutott, hogy egy olyan felet akarnak így megerősíteni, akinek láthatóan nincs szüksége még további erősítésre... (nem szóltam még a stark lányokról, akik szintén kiemelt szerepet kaptak ma, pedig nagyon erős volt, ahogy a nézeteltérésüket eltolták egész a falig...) (#08.18.)

„-how many queens are there now?

-two.

-and you need to convince the one with the dragons or the one who fucks her brother?”

kicsit sajnálom azokat a felületes nézőket, akik menthetetlenül lemaradnak itt a nagy összefűzős évadban, mert olyan arcokat is előhúznak benioff-ék a tartalék-csapatból, akiket több éve nem láttunk már -én meg sajnálhatom, hogy pont odatévedt a szemem a stáblistán joe dempsie nevére, így tudtam előre, hogy egy újabb fattyú kap ismét fontos szerepet westeros hatalmas színpadán... persze a készítők megtesznek mindent azokért, akik nem a martin-féle bibliával a fejük alatt alszanak, így néha a szánkra rágnak családi kapcsolatokat (’hé, nem ez a kölyök az, akinek épp’ most szenesítette el a családját egy barátságtalan sárkány?’), vagy nyilvánvalóvá tesznek régmúlt kapcsolatokat (’hé, ti, piszok testvériség, veletek voltam, csak eladtatok annak a vörös nőszemélynek’)... egyébként csodásan tudják alakítani ezeket az átmeneti részeket is már, ahogy összehozzák a helyi suicide squad-ot, vagy ahogy két testvér találkozásánál megdolgoztatják a színészeiket. vagy csak élesítik a sansa/arya ellentétet -teljesen logikusan, mert a brutális őszinteség és az intrikus hatalomvágy ritkán férnek meg egymással békében... (#08.14.)

„my story is an embroidery with many beginnings and no end.”

kicsit megijesztettek, hogy a finálé nagyrészét kergetőzéssel fogjuk letudni, de aztán szerencsére hamar véget vetettünk a gonosz regnálásának, és jöhetett az a szívmelengetés, amit sokan nyálasnak tartanak, nekem viszont szükségem van erre a fajta érzelmi löketre, hogy legyen erőm elengedni ezeket a megszeretett karaktereket. már szülés-jelenetnél megkezdték a puhításomat (elsősorban a zenével értek el hatást), de aztán eljött az a pillanat, ami minden igaz rajongó a legjobban szeret(ett) a show-ban -egy klón-találkozó... és bár egy pillanatra megint felmerült az emberben, hogy technikailag milyen kihívás lehet egy ilyen csoportképet létrehozni, de aztán mindent elsöpörtek az érzelmek, mert tökéletesen mutatták be ezeknek a sokat próbált testvéreknek a kötődését egymáshoz. és sok esetben az ember örül annak, ha vegyül egy kis keserűség is az édes íz mellé az utolsó falatnál, most cseppet sem bántam a totális happyend-et, mert igenis a sok nehézség után kiérdemelték ezt a karakterek. (#08.13.)

tisztában voltak azzal az írószobában, hogy ez lesz az utolsó évad, így az események végkifejletével együtt a hangulatot is sokkal sötétebbre festették -és én általában respektálom, ha valaki ennyire kitart a koncepciója mellett, még ha nem is mindig értek egyet a döntésével... mert összességében tetszett az évad a határozott céltudatosságával, a nagy megoldások izgalmával, de egy picit hiányzott az a könnyebbség, a szertelen játékosság, ami eddig erősebben jellemezte a korábbi szakaszokat. de tényleg megértem, hogy háttérbe kellett szorítani azokat a karaktereket, akiket leginkább comic relief-nek használtak (hendrix-ék, helena, krystal, felix), hogy legyen elég idő eljutni a célvonalig. viszont azért nagy pozitív kalapemelés adnék, hogy jutott idő kicsit benézni a klónok hátterébe, gyerekkorába, mert szépen egészítették ki a róluk kialakult képet... no, a sztori teljes lett, a gonosz legyőzetett, a csajok megtalálhatják a maguk boldogságát az életben. örülünk, de egy picit szomorúak is vagyunk. megyek is, megnézem az imdb-m, hogy mi tatiana következő projektje...

rendre verbális akadályba ütköztem, amikor ajánlani akartam az ismerőseimnek a sorozatot, mert kínosan ki akartam kerülni azt, hogy lényegi információt nyújtsak át, így általában ezt makogtam: hát van egy lány, aki egy vasútállomáson látja, hogy egy rá tökéletesen hasonlító másik lány a vonat elé ugrik, szóval, izé, nézzél bele, mert tök jó... mert azt gondoltam, hogy ha nekem már lelőtte a promóció a klónos csavart, akkor más hadd lepődjön már meg a legfontosabb fordulaton -enélkül a kulcs-infó nélkül viszont nem tudtam eladni senkinek a show-t... pedig örültem volna, ha az ismeretségi köröm is rákap, mert még ha nem is tartozott sohasem a legnagyobb kedvenceim élbolyába, mindig szívesen eltöltöttem azt az évi 10 részt a klónjaimmal. mert sohasem unatkoztam, az írószobában gondoskodtak arról, hogy mindig érdekesen gördítsék előre a mitológiai hátteret, újabb és újabb gonoszok keserítsék meg hősnőink életét, ugyanakkor arra is ügyeltek, hogy a gonosz elleni nagy csatában jól érezzük magunkat, azaz sok humorral tegyék lebegősebbé a hangulatot. és bár az első évad után azt éreztem, hogy veszített a sorozat a bájából, leginkább azért, mert fókusztalanul csapkodtak a szálak, később visszatért a hitem, amikor erősebben fogták az alkotók a gyeplőt... eddig gondosan kerültem a sorozat legfontosabb aspektusának a dicséretét, hogy a végére maradjon a leghangosabb hozsanna: tatiana maslany... mert lehetett volna bármilyen megcsavart összeesküvéses rejtély-központú sztorit írni, vagy összetett karakterekkel zsonglőrködni, ha nincs ez a csöppnyi színésznő, aki kaméleonként azonosul a számtalan szerepével, aki annyira el tudja különíteni a klón-személyiségeket, hogy még öt év után is rendre emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ezeket a karaktereket ugyanaz a színésznő játssza (és akkor még nem beszéltünk a rajongók által mindig körülimádott klón-játszik-klónt jelenetekre, vagy azokra a technikailag magas szinten létrehozott pillanatokra, amikor számtalan klón tartózkodott egyetlen helyen)... úgyhogy én szívélyesen köszönöm az elmúlt öt évet, jó kis kaland volt, és köszönöm tatiana-nak a felejthetetlen játékot, és kívánok neki még hosszú és tartalmas karriert.

„i am not special. i’m a copy like my sestras.”

helena csendesen készült a bébikre egész évben, ideje volt, hogy az utolsóelőtti pillanatban a fókuszba emeljék. idén már többször is nagyszerűen sikerült beépíteni egy-egy klón ’így-jöttem’ történetét egy-egy epizódba, így a szöszi ukránnál is szépen működött a flashback, és nem csak a szőkeségére derült fény, hanem arra is, hogy miként kondicionálták arra a gyilkos szerepre, amiben megismertük őt a kezdet kezdetén... de persze a keménysége máig megmaradt, olyan mint egy űzött vad, aki a csapdából is kirágja magát, akár az élete árán is. komolyan aggódtam az életéért, de szerencsére megérkezett a legközelebbi sis’, hogy élet(ek)et mentsen -miután előadta a sorozat talán legátlátszóbb klón-játszik-klón-t jelenetét... az egyre őrültebb és kétségbeesettebb főgonoszunknak is elég volt kettő pillanat, hogy átlásson a szemfedőn, ennyit a jól kigondolt tervekről... érezhetően megcsapja az embert az elmúlás szele, van, akit már most gyászolunk, de könnyen lehet, hogy van még olyan, aki életét veszíti az utolsó csatában (és nem csak a halálra gondolok itt, hanem arra is, hogy a ma igencsak keményen fellépő art nem biztos, hogy a szakmájában maradhat ezek után). (#08.13.)