soroló

„if our goal in wiring the place was to showcase our modernity, then might i suggest that killing nurses and setting patients afire might undermine the message a bit.”

soha semmi sem fog egyik pillanatról a másikra menni. főleg, ha az emberek nem hajlandóak nyitottak lenni. vagy egyszerűen csak túl önzőek, és elcsalják a pénzt. beválik a főorvos jóslata, tényleg megvetően néznek a betegek a néger kézre, aki viszont annyira lelkiismeretes, hogy jó képet vág ehhez, sőt, még magán-praxist is indít. úgy tűnik, nem volt elég kor-probléma eddig, még a titkos abortuszok szörnyű világába is be fogunk lesni. ha maradnak a flashback-ek, akkor talán megismerhetjük a doktor némiképp kedvesebb énjét is, vagy legalábbis egy mosolygósabb verzióját, aki nem esik neki egy szekercével a villamos szekrénynek... (soderbergh bácsi annyira autentikus, hogy alig bevilágított jeleneteket is használ bátran, az arcok viszont úgy csillognak néha, hogy kizárt, hogy bármi alapozót engedett volna használni. azt is tudja, hogy egy mindennapi reggel bemutatása (párhuzamosan két világban) többet ér ezer szónál, ha meg akarjuk ismerni egy karakter környezetét/hátterét.) (++09.05.)

„we now live in a time of endless possibility. more has been learned about the treatment of the human body in the last five years than was learned in the previous 500.”

már amikor először hallott az ember erről a projektről, akkor felkapta a fejét: soderbergh rendezi az összes részt? clive owen a főszereplő? és mindez egy töris/orvosos sorozatban? nem lesznek egy kicsit nagyok az elvárások így? így egy óra után azt kell mondanom, hogy nem, mindenki megfelelően teljesítette a feladatát -de attól azért távol állok, hogy elsőre beleszerettem volna. mert nem hagyja magát. a digitális kamera használata, a kiszívott színek, a modern zene mind elemelnek kicsit, talán tompítják azt a brutális realizmust, ami a magja az egésznek. ráadásul a főhősünk is az a zseni-típus, akit csak jó távolról szeret szemlélni az ember, elismerve minden értékét, mert meglehetősen kellemetlen személyiség. ráadásul még függőségben is szenved, ami nem segít a természetén. és ez még csak az egyetlen társadalmi tünet, aminek a témáját bevágták itt az elején, volt még faji ellentét, bevándorlási gond, korrupció, és persze az a tény, hogy milyen állapotban is leledzett az orvostudomány. mindenképp érdekel a folytatás, még ha nem is szívesen megy az ember kórházba... (++08.31.)

„we’re supposed to be dealing in justice, but... all we’re really doing is enforcing a set of rules. but justice... real justice... is personal.”

nyamm, sűrű egy rész volt. jó látni, hogy job nőies külseje keménységet takar, igaz a pofonok mellett figyelhetne arra is, hogy körülnézzen az úttesten... de legalább volt izgalom végig, hogy mi van és mi lesz vele, meg lehetett jókat lövöldözni a megmentése közben, és a new york-i épületek sem utolsók vágóképnek (ráadásul sokkolóan hatottak az egész évados pennsylvania után). rebecca nem csak biblia-szakkörre járt, hanem manőverezési órákat is vett, vagy legalábbis most jól megy neki. ahogy ő hidegül, úgy a nagybátyja emberesedik, valamiért most gondolták úgy az írók, hogy ideje érzelmeket adni neki. pedig azok csak bonyolítják a dolgokat, a sheriffnek is mennyivel egyszerűbb volt a dolga, amikor a nők csak dugni akartak vele, és nem beszélgetni. szerencséjére a duma-időszaknak vége, most a fegyverek szava lesz az első... (++03.10.)

„you are hardly the first cowboy cop i’ve ever dealt with. you all smile, play the game, but you’d really rather just shoot first and ask questions never.”

és én még azt hittem, hogy ennyivel a vége előtt nem fogok tudni mit írni a részről... aztán jöttek a kibaszott neonácik és akkorát nyögtem fel a rúgásnál, hogy felkeltettem az egész lakást. és után jött még a pillanat, amikor a jogos megtorlásba is beledöglöttél kicsit. de hood sheriff is kezdi nagyon keményen tolni, ahogy mindenáron félre akarja tenni a simlis ex-amist. most már nem számít a ’hogyan’, jöhet törvényes és törvénytelen módszer, legjobb mixelni a kettőt, biztosítékokat is bevetni, csak rohadjon a rács mögött. ebből még olyan csata kerekedhet, amibe beleremeg minden monitor innen pennslyvania-ig. (++03.03.)

„we don’t always know the people we fuck, do we?”

a gyász feldolgozásának vannak kifejezetten veszélyes módozatai is. főleg, ha ez düh-kezelési problémákkal jár. nem biztos, hogy jó ötlet egyből belekötni a nagyobba. nem biztos, hogy kifizetődő légy módjára beköpni a hentes húsárúját. de az biztos, hogy nekünk nézőknek piszok szórakoztató. akkor is, amikor köcsög neonácikat ütnek/vágnak. akkor is, amikor drog-mentesítik a srácok a környéket. akkor meg pláne, amikor job-ot képernyőre engedik, és nem tesznek lakatot a szájára. kemény dolog volt proctor-ra ráereszteni a szervet, de máshogy nem lehet egy ilyen lelketlen vadállattal. a drámai szálat még nem minősítem, megvárom, hova akarják kifuttatni. (++02.24.)

„professional pride fucking with me.”

vajon milyen lenne, ha jason statham-nek és vinnie jones-nak lenne egy eltitkolt ikertestvére...? oh, milyen pofás, hogy a bunyó hátterében kamionok suhannak el... vajon ez az ittas mélypont elindít valamit a hopewell-családban...? hát ennél már nem lehet betegebb proctor-ék kapcsolata... idén nagyon szabad kezet kaptak a rendezők, meg is bolondítják a részeket, ma ugye tele voltunk apró flessekkel, szó szerint bevillanásokkal akár a múltból, akár a közeljövőből. végre az írók is kacsintottak egyet felénk, mert ez már a szereplőknek is feltűnt, hogy sokkal több a szar, sokkal több a bunyó, mint ami egy átlagos kisvárosban előfordulhatna. persze mi is, ők is jót derülünk ezen, mert mindannyian tudjuk, hogy mennyire hozzátartozik a sorozat atmoszférájához az öklök csattanása -és a bimbók libbenése, persze. főleg, ha ilyen meghökkentő a vége -és szép nagyok és tenyérnyi udvaruk van. bocs, nem tudok leszakadni a csöcsökről... (++02.17.)

„people like you and me, we don’t need bars. we build our own cells.”

azt ismeritek, mikor az izompacsirta leül filozofálni...? nagyon furcsa hangulatú részt tettek le elénk ezen a héten a srácok. az időben eltolt vágásokkal, post-rock aláfestéssel elemelték a valóságtól, és nem ezt szoktuk meg ebben a városban. persze nem bírták ki, hogy a meditatív roadmovie közepébe ne illesszenek egy akció-szekvenciát, de a rendezésnek köszönhetően az sem lett hagyományosnak mondható, bár volt mezőgazdász-tanulóként azért morogtam végig, hogy miért tapossák le a búzát ezek a piszkok... és akkor még ott volt a meglepi is zeljko ivanek-kel, amit nézzetek meg, én csak meredtem a szép képekre után percekig. tudom, hogy vannak akció-fétisesek jócskán a nézők között, de nem hiszem el, hogy ne ragadta volna őket is magával ez a szokatlan hangulat. bátorságból ötös. (++02.10.)

„there is a debate currently raging in civil society about the efficacy of torture. now, i happen to fall on the side of those who believe that pain is a tool... like any other.”

meg kell keresni a szépet ebben a sötét és kifacsart világban. bele kell kapaszkodni odette annable gyönyörű arcába, lili simmons cuki kis cicijeibe, job hajkölteményeibe és kifinomult stílusába... de a sötétben is lehet olyan dolgokat találni, amik segítenek az épülésedben. nem bűn kielégülést érezni, ha egy beteg gyilkost kínoznak gyomorforgatóan, vagy ha bosszú-áldozattá teszik. nem kell elfordulnod, ha egy autó kilassított kipörgését mutatják hosszasan. alámerülhetsz az elbutító vakbuzgó istenhit minden visszásságában. a sötét nem félelmetes. de sosem árt, ha vannak apró fény-pontok a tájékozódáshoz. (++02.03.)

„my grandfather says green eyes are a sign of the devil.”

az a baj azzal, ha valaki ál-sheriff-nek áll, hogy néha tényleg nyomozni kell... eddig is tudtuk, hogy a város körül élnek az amish-ok meg az indiánok, de valahogy én nem realizáltam, hogy ebből még komoly ellentét is eszkalálódhat. és ami csak egy ártatlan rómeó/júlia történetnek indult... egészséges feszültséget adott a résznek a gyilkosság, bármilyen szörnyű is ezt kimondani, és jót fog tenni a sorozatnak a nyomozás, bármilyen fura is ezt kimondani. a keménységre most sem lehetett panasz, sikerült megint egy vadállatot találni (persze a magánéletben lehet, hogy cukipofa, na de ahogy kinéz, és ahogy verekedik...). bár igazából nem kell ahhoz elképzelhetetlen mennyiségű izomzat, hogy félelmetes legyen valaki, elég egy csokornyakkendő is... nyugi, igaz, hogy a végéig kell várnod, de a szép ciciket nem kell hiányolnod ma sem. (++01.27.)

„at some point in the very near future, you will be made to understand how badly you misjudged me today. and when that time comes and you’re begging me for mercy, i want you to remember this moment because this is the moment you’ve sealed your fate.”

ó, csak néhány átlagos nap banshee életéből. nyugisan indulnak a reggelek, készülődés és maszturbálás, kell egy alap, ahonnan felpöröghet az ember a későbbiekre. tehén-robbantás, emberrablás, családon belüli erőszak, az ebédig eljutottunk már? nem? hát akkor fogjuk az étkészletet, és azt is vágjuk egymás fejéhez... voltak tavaly panaszos hangok azzal kapcsolatban, hogy a sheriff-hivatali népségekről nem tudunk sokat, de nyugi, most jött el az ideje az építésüknek. vérrel és szenvedéssel, hogy máshogy. ha múlt héten még szunnyadtunk kicsit, mára már visszatért a badass-ség, férfiak és nők csépelik egymást, hát van ennél szebb kikapcsolódás így koraeste? (nem tudom, hogy kinek küldjek szívből jövő highfive-ot a párhuzamos vágásokért, az íróknak vagy greg yaitanes-nek? mindegy is, nagyon jól össze volt pakolva a rész, respekt.) (++01.20.)

„you know, banshee’s a town like any other town. and like any other town, we have our darkness.”

...bár úgy terveztem, hogy félrerakom darára a sorozatot, de annyi nyápic férfit és csajos életérzést szívtam magamba az elmúlt napokban, hogy szükségem volt egy tesztoszteron löketre. ebből a szempontból elégedetten állhattam fel a laptop mellől, a tökösség és stílusosság megmaradt, még egy erős adrenalin-fröccsre is futotta, meg persze az elmaradhatatlan indokolatlan szex-jelenetekre is (odette...). máskor agyfaszt szoktam kapni az itt is előkapott visszavágásoktól, mert láttuk már korábban a dolgokat, felesleges újra megmutatni, de most olyan régen volt már a finálé, hogy nem bántam, hogy emlékeztettek. nagyon fonal-felvevős fázisba állították magukat az írók egyébként is, mindenkit vissza kellett hozni legalább néhány pillanatra, és még ott voltak az új karakterek is (zeljko ivanek, úristen mekkora arc!), így azért nehéz az arányokkal megtalálni és hozni azt a feszítő hangulatot, amit annyira bírtunk tavaly. de majd kialakul. (++01.13.)

„-do you know the difference between a dead man and a live man?

-yeah. dead men don’t pay taxes.”

tovább robog az európa expressz... magyarország jól teljesít németországként is, és bár az ember felkapja a fejét az ismerős helyszínekre most is (monostori erőd (külsőként is), vidámpark (rip), stadionok megálló), de olyan őrült tempóban rohannak végig, hogy suhan csak mellettünk a táj. brutális akció-mennyiséget sikerült elpuffogtatni itt a végjátszmában, mind az autópályás üldözés, mind a vonatos kaszkadőr-bravúr, mind a repülő-téres adrenalin-löket elképesztően volt összerakva. a történetet idén is nyugvópontra helyezték, jött még egy nagy fordulat (az milyen már, mikor egy karaktert egy fél tarkóból felismersz...), jött egy kis dráma, és jött a feelgood, mert mégiscsak szórakozni járunk ide elsősorban. (+12.06.)

van még puskapor a raktárban? hozzátok ki mind... szokás azt mondani a sorozatra, hogy érdemes nézni, mert ez jelenleg az egyetlen épkézláb akció-móka, amit a tévék vetítenek. de idén (is) bizonyították a készítők, hogy akkor is simán az ajánlott kategóriában lenne, ha ott loholna mellette a konkurencia. mert minden benne volt, ami miatt egy ilyen sorozatot piszokmód lehet élvezni, bombák és bomba nők, levitte a fejedet a tempó, ugyanakkor beváltották az ígéretüket a mélyítéssel is, de csak annyira mentek le, hogy ez ne váljék a hangulat kárára (egy kis dráma a fiúknál, egy kis elmélkedés a terroristák lelki világán, nem kell több). de ha csak röpködnének a golyók és damien megkapna minden nőt, aki egy képkivágásba kerül vele, akkor is rajta lenne a nagy lájkom. tetszett. (az itteni helyszínekért ide is jár egy külön pacsi, jó álmodozni arról, hogy a jövőre esedékes utolsó körben ott lehetne lenni statisztaként.)

„nice work, babushka.”

szegény zanazolit hogy beskatulyázták a kasztingosok, mindig ő lesz a gonoszorosz, akit jól megagyalnak...? ha már a stábtagok dicséretével kezdtem, mindenképp virtuális fejsimi jár a kellékeseknek (minden környékbeli ladát begyűjtöttek, mi?) és a helyszín-keresőknek. mert ha nem ismerném fel a budai várat, meg a népstadiont, akkor simán elhinném, hogy keleten járunk. meg lett az a pár lepukkant lyuk is, ahol a börtönt fel lehetett venni (gyanítom, hogy a belsőknél megint a monostori erődhöz kanyarodott be a stáb). mert ha orosz földön járunk, akkor fegyintézmény, az kell. arról híresek a ruszkik, ott is ott van a korrupció meg az usánka és az agyonvarrt srácok, úgyhogy no para, davaj, davaj, jöhet az akció. szépen kifuttatták stonebridge betegségét, kicsit talán még a vérnyomásod is feljebb ment tőle, sikeresen elérték az írók, hogy ne bízzunk bennük (ma is volt példa a halálra, so...). de szépen formálódik a gonoszok terve is, azt is tudtuk, hogy van még egy duplarész, tehát el kellett slisszolniuk, de ez rendben is van. mint ahogy az is, hogy damien megkapta a heti kötelező évelődését és kefélés-adagját az aktuális szőkével. egészségére. egészségünkre. спасибо! (+12.01.)

„here’s the fightin’ irish.”

kettős dolog ez, amikor itt forgatnak kishazánkban egy külföldi produkciót. egyrészt tökre örülsz, másrészről (engem legalábbis) kizökkent a sok ismerős helyszín. mert nem arra fogok figyelni, hogy mit akcióznak a srácok, hanem az fog dübörögni a fejemben, hogy „hé, basszus, ez a nyugati tér, itt szoktam én is járkálni”, és tisztára gyerekes ez, de mint tudjuk, a gondolatok makacs dolgok. az viszont tök jó, hogy nem mismásolnak a helyszín-keresők, mert nem csak dunaparti látkép van, meg bazilika-légifelvétel, de ott rohangálnak a srácok a rántotthús-szagú körfolyosón is, vagy tagekkel terhelt szétrohadt pályaudvaron is. no, nézzünk félre kicsit itthonról (meg hazánkfiairól, helló, steve!), lépjünk nemzetközi vizekre. mert szépen alakul a sok ellenség szövetsége, a league of terrorists, ahol körtáncot jár az arab, az ír és az orosz. hogy a céljaikat és nézeteiket mennyire tudják majd egyeztetni, arra kíváncsi leszek. mert hajtjuk őket tovább, bármennyire is ki szeretnének már szállni a srácok. nekem annyiból megszűnik a problémán, hogy legközelebb már takargatják majd az országot... (+11.27.)

„would it have been the first time that you’d killed the wrong person for the right reason?”

most komolyan az az életcéljuk, hogy kiírnak minden jó nőt a sorozatból...? idén a moralitásokon nagy hangsúly van, mindenkinek van egy gyenge pontja, ami miatt el tud gyengülni ebben a kibaszott háborúban -mert a leghidegebb gépekről is ki szokott derülni, hogy bizony vannak mégiscsak érzéseik. és ez így helyes. pedig itt a strikeback-nél hajlamosak arra, hogy a gonoszok kicsit karikatúra-szerűek legyenek, nézd meg most is dougray scott-ot, pornó-bajusz, farbatúrás, én ne lennék kemény hozzáállás, aztán a háttérben ugyanaz a megkeseredettség hajtja, mint a többieket. a nagyon főgonoszt még mindig rejtegetik, addig szintenként jönnek a kisebbek, mint egy videojátékban, egyre terjedelmesebb azok listája, akikkel kölcsönösen keresztbe tesznek egymásnak hőseinkkel. arabok, írek, oroszok, hűh, mennyi töltény és gránát kell majd, mire a végére érünk. jó volt látni kamarás ivánt is, meglepődtem, hogy így tolja az orosz nyelvet, reméljük felfigyelnek rá odakinn is. (+11.25.)

„dropped into some shit hole like this. fuckin’ god knows what diseases around. pick some bad-ass hombre, and for what?”

ha van, amit tisztelni kell a sorozat készítőiben, hogy fogalmuk sincs, mi az a kecmec. hát hogy bekezdtek már ma is, baszki! (és még arra is figyeltek, hogy ha kukoricásba futsz, akkor kurvára összevagdosod magad... ja, és nem vertek át a motoros résznél, california, mi? gyanúsan hungary volt a srácok mögött...) úgy tűnik, nem csak a szájuk járt, hogy több humort szeretnének idén, sitcom-okat megszégyenítő felröhögéseim voltak. de az akcióknál sem engedtek ki egy pillanatra sem, sőt, szó szerint mondhatjuk, hogy tűzön-vízen át küzdenek az életükért hőseink. arról is beszéltek előzetesen, hogy kicsit azért mélyíteni akarják a drámát is, úgy tűnik, idén scott lesz az ’áldozat’, azért nem hiszem, hogy vele olyan mélyre tudnak menni, mint tavaly stonebridge-gyel, de könnyen meglephető vagyok. azért meg mérges, hogy várható volt, hogy hogyan is akarják őt elindítani a lejtőn, szerettem volna, ha nem feláldozható a hölgy, van benne valami, ami megfogott. azzal viszont jól fordultak, hogy a kezdeti drogos/fegyveres/alvilágos vonalat terroristássá változtatták. hát húzzuk tovább a gázt, jó lesz ez! (+11.24)

„i need to know the extent of your commitment how much you really want to change the face of our continent.”

kicsit sötétebb volt a hangulat, talán most éreztük igazán a nagyobb tétet, vagy többet szerepeltek a rosszfiúk (végre charles dance-t is hagyták kibontakozni). de ez csak egy apró mellék-íz volt, fináléhoz méltóan nagyszabással sodortak magukkal az események, robbant, lőtt és üldöződött minden és mindenki, aminek és akinek kellett. és aztán megint egy város feletti magaslati ponton búcsúztunk a srácoktól. (ja, és van egy kollégám, akinek a szava járása, hogy ’a nulla nem egy szám’ -és igaza van. btw, tök jó, hogy nem csak poént csináltak a visszaszámlálásból, hanem beépítették a csavarok közé is.) (+06.01.)

végleg eluralkodott az átívelés a sorozaton, de az esetek 97,5 százalékával ellentétben, itt nem biztos, hogy jót tett neki. mert repetitív lett a kioldó- és/vagy bomba-keresés. meg afrika (annak ellenére, hogy a kontinens különböző vidékein jártunk). de nincs nagy baj, nem kell hívni sem mentőt, sem taktikai egységet, még mindig egy mocskos szórakoztató akció-mókával van dolgunk, némi apró változtatással még szerethetőbbé tehető. sebesült tetszett.

„today’s activist is tomorrow’s leader.”

csak nem akarunk eltávolodni idén a 'fekete kontinens'-től, de ma nem bántam, sütött az afrika-hangulat, egy karizmatikus vezető, néhány szegény-negyed gondoskodtak erről. ismét kaptunk egy fontos női szereplőt, idén ez trend, bár most egy bizonytalan, kissé naív lányka törte meg az eddigi erős nők sorát. elbúcsúztattunk egy fontos mellék-alakot, meg is leptek a kiírásával, de így elmondhatom, hogy mindkét oldal érzelem-vezérelt lett ebben a harcban. ami, nem kell mondanom, ismét csak nagyszerűen koreografált jelenetek formájában került elénk. (mellékes: kétszeresen is bizonyították, hogy rossz dolog felizgulva távozni a túvilágra...) (+05.26.)

„you know what the first nuclear bomb was called? ’little boy’.”

pont ez kellett most egy fárasztó munkanap és másfél sör után -a szokásos nonstop akció-lövöldözős-robbantós móka. oké, többet megtudtunk a gonosz bácsi céljairól (rise africa!), a két főhős erős női kapcsolatokat kapott, és azt hiszem ennyi pluszt tudok felsorolni, hogy növeljem a begépelt karakter-mennyiséget, mintha ez kilóra menne, esetleg az életem függne tőle, mert egy pisztolyt szorítanak a fejemhez, egy bombát meg a tökömhöz... (+05.25.)

„you ever heard of the alamo?”

a sivatag westernes ihletést adott az íróknak, így hőseink beszorultak egy házba, ahonnan trükkök százai és sok lövés árán szabadulhattak csak, klasszikus felállás. volt még egy kis lelkizés, egyikük megkapta a nőt, a szokott színvonalon robbant és fröccsent minden, de néha ennyi is bőven elég. a kioldókat meg el kellett veszíteni, hogy ne legyen máris vége a filmnek... (+04.13.)

„-where are the triggers?

-in allah’s hands.”

mintha jj abrahms vagy josh whedon bedugta volna a fejét az írószobába, annyi erős női karakter bukkant fel hirtelen a sorozatban -jó és rossz oldalon egyaránt (a tuareg nénitől valamiért bond-feelingem is lett). jól áll az észak-afrikai helyszín is, a sivatagos akciózás. egyébként a bomba-kioldókat hajkurásszuk még mindig, azaz jó erőteljes a főszál. és persze van következménye a halálnak is. mert lehet, hogy ultra-cool-ok ezek a srácok, és csukott szemmel széttépik bárki gigáját, de azért kell érzékeltetni az emberségüket is. lelki problémákkal - vagy vérrel és spermával. (+04.08.)

„this is somalia. childhood is short.”

van az az állapot, amikor az ember rozsdásnak érzi magát. amikor kiesett a gyakorlatból. amikor érzi, hogy tudná jobban is csinálni a dolgát. egy vérprofi kommandóssal is előfordulhat ez. vagy egy sorozattal. először is, el kellett intézni, hogy mind a két hősünk visszatérjen a terepre. kellett egy új átívelést találni. be kellett vezetni egy új főnököt. és mindeközben nem veszhetett el az afrikai hangulat és a nagy hatótávolságú adrenalin-löket sem. úgyhogy izzították a pirotechnikusokat, sok fegyverrel rohangáló statisztát, és jó hangosan kiáltották: ’action!’. a többi meg majd összeáll év közben, amikor lekopik a rozsda, élesebb lesz a látás, pontosabb a fegyver. (+04.06.)

„this is a tiny needle in a big motherfucking haystack.”

vérben fürdő fináléról álmodoztam -és nem csalódtam. eljött a nagy leszámolás, hogy aztán tovább is másszon... na, de menjünk visszább kicsit. a sheriff-et már megint elkalapálták, de szerencsére a város minden fegyverforgatója a segítségére sietett, nem is akárhogy, akármelyik képregény-rajzoló megirigyelhetné a cool beállításokat, amikben terpeszkedtek. senki sem halhatatlan. senki sem úszhatja meg fizikai vagy lelki sérülés nélkül. (tanultak a samcrow-soktól, zenés montázzsal jól össze lehet foglalni az évad véget. arról már nem is beszélve, hogy meg myers szólt a vége-főcím alatt!) (+04.05.)

egy ex-tolvaj 15 évnyi börtön után elmegy megkeresni a csaját. egy ilyen szinopszis után elindítanád a lejátszót? na, ugye. de a zseniális, hogy működik a dolog, mert (és itt jöhet a végtelenített felsorolás...) a kisvárosnak karaktere van, de a környezete is izgalmas (amish-ok), a szereplők érdekesek, az átívelés átgondolt. és közben magabiztos pózban tetszeleg, ő a legerősebb bika a környéken, aki odacsap, felöklel, és tuti ő bassza a legnagyobbakat. nagy élvezettel utaztam végig ezt a bűnös és mocskos trip-et, egy nagyon enyhe kis fűszer hiányzik csak, hogy igazán a földre teperjen (tetszett). de miért érzem úgy, hogy idén csak az alapokat fektettük le? talán mert kilóg alan ball lába a függöny mögül...

„fuck you, sugar daddy. we just buried a body together. we tight now.”

er-rel kezdtünk, vérzés, varrás, ilyenek, aztán átmentünk szürreálba, ami azért volt jó, mert nem lehettünk biztosak, hogy mr.rabbit a városba ért-e. aztán a meggyőződést átvette a feszültség generálása. mert az nagyon megy. még ha tudni véljük, hogy a hideg ősz bácsi nem bántaná az unokáit vagy a lányát, azért mérget nem vennénk rá. nem maradhatott el a kötelező verekedős rész sem, mindenki keményen tudja osztani a pofonokat ebben a kisvárosban. nem felejtettük el az indiánokat sem, kár, hogy odette a néma szépségével tűntet, de lesz még neki komoly szerepe, érzem. rutinosan azt akartam írni, hogy finálé-felvezetés volt, de lófaszt, többet kaptunk ennél. (+04.05.)

„carrie hopewell is not real. she’s a hiding place.”

meg lehet próbálni elszakadni, de a múlt árnyai mindig vissza fognak húzni. ez volt a mai rész tanulsága, ami mellé valahogy odakeveredett egy egészestés bunyó is, valahonnan a killbill vidékéről, mocskosan, dühösen. dehát milyen lenne egy küzdelem, az alapvető ösztönökhöz kell benne visszanyúlni. bár, ha belegondol az ember, mindent le lehet vezetni a mélybe, a bizalmatlanságot, a szülő/gyerek-kapcsolatokat, az új életre való vágyakozást, a mindent elsöprő szerelmet. ezekkel lehet igazán fájdalmasakat ütni. a külsérelmi nyomokhoz meg ott az öklünk. vagy egy székláb. budmo! (+04.04.)