soroló

„open up that medical kit, lucy. take out that medicament and cast the devil out.”

ha megnéznénk az arányokat, szerintem a mai részben voltunk eddig a legkevesebbet a kórházban -igazából csak a végén tartózkodtunk huzamosabb ideig a patológián, de csak azért, mert dr.thack új szenvedélyt talált magának a szenvedély-betegségek kezelésén túl -most már a szifiliszt is meg akarja gyógyítani, nem meglepő módon kissé önös érdekből. de jó irányba indult el a hőkezeléssel, megint egy szegény disznó bánhatja, hogy a tudomány oltárára került. de ezt leszámítva vastagon a magánéletekben vájkáltunk, de ezzel semmi baj nincs, ha egy karakter-központú sorozatot szeretnénk. oké, talán az ’előkerülő feleség’ fordulatot hagyhatták volna inkább brazíliában... de egyébként szomorú látni everett-éknél a kényszeredett mosolyokat, ugyanakkor örül a szívünk bertie vonzalmának. és persze felháborodunk lucy nővér apján. isten embere, mi? csak egy kibaszott seggfej... egyébként gyanús, hogy ennyire hangsúlyos a vallás mostanság, sok szó esik a zsidókról, itt a keresztény nevelés, és ne felejtsük az abortuszokat sem. és ha nagyon megkapargatom az undorító fajelméleteket, amik szintén felütötték a fejüket new york-ban, ott is találnék vallási felhangokat. (és milyen ízléses volt ma is soderbergh a követő majd távolságtartó kameráival.) ($11.03.)

„the cocaine takes the bottom off the heroin and the heroin takes the top off the cocaine. now they dance beautifully together.”

a visszatérések nem mindig úgy sülnek el, ahogy az ember várná. doktor thack betoppan a fehér cipőjében a knick-be, de nem hajlandó műteni, inkább a függőségek megszállottjaként szeretne a kutatásokba temetkezni -mivel az epizód végén láthatjuk is, hogy nem áll még készen arra, hogy szikét vegyen a kezébe (elsősorban mentálisan), így nem is baj, hogy ráveszi a főnökséget, hogy támogassák a tervét. szegény lucy nővérnek is csalódnia kell a szerelmében, aki a drogoktól megtisztulva már nem látja értelmét ennek a kapcsolatnak (szép pillanatokat kapott ma eve hewson, sírás közben lehetett drámai, egyébként meg aranyos volt, meg egy kicsit savanyú, ahogy szokott). a jó doktor egyébként is a drogok utáni második legjobb dologhoz menekült -az alkoholhoz és a kurvákhoz. így küzd ő a különféle démonjaival. mellékszálként volt itt sok minden, a modern technika gyermekbetegségei, a nővér ügye, egy nyomozás indulása (a szöszinek sem pont olyan a visszatérése, mint amire számítottunk). a legérdekesebb talán az volt, hogy betekintettünk a felsőbb körök életébe is, és szörnyűbb volt a látvány, mintha egy tályogot mutattak volna közelről... ($10.27.)

„the need... will never go away.”

köszönjük lucy nővér a hangulatos update-et, nem ártott az elején, hogy segítsenek felvenni a tavaly eldobott szálakat, de igazából az egész epizód erről szólt -újra a tűbe fűzni a történet fonalait. szép fokozatosan jött vissza minden, amit tavaly nagyon szerettem a show-ban, a karakterek interakciói, a csilingelő zene, és igen, még a véres/gennyes műtétek premier plánban mutatása is. jó befejezés volt anno, hogy dr.thack-et megismertették a heroin szépségeivel, csakhogy nem lehet a főszereplőt egész évben egy hasztalan elvonó intézetben tartani, így ki kellett fundálni a módját a visszatérésére -és elégedett vagyok a látottakkal, clive owen természetesen nagyszerűen hozta a súlyos függőt és a kényszer-leszokásban megvilágosodottat is (a tengeri himbálózásért plusz pont jár). vázolódtak az évad fő témái is, mondhatnám stílusosan, hogy minden szempontból lefektettük az alapokat... (de nem csak a leendő új épület körüli mizériák tűnnek érdekesnek, hanem a nővér várható pere is, valamint a megszaporodott pestises esetek is. arról már nem is beszélve, hogy hogyan fogják formálni ismét a viszony-rendszert a sebészeti osztályon.) ($10.19.)

„it has never concerned you, has it -the deaths, the injuries that your devices cause?”

aki esetleg lusta lett volna megkeresni: tereza srbová-nak hívják, cseh születésű, és kultúr-antropológiából diplomázott. szívesen... erőteljesen hiányoltam már az évadból, hogy scott meghúzzon valakit, szerencsére sikerült enyhíteni ezen a hiányon... mindig is mondtam, hogy budapest meg bécs egyívásúak, hogy látszik, hogy a monarchiában egyszerre épült/szépült a két város, és most ezt ki is használták a készítők, még ha néha ott is maradt a háttérben egy-egy ’kijárat’ tábla... (az angolul és/vagy oroszul beszélő színészeink is jól jártak, élükön haumann mátéval, de szabó simont is felfedezni véltem a sameszok között.) szóval európában vagyunk, úgyhogy kivel állnának össze a koreai gonoszok, ha nem az orosz maffiával -meg egy észak-ír robbantóval és egy woddyallen-wannabe-vel. úgyhogy volt kit lőniük a srácoknak, meg autós-üldözni és kihallgatni, miközben lehetett aprókat lelkizni és a szomorú múlton merengeni. aztán jöhetett egy középső ujj mutatás, vagy egy furgon felgyújtása a rakparton, és máris új tempóra kaptunk. kirobbanó fináléra vágyom... ($08.06.)

„it is not often we have people sneaking into our country.”

elég cikinek érzem, hogy az idei itthoni forgatás során észak-koreát kellett játszania az országnak, és teljesen hitelesen hozta a lepukkantságot... (és külön öröm látni, hogy a monostori erődöt bármelyik nálunk forgatott alkotásban fel tudják használni, egy igazi multifunkciós gyöngyszem.) bírom azt, amikor az írók a szereplőkkel mondatják ki, amit én is gondolok épp, most például azt, hogy mennyire cinkes a koreai hadseregre nézve, hogy kettő darab ember lóvá-tette őket, és gyönyörű tűzijátékot komponált az ország közepén. oké, mivel már a félidőben lerendezték a nagy bummot, várható volt, hogy a kis vöröslelkűek nem hagyják magukat, de azután is csak a kínzásokban jeleskedtek, a lőfegyverek forgatásában nem igazán. a másik, amit szintén pedzegetett stonebridge, az scott túlzott rinyálása volt -sosem szerettem azt, amikor azt gondolják az írók karakter-építésnek, hogy pussy-t csinálnak egy alapvetően tökös karakterből. úgyhogy nagyon meg tudtam örülni annak, amikor mickey hozta a kellően kemény formáját, és kiszabadultak végre. a kórházi kitérőt ezután betudom annak, hogy ki kellett valamivel tölteni a kötelező 44 perces penzumot... (azért csodálom a producerek összeköttetéseit, hogy ennyi harc-járművet sikerült összeszedniük, nem beszélve egy felszállásra alkalmas helikopterről... de azon is gondolkoztam, hogy vajon importáltuk a keleti statisztákat, vagy össze lehetett ennyit szedni az országban...?) ($08.02.)

„gaijin, you killed my kumicho!”

tovább bővítettük a távol-keleti hangulatot, több szempontból is -kiléptünk végre bangkok-ból, egy kicsit a kevésbé szép, beton-épületes irányba, majd szerencsére sokat időzve a dél-vidéki csodálatos tengerparti tájon, háttérben szigetekkel. báááár, tulajdonképpen nem mindegy, hova csapódnak be a lövedékek...? mert új rosszfiúk is feltűntek a színen, méghozzá a keményebbik fajtából, egyenesen japánból, tetoválásokkal és gépfegyverekkel felvértezve -bááááár, ezek is ugyanúgy hullanak a 20-asok lövedékeitől, mint bármelyik másik rosszfiú. viszont michelle yeoh is megvillanthatta egy pillanatra, hogy miért őt szerződtették a szerepre (ha már vendég-színészek: dustin clare-nek milyen haja volt már, atyaúristen...). egy kicsit szétszedték a csapatot, hogy damien megkapja az apa-perceit, de basszus, hogy csak ilyen idegesítő tiniket tudnak írni hollywood-ban... volt még egy célja annak, hogy kedvenc punci-mágnesünk külön akciózott: mert az írók még mindig azt hiszik, hogy nem jövünk rá egy pillanat alatt, hogy drámainak akarnak szánni egy karakter-kiírást -pedig szegény lánynak már akkor tudtuk, hogy megpecsételődött a sorsa, amikor szemet vetett hősünkre, ma meg már esélye sem volt a telefonos enyelgés után... oké, sírunk, de megyünk tovább, elhagyjuk thaiföldet, mert mit érne a sorozat rendszeres helyszín-váltás nélkül? ($07.27.)

„-you know what, mikey? i predict this is going to end in some big gunfight, a lot of bloodshed, you and me stuck in the middle. as always.

-well... what are we waiting for?”

lehet, hogy többet izzadnak és káromkodnak, mint james bond, nincsenek olyan trükkjeik, mint jason bourne-nak vagy ethan hunt-nak, de az biztos, hogy tökösségben mindenkivel felveszik a versenyt... hello srácok, jó hogy újra ütitek a rosszfiúkat, ahol éritek őket. jelenleg egy a sorozattól szokatlan helyszínen, thaiföldön, bár azt kell mondanom, hogy felüdülés a dél-afrikai és magyar tájak után a vizi-piacos / tuk-tuk-os egzotikum -nem is véletlen, hogy egyből bond ugrott be, mikor fogalmazni kezdtem. a tájat leszámítva nem igazán változott semmi, szerencsére, a két főhős kő-laza (sőt, még a csajok és az idősebb generáció is kiveszi a részét a segg-szétrúgásból), a pirotechnikusok, fegyver-szakértők és kaszkadőrök keményen megdolgoznak a pénzükért. ja, meg van valami alibi-sztori is, ahol jól rá lehet kenni mindent az aktuális mumus észak-koreára. de sosem az intelligenciája miatt szerettük ezt a show-t. hanem mert piszok szórakoztató, és ez most sincs másként. ideális hétvégi (agy)kikapcsolódás. (nem tudom, hogy idén hogy lesz a részek felosztása, de én maradok a hagyományoknál, és minden második után írok majd.) ($07.19.)

„camp genoa looks like a war zone.”

lehet itt mindenféle tárgyalásokba belefolyni, de vannak, akik tényleg csak az ököljogból értenek... szerintem mindenkinek ugyanaz a pont volt az epizódban, amikor bekattant egy kapcsoló, és elkezdte kurvára élvezni azt, amit lát -igen, a csatá(k)ra való felkészülésre gondolok. pedig annyit láttuk már, hogy emberek felhúzzák a pisztolyt, meg pakolgatják a lőszereket, de hihetetlen módon tudott működni a jelenet, főleg, ahogy a polgármester némán besétált. bizony, a sokáig az ’utálatos zóná’-ban tartott karakter még nagyobb tököket növesztett, és gond nélkül beállt hood sheriff mellé kiskatonásat játszani, meg is lett hamar, hogy ki fog rajtaveszni. azt egyébként álmomban sem gondoltam volna, hogy rádupláznak az alkotók a gyorsvágású akciókra / lassítva robbanásokra, de a proctor-család üzlet-politikai változása is kőkeményre sikerült. hogy mitől lett több ez a rész egy puszta (ámde baromi élvezetes) látvány-orgiánál? hogy ütemesen megtörték a fegyverek hangját karakter-momentumokkal (muszáj lesz megjegyezni tom pelphrey nevét). ($03.15.)

biztos vagyok benne, hogy a legtöbbünknek a ’tökös’ szó jut eszébe először a sorozatról, mert hogyan lehetne máshogy összefoglalni a tesztoszteron-szagú vériszamos mókát egy szóval. pedig van az alkotókban egy másik fajta tökösség is, és ez idén nagyon jól kijött. mert nem csak a zsigeri szórakoztatás a profiljuk, hanem a kísérletező kedv is magasan buzog bennük. és bizony ahhoz is kellenek tökök. mert a váratlan húzásokkal ki lehet húzni a nézők lába alól a talajt, de ha jól csinálják, akkor viszont nagy pluszt adhat az élvezethez. és banshee-ben jól csinálják. biztos, hogy emlékezni fogunk még sokáig az elmúlt évek legjobb közelharc-jelenetére, vagy az olyan őrült húzásokra, hogy egy fél epizód erejéig talált-kamerásat játszottak. a történet-vezetésben is most feszítették szét legjobban a határokat, kifejezetten kegyetlenül játszottak a karakterekkel és velünk is az írók, nem törődve azzal, hogy kire hullanak a repeszek. és talán ez a sok tökös összetevő kellett ahhoz, hogy az elmúlt évek határon táncolása után idén végre át tudom billenteni a sorozatot az értékelési skálámon: nagyontetszett. a jövő? bizonytalan, de nem kevésbé izgalmas, mint eddig. abban egészen biztosak lehetünk, hogy kapunk majd néhány jól irányzott pofont minden irányból. és élvezni fogjuk...

„to me belong vengeance and recompense. their foot shall slide in due time. the day of their calamity is at hand. and the things that shall come upon them make haste.”

...hát túl sok vidámság nem szorult az epizódba... de mit is várnék ennyivel a vége előtt, amikor igazán meg kell mártani a szereplőket a szarba. szép véraláfutásos keretbe foglalták a kínzásokkal a részt -bár más érzelmek kapcsolódtak hozzájuk. mert hiába bírjuk mr.proctor hideg elegáns őrületét (az a tűztől elsétáló lassított képsor ma is, wow!), azért a többiekért sokkal jobban aggódtunk a végén (azért tetszett, hogy elhitették egy pillanatra proctor bűnbánatát a bevillanó képsorokkal, de ő maga is belátta már, hogy képtelen megváltozni). mert persze azt az első pillanattól tudtuk, hogy az ezredes kemény ellenfél lesz, de most mégis nehéz szembesülni azzal, amikor lecsap a haragja. és nem bízok az írókban (főleg az idei ámokfutás után), hogy mindenki épp bőrrel megússza az utolsó nagy közös kalandot (az sem jó jel sosem, amikor elővesznek egy megismerkedős flashback-et... de tényleg milyen fiatalnak tűntek a srácok!). ja, és ott volt még deva is... áhh, hagyjuk... ($03.09.)

„this is cold, hard, self-serving revenge. we’re killers, okay?”

egész egyszerűen lehetetlenség a mississippi lápvidékét nem cool módon bemutatni, csak egy mocsárjáró kell, egy aligátor, a többit meg a természet elintézi... reménykedtem benne, hogy kitart a trip az egész epizódban, de aztán nem bántam, hogy visszanéztünk banshee-be is, mert két olyan párost szedtek elő, akik mindig működnek, job és sugar évelődő barátsága nagyon szerethető, rebecca-éknál meg mindig ott van egy erőteljes feszültség -nem szexuális értelemben. de azért a lényeg a benga bennszülött utáni hajsza volt, ami így több körösre sikerült, mint egy videojátékban, összecsapás, helyszínváltás, újabb bunyó, szép koreográfiában. kicsit becsúszott a new orleans-i hangulat, ahogy egy kocsmából szűrődik ki a lusta blues egy napfényes délutánon, bár ehhez lehet, hogy elég annyi, hogy ezek a jellegzetes házak ott álljanak a háttérben. csak azt nem értem, hogy az utolsó üldözésnél hova tűnt mindenki az utcáról...? so, határozottan (mi több, gyomorforgatóan) kitettük a pontot, de remélem nem aggódik senki, hogy nem lesz elég konfliktus az utolsó két részre idén. banshee-ben konliktust reggeliznek... ($03.01.)

„baby, i have seen every side of you there is. reckless, dumb, and especially stubborn. but i ain’t never seen this.”

ha még egyszer mutatjátok azt a kibaszott gennyes sebet... egyébként süvegelés jár a rendezésért, elsősorban a bátorságért, hogy az epizód felét kvázi found footige-ben, gyakran p.o.v.-ben kaptuk meg, ami persze egy kicsit nehezíti a követhetőséget, viszont a végtelenbe fokozza feszültséget egy ilyen rablás-jelenetnél. mert csak az nem érzi, hogy mintha ott izzadna a helyszínen, aki nem akarja (vagy azok, aki abba kötnek bele, hogy teljesen funkciótlanul helyezik el a kamerákat, csak azért, hogy legyen hova vágni). no, de azért kukkantsunk rá az első félórára is, főleg arra a tényre, hogy a hopewell-házaspár mennyire kúl volt már, ahogy legyakták a környék teljes füves kommunáját, majd lazán levarták egymást a konyhában -mindent megtesznek, hogy megszeressük a polgármestert... rebecca már kevésbé volt laza, de én is megijednék, ha ilyen arctetkósokkal kéne sutyiban üzletelnem... siobhan velünk van még lélekben, nem felejtünk, ahogy egy jó drámában illik, hajt minket tovább az érte való bosszú -nola, baby, jövünk! ($02.23.)

„my father believed in an angry and vengeful god, one who punished transgression with pain and suffering.”

már nem tudom eldönteni, hogy az írók kiket utálnak jobban, a nőket vagy a férfiakat... oké, ma legalább nem öltek meg senkit. bár ez hangozhatna negatívan is, hiszen oly’ közel volt a bosszú, de egy sima homlokon-lövés nem elégítette volna ki sem a seriffet, sem minket. meg persze ismerjük a sorozatos formátumot, hogy a nagy eseményeket szét kell húzni, hogy jövő héten is visszatérjen a néző. bár itt vagyunk a múlt hét után is, pedig tudtuk, hogy nem lesz egy fáklyás menet, hogy a két gyászolóval együtt a mi szívünk is össze fog törni. viszont arra nem számítottam, hogy néhány ’what-if’ képsorral fogják még mélyíteni a drámát. és hogy miért emlegettem a csajokat az elején? mert ha nem kínozzák őket az írók, akkor megaláztatásban van részük, és az sem kellemesebb érzés -tudom, hogy rebecca-nak túl nagy lett az arca, de biztos, hogy így kell őt letörni? és ott volt még az indián rendőrlány helyzete is, ahol szintén ő húzta a rövidebbet az írószobában. ($02.15.)

„everything you touch turns to blood.”

ha már egyszer a markukba kaparintottak, akkor nem eresztenek -egyszerűen idén az írók nem szándékoznak lassítani, tekerik egyre feljebb és feljebb a feszültség-mérőt. más sorozatokban lehet, hogy húznánk a szánkat, hogy a cselekmény viszont megállt ötven percre, hogy újra-játszák a 13-as rendőrörs ostromát. szóval eredetiséggel nehezen lennének vádolhatóak, de nem hiszem, hogy bárki azért nézné ezt a cuccot, a vériszamos addiktív adrenalin-löketet már inkább mondanám. a legfőbb kérdés persze az volt, hogy ki élheti túl ezt a csatát (a red-shirt redskin-eket leszámítva...), mert ilyenkor mindig bele van kódolva a történetekbe, hogy az írók nem hagyják abba komolyabb áldozat nélkül. mondhatom, hogy várható volt a bekövetkező halál, érzelmi motivációt adtak így hood sheriffnek, megvolt a kellő drámai éle is, és ott van az a kétesélyes tulajdonsága is, hogy a nézők nagyrésze most gyűlölködve köpköd az alkotók felé. mertek hozni egy csúnya halált. ($02.10.)

„there are fake cops –that’s you. and there are real cops –that’s her. difference being real cops will turn your ass in.”

ez egy olyan város, ahol a nők kemények és a férfiak lelkizősek -még egy átlagos munkanapon is... persze, próbálok valami általánosító vonást találni, de az kétségtelen, hogy sok nő keményebb ebben a városban, mint az átlag (rebecca kiállja a chicken-próbát, carrie meg csak simán kiszellőzteti a fejét, de ott van még brook exe is, aki egész máshogy néz szembe halállal, mint mások (na tegye fel a kezét, aki elsőre realizálta, hogy a megkészült kefélő szöszi meg a haldokló amish-nénit ápoló szöszi az ugyanaz. naugye...)). és bár brook is aggódik a volt asszonyért, a lelkizős dumámat elsősorban hood sheriffre lehet ráhúzni, aki jelenleg komoly viaskodásban van a belső szerveit illetően -szív vagy ész. de tudjuk, milyen ösztön-ember, úgyis gyomorból fog dönteni... megint hamar rásütötte volna az ember az ’átvezető/építkező’ jelzőt, aztán most sem maradtunk verekedés és durvulás nélkül. a cliffhangert azért kibírtam röhögés nélkül... ($02.02.)

„he said to tell you... he’ll see your fat ass real fucking soon.”

nem lehetett tovább húzni, itt volt az ideje, hogy újra összeverjék a sheriffet, úgy istenesen... igaz, hogy ehhez egy tavalyi szálat kellett előszedni, de addig nincs baj, amíg ilyen jól használják a villám-flashback-eket, hogy azonnal képbe tudnak hozni. lehet valami beteg vonzódás az írókban a kamion általi halál iránt, vagy csak a brutalitásuk tetszik nekik ennyire...? az biztos, hogy érződik a szándékosság, most is direkt történtek hasonló dolgok két helyen párhuzamosan, gépfegyverre gépfegyver volt a válasz. mert hiába ragadták ki a sheriffet banshee-ből, az még nem jelenti azt, hogy béke honolt volna a városban. sőt. egyre véresebb arcát mutatja a kirobbant háború, sajnos komoly veszteségekkel is számolnunk kell. amikor a rész elején a két kőkemény karakter összecsapott, az ember azért szomorodott el, miközben a hihetetlenül durva koreográfiát nézte, mert tudta, hogy valamelyiküktől most búcsúznia kell (még jó, hogy most adtam le a voksom odette-re az eyecandy szavazáson, mert ki tudja, mikor tehetem meg ezt legközelebb). ($01.25.)

„adolf hitler’s favorite game was cowboys and indians. he called the russians redskins and found inspiration in the white man’s ethnic cleansing of our navajo kin.”

sok emberben lehet érezni kettősséget. mert lehet valaki úgy is kőkemény, hogy közben érzéseket táplál valaki iránt -a proctor-családnak természetesen fáj egy szerettük haldoklását végignézni. a szülőség is hozhat ilyen kettős érzést valakiben. és persze a legősibb aduász is, a szerelem. de ha már itt tartunk, nézzük meg hood sheriffet, aki serényen készíti elő a nagy rablást, de első szóra ugrik, ha gyilkosságot mondanak be a walkie talkie-n; azt mondja proctor-nak, hogy leszarja a háborút, ugyanakkor máris rohan az indián területre. de annyi mindent elő lehetne még szedni, például, hogy a szép lányok külső álarca alatt milyen keménység húzódhat. (nem csak a pofás új főcímre kapta fel az ember a fejét, hanem megint míves volt a vágószobai munka is, először nem értettem, hogy hogyan jön össze a medencében úszás és a rituális kefélés, de aztán kikerekedett a megoldás.) ($01.19.)

„times have not changed. we are still being raped and plundered by the white man like we have been for 500 years. what exactly is it you think we’re going to celebrate?”

van, aki már az előjátékot is keményen szereti... tökölés helyett tökösség van, egyből egy megtorlás-jelenettel nyitunk, aztán máris nedves testek tapadnak össze egy irgalmatlan kefélésben. igen, hazaértünk pennsylvania-ba, itt az ideje, hogy újra mocskosak legyünk... bár az igazat megvallva én akkor lettem megvéve, amikor hood sheriff beavatta a kislányát a rablás rejtelmeibe, és közben párhuzamosan vágva láthattunk egy igazi melót anyutól. valószínűleg én a fokozatos élvezetek híve vagyok, nem kell az azonnali kielégülés... el sem hiszem, de megint tudták bővíteni a városka körüli érdekes populációk számát, bár az amish-okat jelenleg csak a proctor-család képviseli, de az indiánok által hirdetett véres háború mellett itt lesz még a katonaság is. és hogy legyen elég szál, még vérszemet is kaptak a srácok, egy utolsó (cöcöcö) melóra. és akkor még hol vannak a magánéleti gubancok... egy percig sem gondolom, hogy unalmas 10 hét várnak ránk. ($01.12.)

„...until we win one of those new nobel prizes.”

hát ez sem lett egy vidám menet... pedig volt itt esküvő meg egy nagy felfedezés előszele, de az esküvőről tudjuk, hogy sosem töltődik majd meg valódi érzelmekkel, a kísérletezésbe meg megint bele kellett halnia egy ártatlan embernek. és egyébként sem ellensúlyozhatták volna a többi szörnyűséget, az abortuszt, a tévképzeteken alapuló brutális pszichiátriai kezelést, a drog-függőség legyőzhetetlenségét (most nem elvonás volt, hanem a túl sok szertől kvázi mániás depressziós tüneteket prezentált a doki), a nagy lélek-gyötrést. és az a zseniális, hogy még mindig itt vagyunk, ebben a barbár világban, nézzük az agyműtéteket, együtt szenvedünk hőseinkkel, és nemhogy tűrjük, de még élvezzük is... (egyébként igazi vízválasztós finálé volt ez, ahol szándékosan mindent borítottak az írók, akik szeretnek minden évad elején a romokban lubickolni...) (++10.22.)

steven soderbergh-nek igaza lett -több szempontból is. érdemes volt a tévére szavaznia az igazi nagy hollywood-i csillogás helyett, mert itt nem kellett kompromisszumokat kötnie. kábelen nem csak a producerek megengedőbbek, hanem a nézők is, akik kíváncsiak a kísérletezésre, akik nem várják el, hogy a könnyebbik utat válasszák. nekem is meg kellett küzdenem az első résszel. mert szokatlan volt, hogy egy múltban játszódó történethez ilyen modern audiovizuális eszközök kapcsolódnak. és itt is igaza volt soderbergh-nek, most már el sem tudnám másképp képzelni a sorozatot, annyira egységet alkotnak az összetevői. persze már az elején érezni lehetett a különleges hangulatot, azt meg már régóta tudtuk, hogy cliwe owen nagyszerű színész, de meg kellett várnom, hogy leteljen az ismerkedési időszak, és a szívembe tudjam zárni, minden szokatlansága ellenére. a kompromisszum-készség teljes hiánya ellenére. és most itt belemehetünk szakmai részletekbe, hogy mennyire kimunkált volt minden szokatlan beállítás, vagy kitérhetünk arra, hogy sikerült megszerettetni egy arrogáns, beképzelt és drog-függő főszereplőt (akiből még doctor house cinizmusa is hiányzik), vagy hogy a többi karaktert is milyen jól kezelték, és akkor még ott lenne a korszakábrázolás hitelessége is, a századforduló minden szörnyűségének brutalitásával, társadalmi problémáival, de... de inkább kiosztom a legmagasabb kitüntetésemet (nagyontetszett), és megyek, hogy terjesszem a világban a knickerbocker kórház jó hírét...

„you’re the most resourceful… most wonderful… beautiful girl… i have ever known.”

azok voltak a szép idők, amikor még kokain volt a coca cola-ban, amikor még a patikába is kaphattál legálisan drogokat, amikor egy egyszerű láb-szexért is hozzájuthattál az anyaghoz... továbbra is hiánycikk az éltető kokain, így a doki még a múlthetinél is lejjebb csúszik, bár amilyen szánalmasan próbálkozik / megalázkodik, kétlem, hogy bárki eljuthat ennél mélyebbre. hatalmas szerencséje, hogy összeszűrte a levet a nővérkével, és valahogy természetes is, hogy együtt vannak, nem érezni azt, hogy lehúzza a maga sötét szintjére az ártatlan kislányt (puncin át anyagozás, wow, felizgultam). de azért ne tegyünk úgy, mintha csak a felső tízezer problémái lennének a fontosak, ezen kívül is súlyos volt az epizód. ismét elveszítettünk egy kisbabát, egy másikat meg el fogunk, mert ez nem az a világ, ahol egy gazdag fehér nőnek lehetősége lenne színesbőrű gyereket szülnie (kínkeserves volt végignézni a kimérten lassú felkészülést az abortuszra). (++10.12.)

„-the guerillas have started attacking our cargo ships. some have been sunk, many have been not able to pass. there are shortages of all sorts from chestnuts from malay, teakwood from siam, coca leaves from java.

–i’m not interested in chestnuts or siamese teakwood. we’re a hospital. we need cocaine to exist.”

néha nem kell túlgondolni, elég egyetlen trükk, hogy hatásos legyen az epizód. a mai trükk az volt, hogy rengeteg közelit használt soderbergh, és clive owen vállára (vagyis inkább az arcára) rakta a rész súlyát (sokszor még akkor is őt mutatva, amikor kevésbé volt indokolt, hisz’ más beszélt, vagy a műtétet is mutathatta volna). és talán nem lehetett volna ennél jobban bemutatni az elvonási tüneteket, ennél a személyes látószögnél. de azért kitértek arra is, hogy nem csak a függő doktornak volt szüksége az akkor még elfogadott szerre, sőt, néhány mosolygós jelenetet is kaptunk, ahol a pénzügyi szakemberünk kajtatta a rávalót. voltak még romantikus kilengések és egy vörösben úszó hangulatos befejezés is, hogy elmondhassuk, hogy igazán kiváló epizódot láthattunk. (++10.05.)

„the day i let a nigger tell me what to do is the day i dig my grave.”

nyugaton a helyzet változatlan, még mindig az undorító, igaztalan rasszizmus az egyetlen, ami miatt kibaszottul fel tudom húzni magam, még annak a tudatában is, hogy most egy mozgóképet nézek. önkéntelenül ömlik belőlem a kurvaanyázás. és ha most azt mondanám, hogy ’rohadnátok meg mocskos alkoholista írek’, akkor többen biztos képmutatóznának, de mért van az, hogy mindig a fehér ember kezdi, miért mindig belőlük válik az agyatlan lincselő csőcselék. csak azért nem robbantam fel közben, mert olyan jó volt látni, ahogy hőseink gondolkozás nélkül segítenek. és a mozgalmas rész végére nagyon okosan odaragasztották azt a kis romantikát, továbbra is nagyon szolidan -a kábeles létük ellenére. (soderbergh azért remélem kap valami díjat a fényelésért, ahogy mondjuk clive owen kilépett a sötétből, miközben a nővér a világítással bíbelődött, wow...) (++09.29.)

„our budget won’t allow for pregnant prostitutes. so we’re just gonna have to make do with what we see here.”

végig a kettősségek feszülésére építették az epizódot, hatásos dinamikát alakítva ki benne. bertie-vel együtt nekünk is maradandó lett a thai kurvákon való kísérletezés, plusz a sikeres műtét is nagy pluszt adott. erre jang-ra jin-ként felelt egy csecsemő halála sokkoló drámaként. vagy ott volt az abortusz utáni lelkiismereti beszélgetés. vagy a sikeres tífusz elleni nyomozás utáni leendő após általi okozott lelki terror. a csokidoki lebukásában is ott volt a feszültség, de thackery racionális profi módjára reagálta le a szituációt szerencsére. de még az olyan apróságokban is felfedezhető ez, hogy hiába mosolyog a nővérke bertie oldalán, úgyis tudjuk, hogy kivel fogják összekavarni. de legalább a galambok jól lakhatnak a pereccel... (++09.23.)

„medical advice is as much a commodity as bread. and to give either one or the other to the unworthy is wrong.”

thackery doki telefonos ügyeletben van? a város különböző pontjain bukkant ma fel a betegek mellett, jó látni, hogy van benne alázat is. bár többen is segítőkészek voltak ma, csokidoki ismét műt, a káromkodós apácanéni is sokat szerepel, kár, hogy minden erőfeszítésük ellenére sem lehet mindenkit megmenteni. de próbálkozni kell. és nem a bevételt nézni egy ilyen intézménynél. de ezt magyarázd el egy befektető pénzeszsáknak aki szerint a szegények alávalóak, és csak dögöljenek meg, ahol vannak. megnézném azért, hogy a sok gazdag seggfej mit kezdene magában... kaptunk jópár erős jelenetet ma is, az elején ügyesen varrták össze a különböző szálakat, a maffiózókat és a doktorokat; tetszett, hogy visszautaltak a legelső (sikertelen) műtétre; a röntgen, mint csoda-eszköz, innen is látszik, hogy mi már mennyire természetesnek vesszük ezeket a vívmányokat; és persze a biciklizés a végén, ahol megkaptuk az eddigi legemberibb dokit, köszönjük. (most nem csak hallgattam, hanem néztem is a stáblistát, és most raktam össze, hogy anno olvastam, hogy bono lánya is benne van a sorozatban, már tudom, ki az...) (++09.17.)

„idiot. a surgeon needs his hands. (...) next time, kick the man instead.”

ügyesen kell egyensúlyozniuk az íróknak. mert szeretnék minél jobban a valósághoz kötni a sorozatot, ez látszott abból is, hogy egy cameo erejéig mr.edison is beugrott, ugyanakkor az hiteltelenítheti az összképet, ha minden új eljárást a knick-ben fognak kitalálni és megvalósítani (lásd ma a szívmasszáz és a vákuummal (egész pontosan porszívóval) elszívott vér), de most még belefér, csak félek, hogy meg fog csúszni a szike... a társadalmi problémák is erősödnek ahogy az elborzasztó köztemetőre nézünk, ahogy egyre hangsúlyosabb az abortusz problémája. és közben úgy érzem, hogy nem is a betegségek a fő ellenség, hanem a felsőbb osztály -minden arrogáns, lenéző és rasszista megszólalásuknál ökölbe szorul az öklöm, és reménykedem benne, hogy elviszi őket valami rusnya vírus... (kivéve amikor a doktor a saját kislányának viszi haza a kórt) (a végére még a rész eleji patkány-taposást is megbocsátottam...) (++09.10.)

„germs don’t examine your bank book.”

ha az ember nyitott szemmel nézni a sorozatait, akkor rengeteget tanulhat belőlük. én például nem tudtam, hogy a szifilisztől leesik az ember orra, a tífusz meg kilyukasztja a beleit, úgyhogy már mindenképp hasznos volt a rész. persze sokkolásnak sem volt utolsó egyből egy hiányzó orral kezdeni, de én inkább ezt a vonalat a ’doki régebben képes volt a szeretetre’ alaphoz vezetném vissza. bár ma talán kevésbé volt házsártos, és csak akkor förmedt, amikor jogos volt (mondjuk a lepcses szájú nővérkére). a néger magán-praxis döccenőkkel kezdi meg a működését -nem meglepő, de az alap-gondolat továbbra is mindenképpen dicsérendő. (ahogy soderbergh is, főleg a bunyó alatti tarkó-kameráért, ilyen ötletet se’ nagyon láttam még történelmi sorozatban. úgy tűnik, csak egyetlen dologban alkudott meg: a szeretőnél letudta a csatorna doktrínáiban szereplő kötelező csöcsöt, de ez legyen a legnagyobb problémánk...) (++09.06.)